Történetek

Csend volt, s csak a ház megszokott zajai hallatszottak. Lelökte az újságot és újra aludni próbált. Már lebegett az álom határán, amikor ismét eszébe jutott a cikk a kirabolt és megölt idős emberről. Furcsa dolog történt vele, mintha moziban ült volna, látott maga előtt egy utcarészletet dulakodó emberekkel. Idős nő tiltakozott mind erőtlenebbül, a vele szemben erőszakosan fellépő izmos fiatal férfi akciói ellen. Görcsösen szorította magához a táskáját és felváltva próbálta védeni fülbevalóit,...

- Engedjen be!
- Ugyan miért kéne ilyet tennem?
- Mert tudom.
Mit, kérdezte volna az öreg, de csak sóhajtott egyet.
- Rendben gyere be.- A srác elégedetten besétált a házba és megállt a nappali közepén.
- Esetleg nem óhajtasz helyet foglalni?- kérdezte gúnyosan az öreg. A srác válaszra sem méltatta. Végigjártatta a szemét a szobán, majd végül megállapodott az öregen...

- A cikkben az szerepelt, - folytatta - hogy egy idős hölgyet, késő este rablótámadás ért. Csak ennyi. Ja, és hogy a nő meghalt. Semmi több. Ezzel szemben én a "belső látásommal" azt is láttam, hogy ez a sugárút végén egy lámpaoszlop alatt történt, meg hogy a támadó, egy fiatalember szemölcsöt vagy anyajegyet mit tudom én mit viselt az orra mellett. -
Steve érdeklődve kezdett figyelni.
- Rettenetes volt "látni" ahogy elbánt az az életerős vadállat a nénikével....

Csak állt és várt. Várt arra a bizonyos pillanatra, amikor érzi, tudja, hogy ez lesz az utolsó lehetősége a menekülésre. Hallja a beszűrődő zajokat. Igen a pillanat lassan eljön végre, megmenekül. Imádkozik, minden este imádkozott, pedig hite nincs és nem is volt soha. A kulcs már zörög a zárban, a soha vissza nem térő alkalom eljött hát újra. Abban a pillanatban, hogy az ajtó kitárult, kitör. Rohan, ahogy csak bír. Nem néz se jobbra, se balra. Fut, ahogy csak a lába bírja. Szeme előtt...

Steve, idáig jutva az olvasásban, megpihent, majd folytatta a kihallgatások jegyzőkönyveinek tanulmányozásával, amelyekből az derült ki, hogy senki nem látott-hallott semmit. A rendőrség meglepő gyorsan lezárta az ügyet, így a biztosítónak fizetnie kellett. Steve, akkor még mint új seprű, aki jól seper, buzgón belevetette magát az általa furcsának vélt részletek tisztázásába (egy kamion hangos szerkezet, miért nem hallotta senki. Ha, valóban gépalkatrészek voltak a raktérben, hogy kerültek...

- Gondolja, hogy ketten elbánunk vele? -kérdezte aggályosan Ororo. -Szétverte a fél kastélyt egyedül, és mi mégcsak megsebezni sem tudtuk! -az érv hatott. Charles Xavier most először esett kétségbe afelől, hogy elég erős-e ahhoz, hogy ezt a problémát megoldja. Az utolsó lehetőséget ragadta meg:
- Eric nemrég kiszabadult műanyag börtönéből, keressétek meg! Csak ő segíthet.
- Gondolja, hogy segítene nekünk azután, hogy mi juttattuk a börtönbe? -kérdezte Scott.
- Ő sem fiatal....

- A biztosítónak bemutatott szállítólevelek szerint, elektronikai részegységek voltak a raktérben, és csak a rakomány értéke miatt volt szükségük zárt udvarra, - gondolkodott tovább hangosan Steve - továbbá, hivatalosan egy szó sem esett arról, hogy kommandósok is voltak a helyszínen. A minisztériumban pedig nem hallottak semmiféle Mc Carthy ezredesről!
- Csak nem szeánszot ültök ismét? - kesergett Eva amikor Steve este újra megjelent. Egész napjuk kellemesen telt, Peter kedves,...

Ha senki nem látja a fiú, csodálja a lány bájos arcát szép testét és tudja, csak ő kell neki. Úgy érzi, belehal, hogy ott áll mellette, és mégse lehet az övé. Csak ő tudja magában, hogy nem a barátait választotta, egyszerűen nem bírta volna ki, hogy bántják azt, akit így szeret inkább lemondott róla, csakhogy neki jó legyen.

Látom, ahogy ott áll két ember egymás mellett, akik szeretik egymást. De barátaik önzőségéből talán soha nem mondhatják ki egymásnak: Szeretlek! ......

- Állj! - csattant fel Roberts. - Mi van?! Miről beszélnek?! Mit képzelnek kit cipeltek ide?
Steve csak vigyorgott. - Pontosan tudjuk, hogy Ön a kerületi rendőrfőnök. Ezért hoztuk ide. Képzelje el, ha a bűnözők tudomást szereznének rólunk. Mit tippel meddig élnénk? Az sem volna szerencsés ha nagydobra vernénk, hiszen a nyakunkba szakadna a sajtó, a tudományos világ, kisérleti nyúl lenne a barátom. Ezért döntöttünk úgy, hogy fű alatt, csendben felhasználjuk ezt az új tudást a bűnüldözés...

Miután Heléna átjutott a kapun minden ugyan úgy látott, mint saját világában, kivéve egy dolgot. Mindenhol szemeket látott. Mint a mesékben- gondolta. Visszament a tábortűzhöz, ahol Armenika barátait találta. Megijedt, mivel mindegyiknek más volt a színe és hegyes is tartoztak hozzájuk. 4- en voltak, nem nézte őket 18- nál többnek. Pedig többek voltak, jóval többek. Túl sokáig méregette őket és ezt észre is vették A legmagasabb odament hozzá, hogy megkérdezze mi a baj...