Lélekrabló 4.

Roan arra ébredt hogy a hideg kőpadlón fekszik, és fáj a tarkója. Ijedten pattant fel, és nézett körül, majd mikor megpillantotta Victumot kétségbeesetten térdelt le mellé. „Ugye nincs semmi baja?! Ugye nem bántottak?!”
- Victum…Victum… Ébresztő! –Valaki rázni kezdte. Sőt, már régóta rázta. A fiú álmosan kinyitotta a szemét, és Roant pillantotta meg pontosan fölötte.
- Szia… - mosolyodott el fáradtan.
- Victum tudod mi történt itt?! –Kérdezte tőle kurtán a fiú, mire Vic lassan körbeforgatta a szemeit a helyiségben.
- Nem… - Válaszolta egyszerű közönnyel. –Felkelhetek?
- Mit tett velünk ez a barom? –Tápászkodott fel Roan. –Nem emlékszek semmire!
- Én sem… - Morogta Victum, és megvakarta a fejét.
- Komolyan, semmire? Egyáltalán hová tűnt a férfi?
- Gőzöm sincs… - Rántotta meg a vállát Victum, és felállt. Tudta, de hazudnia kellett. Muszáj volt… - Nem mehetnénk haza?
- Haza? –Roan ránézett. –Menj haza… Nem biztonságos itt neked…! Mi lesz ha ismét elkap…?!- Roan ideges volt. Csupán arra tudott gondolni, hogy Victum veszélybe van.

A fiú bólintott. „Az már nem kap el senkit”…
- Menj csak… Nekem még dolgoznom kell…
- Ahogyan te gondolod… - hagyta rá a fiú, nem érdekelte már a tömeg, ki akart innen jutni nehogy lebukjon, és bár görcsösen markolta a lift korlátját amikor lent kinyílt, kijutott az épületből. Komoran lehajtott fejjel indult el vissza, úgy érezte hogy őt mindenki ismeri, tudja hogy az előbb gyilkolt. Ismerős szag kerítette hatalmába, mikor elhaladt az egyik szűk sötét utca mellett. Mintha a labor illatát érezte volna. De hisz az távolabb van innen. Megtalálták volna? A derekára tévedt a keze, a fegyverét kereste, de nem hozta. Mióta Roannal volt nem kellett még komolyabban megvédeni magát. Most harcra készen bámult bele a sötét semmibe, majd felvette egy üvegszilánkot, és beindult. Minden olyan gyorsan történt, Vic kába volt még az alvástól nem figyelt eléggé, és a következő pillanatban a falnak taszítva találta magát. Ez az illat… Egy keskeny fénycsóva megvillantotta a lány összetéveszthetetlen arcát.

- Leonóra? –Nézett a sötétségbe.
- Hát te?! –A lány ijedten hőkölt vissza, mire Victum elkapta a karját.
- Mit keresel te itt? –Eltekintett a magázódástól, félelem töltötte meg a lelkét. Ha ez a lány itt van biztos hogy a nyomában vannak. –Neked egy testőrrel kellene lenned…
- Téged! –Leonóra hirtelen belemarkolt a vállába, és a falnak lökte. A fiú nagyot nyekkent, és leesett a földre. Hiába nézett ki törékeny virágnak hatalmas ereje volt, és ezt Victumon kívánta kipróbálni. És a fiú ezt pontosan tudta.
- Miért?
- Vissza kell jönnöd… - A lány kihúzott egy pengét az oldalán lévő övből. –Ha nem, megöllek! És nem éledsz újra soha többé!
- De te egy hercegnő vagy! –Vic gúnyosan nevetett fel. –Nem ölhetnek!
- Te komolyan elhitted ezt a hazugságot?! –Leonóra lenézően elmosolyodott. –Azért küldtek hogy hordában tartsalak!
- Nem sikerült! –Vágta rá a fiú. –Engem senki sem állíthat meg!
- Még az a Roan sem? –Leonóra megvillantotta a pengét. –Egész jól mutatna a hullája…

A fiú rémülten nézett fel rá. „Honnan ismeri? Már bántotta? Nem lehet!”
- Ha hozzá mersz érni, akár egy újjal is… - Vicsorgott a lányra.
- Akkor mi lesz?! Vic, neked hozzám kell tartoznod…!
- Ezt meg ki mondta…?!
- Tudod te azt nagyon jól!
- Nem érdekel hogy mit mondanak azok a nyavalyás tudósok! Nem akarok veled lenni! Mert te is csak olyan vagy…
- Mint te magad?! Igazad van… Én is az vagyok ami te… Egy kísérlet, egy robot… De teljesítem a feladatomat, ha kell, és nem szökök el…
- Nem vagyok robot!!! –A fiú mérgesen hozzávágta az üveget, de Leonóra könnyedén kikerülte. Victum értetlenül nézett rá, mire a lány mérgesen leült egy kukára.
- Én várok… Az én felturbózott testemhez képest a tied egy ócskavas… Frissítened kéne nem gondolod?!
- Nem vagyok olyan mint te… - Egy sokkal keményebb hang válaszolt mint az előbb. Leonóra ijedten tekintett a fiú felé. Ismét átalakult. A fekete szemek még őt is megrémisztették.
- Ne hidd hogy ettől megrémülök! - Kiáltotta a lány, mikor Victum felállt. A fiú is gyors volt másodpercek töredéke alatt ott termet a lány mellett és szorosan szorította Leonóra torkát.
- Pedig jobb lenne ha most betojnál! –Victum a következő pillanatban felnyögött.
- A pengét elfelejtetted… Öreg hiba… - Leonóra élvezettel nézett végig a fiún aki lassan a földre ereszkedett előtte, és erősen szorítja a hasát.
- Rohadt kurva… - Nyöszörögte, érezte hogy elhagyja minden ereje, haja ismét vörösbe vált, és a fájdalom még erősebb lesz. Leonóra a hasába döfte a pengét.

- Látom jelentős szókincsekkel bővítetted a szótáradat… Azt hallottam szereted a vért… - Leonóra megkerülte Victumot, és a hátára ült. Megmarkolta a fiú vörös haját, és felhúzta a fejét. –A szemed még mindig fekete… Mit fog ehhez szólni a drága kis haverod… A pulikutyáját kibelezték…- A fiú szájába csúsztatta a véres fémet, mire Victum megrázkódott. –Miért nem sírsz?! Miért nem üvöltesz?! Nem könnyebb lenne…? Úgy rohantál a srác után mintha csak ő lenne a mindened… - A lány lökött egyet Victumon, mire a fiú elhasalt a földön. –Gyenge vagy… és tehetetlen… Nincs más választásod, drága Victum, vissza kell jönnöd velem! –Megfogta a fiú karját és húzni kezdte, de Victum megkapaszkodott a földön lévő rácson.
- Soha! –Emelte fel a fejét. Még mindig nem könnyezett. Ilyenkor nem ismerte ezt a fajta érzelemkifejezést. Kiköpte a pengét a földre, és feltápászkodott. Álláról csörgedezett a vér, de egy perc alatt letörölte. Elmosolyodott.
- Akkor megdöglesz! –A lány egy újabb pengét húzott elő. –Annyiszor hatol beléd, amíg nem fogsz könyörögni hogy vigyelek vissza!
- Azt várhatod… na gyere! Mutasd meg hogy harcol egy szolgalány…! –Victum kisebb terpeszbe állt. Meg se fordult a fejében hogy megfutamodjon. Haja visszalilult, szemei a feketés vörösesből ismét az ében színt kölcsönözték. Véres szájával egy vámpírra emlékeztetett, bár távol állt tőle… Várta hogy Leonóra megindítsa a támadást.

