G.O.D 49-50

49. A szerelem kegyetlen palástja


- Van fogalmad róla, hogy mennyien kerestek?! –A gitáros immár húsz kerek perce hallgatta Mia sértődött mondatait.
- Nem nincs…
- Mit képzelsz magadról?
- Talán te vagy az egyik olyan ember akinek tudnia kéne, hogy mennyire gyűlölöm ezt a helyet!
- Megértem és ezért akartak hazaengedni, de ellógtál egy kontrollról…
- Sajnálom, volt egy fontos dolog amit el kellett intéznem…!
- És legalább sikerült elintézned, azt az iszonyatosan fontos dolgot?!
- Nem… - Morogta Soulness, egykedvűen lefeküdt, és az ablakot bámulta. –nem sikerült semmit sem elintéznem, sőt még rosszabbítottam a helyzeten ha már ennyire kíváncsi vagy…
- Sajnálom, de… nem akarlak elveszíteni… - Mia lekuporodott mellé, Soulness oldalának támasztotta az állát és úgy figyelte a fiút.
- Jó megvan bocsátva…

- Min töröd a fejed?
- Olyan dolgokon amik neked eszedbe nem jutnának… - Mosolyodott el komoran. –De mikor is megyünk haza?
- Nem tudom… - Rántotta meg Mia a vállát. –Gondolkoztál már a költözésen?
- Nem… Drágám, én felhoztam de te vetetted el! Kényelmetlenül érzed magad?
- Nem… csak…
- Azt hiszem praktikusabb ha veszek egy mozgásérzékelőt, egy kamerát, egy új riasztót, és megjavítom az ajtómon az üveget…
- Tényleg vissza akarsz költözni?
- Én megszoktam már azt a helyet… Semmi kedvem hónapokat várni az építkezésekre, te meg úgysem akarsz velem összeköltözni tehát nincs semmi veszteni valóm…
- És a betörők?
- Ha nem akadok bele az egyik szilánkba sikeresen megszököm…
- Féltelek!
- Nem kell… Megállok a saját lábamon is… Azért még velem maradsz egy kicsit?
- Örökre…
- Semmit se ígérj… - Mosolyodott el gondterhelten Soulness. Érezte hogy Mia meg akarja csókolni, ezért visszahajtotta a fejét. –Kérlek most ne…
- Mi történt veled?
- Egy kicsit begolyóztam… Majd megjavulok…
- Begolyóztál?
- Igen… nálam ez ősi szokás… - Sóhajtott. „Miért nem mondhatom el legalább neked hogy mi bajom van?! Biztos, hogy mérges lennél. Nem rám hanem Michára. Egy ember viszont nem parancsolhat az érzéseinek…”
- Olyan fura vagy… Fáj valamid?
- Nem, nem fáj semmim… Gyere bújj ide egy kicsit… - A fiú felült, Mia pedig átölelte. A déli nap átölelte mindkettőjüket. Soulness tehetetlenül simogatta Mia haját, majd a fürtökbe temette az arcát. Ez neki így egyszerre túl soknak tűnt. Lelke egyre jobban összeroskadt a rámért terhektől, lassacskán szétroppant alatta, de Soulness még tartotta magát.
- Istenem bárcsak így maradnánk örökkön örökké… - Susogta a lány fülébe. –Szeretlek…
- Tudom… Én is…
- De csak téged, és téged mindennél jobban… - Futta végig ujjait Mia felhevült bőrén.
- Ne kedveskedj ennyire…
- Miért? –A fiú a szívére helyezte a fejét, és átkarolta.
- Nagyon megváltoztál… Hol jártál?
- Sehol…
- Szóval nem akarod elmondani…
- Jelentéktelen…
- Nem az…
- Mia ne vesszünk most össze… annyira szeretlek, és most annyira szükségem van rád… -

Fáradtan nézett Mia szemeibe.
- Nem akarsz pihenni egy kicsit…
- Egész nap pihentem… „Még soha nem mondott ilyet. Ellenkezik, de nem akar veszekedni… Most már biztos hogy semmi sincs rendben…”
- Nem hiszem… Sebes a talpad… sokat mehettél…
- Az csak egy kis horzsolás… - Motyogta félálomban Soulness, addig észre sem vette a sebeket, majd elaludt Mia ölében.

