Lélekrabló 5

- Most már egy nyomkövetőt is beléültettünk… Nem hagyhatjuk, hogy ismét elszökjön…- Ismét ezek az elmosódott hangok. A víz… A nyomás. –Azt se tudjuk hogy sikerül e neki befogadni az új prototípust…
- Reméljük sikerül… Az emlékeit törölték?
- Mindent kivéve egyet… Azt lehetetlen… Egy férfi emlékét, olyan mélyen tartja magában hogy lehetetlen kitörölni…
- Reméljük, elfelejti…
„Roant elfelejteni? Soha…” Az ablaknál megjelentek az első buborékok. „Őt nem feledem… Azt hiszem szeretem…” Ismét egy adag buborék sietett fel. „Meg kell keresnem…”
- Victum ébredezik…
- Ilyen hamar?
- Az az emlék nem hagyja nyugodni…
„Nem hagyom el! Meg kell keresnem! Meg kell keresnem… meg… akarom mondani neki… hogy… SZERETEM! –Victumnak kinyíltak a szemei. Úgy gyulladtak ki mintha egy vulkán tört volna ki. Hirtelen, és vadul.
- Engedjék le a vizet…
„NE! Nem akarok többé élni!” –Vic hátradöntötte a fejét.

- El fogjuk veszíteni… - Körülötte kapkodni kezdtek az emberek.
- Hogyhogy? Azt hittem mindent beleépítettünk!
- Tudja… Van a lélek, és megakadályozza… Saját maga nem akar újra éledni…
„Melinda… Istenem nem akarok felébredni… Nem tudok Roan szemében nézni… Nem…” - Victum érezte hogy kiemelik a vizes kapszulából, és ráfektetik egy ágyra.
„Nem akarok felébredni… Nem akarok levegőt venni… Nem akarok újjászületni.. A régi akarok lenni… Roan… Ments meg…”
- Tele van vízzel a tüdeje…
- Élesszük fel újból?
- Nem… Hagyjuk egy kicsit…
„Melinda… Engedj el… Nem akarok több élni… nem…”
- Victum… kelj fel…
„Nem”
- Vic…
„Ne, hagyjatok”
- Victum valaki vár rád…
„Roan… érezni akarlak… Csókolj meg…” –A fiú megnyalta az ajkait. „Roan…”
- Kelj már fel!
- Szeretlek… - Victum hangtalanul tátogta.
- Mit mondtál?
- Szeretlek… - Victum kinyitotta a szemeit.
- Végre… - Rögtön megpillantotta Melindát.
- Miért?
- Victum… Nem akarlak elveszíteni.. Szeretlek…
- Fáj a fejem… - Nyöszörögte a fiú halkan.

- Gyere ülj fel hátha jobb lesz… - Melinda finoman felemelte Victumot fejét. Vic felült, és körülnézett majd ijedten húzódott arrébb. Volt még egy vízzel megtöltött üveg, egy ismeretlen női testtel találta szembe magát. A másik oldalt pedig egy ismerős alak lebegett: Leonóra.
- Ő… - Kezdte szaggatottan Vic, mire Melinda azonnal megértette a kérdést.
- Victum sajnálom… De nem bízhatunk többé benned… Leonóra… Megölte magát… Őt is megpróbáljuk újraéleszteni… Még ő sem bír veled… Akkor ki más bírna hacsak nem, ő? –Nézett a lány felé, majd az új jövevényt kémlelte.
- Ez azt jelenti… - Victum fel akart állni, de a nő megfogta a kezét.
- Ne még… Nagyon gyenge vagy…
- Nem akarom látni ahogyan felébred az egyik! Gyűlölöm az ilyeneket…- Állt fel mégis a fiú. Levett az asztalról egy köpenyt, és megtorpant. A szekrényeken tükrök voltak, és mind az ő képmását mutatták. Egy teljesen idegen én mutatkozott meg előtte. Sötétkék fürtök lepték el az arcát, de szemei is rikítóbbak lettek. Mindössze egy vörös csík emlékeztette régi hajszínére.

- Ezt… miért? –Akadt meg a hangja.
- Mert frissítettünk rajtad…
- Erre nem volt semmi szükség! –Dörrent rá Victum. –Hogy nézek ki?! Mint egy abnormális…
A nő elmosolyodott.
„Victum, te sosem változol… A legutóbb is ezt csináltad…Toporzékoltál hogy a régi külsődet akarod…”
- De most beszéljünk egy kicsit rólad! –Vágott a témába ismét Melinda, és belekarolt Vic vékonyka karjába. –Ki az a férfi akihez mindennél jobban vonzódsz?
„Roan! Úristen teljesen kiment a fejemből! Meg kell keresnem!”
- Ő senki… - Hazudott alkotója szemébe.
- Csókolóztatok…
- Csak egy csók volt…
- Nem hiszem… Menjünk innen ki… Livra érzékeli az a heves érzelmeket… Idő előtt felébredhet… Az pedig nem jó…
- Livra… - Ismételte Victum átszellemülve, miközben odasétált az üveghez.
- Victum ez nem jó ötlet…! –Figyelmeztette Melinda.