- Szánalmas egy férfisarj vagy… - Ment oda hozzá a lány, hátrasimította lilás haját, és ismét a falhoz nyomta. –Gondoltam hogy nem a fizikai erő az előnyös oldalad… Hanem inkább a külsőd… - Végighúzta Victum véres ajkain az ujját. –És a véred is finom… - Közel hajolt a fiúhoz, és a következő pillanatban megcsókolta. De nem szenvedélyből, csupán csak a sebet akarta tágítani. Ennek ellenére kecsesen hozzásimult a fiúhoz, aki viszont ellökte.
A lány lenyalta a szájáról a vért.
- Látom élvezeted leled abban hogy engem kínzol… - Nyögte Victum. Alig tudott beszélni
- Nem is tudod mennyire… - Sóhajtotta színpadiasan a lány. –Te is örülték annak idején egy újabb játékszernek nem igaz? Számomra te csupán egy műanyag roncs vagy, akivel jó játszani… De egyszer úgyis eltörsz… Ezért ajánlom ne bujdokolj el… Mert ha megtalállak minden eddiginél fájdalmas halálod lesz a kedves kis barátod előtt…
- Miért nem ölsz meg most rögtön?
- Mert szeretem nézni ahogyan szenvedsz! Azt ajánlom ne nyúlj Roanhoz… és ne engedd hogy hozzád nyúljon… TE az enyém vagy… És nem osztozkodok holmi emberi véren…
- Pedig többet ér tőled, abban biztos lehetsz! –Köpte ki Victum a felgyülemlett vért. –És azt csinálok vele amit éppen akarok!
- Ez esetben ő bánja meg… - Forgatta meg a lány a pengét a kezében. –Már most is jól mutatnak benne… Nem igaz?
A fiú felnyögött, és lerogyott a földre.
- Eddig tartott az energiád? –Illesztette a lány a fejére a talpát, majd a pengét egyenesen a szeméhez vitte közel. –Mi lenne ha egyenesen a szemeidet vájnám ki?!
Victum szótlanul lélegzetvisszafojtva figyelt. A lány elemelte a lábát, és a kezét, felállt. –Unlak… - Közölte, azzal elment.
Victum erőtlenül omlott össze a földön.

„Nem aludhatok el… Fel kell állnom… NEM….nem hunyhatom le a szemem…még visszajöhet…” –Victum érezte a szempillái egyre nehezebbek lesznek. Feltápászkodott, és szédelegve kiindult. Vissza az utcára. Eléggé fura látvány volt egy majdnem elájuló fiatal, lomha menetele az utcán de senki sem segített neki. Egy pillanatra megállt pihenni. Leült egy padra, és ez lett a veszte. Egyre nagyobb erőfeszítésébe került ébren maradni majd végleg lecsukódtak a szemei, és eldőlt a padon véres ruhában.
Roan ideges volt. Hogy veszthette el a fejét itt bent…! És rajta is kapták! Az a férfi biztos szólt a főnökének! Nagyon szégyellte magát. De amit Victummal tett azt nem bántotta. Egyszerűen elvarázsolta a fiú, és ha nem törnek rájuk ki tudja mit csináltak volna. Elgondolkozva tekintett ki az ablakon. A kezeire nézett, érezte a fiú fiatal bőre simulását, a hasa mélyedését „Vajon mit csinálhattunk volna? Meg kéne mutatom Vicnek hogy a vágy nem mindig követelőző… csak akkor ha tőlem kapja…”. –Merengett, majd kikacsolta a gépet. Így nem tud dolgozni… Lehet hogy vissza kéne mennie onnan ahonnan jött? Nem tesz jót neki az itteni levegő. Unott arccal indult haza, mikor észrevette hogy óriási tömeg van az egyik padnál. Gondolta jó szaftos sztori lesz belőle, ezért megindult, és átverekedte magát a tömegen, de mikor megpillantotta az alakot, majdnem megállt a szíve.

- Victum…- Rogyott le a fiúhoz, aki kinyitotta a szemét.
- Légyszi, küldd el az embereket… alig kapok levegőt…- Nyöszörgött a fiú, Roan leült mellé, és csöndesen ölbe vette.
- Mi történt?
- Semmi… Csak…
- Victum mindened kint van… Hívnunk kellene egy mentőt…
- NEM! Ne! Tedd le azt a telefont! És vigyél haza! A kezeid között… - Az utolsó mondatot halkan vágyakozva súgta, hogy csak Roan hallotta. A férfi elpirultan nézett vissza Victumra, aki nem volt éppen a legjobb állapotban.
- Roan… tekintsünk el az érzéseinktől… vigyél haza… bárhogy… kérlek… - Roan érezte a fiú most nem viccel komolyan rosszul van, ezért hát felemelte, bár néhány embernek nem tetszett a dolog hazavitte a fiút. Útközben Victum elájult, a feje Roan vállára csúszott amitől a férfi majdnem megőrült. „ Te nem halhatsz meg… Még most is olyan gyönyörű vagy… Csak ne legyen semmi bajod…”