A lány eljátszadozott a gitáros hajszálaival, hol ide hol oda rakosgatta őket, órákig elvolt, a fiúval a karjaiban. Nem akarta hogy Soulness felébredjen, addig gyönyörködhetett benne, amíg a fiú aludt.
Délután aztán felébresztette Soulnesst a gyomra, még csak nem is reggelizett. Mikor kinyitotta a szemét még mindig Mia ölében volt.
- El se moccantál…?
- Nem… - Mosolygott a lány. –Olyan jó elnézni ahogyan durmolsz… Még a nyál is kicsordult a szádból… - kacagott fel.
- Olyan vagyok? –Kezdte el törölgetni az arcát.
–Nem…
Soulness felállt, és körülnézett. Rossz érzések keringtek benne, el akart tűnni, minél távolabb lenni a világtól, az emberektől, de legfőképp a billentyűstől.
- Mi bajod van…? Olyan fancsali képet vágsz mint aki citromba harapott.
- Öhm, nincsen semmi, csak hiányzik a cigaretta, és haza szeretnék már végre menni… Emellett iszonyatosan meleg a gipsz…
- A cigarettára azt mondom, neked most pont nem hiányzik…
- Könnyű annak, aki egy szálat se szívott…
- Úgy viselkedsz, mint egy kisgyerek!
- Csak most keltem fel… És nem kapok levegőt… Még soha sem volt ennyire meleg…
- Zavarok?- A hangtól rémülten megborzongott.
- Micha… - Hunyorított a fiúra. –Mit keresel te itt?! Idáig szaglik belőled az alkohol! –Nyöszörögte, mire Mia fejbe vágta.
- Mondd kedvesem hogy lehetsz ekkora bunkó!? –Nézett Soulnessre, aki az ütés helyét simogatta. Mérgesen viszonozta Mia pillantását. –Igenis te is le szoktad magad inni!
- Most már te is ezzel piszkálsz?!
- Csak úgy letámadtad szegény Michát hogy…
- Akkor meg ne szólj bele légy szíves! –Fojtotta belé a szót a gitáros. A lány sértődött pillantásokat vetett rá.
- Hogy lehetsz ennyire érzéketlen?!
- Érzéketlen?! Na erről majd még beszélgetünk… - Elkezdte kituszkolni Michát a terem elé, majd félelemtől, és méreggel megtöltött pillantásokkal a fiúra nézett. –Mi van?
- Sajnálom…

Meglepetésként érte ez a szó.
- Ilyen hamar kikúráltad magad? –Kérdezett vissza csöndesen.
- Magamba vedeltem néhány liter kávét…
- És miért jöttél ide be? Mármint… - A gitáros megtorpant, igyekezett máshonnan megközelíteni a kérdést. –Nem lett volna mindkettőnknek kíméletesebb ha esetleg holnap jössz be? Időt sem adtál, hogy megemésszem a dolgot… Nem értél volna rá holnap?
- Ha Mia most tudná meg, hogy szereted, akkor te képes lennél várni egy napot, hogy… ne beszélj vele?
- Sohasem voltam ennyire kínos helyzetben… Bizonyára az ő érdekében vártam volna egy- két napot… Ki vele, mit akarsz?
- Beszélni…
- Nincs kedvem most semmilyen szájkontaktusba keveredni veled, ha erre célzol…
- Nem célozgatok semmire! Tudom hogy amit csináltam… az neked több volt mint undorító…
- Az azért túlzás… Csak szokatlannak nevezném eme új felállást…

- Ne játszadozz az érzéseimmel!
- Nem teszek én semmit az ég világon…! –Emelte fel Soulness a tenyerét. –De talán nekem kellene siránkoznom egyes történések miatt… Nem?
- Ha jól tudom, te jöttél az én házam felé, és te vontál kérdőre!
- És én támadtalak le, kétszer… Nagyon elszabadultam nem gondolod?!
- Mindenre emlékszek, nem kell, hogy megemlítsd… Egyszerűen fáj az, hogy egyszerűen ilyen könnyelműen kezeled ezt…
- A szerelmedre gondolsz? Nyugodj meg Micha, ha az izgat, hogy nyugodtan fogok e aludni az éjszaka közlöm veled, hogy nem hiszem… Még fel se fogtam, amit mondtál…
- Komolyan mondom, olyan felelőtlenül viselkedsz…
- Pedig próbáltam a legkomolyabb arcomat adni… Azt hiszem, ezt itt hagyjuk abba… Semmi kedvem most veled is összeveszni…
- Azt hittem most végre pontot tehetünk az ügy végére…
- Én is azt hittem, azért mentem fel hozzád, de azt te is tapasztaltad, hogy ne úgy sült el a dolog, ahogyan az normális esetben kellett volna…