„Ezek szerint, ha erősen gondolok Roanra… Akkor ez a lény… érzékeli…” Victum behunyta a szemét, és engedte hogy az agyát birtokba vegyék az emlékek. A fények villogni kezdtek a szobában majd kialudtak.
- Vic, gyere el onnan de azonnal! –A nő megfogta a fiú karját de az rendíthetetlen volt.
Az üveg lassan repedezni kezdett majd minden abbamaradt.
- Szentséges isten! –Sóhajtotta a nő, mire az üveg ripityára tört. A víz elöntötte az egész termet, Victum, és Melinda elcsúsztak az erőtől ami hátrdobta őket.
Amzi:

- Mi folyik itt? Mi volt ez? Én nem szoktam félni?! - "toporzékolt" idegesen Victum. - És utálom az új külsőm! - Az új teremtményünk képessége az, hogy kihozzon bárkiből bármilyen félelmet. Szóval ha úgy akarja úgy megrémülhetsz tőle, hogy összepisiled magad! - mondogatta somolyogva Melinda, miközben az említetthez szaladt. Leguggolt az eszméletlenhez, és testét a kezébe vette. Borzasztóan könnyű volt. Fekete haja elhullt szemei elől, ahogy Melinda felemelte. Arca piros volt, és a szemei alatt egy erősen vörös csík futott végig. A fiatal nő, vagy inkább lány teste a földön feküdt mozdulatlanul. Az illető lassan nyitotta fel szemeit. Kékek voltak, gyönyörű kékek, amit ébenfekete hajkoronája takart el. A lány lassan magához tért annyira, hogy feltudjon ülni. Egyenesen Melinda, és Victum arcába nézett.

- Egy gyerek? Egy gyereket akartál arra, hogy kordában tartson? - kérdezte epésen Victum.
- Nem akármilyen gyerek ez. Olyan mint egy ragadozó. Halkan, és csendben jár, aztán hirtelen lecsap rád... nem is tudod, hogy mi okozta a veszted. - az említett lány két lábra küzdötte magát, és kéken villogó szemeivel méregette Vicet. Azon a hideg, és a meleg egyszerre futott végig a lány szemeitől. Ilyen érzés még nem fogta őt körbe. A lány még tett vagy két- három lépést, és a földre rogyott. Melinda hiába próbált közelíteni hozzá minduntalan egy láthatatlan falba ütköztek. Azonban a lányon végül győzött az erőtlenség, és félholtan kiterült a földön
- Mi ez... - a lány most szólalt meg először. Hangjától Victum megremegett. Roan jutott eszébe."El kell jutnom hozzá.. Lehet hogy már szólt az FBI- nak.. bár lehet nem veri nagy dobra, és csak a nemzeti gárdát riasztja" - aggodalmaskodott a fiú.
- Mit akar? Hol vagyok? - súgta a lány.
- Fogalmazzunk úgy, hogy az anyád vagyok. - mondta a nő. Nyugodj meg... - súgta Melinda. Szerencsére a lány elméjét úgy "programozták", hogy alkotója szavainak engedelmeskedjen, és őt ne bánthassa.
- Mégis miféle teremtmény ez.
- Még pár napja találtunk rá holtan az egyik sikátorban. Szét volt verve, meztelenre vetkőztetve. Nem tudtom mi történt vele, és nem is akarom tudni. Ártatlan gyermek volt, így könnyen megsajnáltam, majd elhoztam de feltámasztottam, és képességekkel ruháztam fel. Egy mesterséges mutáns... ha fogalmazhatok így. A lány érezte, hogy testét egy hideg asztalra teszik. Mint nemrég Victumét. Érezte azt is, hogy le szijjazák, majd egy fecskendőben különös folyadékot juttatnak bele a véráramlatába. Ezt követőlég erős nyomást érzett a testébe, éles fájdalmat, majd könnyed szárnyalást, végül pedig diadalmaskodott a szer, és mély álomba hajtotta a fiatalt
Violence:

- Most meg mit nézel? –Fürkészte Melinda a fiú tekintetét, aki zavartan forgatta a fejét.
„Amíg ez a lány életben van nem vagyok biztonságban. Tehát nincs más dolgom mint hogy végezzek vele… Most… Már csak el kell terelnem néhány pillanatra Melinda figyelmét Ott az az üveg… ha az előbb sikerült ennek is mennie kell!” –Victum összpontosítani kezdett, mire az egyik kis üvegcse leesett a földre. A nő hirtelen felkapta a fejét, és odasietett. Vic felkapott egy szilánkot, és végighúzta az ujján, mire eleredt a vére. „Sajnálom hogy így kell végeznie egy ilyen fiatal lánynak… De jobban jártál volna ha ott halsz meg ahol találtak…” –Remegő kezekkel vitte a szilánkot Livra szíve felé.
- Megbolondultál!? –Nézett fel Melinda rá. –Ne!
- De! –Vic nem tétovázott tovább. Keze hirtelen süllyedni kezdett, mikor a lány megmarkolta a karját.
- Kár a gőzért! –Livra hirtelen felült, és egyenesen Victum szemébe nézett. A fiú ijedten hőkölt vissza, majd megállt. Azok a szemek… Az a remegés… Vic kezéből kicsúszott a fegyver… Egyenesen le a földre, megszínezve a fiú vörös vérétől.
- Felébredt a csipkerózsika… - Victum hangja megremegett. „Félek! De mitől?”

