Történetek

És még mindig csak fél három volt. Visszafeküdni semmi értelme, ezt már tudta tapasztalatból. Kibattyogott a konyhába, és főzött egy kávét magának. Jó erőset, sok tejjel, kevés cukorral, nagy bögrébe, és újra az erkély felé vette az irányt, mert a kávéhoz cigi is dukált. Zuhany, öltözés, és már zárta is maga mögött az ajtót. Az Opel hűségesen indult, hamar bemelegedett. Át a hídon, ki Kőbánya felé, Maglódi út, és már fékezett is a temető előtt...

Tudja, hogyha nyer, akkor nincs visszaút, márpedig győzni fog. Ezért szurkol egy család, egy város, egy ország. Ő csak figyel a startpisztoly hangjára. Óriási hanghullám, dobhártya szinte kiszakad, pulzus az egekben, szív szorul, egy szempillantás és már teljes sebességgel pörög. Fél távnál már nem lát, de fut. Nem érheti meglepetés. Ha nem gondolkodik, és nem hagyja eluralkodni magán a depressziót és a szorongást, akkor gyerekjáték...

Magasztos érzés kerítette hatalmába. Tartozott valahová. Az amazontábor. Igen. Az ilyen otthon volt, de akkor nem értékelte. Hogy elveszítette sokat jelentett neki. Sokat töprengett azon, hogy mért történt minden. Gina hogy halhatott meg? És miért űzte el az új királynő?
Hisz Lofi ismerte gyerekkorától. Vajon mikor együtt játszottak a fák árnyékában, akkor is arra gondolt, hogy, majd ha felnő, megöli a királynőt, s ő fog uralkodni? Hogy elűzi majd kedvenc játszópajtását? ...

- Hagyd már, szeretném a vérét venni - hozzátartozik, hogy a csaj eszméletlenül ronda.
Szakasztott olyan mintha zombi lenne és 8 hónapja kelt volna ki a sírból. Bőre vékony, fehér, szinte már látszanak a csontjai. A szeme beesett és valaha volt szőke haja csomókban hullik a fejéről. Csont sovány, nem csak elöl deszka hátul léc, hanem egyszerűen fogpiszkáló. Ráadásul ebben a bőrruciban, még én is megijednék tőle egy sötét sikátorban...

Ott állt előttem anyaszült meztelenül a lány, akit szeretek, és vágytól homályos tekintettel nézett le rám. Kicsit széjjelebb tette a lábát, ezzel jelezve nekem, hogy mit szeretne. Megsimogattam a fenekét, majd kicsit közelebb húztam magamhoz. Éreztem puncija finom illatát, ő pedig biztosan érezte rajta a leheletem melegét...

De hát a parancs az parancs. Itt sóhajtott.
A főnök megmondta, hogy hány ember kell, milyen felszereltséggel.
Pénzt is adott hát persze… De keveset.
Keveset, hiszen nem tudhatták, hogy a kutatás ennyire elhúzódik.
Firo tehát a saját pénzéből, etette, itatta, s végül fizette ki a bestiákat.
A feladat egyszerű volt: Megkeresni a bandát, és kinyírni mind egy szálig...

Hol van Kito? Vajon hol lehet az ő egyetlen édes szerelme?
Az avar nem mozdult, mégis érezte, hogy valaki közeledik.
Egett meglátta. A nőnek sötétbarna szeme volt, ami megnyugtatóan és gyengéden fénylett.
Hosszú mogyoróbarna haján, mely egyenesen hullt alá gömbölyű meztelen vállára, egy koszorú ült. A koszorút barna levelek és soha nem látott erdei bogyók tarkították.
Feje fölött egy különös lény keringett...

Eszembe jutott, hogy én is csak egy ilyen árny leszek csupán... sőt... hiszen én nem élvezhetem majd a napfény finom melegét, a felhők közül utat találó kis sugarak simogatását. Örökre az éjszakára leszek kárhoztatva, nem leszek több, mint egy szörny, aki embereken élősködik, akinek vért kell innia, hogy elátkozott létében még megtarthassa tudatát...

Ahogy lenni szokott beütött a krach, megbetegedett. Bekerült a kórházba s megállapították, előrehaladott rák. Szegény iszonyú kínok közt halt meg a temetésére is nehezen engedtek el a főnökök.
Ahogy lenni szokott a halál után jelentkeztek a gyerekek, akik évek óta az anyjuk fele sem néztek. Nekem jönnöm kellett a lakásból. Tele voltam feszültséggel, és ekkor jött a karambol.
Karambol? Igen elaludtam a volánnál a tizenkettedik órában és belefordultam az árokba, több milliós...

Én azt tettem, amit mondott. Még megnéztem a napfelkeltét, majd aludni mentem, féltem az estétől, alig tudtam egyáltalán lehunyni a szemem... még hallottam, hogy a szobám előtt suttognak, hogy nem értenek egyet a gazdájuk döntésével, hogy fiatal vagyok, élnem kéne... pár órát voltam képes aludni csupán, és kimentem az udvarra egy festő álvánnyal és vászonnal. Senkivel sem találkoztam még mikor a festékkel és ecsettel tértem vissza sem. Éreztem, hogy tudatosan kerülnek ki, de nem érdekelt....