- Megvadultam… Tudom… De csak azért mert szeretlek… És azt akartam hogy legalább egy percre légy az enyém…
- De ezzel csak engem hoztál kínos helyzetbe saját magam előtt…
- Sajnálom ha ezzel bármit is lefaragtam az önbecsülésedből…
- Az istenit Micha, itt egyáltalán nem erről van szó, hanem arról hogyha mások előtt bevadulsz…
- Értettem… Tehát szégyelled hogy szeretlek…
- Nem szégyellem! Csak esetleg rossz fényt vetne rád a dolog… Nem vagy még öreg, lehet hogy akad majd valaki, legyen az fiú vagy lány, aki neked lett teremtve… Ennek így kell lennie…
- Úgy gondolod? Soulness azt hiszem te is tudod, hogy nem lehet irányítani hogy kibe szeretsz bele, és kibe nem…
- Tudom… És azt is tudom hogy mennyi fájdalmat okozok, és fogok még okozni neked… Nem direkt csinálom… Egyszerűen nem tudom viszonozni az érzelmeidet… Leszek a barátod, segítek amiben csak kell, de nem tudok veled úgy együtt lenni mintha egy pár lennénk… Én Miát szeretem, és ez már egy éve változatlan… És hiába mondod, hogy meg sem kísérlem, egyszerűen nem tudok fiúkkal együtt lenni…
- Látom csak megfontoltad a dolgot…
- Nem kell megfontolnom ahhoz hogy dönteni tudjak…
- Akkor azt hiszem nem is zavarlak titeket tovább! –Micha szemei megteltek könnyel.

Tudta semmi esélye Miával szemben, mégis fájdalmasan érte ez a visszautasítás. A tudat hogy tényleg megtörtént összetörte a fájdalomtól már eddig is lesújtott szívét. Nem akart Soulnessbe szeretni, nem tudta irányítani az érzéseit, eddig sikerült visszafognia magát, most miért tört ki?! Az érzés, hogy soha nem érezheti ismét Soulness közelségét, összetiporta a szívét. Ő a hibás, hogy nem hallgatott… Könnyebb volt úgy elviselni ezt a súlyt, hogy a gitáros néha megölelte, és kedves szavakkal illette, ez neki elég volt, érezte, hogy Soulness kicsit az övé. Viszont az utóbbi időkben kínozta a vágy, hogy ne csókolja meg a gyanútlan fiút. Gyakran vigasztalni lett volna kedve, megölelni, megcsókolni, és szabadon szeretni. Hányszor szánta már rá magát hogy szerelmet vall neki… és most így kellett csődbe mennie minden álmának, vágyának.

- Micha… - Törte meg Soulness a csöndet. Talpa folyamatosan mozgásban volt, így tudta levezetni az idegességét. –Ne csinálj semmi őrültség… Én megtehettem mert hülye vagyok, és az is maradok amíg világ a világ… De te ne ess ebbe a hibába…Ok?
- Mit érdekel téged az hogy én mibe esek bele!? Ne utasíts csak a tisztesség kedvéért! Hagyj békén! –Micha arcát megszínezte az első könnycsepp. Félrelökte Soulnesst, és bár lábait betonnehézségűnek érezte, határozottan lépkedni kezdett. Nem fordult vissza, egyedül akart lenni, végleg elvesztett mindent ami őt életben tartotta.
- Te szent isten… - Nézett utána rémülten Soulness. Egy kicsit megviselte a lökés, de még jobban aggasztotta hogy Micha mit fog tenni. Zavarta hogy tehetetlen, és hogy pont a legjobb barátját veszítette el a szerelem kegyetlensége miatt.
- Mi van? –Mia érdeklődve nézett szerelmére, aki komoran ment vissza a szobába. Lefeküdt az térdét az álláig felhúzta, és behunyta a szemeit. –Köszönöm hogy válaszoltál… - A lány mérgesen rásandított. –Mi bajod van már megint?!
- Elvesztettem a legjobb barátomat… - Dadogta rekedten Soulness. Fekete haja eltakarta az arcát.