A lány meg se szólalt, lenézett meztelen térdeire, majd Melindára, aki mindeddig tátott szájjal bámulta a két fiatalt.
- Nehogy azt mondd, hogy komolyan ezzel akarsz visszafogni attól hogy ismét… - Mosolyodott el a fiú. Félelme ellenére ügyesen leplezte rémültségét. - visszamenjek…
- Megtiltottuk hogy azzal a fiatalemberrel találkozz…! –Tápászkodott fel Melinda.
- Nem ti fogjátok megmondani hogy kihez vonzódjak és kihez nem!
- Nem is mi… Hanem ő… Nézett Livrára a nő.
Amzi:
- Ő? És hogyan? Megijeszt azzal, hogy bú??
- Nem tehetjük ezt vele... –morogta a fiatal –de muszáj.. –ezzel Victum szemébe nézett. A fiú teste lassan felemelkedett, és a lány fölé repült, az szintén felemelkedett, és egy magasságba lebegett a fiúval.
- Jobb, ha tisztelsz engem fiacskám, hacsak nem akarsz diliházba kerülni, mert szellemeket látsz! –villant meg a lány kék szeme. A következő pillanatba Victum már a padlóban találta magát. A lány még a levegőben lebegett. Hirtelen az egész feje vörös lett. Ráébredt meztelenségére, és hirtelen alább zuhant. Elég durván ért földet, és Melinda egyből mellette termett.
- Nem kell aggódni, jól vagyok, köszönöm kérdésedet! –tápászkodott két lábra Victum.
- Ne nyavalyogj –korholta le a nő a fiút. Az vágott egy durcás arckifejezést majd hátátfordított a nőnek.
Violence:
- Meddig voltam… halott?
- Másfél hétig…
- Mi? –Victum meghökkent.
- Victum nem akartál újraéledni…
- Vajon miért? –Nézett a fiú a tenyerére. Az ujjai még vékonyabbak lettek, a keze már teljesen nőies volt. „Meg kell találnom Roant…”
- Vic, nem mehetsz sehova!
- És miért nem?
- Mert nem akarom hogy az a férfi… Nem helyes, amit teszel! Csak fájdalmat okozol neki… !
- Nekem meg az okoz fájdalmat ha nem lehetek vele! –Tört ki hirtelen a fiú, mire leszakadt az egyik lámpa.
- Hé… Vic… nyugi… - A nő közelíteni kezdett felé, meg akarta simogatni Victum vállát, de a fiú ellökte magától.
- Foglalkozz az új teremtényeddel… Egészen addig bolondíthatod őt, míg rá nem jön… hogy egy szolga…
- Hogy beszélhetsz így!?
- Nem kértem hogy megteremtsetek… - Victum kisétált a teremből.
- Istenem, ez a fiú egyszer még nagyon megüti a bokáját! –Rohant ki utána Melinda.
Livra egyedül maradt. Hosszan bámult maga elé, majd felnézett. Fekete hajszálai lehullottak parányi válláról.

„Olyan magányos vagyok… Itt minden olyan idegen… A a fiú is… Olyan ellenséges és… annyira… fura…tele van érzésekkel… érzem… és mégis olyan fagyos… Őt kell megállítanom?” - Körülnézett a feldúlt teremben. Rémült kék szemei végigfutottak a helységben, majd becsukta őket.
- Hol vagyok? Mi ez a hely? Ugye csak álmodok?
A fájdalmak betörtek a tudatába. Csöppnyi térdére hajtotta a fejét, és halkan zokogni kezdett. –Hol vagyok?
Amzi:

Teste remegett, egyre jobban fázott. Tekintete a másik üveg felé terelődött. Abban még ott volt a másik nő is. A lány lassan odacsoszogott az üveghez, és mindkét kezét ráemelte.
- „Te is fogoly, vagy mint én?” –mélyen a nő fejébe nézett.
- „Ki vagy?”
Livra hátravágódott.
- Hogy... ho.. hogy? –rebegte.
- „Telepata” –halotta a fejében –„Az üveg... törd össze” –halotta újra.
- Miért? –kérdezte a lány. Miért öljek? –nézett le a földre. Olyan heves érzelem csapta meg. Fájdalom, halál vágy. Livra hátrált az üvegtől, majd felugrott, és kifutott a helyiségből.
- Victum várj már! Muszáj neked mindig ellenkezned?
- Igen, muszáj! Én egy ember vagyok, és nem egy báb, mint az a kölyök odabent.
- Hijjjj... Livra! Ó... Te maradsz! –utasította Victumot Melinda, majd irányt váltva elrohant.
- Nem vagyok a kutyád!
Melinda első útja abba a terembe vezetett, ahol a lány „született” ott senki nem volt, kivéve persze Leonórát. Tovább kutatott az elveszett bárány után, végül az épület előtti konténerek közt talált rá, az egyik mögé bújva.
- Miért csinálták ez velem? Miért kellett feléleszteni, he? –kérdezte dühösen, a könnyeitől csillogó szemekkel a lány.
- Nyugodj meg, és gyere ki onnan! Vagy arra pályázol, hogy egy kósza pasi rád másszon? Mert így aztán kívánatos vagy...

Livra dühös csillogó szemekkel nézte a nőt, majd lassan kikúszott a „búvóhelye’ mögül.
A nő, egy futása közbe felkapott takaróval betakarta a lány testét –aki még mindig csurom víz volt- útközben összefutottak Victummal.
Violence:
„Véged…” –Suhant át a lány agyán mikor elment Victum mellett. Értetlenül a fiú után nézett, aki gúnyos mosolyt vetett rá, majd visszafordult és folytatta útját.
„Miért pikkel rám ez a srác?” –Haladt tovább szomorkodva.
- Ne is foglalkozz vele… Ő… ő más mint te… - Magyarázta Melinda. –Ő nem volt soha ember, nem értheti min mész keresztül..
- Hogyhogy nem volt ember?
- Őt teljes egészében én hoztam létre… Halott emberek részeiből… És egy démoni lélekből… Részben ezért nem tud kedves lenni… Általában csak kihasználj az emberek érzéseit… És meghal...