Lefektette a fiút az ágyra, mire Victum halványan kinyitotta a szemét.
- Van itthon egy kis géz…? –nyöszörögte.
- Victum ezt nem lehet egy kis gézzel megoldani… Be kéne vinni téged a…
- Van itthon egy kis géz? –Ismételte meg Victum erőszakosabban. Nem akart kórházba menni… Vagyis tiltott volt. Az orvosok rögtön rájöttek volna hogy nem valódi ember.
- Legalább engedd meg hogy kitisztítsam… - Nézett rá szomorkásan Roan, mire a fiú bólintott.
- Ha van hozzá gusztusod…De akkor kösd ki a kezeimet…
- Miért?
- Nem tudod mire vagyok képes ha fájdalmat érzek…
- Jó… - Roan kiment, percek múlva egy elsősegélydobozzal és egy kötéllel tért vissza. Nem hitt Victumnak, de azért kikötözte a karjait az ágy négy sarkába. –Nem szoros? –Nézett a fiúra.
- Az a jó, ha szorít… Köszönöm.. így pont jó… - Nézett rá hálálkodva a fiú. Vörösesek voltak a szemei. Mintha azok is vérben égtek volna. És betegesen csillogtak. Roan a fiú homlokára tette a kezét majd ismét kiment.
- Lázad is van…
- Nem számít… - Sóhajtotta Victum, de jól esett neki a hideg rongy amit a férfi ennek ellenére a homlokára tett.
- Akkor kezdjük… - Roan ráült a fiú lábaira. Nem tudta hogy kezdjen hozzá, majd megindult a keze, az ollóval, és szétvágta a pólót a fiún.
- Mit csinálsz…?
- Ruhán keresztül nem fogom tudni tisztítani…- Mosolygott rá Roan. Victum visszahajtotta a fejét, és behunyta a szemeit…

Az első fájdalom semmi volta ahhoz képest, mint amit a fertőtlenítő nyújtott. Victum üvöltött és vonaglott mentőangyala alatt, de az nem hagyta abba. Victum sem kérte hogy inkább hagyják abba, keservesen ordított, de nem állította le Roant.
- Nyugi…már csak be kell kötnöm… - Suttogott a férfi, és elővett egy jó adag gézt…- Szeretném ha most felállnál, és egy kicsit lejjebb csúsztatnád a nadrágodat…
- Segíts… meg se tudok moccanni… - Nyögött remegve Victum. Ki volt merülve rendesen. Ekkor Roan felhúzta őt.
- Ezt fogd meg itt…- Illesztette a hosszú rongyszerűség egyik végét a fiú hátához. - Most egy kicsit lejjebb húzom a nadrágod… - Kibontotta a cipzárt, és a nadrág abban a pillanatban a földre került. –Najó hát így is… jó… - Kapta fel a fejét Roan, mikor felfogta az elétárulkozó látvány valódiasságát. Tekergetni kezdte a fiú testén a gézt közben Victum minden egyes hajlongását nyomon követte. Megbabonázta a fiú teste, legszívesebben most is nekiesett volna, ha nem ő kezelte volna le Victum sérülését. Ez viszont változtatott a dolgokon.
Csupán csak kényeztette az érintésével a fiút, hozzáért a puha vállakhoz, apró érintésekkel illette Victum fenekét, és hátát, mondhatni kihasználta a fiú gyengeségét. Kihozott egy puha szivacsot, majd visszafektette a fiút.

- Nyisd ki a szádat… - Utasította. –Látni akarom azt is…Olyan furán beszélsz…
- Nem…
- De… - Roan megszorította Victum állát, mire a fiú fájdalmasan kinyitotta a száját.
- Te szent isten… Majdnem öt centis vágás van a szádban… Mi történt?
- Semmi…
- Victum! NE hazudj nekem! Én…én…féltelek! –Tört ki Roan, mire Victum elkapta a tekintetét.
- Féltesz?
- Igen… És ha elveszítelek, nem tudom hogy… mit teszek…
- Roan… én… Sajnálom… - Victum átölelte a férfit. –Sajnálok mindent… Sajnálom, de nem mondhatok semmit sem el neked a te érdekedben…!

A férfi fájón ránézett és felállt.
- Ez esetben azt hiszem nincs semmi beszélni valónk… - Közölte jéghidegen, és szomorú tekintettel.
- De van! –Victum a lábával börtönbe zárta.- Roan ne kezdjünk ezen el veszekedni… kérlek… szükségem van rád!
- Ne hazudj…
- Nem hazudok! –Victum felült, és átölelte a derekát. Ilyet még soha nem csinált. Az ösztön lett rajta úrrá. –Én… én… Azt hiszem szeretlek… - És megjelent a szemében az első igazi könnycsepp.
- Victum… Te… Megőrültél! Még nem is tudod hogy mit jelent az szó…
- De sejtem már… - A fiú megmarkolta Roan vállát, és felhúzta magát a férfivel egyvonalban.
- Bolond…
- Nevezhetsz, aminek akarsz… - Victum felnyögött. A hasán lévő seb túlságosan is mély volt. –De ezt tudnod kell… És tudom hogy te sem vagy közömbös velem szemben…
- Csak a képzeleted őrült játéka játszik veled… És lázas vagy… Igen… Félrebeszélsz…
- Nem… - Victum megcsókolta Roant. Bármennyire is fájt neki ki kellett mutatni az érzelmeit. Szemeiből forró könnyek törtek elő, egyre több. Lecsúsztak a fiatal arcon, és Roanra csöppentek. Aztán lassan elengedte a férfit, fátyolosan ránézett, és elmosolyodott.
- Nem vagy jól…
- Tényleg nem… - Victum odabújt Roanhoz. –De most … most jobb… úgy érzem…
- Őrült gyermek… - Roan beletúrt Victum vörös hajába, és leült vele. –Te nem szerethetsz engem…
- Mégis érzek valamit… Akkor ez mi? Olyan jó hozzád érni… Ilyet még soha nem éreztem…Roan segíts megérteni minek nevezzem ezt az érzést.
- Fellángolásnak…- Roan lenyelte a könnyeit. –Fellángolásnak Victum…
- Ez túl mély ahhoz, hogy fellángolás legyen… - Nyitotta ki vörös szemeit a fiú. –Ez leírhatatlan… Mint az is ahogyan boldogan szenvedek tőle…
Roan Vic homlokára tette a kezét.

- Nagyon lázas vagy… - Victum homlokára nyomta a rongyot, és végigtörölte vele a fiú könnyes arcát.
- Mondd… Te…te nem szeretsz? Nem érzel vágyat irántam? Nem? –Victum úgy nézett rá mint aki nem normális. –Semmilyet sem?
- Victum… - Roan zavartan nézett bele a két gyermekszembe. –Az én érzéseim… azok nem számítanak… akármit is mondok fájni fog…
- Roan, nem szeretsz?
- De…szeretlek… senkit sem szerettem ennyire… - Vallotta be a férfi. Sajnálta Victumot. –De most pihenj… - Vic fejét visszahajtotta az ágyra. –Félrebeszélsz… - Hitegette magát, és szomorúan nézte a fiút, ahogyan lassacskán elalszik.