- Sírsz? –Mia odament hozzá, leguggolt elé, és felemelte a hajfüggönyt. –Jajj istenem, biztos nemsokára kibékültök…! Nem voltál annyira bunkó… - Ölelte át mit sem sejtve, könnyező szerelmét. –Majd megbékül…
- Egy szívtelen dög vagyok… Igazad volt… - Temette a fiú fejét a párnába.
- Azt csak azért mondtam mert nagyon mérges voltam rád… - Ült fel Mia az ágyra. –De nem vagy az… Nem mondtam komolyan…
- Pedig ez így van…!
- Soulness ne butáskodj már, nem hittem volna hogy ennyire érzékenyen fog érinteni a dolog… - Mia végleg karjaiba zárta a fiút.
- Mia te ezt nem érted… nem az a baj… itt már nem csak puszta marakodásról van szó… - A fiú felemelte vöröslő tekintetét. „itt már komoly érzelmek játszanak szerepet…”
- Gyakran nem értelek titeket… úgy viselkedtek gyakran mintha házastársak lennétek… pedig kötődtök egymáshoz, de szinte minden második percben szívóztok… Én ezt látom… Nem gondolod hogy változtatni kellene ezen?
- Már változtatva van…

- Istenem Soulness ne mondd nekem, hogy még soha, de soha nem vesztetek össze!
- De… De nem így, és nem ilyen komoly dolgokon.. voltaképp nem is vesztünk össze, csak kibaszottul őszinték voltunk egymáshoz…
- Mi van?
- Semmi különös… Csak azt hittem hogy tökéletesen kiismertem teljesen Michát, erre meg kiderült hogy mégsem… Sőt… nem is ismerem…!
- Csak most látod így…
- Nem… - Sóhajtott Soulness. –Tudom… a saját két fülemmel hallottam, és éreztem is lehető legközelibb módon…
- Olya titokzatosan fogalmazol… Megütött…?
- Az lett volna a legkevesebb… - A fiú kiindult. –Mindjárt jövök… - Mondta azzal egyenesen a mosdó felé vette az irányt. Futva belepillantott a elmázol tükörbe, majd bement az egyik vécébe. Undorodó pillantást vetett a koszos vécére, amiből majdnem bugyogott a víz, majd nekitámaszkodott a falnak.
- Mi lesz most?! Mi lesz a G.O.D –dal, mi lesz velem… Mi lesz Michával…? Ki akarok menni… Ki akarok menni! –Fogta magát és kirohant.

50. Elfogadhatatlan tény

Mia szótlanul figyelte ahogyan szerelme kapkodni kezd.
- Hol egy cipő…?!
- Az ágy mellett… Én is megyek…
- Légy szíves most ne…
- Már megint itt akarsz hagyni! –Mia mérgesen fordult az ablak felé, hangjában keserűség tükröződött.
- Igazad van… Sajnálom… Mi lenne, ha itt hagynánk ezt a piszkos koszfészket?
- Meg kell várnunk…
- Jól vagyok… És semmi kedvem itt maradni… - Soulness megfogta a lány derekát. –Mia nem bírom tovább, nem tudok itt lenni…
- Akkor menjünk… - Mia összeszedte a fiú ruháit. –De merre…?
- Titok… - Mosolygott rá a fiú.
Mia azt hitte először, hogy Soulness a Malärenhez viszi, de mikor a vele teljesen szembeeső irányba indultak el, nem értett semmit.
Mi lenne ha elmondanád merre viszel… - Suttogta.
- Ha elmondom akkor nem lesz többé titok…
- De esteledik… és én kezdek fáradni…
- Mindjárt ott leszünk…
- Errefele még sohasem jártam…
- Pedig Stockholm ezen szeglete is szép… - Válaszolta nyugodt hanggal Soulness. –Itt vagyunk… Most pedig kövess, de légy nagyon óvatos…
- Miért?! Úristen ugye nem akarsz oda felmenni…?! –Mia egy szikla kiemelkedésre nézett, mire a gitáros bólintott.
- De de…