- Miért?
- Mert neki ez a dolga… De most úgy tűnik félresiklik benne minden… Úgy tűnik egy olyan érzés kerítette hatalmába amit az emberek érezhetnek, vagyis te is… De Victumnak és Leonórának ez tiltott… Ők olyan lények akiknek csak munkájukra kell koncentrálniuk… Néha persze megengedett hogy levezessék az embereken a felgyülemlett feszültséget… De hosszú idegig egy emberhez tartozniuk nagyon veszélyes… De ez még túl bonyolult számodra… majd mindent megértesz idővel… Most keresünk neked valami ruhát…
„Ki kell jutnom… Ki kell mennem… valami hiányzik… valaki… Roan” –Victum kétségbeesetten rogyott össze az ajtó előtt. Már elég hosszú időt töltött annak kinyitásával de meg az se moccant. „Valaki engedjen ki…” –Mélyesztette bele a körmét az ajtóba. –Ki akarok menni! –Üvöltötte el magát, és dörömbölni kezdett.
- Azon ugyan nem jutsz ki… - Victumban megállt az ütőér, mikor meghallotta ezt a hangot. –Régen láttalak Vic… Sokat változtál…

- Ha egy újjal is hozzám mer nyúlni… - A fiú mérgesen felállt, és megfordult, nehogy meglepetésszerű támadás érje. –Maga viszont ugyanolyan maradt… - Bámult az öregúr felé.
- Hadd legyek én is útbaigazítva… igaz hogy új játékszerűnk van? – Ternoss kutakodni kezdett a fiú szemében.
- Igaz… Menjen és nézze meg… Az a kicsi úgy fog pattogni ahogyan maga mondja…
- Milyen szép is a gyermekkor, nem igaz? –A professzor kemény szavakkal bombázta Victum lelkét. Mindketten jól tudták Victumnak nem volt gyerekkora. Volt gyermek, de fel kellett nőnie, nem élhette meg azt amit más emberi lény.
- De… - Válaszolta csöndesen a fiú, és megsimogatta az ajtót.
- Az pedig nem fog NEKED kinyílni… - Közölte Ternoss.
- Engedjen ki!
- Ezt akarod? Nem!
- Ha nem enged ki most azonnal összeroppantom…- Toppantott egyet a fiú, mire a öreg nevetni kezdett.
- Csak azt ne mondd hogy tisztában vagy a frissítéseiddel…
- De! –Erősködött Vic.
- Akkor lássuk…! –Tárta szét karjait a férfi. –Ölj meg!
Victum felegyenesedett.
- Ki kell jutnom… Kérem… - Látta be.
- Ezzel itt semmire sem mész!
- Engem valaki vár az ajtó másik oldalán!
- Képzelődsz! Te nem tartozol oda… - Lépett a háta mögé Ternoss. –Te a roncstelepre való vagy… Selejt… - Dörmögte bele Victum fülébe, majd ellökte a fiú tarkóját, és otthagyta őt. Vic megvakarta a fejét. Még mindig nem szokta meg a hosszú tengerszínű hajat.
„Istenem bárcsak ne nyitottuk volna ki azt a rohadt ajtót!” –Térdelt le ismét az ajtó elé. „Akkor már bizonyára egymás karjaiba aludnánk, egy átszeretkezett nap után… A fáradtságtól és az örömtől megbabonázva néznénk egymás arcát… És újra elkezdenénk… egészen addig amíg … teljesen ki nem fáradunk… - Legördült egy könnycsepp a szeméből. Meglepett arccal nézte az ujjára csöppenő forró vizet, majd megnyalta a szája szélét ahol az imént végigfutott.
„Sós…” –Merengett el a fiú, mikor egy parányi láb lépett elébe.
- Már kerestelek… - Kezdte Livra kissé félénk hangon. Fekete haja eltakarta arcát, így Vic csak következtetni tudott hogy miért jött ide.
- Engem? Miért? –Victum ugyanolyan hangnemben válaszolt is.
- Hallottam hogy beszélt veled az a férfi…
- Ternoss?
- Igen… Szóval… - A lány kereste a szavakat, mire Vic felállt.
- Ki kell találnom innen!
- A férfi miatt?

A fiú ránézett, majd megtörölte arcát.
- Igen… Miatta…
- És? Szereted?
Livra volt az első olyan személy aki Vic érzései után érdeklődött.
- Nem tudom… De ki kell jutnom hogy megtudjam!
- Azt mondták hogy te nem vagy képes szeretni…
Victum hitetlenkedve ránézett, majd elmosolyodott.
- Higgy nekik…Sosem voltak még a bőrömben… Meg is őrülnének… De majd rájössz magadtól is mi van itt…
- Nem engedhetem hogy elmenj…
- Tudom… - A fiú megpróbált felmászni az ajtón.
- És, semmi ellenszegülés? –Livra meglepetten nézett Victumra.
- Egyezzük meg valamiben! Amíg nem keresztezed az utamat… Én sem bántalak! –Nézett rá a fiú.

„Nem is olyan mogorva” –Állapította meg Livra. „De akkor is az ellenségem valamilyen szinten! És meg kell állítanom ha ki akar szökni!”
- Sajnos nem bocsátkozhatok egyességekbe… Főleg veled nem… - Válaszolt fagyos hideg hangon.
- Akkor jó… - Nyújtotta rá Victum a nyelvét. –Akkor pattogj úgy ahogyan a többiek mondják!
- Kik azok a többiek? Én csak Melindára hallgatok! –Makacskodott a lány.
- Nem hiszem…
- Victumnak igaza van… - Szakította félbe a beszélgetést Ternoss. –Nekem is kötelező engedelmeskedned…!
A lány fura ösztönt érzett. „Neki is engedelmeskednem kéne?”
- Maga… a… - Livra nem tudott válaszolni, a öreg szó nélkül felhúzta a padlóról ahol eddig kényelmesen ült.
- Igen… Én vagyok urad és parancsolód és azt teszek veled amit akarok, és azt teszed amit én mondok.. –Mérte végig a professzor tüzetesen a lányt.

„Istenem de undorító! Csapj rá a kezére!” –Küldte Victum az üzenet Livrának aki értetlenül nézett rá. „Miről beszélsz?”
„Csak figyelj!” –Kacsintott a fiú, majd megfordult mint aki ott se lenne. Ternoss megfogta Livra arcát, és mint egy orvos végignyomkodta egészen a nyakáig. Mikor a lány melleihez ért megállás nélkül indult volna tovább, de Livra elugrott. Fekete hajszálai mérgesen támadtak Ternoss felé. Kék szemei félénken tiltakozást tükrözve néztek egyenesen Ternossra.
„Ügyes…” –Vic elismerően bólintott.
„Ha tudtam volna…” –Nézett felé Livra.
- Ez is a vizsgálat része…
- Itt kíván megvizsgálni az ajtó előtt? Miért nem nyitja inkább ki? –Livra csípős megjegyzésétől, Victumnak nevethetnékje támadt.