„Játszottál velem… Bevallattad velem hogy szeretlek… hogy akarlak… Victum gyűlöllek! „ –Megmarkolta a lepedőt. „Biztos nem akartad volna ha tudod mire kényszerítesz! Ugye?”
Kérdőn Vicre nézett, majd melléfeküdt, de nem tudott aludni. „Mondd… Te…te nem szeretsz? Nem érzel vágyat irántam? Nem?” –csakis ez a mondat visszhangozott a fejében. Az a hang. Más volt mint amikor vele beszélt. Annyira gyermekded annyira szende, és olyan törékenynek látszott a fiú. Roannak kedve lett volna szorosan átölelni, és megvigasztalni.
De Victumnak magas láza volt, és félrebeszélt, ezek az akaratlan hazugságok számonkérések viszont beletiportak Roan lelkébe. Hisz Victum még gyerek és ő majdnem megrontotta. Nem nyúlhat hozzá egy újjal se! Egy könnycsepp hullott le szeméből a lepedőre. Micsoda egy lehetetlen vállalkozás! Itt fekszik előtte egy tökéletes angyali lény, és nem csókolhatja meg, nem ölelheti, mert elcsonkítaná a fényét. Vissza kell mennie… San Francisco - ba kell költöznie… Nem Victum biztos utána menne… Miket is beszél! Victum érzései egyenlőre titkosak. De nem hihet a fiú érzéseinek, azok nem igazak. Roan elaludt Victum mellett.
Reggel arra ébredt hogy Victum nagyon nyöszörög, és forgatja a fejét. Roan aggodalmasan ránézett, és rémülten állapította meg hogy a kötések átitatódtak a fiú vérével. „Meg fog halni ha nem viszem be…” –Nézte tovább Victumot.
- Victum… ébredj fel! –Felemelte a fiú fejét, aki erre halványan kinyitotta a szemét.
- Olyan furán érzem magam… - Suttogta, majd átölelte a férfit.
- Victum be kell hogy vigyelek a kórházba… Ha nem viszlek meghalsz...
- Minden rendben velem Roan.. Már is jobban vagyok… - hazudta a fiú, és felkelt az ágyról.

Alig állt fel megszédült és majdnem elesett. Roan ijedten ugrott fel hogy ismét a szárnyai alá
vegye a fiút.
- Hívok egy taxit…
- NEM MEGYEK SEHOVA! –Üvöltött fel a fiú. –Csak hagyj most egy kicsit…
- Nem hagyhatlak így egyedül! Ha kiszakad a kötésed elvérzel… és még el is fertőzik…
- Mit érdekel az téged?! –Victumnak megremegett a lába. –Menj dolgozni…
- Victum tiszta izzadt vagy, gyere feküdj vissza…
- Hagyj már békén! –Victum lerogyott a földre. Lassan az ajtófélfában kapaszkodva csúszott le, és meg se mozdult tovább.
- Istenem azt a hisztis mindenségedet! –Kiáltott vissza rá Roan, hirtelen felkapta a fiút, és úgy ahogy volt visszadobta az ágyra. –Ne makacskodj!!! Kinek lesz jobb a haláloddal?!
- Neked…
- Nekem nem lesz jobb, legfeljebb csak lelkiismeret furdalásom lesz egy életen át! Élveznéd mi? –Roanban felment a pumpa. Erőszakosan megfogta Victum karját és felemelte. –Nézz a szemembe!
- Roan, én tegnap mindent elmondtam… - Mondta lehajtott fejjel Victum.
- Én is…
- Akkor… engedj el… mert fáj, ha így szorítod a karom…

A férfi ijedten engedte el.
- Nem akartalak bántani
- Pedig számtalanszor okozol fájdalmat!
- Victum én nem…
- Hagyd csak! Elmegyek!
- Ilyen állapotban egy tapodtat se!
- Azt majd meglátjuk! –Victum felállt az ágyról, és elindult kifelé, Roan meg utána. Hátulról átfogta a fiút, és magához húzta. –Csak a kórházba mehetsz, de velem…!
- Nem! –Victum megfordult Roan karjaiban.
- Ne ellenkezz! –A férfi simogatni kezdte Victum állát, majd kinyitotta a száját hogy csókot leheljen Vic ajkaira, a fiú viszont bizalmatlanul húzódott el tőle.
- Hagyj… - lehajtotta a fejét, és komoran visszaballagott az ágyhoz, lefeküdt, és nem szólt többet.

Roan majdnem felrobbant a méregtől… Most mi van? Örökké ilyen ridegek lesznek egymáshoz?! Ezt nem teheti vele meg a fiú! Ő ebbe belehal…!
Mégis bírnia kellett egy hétig. Addig Victum hozzá se szólt, Roan hiába próbált beszélgetni vele, olyan volt mintha egy kőtömbbel társalgott volna. A fiú sebei szépen gyógyultak a harmadik napon már rendesen tudott mozogni, és járkálni, ez előnyére volt, mert úgy kerülte a lakótársát mint a tüzet.
- Victum nem csinálhatod ezt! –Végül Roan kitört az egyik komor napon. Mindketten szótlanul ültek egymással szemben. Victum szórakozottan tördelte a pirítósát, de nem evett egy falatot sem. Ismét egy kinyúlt pulóverben volt a bal válla ismét a vörös hajszálai martalékává lett.
- Mit nem csinálhatok? –Nézett fel sötéten. Sima arca fáradtságot és kimerültséget tükrözött. Mint aki egész éjszaka nem aludt. Ez így is volt, Victum késő éjszaka óta lélekvadászaton volt és nemrég tért haza, mielőtt Roan felébredt volna.
- Nem tekinthetsz semmisnek! Nem viselem el… - Nézett rá a férfi. –Megbántottalak valamivel? Sajnálom! Nem akartam! De mondd el hogy mi volt!
- Hagyj!
- Nem, ne mondd ezt, már egy másfél hete ezzel hajtasz el! Nem érdekel hogy te mit akarsz tudni akarom hogy mi bajod van velem!
- Semmi… És a saját érdekedben mondom…Ne közelíts…
- De miért?
- Azt nem mondhatom meg! –A fiú felállt az asztaltól, de Roan elkapta.
- Mondd el… Jogom van tudni…
- Ne érj hozzám…!
- Akkor érek hozzád és ott amikor és ahol akarok! Amíg az én házamban élsz azt csinálod amit én mondok!
- Na ne mondd! Én jöttem ide előbb… és…és… - Victum mérgesen felnézett egyenesen Roan szemeibe.

- És? –A férfi megcirógatta a tarkóját, és húzni kezdte maga felé. Victum tátogni kezdett, érezte, hogy a szája egyvonalban van Roanéval.
- Ne… Gyűlöllek! –Hevesen szegte a levegőt.
- Mondd mire volt jó ez a jégcsaposkodás?
A fiú bűnbánóan nézett a szemeibe, mire ő belecsókolt Vic szájába.
- Ha már kikövetelted hogy bevalljam a szerelmemet, legalább engedd hogy kimutassam…
- Ez így nem lesz jó…
- Hozzak egy takarót…?- A férfi türelmetlenül megmarkolta a Vic fenekét, majd lejjebb csúsztatta a kezét.
- Nem akarom…
- Én viszont igen…
- Roan… - A fiú is átölelte. –Félek…
- Attól hogy mit fognak szólni a többiek?
Victum bólogatni kezdett.
- Te kis buta… Hát ezért vagy ennyire kőszívű velem? –Roannak ellágyult a pillantása. –Ezen könnyen segíthetünk… - Mosolyodott el, és Victum fülébe súgott valamit, mire a fiú elvörösödött.
- Te hülye vagy! De nincs más megoldás… Egyenlőre…- Victum tudta hogy Leonóra észreveszi majd a titkát, sőt még nevetségesnek is fogja tartani, de a külvilág számára egy ideig bebiztosítja magát ezzel az ötlettel.