- Már megint öngyilkos akarsz lenni?
- Nem dehogy! Gyere! –Soulness megfogta Mia kezét.
- De én félek… - Nyüszítette Mia.
Soulness ránézett.
- Nem kell… Hunyd be a szemed… - Megfogta Mia derekát, a lábaival léptetni kezdte Miát. –Lassan, lassan… Érzed ezt a friss levegőt?
- Igen…
- Ez a Balti- tenger szele… Itt zúg előttünk… - Elengedte Mia szemét, aki felsikoltott.
- Ez iszonyúan félelmetes…! –Kapaszkodott a fiú nyakába.
- Nyugalom… Ne félj! –Soulness magához szorította Miát, és megcsókolta a homlokát. A végtelen tengerbe meredt. Őt nem rémisztette meg ezt a látvány, sőt imádta amikor a végeláthatatlan tenger a szeme elé tárult a maga úrias pompájával. Olyan tökéletesnek, és olyan rémisztőnek látta a természet egyik csodaszép „teremtményét”. A szél lágyan felkapta fekete haját, és tovarepítette.
- Mia… - Szorította meg a lány vállát. –Hahó! –Most vette észre hogy a lány görcsösen összeszorítja a szemeit.
- Tériszonyom van…
- Mindjárt lemegyünk… - A fiú megsimogatta a lány aranyló haját. –Csak nyisd ki egy percre a szemed… A kedvemért…
Mia félénken felnyitotta halványkék szemeit.
- Ha majd meghalok… - Kezdte a fiú. –Hamvasszatok el, és legyek a tengeré…

- Hülyeségeket beszélsz! Vigyél le!
- Nem… Megígéred…? - Felemelte Mia állát.
- Igen… de menjünk le inkább a partra Soulness… félek…
- Menjünk…- Soulness finoman húzni kezdte a lányt a kezével. –De ne feledd az ígéreted!
- Ha továbbra is ilyen hülyeségeket ígértetsz meg velem, esküszöm kifutok a világból! Nem lesz semmi bajod sem, szokj hozzá a gondolathoz...
- Ez nem hülyeség, én komolyan beszéltem…
- Akkor kapj el! –Kezdett el futni Mia amikor már biztonságosabb vidékre értek.
- Akkor az enyém leszel! –A fiú gyorsan lekapta a cipőjét és kedvese után iramodott, ha csak egy kis időre is, de feledte a kínzó történéseket a gondokat. Mia lekanyarodott a partra, a következő pillanatban a tenger partján futott felcsapta a kicsi víz langyos hullámait. Soulness is hamar kapkodta a lábait, el akarta a kapni a lányt, hogy aztán együtt nézzék az esteledő tenger fodrait. Hirtelen a lány megtorpant, felsikoltott ,és elesett.

- Mia, mi történt!? –A fiú odarohant a lányhoz, és leguggolt hozzá.
- Valami felsértette a talpam…! –A lány sírni kezdett.
- Várj… megnézem…
- Ne!
- Miért ne…? –Soulness megnézte a lány talpát. –Szép nagy… Maradj itt… A sós víz miatt nem fertőzhet el…
- Fáj…
- Jajj istenem! Gyere ide… - Soulness levette magáról a felsőt. –Add ide a lábadat…!

- Mit csinálsz?
- Mit gondolsz? –A fiú bekötözte a talpát, és felvette a karjaiba.
- A karod…- Nyöszörögte Mia.
- A karom… már teljesen rendben van… - Soulness figyelmesen lépkedni kezdett kifele a vizes homokba, ahol letette Miát a földre. Körülnézett, és a következő pillanatban egy napozó- ággyal maga mögött tért vissza.
- Te meg miben mesterkedsz? –Fordult meg Mia, a szőke fürtjei egészen belelógtak a vízbe. Soulness letette a széket, felültette a lányt, és leheveredett mellé.
- Teremtettem egy kis tengerparti luxust.. –Soulness a lányra mosolygott. –Na mutasd a lábadat!
- Nem vagy orvos… - Mosolygott szelíden a lány, a következő pillanatban felszisszent.
- Tudom hogy fáj kedves… - A gitáros lecsavarta a pólót, ami piroslott a vértől. Megfordította, és visszatekerte.- De… Viseld el… Szorítsd meg a karom ha nagyon fáj…
- Azt azért nem… - Mia összeszorította a szemét.
- Ne félts ennyire, nem vagyok azért annyira gyenge hogy egy lány szorítását ne viseljem el…
- Ne húzd ki a gyufát Soulness… Lehet hogy megsebesültem de pofozni még tudok…
- Meg akarsz pofozni?! Csak tessék! –Soulness elemelte a kezét a lány sebesült talpától, és felemelte.
- Nem lenne szívem… - Mia lefogta a kezeit, és alig- alig végigsimította az ajkait a saját ajkaival. Soulness mintha kővé dermedt volna. Elragadta a lelkét, az emészthetetlen perzselő szerelem, a vágy, de meg se moccant.