Halkan kuncogni kezdett majd öklével tömte el a száját.
- Te meg min nevetsz Selejt?! –Fordult felé a professzor mint aki most veszi észre a fiú jelenlétét.
- Én… semmit… - Victum is merészen válaszolt.
- Livra… megmutathatod mit tudsz… Büntesd meg! Ez esetben eltekintek a vizsgálattól! –Állt arrébb Ternoss, hogy a két fiatal szembe találta magát egymással.
„Most mit csináljak?” –Livra összezavarodottan tekintett hol Victe, hol a férfira.
- Tedd meg! Ezt parancsoltam! Tedd meg!
Visszanézett Vicre, aki elhelyezkedett a csatához.
Amzi:
- "Most mi legyen?" - gondolkozott hevesen Livra. Hátratekintett arra az undorító - számára undorító- öregúrra, akinek hevesen szikrázó szemeitől megremegett.
- "Sajnálom Victum" - nézett szomorúan a srácra, majd leszegett fejjel emelte fel a fiút a levegőbe.
- Tegyél le! - fújta az mérgesen.
- Már mért tenne? Vicces, pedig én azt hittem, te vagy a legjobb alkotásom. Furcsa, hogy leköröz egy kamasz. - A férfi vigyorogva markolta meg a koncentráló lány vállát. Az még gyenge volt így igencsak fájt neki. Victum pedig csak annyit érzett, hogy hirtelen durván fenékre esik.

- Mi volt ez? - fújta dühösen Ternoss, és mostmár dühből mart bele a lányba.
- Áu! - Livra dühösen a falhoz lökte a férfit, de az elkapta még a lány csuklóját, és maga után rántotta.
- Barom! - üvöltött a lány, mire egy erős érzett a bőrén - Dögölj meg! - toporzékolt a gyerek.
- Idáig süllyedt, hogy gyereket ver meg? - gúnyolódott élvezettel Victum.
- Idefigyelj, többé így ne merj velem beszélni, mert megjárod! - üvöltött a férfi, majd arrébblökte a lányt, és Victumhoz sétált.
- Velem jössz! - a férfi megragadta a fiút, és magaután kezdte húzni.
- Eresszen el... "farba rúglak te bunkó paraszt" - gondolta a srác.
Violence
Ternoss meg se hallotta a Vicet, végigrántgatta a folyosón.
- Megöllek! –Üvöltötte mérgesen, és megállt. Kihúzott a zsebéből egy fecskendőt. –
Megbánod még… hogy megvédted… megbánod…! –Magához rántotta a fiút, és a torkának szegezte a fecskendőt. –Ezt már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennem… - Bökte meg Victum nyakát, aki halkan felnyögött.

- Ugye, hogy milyen jó ilyen közel érezni a halált? Főleg ébredés után…
- Tegye csak meg… - Sóhajtott a fiú, és félrehajtotta a fejét. –Öljön meg!
- Felkínálod magad? Egy nyavalyás kis tizenévesért?
- Livra úgyis megszívja ha találkozik magával… - Válaszolta Victum pimaszul.
- Milyen igazad van… - Ternoss belökte a liftbe a fiút. –De először még téged kell eltakarítani… és már tudom is hogy… - Megfogta a fiú karját és ismét rángatni kezdte ki az egyik folyosóra. Victum ijedten nézett körül, mindenhol hibernált testek hevertek.
- Jól gondolod! –Felelte a prof. –Akik betegek ide jönnek hogy mentsük meg őket a biztos haláltól… És mi megmentjük őket.. Azzal hogy hibernáljuk őket… örökre…
- Engedjen el! –Victum belekapaszkodott az egyik ajtófélfába, de Ternoss kirúgta a lábait, és a földön húzta őt tovább. Vic körmei nyomot hagytak a padlón.
„Meg kell támadnom.. de akkor agyonráz ez a chip…” –Ternoss megállt, és hirtelen erővel felrepítette a fiút a falra. Victum a falnak tapadt. Ijedten nézett körül majd lecsusszant a padlóra. A férfi megfogta a tarkóját és beleszúrta a tűt.
- Most pedig… megfagysz… De először is megbénulsz… - Rúgta oldalba a fiút, aki úgy dőlt el mint egy élettel tárgy.

„Nem tudok mozogni… Mit adott nekem… Istenem… ki kell jutnom valahogy és meg kell szöknöm…” –Bámult Victum a semmibe. Szólni már nem tudott. Hatott a méreg… Megbénult tagokkal tűrte hogy Ternoss beleteszi egy koporsóhoz hasonló fekvőhelybe, és rácsukja az átlátszó fedelet. A férfi gúnyos mosollyal integetett neki, majd megnyomott egy gombot. Victum percek alatt vesztette el az eszméletét. Érezte a hideget… és… megfagyott… Meredten bámult kifelé, a bezúzmarásodott ablakra. Szempilláira is kiült a jég, arca kékessé változott, ajkai szürkén tátva maradtak… Mintha egy nevet suttogott volna…
„Hova tűnhettek?” –Livra nem messze a talajtól suhant végig hangtalanul a folyosókon. Mindenáron segíteni akart volna Victumnak mert bár a fiú ellenséges volt vele, akaratán kívül is megmentette az öregembertől.