Az ősz már elzavarta a meleg napsugarakat, a kis Amerikai város pedig nyüzsgött. Az emberek szinte egész nap az utcán voltak, öröm volt nézni a pezsgő életet. Az egyik városrészben viszont néma csönd támadt a férfiak részéről. Egy fiatal lány ment végig az utcán. Hosszú vörös haja majdnem simogatta a betont. Finom csípője szinte ringott a levegőben, és fölöttébb kecsesen mozgott. Minden egyes pillantást elkapott, a nők irigykedve figyelték a lányt, aki csak vörösödve menetelt. Minél beljebb haladt a városban annál többen fordultak meg utána, vagy kezdtek el fütyülni. Senki sem gondolta hogy ez a lány ízig vérig férfi. Megállt az irodákkal megtömött épület előtt, és figyelt. Várt…
„Gyűlölöm az ilyen napokat… A sok szemét csak mereszti a szemét rám…” –Integetett az egyik elhaladó járőrautónak, ahonnan ismét csak fütyülést kapott. Hirtelen megjelent az ajtóban Roan, és mosolyogva figyelte a „lányt”, ahogyan az a cipője letörő félben lévő sarkával bajlódott.
- Esküszöm azt hittem, hogy egy angyal vár… - Ment oda mellé, és megcsókolta.
- Megállj, következőnek te veszel fel ilyen göncöket… Ez a cipő kényelmetlen… és… - Mielőtt végigmondhatta volna, a férfi mohón megcsókolta.
- Victum… még nőnek is gyönyörű vagy… - Suttogta csöndesen. –Szeretnélek magamhoz ölelni… és…
- És? –Victum kiugrott a karjai közül.

Félreértés ne essék, csókon kívül nem történt köztük semmi. A lányruhába öltözött fiú erre gyakran emlékeztette heves barátját. Victum félt… Túlságosan is félt attól az éjszakától, ami Roan álmaiban már régen helyett kapott. Ő viszont rettegett…A legszebb dologtól, ami a földön csak létezett.
- Te is tudod mire gondoltam… - Indult meg felé sokat sejtetően a férfi.
- Gondolni azt a szabad… - Kezdett el bölcsen bólogatni Victum.
- Vic… Szeretlek… Miért nem engeded, hogy megmutassam mennyire…?
- Mert tudom…- Bújt ki a fiú ismét az ölelésekből. –Nem kell ismételgetned… Tudom…
- Vic… nem tudod… Fogalmad sincs mennyire… - A férfi magához húzta a fiút, és éreztette izgatottságát.
- Roan ne itt…
- És miért ne? Senki sem veszi észre hogy…
- Mert… - Csapott rá Victum Roan kezére majd elindult. –Menjünk inkább…
A férfi megrázta a fejét, és követte párját hazafelé. Az utóbbi időben egyre többször próbálkozott, közelebb akart kerülni a fiúhoz. Úgy érezte még mindig van egy fal közöttük. Aznap este sem hagyta Victumot nyugodni, mikor lefeküdtek, szorosan hozzásimult Victum hátához, és simogatni kezdte a fiú tarkóját.
- Annyira szeretnék máshol is hozzád érni… - Súgta a fiú fülébe. –Mindenedet érezni…
- Miért sietsz te ennyire? –Fordult felé szemrehányóan a srác. –Minden este eljátsszuk ezt… mondtam hogy NEM! –Fordult vissza Victum, és szemérmesen magára húzta a takarót. –Jó éjt!

Roan megfosztottnak érezte magát. Mintha Victum átgázolt volna a szívén.
- Akkor miért járunk?
- Nem járunk… - Válaszolt kurtán a fiú.
- Akkor mi most… - Roannak síróssá vált a hangja. –Akkor most mi van velünk?
- Semmi…
- Ha te semminek tartod ezt az egészet…
Victum mérgesen felült.
- Roan, nem vagy a pasim… Nem járok senkivel! Az hogy smárolunk egy dolog! Pont te mondtad hogy ez csak egy fellángolás… akkor nem értem miért nem tartod magad az elmondottakhoz… Csak smárolunk…Érted?
- Nem… De azt viszont igen hogy te egy szívtelen dög vagy, és hogy kihasználod az ember érzéseit! –Roan mérgesen megtolta a lábával Victum derekát, mire a fiú leesett az ágyról.
- Ezt miért kellett?! –Tápászkodott fel.
- Kint alszol ezentúl… Csak smároltunk, nem igaz? –A férfi megvetően ránézett majd magára húzta a takarót, és lehajtotta a fejét.
- Kéjsóvár… - Sziszegte Victum. –Ezért kell nap mint nap hülyét csinálnom magamból?
- Azt hittem azért csinálod mert te is szeretsz…
- Most hülyéskedsz?
- Tűnj innen!
- Roan ne kezdd már el megint!
- Nem kezdem, folytatom! Nem érted hogy szeretlek!?
- De…
- Akkor jól figyelj ide…! Holnap keresel magadnak egy lakást, ahol azt viszel fel, és akkor amikor akarsz! Nem is akarlak ismerni!
- Ahogyan akarod… - Victum még csak nem is ellenkezett szó nélkül kiment a szobából, és leült a kanapéra.

„ Ez a lény soha nem fog tudni megmaradni senki mellett…Túlságosan is önálló ahhoz, hogy bárki is megmaradjon a közelében…”- Körülnézett. Ezek a mondatok akkor hangzottak el, mikor „megszületett”. Mikor először megpillantotta Melinda óvatos arcát. Ahogyan bevezeti a vért a testébe, melegség öntötte el. Akkor szólalt meg először, és értelemszerűen nem jöhetett más ki a szájából csak egy mindent elsöprő szó: „Anya”… Victum felhúzta a térdét és annak támasztotta a fejét. Amikor először felállt, és Melinda tartotta hogy el ne essen.
Eszébe jutott az első komoly leszidás… „Te egy gyilkoló- gép vagy! Hát viselkedj is úgy!” És amikor először megjelent előtte a gonosz a saját maga testében. Nagyon félt, Melindáért kiáltozott, de a nő nem fogta a kezét. Vic egyedül volt a gonosz önmagával, amivel lassanként osztozkodnia kellett egy test felett.,.
Felemelte a hosszú vörös hajat, és letörölte szeméről a festéket. A körmeit nézte. Egytől egyig hosszúak voltak és festettek.