- Látom, jól szórakozol… - Motyogta a csókok között. –Fáj még a lábad…?
- Érzem, hogy vérzik…
- Szegénykém… - Soulness megsimogatta Mia állát, és körülnézett. –Teljesen sötét van…
- Köszönöm a pólót…
- Szívesen… Ez a legkevesebb…
- És mi itt is maradunk?
- Minden bizonnyal… Ez egy csöndes hely… El leszünk…
- Ezt most, hogy érted?
- Hát nem is tudom… Nem figyel senki… Nem jön ide senki…
- Fura ezt egy olyan ember szájából hallani, akit nemrégen raboltak el nem messze innen…
A fiú kérdőn ránézett.
- Nem fázol? –kérdezte.
- Nem… - Miát ekkor megrázta a hideg északi szél.
- Gyenge hazugság…- súgta a fülébe Soulness, és lassan magára húzta lányt. Ő is hátradőlt az ágyban, Mia erre átkarolta. Szótlanul hallgatták a tenger lágy moraját. –Ez nem Magyarország… Itt mindig hidegebb van… - Húzta magához még szorosabban Miát.
- Akkor miért vetted le a pólód?
- Mert megvágtad a lábad… És nem akarom hogy bajod legyen…
- És te nem fázol meg mi?!
- Én nem… Mert több ideje élek itt mint te…

Mia teljesen lenyomta őt a napozóágyra, és vékony ujjai megmarkolták Soulness vállait, mire a fiú a derekára simította a kezét, és heves tekintettel a szemébe nézett. Megint csak nem tudott Michára koncentrálni, elvette az eszét a nyári este, és a mondat: Élj a pillanatnak…
- Megőrülök tőled… Gátlástalan vagy…! –Mia megpróbált felállni, de a gitáros visszarántotta.
- Én vagyok a gátlástalan?! Szerintem egy kis angyalka hozzám képest egy ördögi lény!
- Nem te csak hülye vagy… - Nevetett szórakozottan a lány.
- Akkor miért is foglalkozol ezzel a hülyével…?
- Mert szeretem… - Mia megcsókolta, mire Soulness maradék visszatartó energiája is feledésbe merült.

Soulness a lányt még sosem becézte így, inkább hagyta, hogy őt kényeztesse. De most valahogyan más volt a helyzet, meg akarta adni kedvesének azt a figyelmet, és gyengédséget, amit eddig tőle kapott. A pillanat varázsában közrejátszott az is hogy bármikor észrevehették őket, csak véletlenül arra kellett valakinek sétálnia, hogy leleplezze a szerelmespárt. De késő éjszaka már csak kevés lélek járkált Stockholm utcáin.
- Fáradt vagyok, és éhes…
- Akkor miért nem maradtál a kórházban…?
- Ott a kaja is olyan mintha a padlóról szedték volna össze…
- Ne szemétkedj!
- Nem szemétkedek… Csak megmondtam a véleményemet.
- És a te véleményed szent… - Kezdett el vele kötekedni a lány.
- És megrendíthetetlen… - Folyatta a fiú.
- Na ne beszélj itt össze vissza… Kis egoista…
- Egoista??? Kikérem magamnak… Csak éhes vagyok…
- Akkor azt javaslom, hogy menj és ródd az utcákon egy nonstop bolt kegyeiért…
- Veled a hátamon?
- Nem, én majd itt megvárlak…
- Akkor nem megyek… nem hagylak itt egyedül
- Akkor csak nem biztonságos ez a hely annyira mint amennyire állítod…
- Semmi sem tökéletes…- Soulnessnek megszólalt a gyomra.
- Na menj, nem akarok reggel egy csontváz mellett ébredni…
- Nem megyek sehova…! Ha csontváz leszek reggelre, akkor az leszek…
- Ne makacskodj, mint egy öszvér! –Mia a következő pillanatban lerúgta a fiút az ágyról. –Menj, és keress magadnak valami kaját!
- Ez fájt! –Soulness feltápászkodott, vissza akart ülni de a lány nem engedte, így hát megint leült a homokba. –De akkor sem megyek…
- Soulness, könyörgöm…
- Ne könyörögj! –A gitáros megtámaszkodott az ágy szélében, és közel húzta Mia fejét. –Te még mindig kéznél vagy, tehát ha éhes vagyok, akkor felfallak! –Gyengén a lány ajkaiba mélyesztette fogait.