Hirtelen Melindát pillantotta meg. „Anyu” –Futott át a gondolatain, és lassan a földre ereszkedett. Meztelen talpacskái érintették a folyosó jéghideg padlóját.
- Victumot nem láttad? –Ért a közelébe a nő. –Veled meg mi történt? –Simította végig Livra véres arcát.
- Ternoss… Bántott…- Omlott a karjaiba a lány. –És Victumot elhurcolta… a liftbe…
- Livra… Meg kell őket keresnünk… De ehhez neked is segítened kell! Érezted már Victumot! Fel kell ismerned az érzelmeit!
Amzi:
- Megpróbálom… - Szipogta Livra. Apró kék szemei elszántabban csillogtak mint valaha.
- Egy nagy szobát látok - kezdett bele - és sok üvegcse, és VICTUM! - a lány hátravágodott a földre.
- Mi baj? - Melinda mellé gugolt.
- Nagyon hideg... jéghideg - rebegte a lány - az agya nem működik, mintha meghalt volna, de hisz él! Nem, nem értem... fázom - Livra összekuporodott
- A hibernáló szobába van? Akkor gyere! - lihegte a nő, és a lány felrántva a földről, berohantak a lépcsőházba.
- Csak halkan, mert még meghall.

Livra némán bólintott. Kéklő szemeivel pásztázta a helyet ahol lépdeltek. - Hideg a padló - suttogta.
- Nyugodj meg. Most koncentrálj Victumra.
- Arra, ott kell be menni, mutatott egy öreg ajtóra. A nő benyitott, és észvesztő hideg csapta meg őt. Livra a levegő emelkedett, és belebegett.
- Ezek emberek? - nézett körbe a sok koporsóba zárt élőlényt pásztázva
- Úgy látszik. Mit csinált ez az örült? - elmélkedett.
- Ott ő az! - mutatott a sor végén lévő kapszulára. Melinda hamar ott termett előtte. Megnyomott egy gombot, és a kapszula fedele felnyílt.
- Ternoss - sugta maga elé a lány, majd egy hirtelen lökést érzett.
- Mit csinálsz? - rivallt rá Melindára a férfi.
- Ezt nem teheted vele! Ő fontos fegyver. - hebegte Melinda. - Ő a legjobb selejtünk! Ha hibernálod azzal semmit nem érsz el! - folytatta. Mondókája úgy tünt hatást ért el a férfin. Elgondolkodva nézett le Livrára. Te pedig - nézett le a lányra, majd megragadta őt a grabancánál, és maga után húzta azt.

Melindának gyorsan kellett cselekdnie. Vagy Vicet szabadítja ki, vagy pedig Livra után rohan. Egy hirtelen ötlettél vezérelve a lány után.
- Hagyjon békén! –A lány kétségbeesetten kapálózott. Belemélyesztette éles körmeit a férfi karjaiba, aki erre felordított, és eldobta a lányt. Livra elterült a földön. Sötét haja eltakarta az arcát és a vállát. Felnézett. Szemeiben a rémülettől könnyek szöktet tengerkék szemeibe. Mindenhol fagyott arcok viszonozták a tekintetét. El voltak kerítve. Feltápászkodott, de a férfi megragadta a karját.
- Fájdalmat okoztál kedves! –fújta, és a lány nekilökte az egyik burának, úgy, hogy a feje alatt az berepedt. Elengedte Livrát, aki a rá mért ütés erejétől félkábán csúszott a földre, fejével egy véres csíkot húzva az üvegen.
- Többé nem ellenszegülök, de ne tegye meg velem... –suttogta a lány kezeit arca elé emelve, szorosan a férfi szemeibe nézve.
- Ezzel sokra nem mész kicsim! A te erőd rám nem hat, és nem is fog soha. –mondta a férfi örült vigyorral az arcán. Megragadta Livra torkát, majd úgy felemelte a lányt, hogy a lába már nem ért a földre. Livra arca elkékült, piciny száját félig kinyitotta már. Szemei előtt lassan minden sötétbe borult, és a lány eszméletét vesztette.

Lassan újra felnyitotta szemeit. Egy nagyon fagyos helyiségben találta magát. Kezei a földtől kábé 40 cm- re lévő a falon függőlegesen haladó csőre volt kikötve. A lány háttal volt a földnek, lábait szintén kikötözték. Livra bepánikolt, nem volt rajta ruha, egy szál se. Vadul mozgott, próbált szabadulni, közben segítségért ordibált. Szemei is be voltak kötve, így semmit se látott, csupán érzett. Érezte, hogy egy férfi ül rá.
- Csend! –és egy durva pofon érte.
- Maga nem normális! –Fújta a lány. –Idegbeteg! –erre márt egy erősebb gyomrost kapott.
- Ezt fogod kapni minden ellenszegülésedért! –Livra fejét hátrahúzták, a hajánál fogva. A lány felvonyított, mire egy újabb pofont kapott. Utána, pedig bekötötték a száját. De a csaj nem adta fel. Újra szabadulni próbált, és hirtelen sikerült a köteleit elszakítani. Egy erős pofont mért a vele szemben állóra, majd pedig kiköpte a szájából a kötést, és a vélt ajtóhoz rohant. Próbálta leszedni a szeméről a köteleket, de minden próbálkozásánál erős elektromos ütés érte őt. Végül feladva a falat döngette, segítségért ordítva.
Melinda fülei érzékelték a lány hangját, és még nagyobb hévvel kezdtek keresgélni őt.
Livra kezei már vérben csöpögtek, úgy verte a kemény fémajtót. Hirtelen egy láncot érzett a nyakán, majd durván hátravágódott.
- Ne... NE! TÜNÉS! –ordított a lány.