„Miért csinálom én ezt? Hisz nem élvezem egy percet sem…” –Sóhajtott fel. „Mindenkinek meggyőződése van arról hogy nem tudok megmaradni senki mellett sem. Roan rá az élő példa, hogy mellette sikerülni fog!” –Összeszorította a szemét, mélyen a lelke bugyraiba nyúlt hogy keressen egy érzelmet. Egy szerelemnek nevezhető kósza, de kellemes érzést. Ehelyett csak hirtelen előtörő fájdalmat kapott.
Valami megcsípte, amire ijedten kapta fel a fejét, majd mikor hosszabb ideig jelentkezett a fájdalon, tapogatni kezdte magát.
„Mit akar ez? Valakinek van még egy vezérlőrendszere…?! Hova tehették azt a nyavalyást! Mindenáron meg kell szabadulnom tőle!”
- Áááááááu! –Victum elterült a földön.

Roan mintha csak erre várt volna kirohant, és meglepve tapasztalta hogy a fiú a földön fekszik, és százfelé áll a haja. Majd amikor végigfutott a fiún az áram, rémülten rogyott le mellé.
- Mi történt?
- Hozz egy éles kést!
- Kést?
- Igeeeeeeeen! –Victum megrázkódott.
Roan kisietett, és kapkodva kivitte a legélesebb tárgyat, egyenesen visszarepült Victumhoz.
- Itt van, de mit akarsz?
- Ne nézz ide! –Nyögte a fiú, és a következő pillanatban hasba szúrta magát.
- Megőrültél? –Kapta ki Roan a kezéből a kést. A fiú elmosolyodott.
- Talán… De ez talált…
- Mit talált?
A fiú kinyitotta a tenyerét. Egy fekete kis dobozka volt benne, és szikrázott az áramtól.
- Hogy került ez beléd?
- Az hosszú… De jó hogy itt vagy… Sajnálom…- Suttogta.
- Tessék?
- Sajnálom ami bent történt… amit mondtam egy nagy hülyeség volt….Csak azért mondtam hogy…
- Vic… cssss… nem akarom végighallgatni…- Húzta magához közelebb Roan. –Én szeretlek… és bár mérges voltam rád akkor is szerettelek… És nem érdekel hogy te szeretsz e engem vagy sem… Rosszul esett amit mondtál ennyi… Most pedig menjünk be, mert nem viselném el ha akár egy éjszakát is nélküled kellene eltöltenem…! A karjaiba vette Victumot, és bevitte a szobába. Ott ragtapasszal lefedte a fiú sebét, majd gondosan betakarta. Nem érdekelte már hogy milyen személyiséget takar Vic, hogy honnan jött, és merre van a családja…Ameddig lehet vele marad, és segít neki…
Victum reggel gyöngéd simogatásokra nyitotta ki a szemét. Vagyis arra hogy kellemesen bizsergett.

- Roan… Te meg mit csinálsz? –Szembe találta magát két vágyakozó pillantással, és egy simogató tenyérrel, ami kivétel nélkül végigtáncolt mindenén.
- Jó reggelt… - Köszöntötte halkan a férfi Vicet, majd felemelte a fiú állát, és megcsókolta. Victum szóhoz sem jutott. Túlságosan is felpezsgette őt Roan, hogy megint ellen tudjon állni.
Átkarolta hát a férfi nyakát, és forrón visszacsókolt, mire Roan eltolta magától.
- Nem szeretném folytatni… Mert tudom megint visszautasítasz… - Feltápászkodott, de Victum megfogta a karját.
- Roan… Én… - Victum meg se tudott szólalni, csak visszarántotta a férfit magára, és szenvedélyesen viszonozta a kezdeti dédelgetést.
A férfi simogatni kezdte a vörös kócos hajat, mire Victum a derekára csúsztatta a kezeit.
- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? –Kérdezte meg Roan csöndesen. Nem élte bele magát, érezte valami úgyis meggátolja hogy Victum testtel lélekkel az ő birtoka legyen.
- Nem… De hát mit is tehetnék… - Mosolyodott el a fiú, mire Roan mellédőlt.
- Nem szeretnélek bántani…
- Nem is fogsz… - Victum intett a kezével, erre Roan nevetve átölelte. Aztán az ölelés heves csókba fulladt. Roan felemelkedett, a fiú azt hitte megint leáll de ezúttal nem, csupán letépte Victumról a felsőt.
- Azt volt az egyetlen ami jól állt… - Nézett fel mérget tettetve Victum.
- Hidd el, neked minden jól áll… De a legjobb az amikor semmi nincs rajtad…! –Duruzsolva simította végig a fiú vállait.
- Roan…
- Igen?

Victum nyelt egyet, és bontogatni kezdte Roan ingét, majd lázas tekintettel mérte végig a szavaddá tett férfias mellkast.
- Tetszik mi? –Roan érezte hogy Vic ideges, ezért próbálta oldani a feszültséget. Mindketten halkan felnevettek. –Ne félj! –Feszítette ki Victum nadrágját, de el is engedte.
- Most direkt húzod asz agyam? –Vic felült, mire a férfi apró finom csókokkal halmozta el őt, és lassan visszadöntötte az ágyra.
- Azt akarom hogy élvezd a dolgot, és ne szorongj, csak azért mert velem vagy…
- Nem vagyok ideges… - Victum is meghálálta a csókokat, pár röpke pillanat múlva már ott egyensúlyozott Roan hasán.
- Aranyos vagy… - Roan a fiú nadrágjához nyúlt. Victum visszatartott lélegzettel követte a történéseket. –De biztos hogy akarod…?
- Nem… - Suttogta remegve a fiú, megemelte a lábait, és összeszorította a szemét.
- Nagyon félsz?
- Nem… - Nézett le rá Vic. A szemei hevesen lángoltak, mindegy egyes mozdulatba beleremegtek. Hosszú vörös haja teljesen fátyol alá rejtette a testét, Roannak mint egy függönyt kellett hátrasimítania az összes tüzes szálat, hogy a fiú testéhez férjen. Vágyakozva megcsókolta Vic mellkasát.