- Te őrült… itt bármikor… észrevehetnek…!
- Mindig van valami kifogásod ellenem… - Motyogta morcosan Soulness, és felült. –Én nem tudok aludni… Éhes vagyok…
- De annak nem ez a megoldása…
- Akkor mondd mi?!
- Esetleg elmész és eszel valamit…
- Téged meg addig elrabolnak…
- Tehát azért nem mész el kaját szerezni magadnak mert félsz hogy engem elrabolnak… - Emelte fel fölényesen Mia a fejét.
- Eltaláltad…

Mia megpróbált felállni, de próbálkozása kudarcba fulladt.
- Akkor menjünk hozzád… Félek itt kint…
- Míg engem látsz nem lesz semmi baj…
Miának sikerült felállnia. Nem hallgatott a fiúra, elkezdett esetlenül csoszogni, a pólóval a lábán. Soulness sóhajtott egyet, követte. Belekarolt Miába.
- Segítek neked…
- Nem kell…
- Ne légy durcás…
Mia nem válaszolt, engedte, hogy a gitáros elvezesse az otthona felé.
- Hülye egy ötlet… Még semmit sem szereltem meg… Mióta veled vagyok lustának érzem magam… - Lépett be az ismerős mégis idegen lakásba.
- Ha van jobb ötleted mondhatod… - Nézett rá Mia miután leült egy székre.
- Nincs… Add ide a lábad! –Térdelt le gézzel a kezében Soulness.
- Be tudom magamnak kötni, nem kell segíteni… Inkább egyél valamit…!
- De én szeretném neked bekötni… - Soulness makacsul rásandított, zöld szemei, úgy vibráltak mint egy macskáé.
- Gondolkodtam…
- Min?
- Kettőnkön… És a többieken…
- A többieken? –Soulness gyomra görcsberándult, de nem az éhségtől. Eszébe jutott a billentyűs.
- Jobb, ha holnap hazamegyek…
- Hogy? –A gitáros megtorpant, kétségbeesetten nézett fel a lányra. –Miért? Nem jó itt?
- Dehogynem… De csak a terhedre vagyok, és gáttollak…
- Dehogy is!
- És amúgy is foglalkoznod kell az együttessel is, különben csúfos vége lesz!
- De ahhoz nem szükséges elmenned holnap, főleg nem ilyen állapotban!
- Milyenben? Ne kezdjük már el megint, hisz te is nagyon jól tudod…
- Nem! Nem, tudom, hogy miért akarsz elhagyni és nem is akarom tudni! –Soulness felindultan feltápászkodott, és tehetetlenül bámult a lányra.
- Nem akarlak elhagyni! Csak azt érzem hogy elhanyagolod a G.O.D- ot miattam, és én ezt nem akarom…! Nem szeretném ha - a vak szerelmed miatt, ami jól esik, de káros - egy idő után tönkre menne a csapat, és összeomlana egy világ!

- Miről beszélsz?!
- A rajongók még mindig várnak rátok, és te mióta velem vagy, egyetlen egy rajongói levelet sem vettél a kezedbe! Pedig tökéletesen tudom hogy te nem ilyen vagy!
- Az nem az én dolgom…!
- Nincs igazad!
- Ne szólj bele abba, amit nem is tudsz!
- Te sem tudod milyen rossz érzés ha egy rajongó akár éveket is vár egy levélre, majd abba a hitbe ringatja magát, hogy nem érkezett meg…
- Mi van?!
- Figyelj, sohasem küldtél még egyetlen egy olyan levelet sem amire nagyon akartad hogy válaszoljanak.
- Nemén!
- Még Lionának sem?
- Mia… Ő… öööö… - A fiú megilletődve elpirult.
- Akkor érhető hogy miért nem érted… Most tényleg úgy viselkedsz mint valami érzéketlen ember…
- Nem értem hogy miről beszélsz, és azt sem hogy kerül ide Liona…
- Az elég szomorú… - Mia komoran mégis őszintén ránézett. –Foglalkoznod kell a G.O.D- dal, irányítod, de nem ismered…
- Ezt meg honnan veszed?! Jobban ismerem az együttesünket mint bárki más hisz Friol egy ideje már az én szövegeimet énekli!
- Mert látszik… - Folytatta csöndes keserűséggel a lány. –Nem elég foglalkoznod vele, kezelned kell…
- Akkor, ha azt hiszed ettől nekem jobb lesz… akkor menj! –A fiú nem tudott mit mondani, a kétségbeesés, és a méreg szorongatta a szívét, ő is tudta hogy Miának igaza van, az utóbbi időben túlságosan is hanyagolta az együttest. –Holnap kora reggel kikísérlek a reptérre… - Vetette oda kegyetlenül a lánynak, majd kiment a konyhába összedobni magának valamit.