- Mit mondtam neked? –pofozta meg a férfi a lányt. Az megbénulva hátradőlt. Ternoss megkötözte őt az előbbi lánccal. Nyakába egy befelé tüskés nyakörvet helyezett, majd a lányt felállította, és az egyik álló csőhöz tolta. Livra lábai remegtek, azután pedig egész teste. Fájdalom cikázott benne végig, erős, bántó bizsergés. A férfi nagyon élvezte, de nem volt ez neki elég. Lassan a lány nyakát csókolgatva levette annak szeméről a kötést. Még nagyobb öröm ült ki szemeire.
Livra szemei remegtek, könnyektől ázott piros arca. És mint mindig ott volt az a vörös csík az arcán.
- Eresszen –morogta a lány, és próbálta erejét használni, de semmi. Túl gyenge volt, és túlságosan is félt.
- Fogd be –tapasztotta Ternoss, a lány szájára, kesztyűs kezét, és felgyorsított. Livra a csövet markolta fájdalmába. Lehunyta a szemeit, és összeszorította a fogait.
- Nyisd ki a szemeid, különben kiverem –súgta a lány arcába a férfi. Livra engedelmeskedett. De a férfi mégis megütötte.
- Ez lesz Victummal is ha nem engedelmeskedik. –a férfi újra megütötte a lányt. Az összerogyott, és csak a kötelek tartották.

- Maga ölt meg! –visított a lány.
- Pontosan, és újra megteszem, ha nem teszed azt, amit mondok! –újjab ütés. Livra már nagyon rossz bőrben volt.
- Soha többé. De, ne üssön többé! A lány próbált felállni, pucér testét marta a hideg, cső. A férfi megrántotta a pórázát, így állította fel a szenvedő gyereket. A pici tüskék csípésétől való megszabadulás ösztönözte azt.
- Kívánatos vagy –Ternoss megsimította Livra arcát…
Violence
- Nem ez így nem megy! –Adta fel a harcot az ajtóval Melinda. –Vissza kell mennem Vicért! –Kezdett el visszafele menni. Kétségbe volt esve, tudta hogy férfinak elborult az agya, és hogy Livra veszélyben van.
Mikor visszaért a fiúhoz, Victum még mindig fagyott állapotban volt. Szempilláiról csöpögtek a jégdarabkák ajkai pedig rázkódtak. Testét teljesen átfagyasztották.
- Victum….! –Melinda rázni kezdte, de a merev testtel szemben semmit sem ért el. –Kellj fel kérlek! –Egy elkezdte pofozgatni a fiút. Mikor meghallotta Livra sikoltását összerezzent. –Kellj már fel!

Vic mozgatni kezdte a szemeit, Melinda pedig boldogan ugrott a nyakába.
- Istenem! Köszönöm! –Ölelte át a fagyott testet, mire a fiú ránézett. Mondani akart valamit de meg se tudott szólalni. Összefagyott a szája.
- Vic segítened kell! Livra bajban van! –Kezdte el sürgetni a nő. Victumnak felcsillant a szeme. Megértő tekintettel nézett vissza a nőre, majd behunyta a szemeit, mire hosszú csönd támadt.
- Victum…?
A fiú szétnyitotta a száját, és egy mélyet sóhajtott. Lehelete gőzkánt látszott meg a hideg kamrában.
- Segíts! –Unszolta a nő, mire a fiú robot mozgással megtette az első lépéseket.
„Hogy fogok én ezen a kislányon ebben az állapotban segíteni?” –Futott át Victum agyát. Érezte Livra jelenlétét, és azt is hogy bajban van. Megállt egy ajtónál. „Ha nem lennék most ennyire merev…” – Abban a pillanatban a zár egy hangos kattanással kinyílt.
Ternoss ijedten ugrott le a lányról, aki abban a pillanatban összerogyott a padlón.
- Te meg? –Tátogott az öreg, és egyre jobban hátrált, miközben Vic lassan elérte Livrát. A fiú lassan leguggolt, és karjaiba vette a lány puha testét. Livra kinyitotta a szemeit, és ahogyan megpillantotta az ismerős narancsos szempárt elmosolyodott. Mostmár nem érheti baj… Victum nem bántja őt… Most nem… Tudta ő is…

„Ki kell menned…” –Hallotta a fejében a fiú hangját. „Ki kell menned, mert itt most ronda dolgok fognak történni…”
„Téged is bántani akar…” –Markolta meg a lány a fiú jéghideg karjait. Jól esett felhorzsolt bőrének ez a lehűtött érintés.
„Tudom… De téged ez ne érdekeljen! Te ember vagy… Én meg egy semmi…”
„Ez nem igaz!”
„Menj már!” –Lökte meg a hátát a fiú.
„Hagyjalak ezzel egyedül?”
„Nincs más választásod…Tünés” –Victumnak keményebb lett a tekintete mint valaha. „MENJ MÁR”

Livrának belefájdult a feje a mondatba. Felállt, és szédelegve tett néhány lépést.
- Nem mész sehova! –Ternoss, utána dobta a láncot, de Victum odatartotta a karját, és tűrte a fájdalmat, ami a hideg ellenére elviselhetőbb volt.
- Ami pedig téged illet… - Szólalt meg csöndes nyugodt hangon. –Azt is megbánod hogy megszülettél…
- Nem használhatod velem szemben az energiáidat..
- Azokat nem is… De az öklömet, és térdemet annál inkább! –Indult meg Vic határozottan a férfi felé. Az hátrálni kezdett, és megragadott egy vaspálcát.
- Ellenem ugyan nem győzhet egy ilyen!
- Részben te teremtettél! –Emelte fel Vic is egy rudat, és elhelyezkedett a harchoz. Még nem olvadt teljesen ki, ez lassította a mozgását, de nem volt visszaút.