„Végre engeded…Végre mindent engedsz…” –Érezte a fiú szapora szívdobogását, most még jobban izgatni kezdte a fantáziáját, mint bármikor azelőtt. Vic sós bőrére vágyott, hogy megsimogassa, és megcsókolhassa azt. Ekkor türelmetlenül dörömbölni kezdtek az ajtón. A két fiú ijedten ugrott fel az ágyról, Victum tartózkodóan visszahúzta a nadrágját, és fülét hegyezve figyelt a történésekre.
„Szinte egy pillanat alatt visszazökkent…” –Nézett rá Roan és felállt. Felvette a köpenyét és elindult ajtót nyitni, nem is sejtve hogy milyen meglepetéseke tartogatnak számára az ajtó másik felénél álló idegenek.
- Jó napot! –Álmosan kinyitotta az ajtót.
- Kellemes reggelt kívánok uram…- Lépett rögtön be egy rendőr, a jelvényével a férfiba fojtva a szót.
- Mi történt?
- Csupán csak kérdezni szeretnénk valamit… - Rontott be egy nőszemély is.
- Hát csak tessék… Rajta… - Roan zavartan ült le az egyik fotelben.
- Tegnap gyilkosság történt a munkahelyén…
- Mi? –A férfi majdnem leesett a földre. Idegesen borzolgatni kezdte a haját.
- Az illető elvérzett… és egy vécén ülve találtuk… halva…
- Hát ez nem igaz! –Pattant fel a férfi, és idegesen járkálni kezdett.
- A lélekrablóra gyanakszunk…
- Mi? –Roan kitágult szemekkel nézett a rendőrökre, mire a nő elmosolyodott.
- Lakik még itt valaki…?
- Nem! –Nyögte a férfi, mire kinyílt az ajtó, és kilépett rajta Victum. –Ő…ő…csak a barátnőm…

Vic is köpenyben volt, buja hajszálai elrejtették sima mellkasát, ezzel tökéletesen lenullázva a lebukási lehetőséget.
- Mi történt? –Ásította el magát, de mikor megpillantotta a nőt, elakadt a szava. - Leonóra???? –Suttogta.
- Mondtál valamit drágám? –Nézett rá Roan. –Miért nem maradtál bent és vártál meg? –Súgta felindultan a fiú fülébe.
- Mert itt van rám szükséged és nem ott!
- Khmmmm…. –Köszörülte meg a torkát a rendőrtiszt. –Tehát láttak valamilyen fura dolgot…?
- Nem hiszem, hogy a lélekrabló lett volna… - Kezdett el szövegelni Vic. –A barátom a szomszédos irodában dolgozik, délelőtt velem volt ebédszüneten…
- Nem is mondtam hogy délben történt a haláleset!
- Rá hibáztam… - Nyögött fel Victum. Roan bokán rúgta. –De hadd fejezzem be… Ha a lélekrabló lett volna biztos hogy őt is megtámadta volna nem igaz? Elvégre csak egy fal választja el vécét tőle…
Mindenki ránézett, mire Victum elhallgatott. Túl sokat mondott…
- Neked úgy is zuhanyoznod kell!- Lökte arrébb Roan őt, mire ránézett.
- Ó, igen el is felejtettem… - Nézett sértődötten a férfira, majd beviharozott.
- Eléggé furcsán viselkedett… - Jegyezte meg a rendőr, mire a nő hevesen bólogatni kezdett.
- Be kéne vinnünk őt… - Javasolta, mire Roan eltátotta a száját.
- De nagyon fiatal…! Azt se tudja mit beszél! Nem vihetik csak így be…
- Csak egy kihallgatásról lenne szó…
- De ő… nem is tett semmit… Lent ebédeltünk mint már említette ő is…
- Tökéletes alibi…
- Nem hazudok! Nem tudom mi történt azzal az emberrel! –kezdett el üvöltözni Roan. Nem hagyhatta, hogy Victumot elvigyék rögtön kiderülne hogy nem az akinek látszik.
- Ha ellenkezik magát meg letartóztatjuk… - Lépett oda a nő. –Engedjen be!
- A zuhanyzóba? –Nézett rá a férfi, mire a nő elmosolyodott.
- Ki kell hoznunk onnan… Nekünk még dolgunk van…
- Legalább csak szóljon neki! –Kapta el Roan a nő karját, mire a másik rendőr megfogta a karját.

Victum mindent hallott, elővigyázatosan maga elé kapta a törölközőt mikor a nő belépett.
- Tőlem nem menekülsz… - Fordult felé a nő, és kicsúsztatott a zsebéből egy bilincset. –De előbb még játszunk egy kicsit…
- Leonóra… Miért nem szállsz már le rólam végre… - Nézett rá ártatlanul Vic, mire a nő lépett egyet felé. A fiú rögtön a plafonon termett, és rettegve nézett vissza a két kőkemény szempárba.
- Mert élvezem ha az új játékommal játszhatok… - Mosolyodott el Leonóra, Victum alá ment, és megcsiklandozta a fiú derekát.
- Cicc… Gyere le szépen mert ha erőszakkal szedlek onnan le, annak nyoma marad a finom kis bőrödön…
- Hülye picsa…! –Victum menekülni akart, de érezte hogy a lány megmarkolja a törölközőt, és lerántja.
- Hmmm… Igazad van sokkal izgalmasabb így a játék… - A nő figyelte ahogyan a törölköző lehullik a padlóra. –De én türelmetlen vagyok veled szemben… Szóval gyere le… amíg szépen mondom…
- Majd azt hiszed engedelmeskedni fogok neked?!
- Akkor még egy firkantással fog gyarapodni a tetkód… - Mosolyogta szelíden a lány, és a következő pillanatban felemelte a kezét. Egy legyintésbe került és Victum leesett a földre.
- Ha egyszer a kezeim közé kerülsz garantálom, hogy darabokban fogsz kijönni… - Nyöszörögte a fiú, és felpattant. Ekkor egy kötél feszült a nyakára, amitől ismét hátra esett.
- Victum… ne hidd azt, hogy erősebb vagy… - Tette a két vékony csuklóra a bilincset a nő. –Ne hidd mert belehalsz!
- Már előre várom azt a pillanatot…
- Ha akarod már most rögtön végezhetek veled… Nem kell megvárnod míg a drága Roanod be nem rohan…
- Őt hagyd ki ebből…
- Miért? Olyan szépek voltatok reggel… Majdnem felfaltátok egymást… vajon úgyis csináltad volna ha közben tudod hogy nézlek…?
- Még vadabbul…- Nézett rá harciasan a fiú.
- Unom a szöveged… Ne feleselj, mert betömöm a szádat…!

