Történetek

- Egyszer például megesett, hogy át akartam változni galambbá, egy kedves angyal megtréfálásából, és hát, mint te is mondtad, nem minden kutyának van szárnya, ahogy a galamboknak sincs uszonyuk... - majd mindketten felnevettek és Lány egy finom, leheletnyi köhintéssel jelezte, hogy várja a választ...

A férfi elment, a rendőrök kinyitották helyszínelő táskájukat, és körülnéztek, Ughy fényképezni kezdett, míg Kocsis mintákat szedett. Találtak sok-sok törött poharat, néhányon vérfolttal. Mindegyikből vett mintát Dávid. Ezen kívül volt a boksz oldalán egy nagy vérfolt és beleragadva egy hajtincs. Természetesen ez is mintavételezésre került, és fénykép is készült róla. Kocsisnak feltűnt valami...

Múlt és jelen találkozott ezen a helyen. Harry együtt lépett Voldemorttal egyre közelebb a bejárati ajtó felé, át az akkor szépen nyírt gyepen, melyet most elborított a gaz. Torkában dobogott a szíve, homloka nyirkossá vált, szája kiszáradt – Harrynek a lelkét ólomsúlyként nyomó gyászos szomorúság miatt, Voldemortnak pedig a közelgő gyilkosság miatti izgalomtól...

Ezt a történetet egy naplóban olvastam. Egy 18 éves srác naplójában. Mióta elolvastam furcsa dolgok történnek velem. Nem kell semmi különösre gondolni. Csak hangokat hallok. Olyan hangokat, amiket talán nem lenne szabad. Hangokat az éjszaka közepén, és nem tudok aludni. Félek...

- Mielőtt Voldemort hatalma növekedni kezdett, a mardekár ház egy megbecsült és előkelő ház volt, ahová minden szülő szívesen járatta a gyerekét… - Ron itt megvetően fölhorkantott. – Igen, ez így van! De miután Voldemort végzett a tanulmányaival, történt valami. A mardekár ház lezüllött, és annak ellenére, hogy sokszor megnyerték a Ház Kupát és a Kviddics Kupát, a diákokról kialakult kép nagyon megváltozott… Azóta terjedt el az a nézet, hogy a mardekárból kerül ki a legtöbb sötét varázsló......

Megérkeztek a szobába, Fiú immár ruhában, és az anyatündér olyan tágra nyitotta a szemét, hogy Lányék egy percre nem értették, miért nem esik ki a helyéről.
- Jaj, anyu, tudod, mesélted, hogy Isten már meg akarta teremteni a fiúkat. Nos, hát... én segítettem neki egy kicsit!
- Jaj, édes kislányom! Ugye nem?
- De igen! ...

Persze nem volt senki, aki sokáig húzta volna itt – leszámítva minket. Talán mi voltunk az egyetlenek, akik a kezdetektől itt éltek. Ennyi idő alatt sikerült megtanulnom egy dolgot erről a tanyáról és az itt élőkről. A lakosság három részre osztható. A gazdagok, akik P. City klubjaiban drogkereskedelemből élnek luxuskörülmények között, ők irányítják a várost a maguk korrupt, erkölcstelen módján...

Talán ha akkor és ott másképp vagy mást tett volna, akkor most a kép még mindig teljes lenne. Vele. De ami megtörtént, az megtörtént. El kell fogadni, és bele kell törődni. Ez a legjobb, amit tehet. Ha valamit túl akarsz élni, akkor először szembe kell nézned a valósággal. Soha ne akarj egy másik világban élni, mert különben soha nem hevered ki. Soha...

- Honnan… honnan olyan biztos benne, hogy nem volt az is színjáték? – szólt közbe Harry.
- Harry, ismered a dementorokat. Gyanítom, van róla fogalmad, milyen lehet Azkaban… pontosabban milyen volt. Azon a helyen az ember elméje megtörik… még Voldemort nagyúr se bírná épp ésszel, ha napokra bezárnák közéjük, és a dementorok folyton élősködnének rajta. Hidd el, tudom… fiatal koromban én is voltam azkabani fogoly...

- Vic… Szeretlek… Miért nem engeded, hogy megmutassam mennyire…?
- Mert tudom…- Bújt ki a fiú ismét az ölelésekből. –Nem kell ismételgetned… Tudom…
- Vic… nem tudod… Fogalmad sincs mennyire… - A férfi magához húzta a fiút, és éreztette izgatottságát.
- Roan ne itt…
- És miért ne? Senki sem veszi észre hogy…