- Biztos, hogy képes vagy rá? –Szólalt meg csöndesen Livra.
- Téged az ne érdekeljen! Tünés! Takarodj! –Üvöltötte felé Vic, mire Ternoss fejbe vágta.
- Ennyi… - Nézett le a fiúra, akink úgy tűnt betört e feje. Kék haja beszíneződött a vérével, és látszólag mozgásképtelen volt. –Most pedig befejezem! –Emelte a magasba a pálcát mint egy tőrt. Szélsebesen indított lefelé, mire Victum egy pillanat alatt eltűnt a szeme elől.
- Ennyi…? –Válaszolta a fiú gúnyos sötét mosollyal az arcán. –Ne felejtsd el hogy egy démon lakozik bennem… - Kezdett el játszadozni a vas darabbal. –És ez sajnos nem változik… Elsötétült a szeme színe a haja viszont nem változott. –Ugyanolyan kegyetlen vagyok… És halálvágyó… mint akkor amikor bezártatok ebbe a tökéletesen nyomorult testbe… - Lépett egyet a férfi felé, aki megemelte a vasdarabot, és támadni készült de Victum gyorsabb volt. Hihetetlen gyorsasággal fúrta Ternosson keresztül a fegyverét. A férfi szájából vér tört elő, és nyöszörögni kezdett.
- Tudd meg… halálod minden egyes pillanata élvezettel tölt el! –Nyalta meg száját a fiú mintha Ternoss vérére vágyna.- Szinte minden egyes percben vártam hogy végre kimúlj! –Vallotta be, miközben csípőjét hozzádörgölte a férfi meztelen derekához.
- Te még ilyenkor is csak erre tudsz gondolni…

- Olyan vagyok, mint az alkotóm… - Súgta érzékien az öreg fülébe. –Perverz, és kéjvágyó… De élvezem… maga nem? –Victum megforgatta a vasat a férfi gyomrában mire az felordított. –Csak nem fáj? –Hajolt Vic egészen közel. –Tényleg fájna? És vajon Livrának nem fájt amit maga tett!? –Végigsimította Ternoss arcát, vágyakozóan a szemébe nézett, majd beletérdelt a férfi hasába, akinek a szájából újabb vérttömeg tört elő. A fiú ezt sikeresen kikerülte.
- Te büdös patkány! –Kehelte a férfi.
- Önmagáról beszél? –Markolta meg Vic a vasdarabot, és még beljebb tolta Ternossban. A férfi ekkor ököllel belecsapott a szemébe. Vic felordított, és térdre rogyott a férfi előtt. Ternoss gonoszul felkacagott, és oldalba rúgta a fiút, aki halkan felnyögött, és eldőlt.
- Nem látok… - Nyögte a fájdalomtól. –Nem látok…
- Victum! –Rohant oda hozzá Livra, de ekkor valaki elkapta a haját, és visszarántotta.
- Miért nem leszel inkább az enyém! Én ember vagyok! Nem úgy mint ez! –Rúgott megint Vicbe.

- Hagyja békén! –Sikította a lány.
- Velem jössz a halálba… - Súgta a férfi, és megpróbálta kihúzni a vasdarabot a falból, ami odaszögezte. A lány kapálózni kezdett, mire Ternoss megszorította a nyakát. –Nincs ellenállás! –Üvöltötte a lány fülébe. –Segíts!
- Nem! –Ellenkezett Livra, mire Ternoss erősen a hasába vágott. –Akkor lassú halállal fogok veled végezni!
- Hagyd őt békén! –Tápászkodott fel Vic. Megpróbálta elkapni a férfi karját, miközben a másik kezét a szeméhez tartotta. Vérzett, és nem látott semmit, egyetlen reménye volt a hallása.
- Szánalmas vagy… - nevetett fel Ternoss. Victum mérgesen fujtatni kezdett. Még mindig a büszkeség hajtotta, hogy bizonyítson: Ő erősebb mint egy ember. Összeszorította a fogait, és felállt. Kiegyenesedett, és elmosolyodott.

- Csak ennyire képes?! –Nem emelte el szemétől a tenyerét, nem akarta hogy Livra sokkot kapjon.
- Mit merészelsz! –Lökte el magától a lányt Ternoss. Livrának sikerült megtartania az egyensúlyát, és Victum mellé állt.
- Segítek! –Ajánlkozott, de a fiú megrázta a fejét.
- Inkább menj innen… Nem pisiseknek való az ilyen…
- De a szemed…
- A szememnek nincs semmi baja.. csak nem látok…
- Vitcum tiszta vér a kezed!
Victum elvette a kezét, és elfordult a lánytól.
- Livra, ha nem mész ki most rögtön… - Hangja vészjóslóan süvített bele a lány fülébe, aki meghátrált. A fiú megindult a vasdarabbal, a két kezébe vette, és a férfi nyakához tartotta.

- Mondtam, hogy élvezem a halált…- Nyomta szorosan a férfi torkának a vasat. –Ha nem döglik meg most rögtön esküszöm hogy megfojtom…
- Nem mered megtenni… Hisz te is tudod, hogy… - Victum megszorította a vasrabot, és nekifeszítette Ternoss nyakának.
- Én előre… szóltam… - Engedte szabad a gyilkos tárgyat, ami nagy csörömpöléssel esett a lába elé. Megfordult, és a lányt kezdte keresni. Egy percre már megörült, hogy Livra kiment megkeresni Melindát, de mikor támaszt nyújtott neki valaki, megint rejtegetni kezdte sérült szemét.
- Ha te nem vagy… - Kezdett volna bele a hálálkodásba Livra, de a fiú feltartotta a véres kezét

- Csönd…- Hangja monotonul csengett. –Menj keresd meg Melindát… - Vic lassan a földre rogyott. Letette a kezét, és mintha aludni feküdt volna, hajtotta rá a fejét a karjára. –Mondd meg neki, hogy téged javítson meg először…
- Nem kell udvariaskodnod… Mintha nem is lennék nő… - Válaszolta a lány, és fordult volna meg, mikor az ő lábai is felmondták a szolgálatot. Túl sok fájdalom történt vele, hogy éppen megússza.