- Ha menni akar menjen…! –Mérgelődött magában, bár igazat adott a lánynak. –De akkor is! Mi köze van a G.O.Dhoz…!? –Mérgesen becsapta az egyik szekrényajtót, mire az visszaütött, és egyenesen a homlokát találta el. Soulness meg se mukkant, fortyogott dühébe, ökölbe szorította a kezét, majd körülnézett. Lehajtotta a fejét, közben próbálta arrébb fújni az egyik rakoncátlan fekete szálat. –Elég sok… - Nyöszörögte. Megmosta az arcát hidegvízzel. –Úgy érzem hirtelen minden összedől… Úgy terveztem nem engedem el… most még is menni akar, és igaza van…
- Soulness… - Hallotta valahonnan távolról Mia hangját. –Nem akartalak megbántani…
- Nem érdekel most, hagyj békén! –Rá se nézett a lányra, fájt neki hogy beismerje hibázott, most kénytelen volt erre. Érezte, hogy tüzessé válik a vére, mégis lekuporodott. Mia hideg ujjai megérintették a vállát.
- Milyen forró a bőröd….
Soulness meg se szólalt, lopva Mia lábára nézett. A lány ezt észrevette.
- Figyelj… - Szólt zajtalanul, Soulness viszont rá se hederített. Megszorította a gitáros vállát, és lassan maga felé fordította. –Szeretlek… És csak azt akarom hogy ne ásd el magad…
Soulness ekkor ránézett.
- Tudod pont az van hogy el vagyok temetve… - Morogta.

Lenézett a tükörfényes padlóra, ahonnan visszacsillant igéző zöld szemeinek pillantása. Kedve lett volna elnyúlni, és zokogni. Régen érezte már magát így. Egyszerűen megfulladt a gondoktól, a szerelemtől, és attól az árnyéktól ami a szerelmet követi. És félt… Félt hogy nem lesz elég ideje hogy rendbe hozza a dolgait.
- Nézz rám… - Kérlelte a lány, és megfogta a kezét amivel a padlón támaszkodott. –Szedd össze magad, és légy olyan mint régen!
- Milyen voltam régen? –Soulness értetlenül nézett rá. –Mert már nem emlékszek önmagamra…

Mia az elkeseredettségtől könnyezni kezdett. Nem, soha nem tudná Soulnesst igazán tényleg akarattal megbántani. Magához húzta a fiút, és átölelte.
- Légy olyan, mint amikor először megláttalak…. Amikor először megcsókoltál… - Suttogta könnyezve Soulnessnek. –Szedd magad össze könyörgöm…
Soulness is zokogni kezdett. Igen, Mia is megérezte, hogy már nem önmaga, egy szerepet játszik, és már teljesen azzá alakult. De annyi minden történt vele… Átölelte a lányt.
- Hidd el… nemsokára vége lesz mindennek… Csak adj egy kis időt… Jó? –Próbálta vigasztalni Miát bár az ő hangja is akadozott. –Most nagyon nehéz időszakon megyek keresztül, és most tényleg az lenne a legjobb ha egyedül lehetnék… összeszedném magam meg minden… És csak akkor találkoznánk ha teljesen jól vagyok… Esetleg télen…
- Attól félek hogy én változtattalak meg…
- Nem igaz… Dehogy! Mia annyi minden történt velem, hogy egyszerűen nem bírom egybe lenyelni… - Védekezett Soulness.

- Mi lesz a kicsivel?
- A kicsi boldog lesz, hogy együtt lesz a család, és lesz egy összeszedett szilárd apja, meg egy szerető gyönyörű anyja, akik majd vigyáznak rá…
Mia a fiú vállára tette a fejét. Hitt neki, bízott benne, hogy képes megcsinálni, és bár nem akarta elhagyni mégis megtette. Meg Soulness kérte. Másnap csöndesen váltak el, nem tudtak sírni, mindketten tudták Soulnessre most hosszú út vár. Egy olyan út melyen egyedül kell elindulnia, hogy végleg révbe érhessen.