- Mire készültél hogy ennyire fel vagy szerelkezve?
- A kínzásodra… Unatkoztam… és úgy gondoltam megnézem hogy mit csinál a legújabb szerzeményem… - Karcolta meg körmeivel Victum állát. –És amikor láttam hogy milyen jó dolgokba csöppent bele, elhatároztam hogy okozok neki némi meglepetést… És némi fájdalmat… - Markolta meg a fiú nyakát. –Azt ajánlom öltözz fel ha nem akarod hogy meztelenül húzzalak végig az utcán… - Eresztette el a fiút, aki mérgesen felállt.
- Jól vigyázz mit csinálsz! –Leonóra elégedetten nézte ahogyan Victum lassan felöltözik. A fiú egy pillanatra megállt, majd hirtelen gyorsasággal rohanni kezdett egyenesen a lány felé, aki ügyesen kikerülte a fiút, és hurkot kötött Victum nyakára. Vic fulladozva rogyott le a földre. –Én megmondtam…- Ismételte a lány és elmosolyodott. - Add ide a kezedet!
- Soha! –Victum felordított, mikor Leonóra összébb húzta a hurkot a nyakán.
- Cssss… - A nő megfogta Vic fejét, és bekötözte a száját egy szíjjal. –Nem tudsz csöndes halált halni? Húzta még összébb a kötést mire a fiú összeszorította a fejét és hevesen szuszogni kezdett.
Hirtelen kinyílt az ajtó és berohant a két férfi.
- Maga meg mit csinál? –Roan felháborodva rohant oda a fiúhoz. –Nem kutya, hanem egy ember!
- Ne nyúljon hozzá, azt ajánlom… Kivéve ha nem akarja ön is így végezni… mint a kis „barátnője”… - Nézett a fiúra sokatmondóan Leonóra.
- De ő emberi lény! –Ölelte át Roan Vicet. –Nem bánthat így vele!
- És mi van ha igen? –Nézett rá a nő. Megrántotta a kötelet, mire Victum elterült a földön.

Vörös haja nedvesen omlott szét a padlón. Egy szavát sem lehetett hallani.
- Nem viheti el…! –Roan megmarkolta a fiú vállát.
- Akkor meghal… - Leonóra rántott egy újabbat, mire Victum felnyögött. –Nem hallja hogy fáj neki?
- Szedje ezt le de azonnal! –Roan rántgatni kezdte a kötelet, Vic pedig rémülten nézett rá. Roan teljes erejéből feszegette a kötelet, mire a nő elmosolyodott.
- Miért fontos magának hogy hogy viszem el!?
- Mert szeretem! –Roan elszakította a kötelet, Leonóra elképedve nézett rá, majd torzzá vált az arca. –Ne keresztezd az utamat halandó! –Egy legyintéssel belökte a férfit a zuhanyzóba, aki eszméletlenül esett a földre.
Victum rémülten nézett Roanra. Várta hogy férfi feláll de nem történt semmi… Lehunyta a szemét amiből kicsordult egy könnycsepp.
- Elérzékenyültél? –Nézett rá a nő, majd a társa felé vetett egy pillantást. –Elmehet!
- De be kell vinnünk ez a nőt a… - A férfi holtan esett össze. Leonóra visszanézett a fiúra, aki nehezen de feltápászkodott. –Na ne hogy azt mondd hogy meg akarod bosszulni Roant? –Nevetett fel, mire Victum hasba rúgta. Leonóra hátralépett egyet, és harciasan nézett fel ellenfelére.
- Lám csak lám… - Kapta el Victum kezét, egy csavarintással ledobta a földre a fiút. De Vic sem volt rest, lábaival kigáncsolta a lányt, így ő is elesett. –Ezért most kapsz! –Tápászkodott fel mérgesen Leonóra. –Senki sem érhet hozzám!

Victum csak ránézett, majd futásnak eredt. Ki a házból minél messzebbre az emberektől. Minél messzebb Roantól… Tudta hogy a férfi még él…
- Victum egyszer úgyis kifáradsz… - Leonórának sikerült két óra múltán elkapnia a fiú karját, mire Victum megbotlott, és húsz métert hentergett végig a betonon. Mikor megállt, hevesen ziháló testtel mozdulatlanul ült. A lány mosolyogva sétált oda mellé.
- Szép kis vércsíkot hagytál magad után… - Nézett végig a vörös kacskaringós vonalon, ami a szürke betont festette. –Pedig én akartalak elintézni… Még van nálam kötél… - Emelte fel a fiú fejét, és elszörnyedt.
- Gyönyörű vagy… - Lökte el a fiú véres arcát, aki elterült a földön. –Azt hiszem itt van valahol egy tó…
- Mit akarsz te… - Prüszkölte a fiú.
- Megmosdasz… Tiszta vér vagy… De előbb még… - Leonóra lehajolt a fiúhoz és körbefogta a karjait. –Nem engedlek el többé… vagy visszamegyünk „oda” vagy velem maradsz itt… - Kötött egy erős görcsöt a kötélre, amivel végleg börtönbe zárta a fiút.
Victum kábultan dülöngélt előre hátra, ruhái ronggyá szakadtak, néhány helyen súlyosan megsérült.
- Ha nem viszlek vissza meg fogsz halni… - Leonóra most először nézett rémülten a fiúra, és végigsimította a véres arcot. –Victum… hallasz?
- Ezt vártad, nem…? –Nézett fel rá a fiú komoran. – A halálomat…
- Szó sem volt róla… Azt a feladatot kaptam hogy vigyelek vissza… élve vagy halva…
- Akkor ölj meg, mire vársz? –Victum felemelte a fejét, és behunyta a szemeit.

- Victum… ha most megteszem, lehet, hogy soha többé nem ébredsz fel…
- Mit számít neked az…! De neked még tartozok valamivel! –Victum szemei égni kezdtek, haja belilult, és ismét fekete lett a szeme. Szédelegve felállt, és lenézett a nőre. –Megöllek…
- Victum nagyon gyenge vagy! –Leonóra is felállt. Victum nem tétovázott a lány hasába térdelt aki erre megmarkolta a lábát.
- Ne akard hogy megöljelek!
Victum ismét beletérdelt a lányba, aki erre felnézett rá.
- Nem fognak újraéleszteni! Megőrültél!?
- Nem érdekel…! És az sem hogy le vannak kötve a kezeim!
Leonóra fulladozni kezdett. Lassan a földre rogyott.
- Ezt… nem… teheted…
- De… - Vic keményen szívta a nő lelkét.

Csak egy perc volt az egész. A lány felemelte a karját széttárta a tenyerét, és megvillantotta a pengét, a másik percben átfúródott a fiú vékony testén és a hátán kötött ki. Victum meg se szólalt, összeszorította kezét mikor Leonóra beledöfte a karját, majd elmosolyodott.
„Legalább Roan nem látja…” –Ez volt az utolsó gondolata ezen a földön, majd élettelenül terült szét. A feje keményen belekoppant az aszfaltba, de ő ezt már nem érezte. Haja vörösen csillogott a vértől, mint egy védőszárny fogta körül Victum élettelen testét.
Leonóra meglepetten mászott hozzá közelebb, és elmosolyodott.
- Őrült… Talán tényleg szerelmes… Talán… - Húzni kezdte a fiút a földön. –Gondoskodni fogok róla, hogy újból életre kellj! –Nézett vissza Victumra. –Gondoskodni…