Történetek

- Tudtam hogy ismerős valahonnan ez a szöveg. – mondta Edward. – A Stonehange környékén egy kelta faluban találtak kőtáblákat, amiken hasonló írás volt. Arról beszéltek, hogy van valahol egy hely, ahol a gonosz uralkodik. Ott van egy tó, amit csak a holtak tavaként emlegetnek. Azt hiszem ez lesz az a tó. Így már meg tudom fejteni a szöveget, de ahhoz le kell mennünk a tópartra.
- Minek? – kérdezte Katie ásítva.
- Vannak itt olyan dolgok, amik elég zavarosak. Lehet, hogy a tó...

- Mi van, ha nem vagyok nekik szimpatikus? Mi van, ha azok alapján, amit meséltél nekik egészen mást várnak? Mi van, ha csalódnak bennem, és kiábrándulnak? - szinte egy pillanat alatt rázúdította mindazt a kétséget, ami egy hét alatt gyülemlett fel benne.
Barátnője szüleivel jó volt a kapcsolata, viszont ők új emberek, és nehezen találkozott új emberekkel.
De Ő csak ránézett, és szelíden ennyit mondott:
- Nem velük fogsz együtt élni, hanem velem...

Jack szeme dermedten meredt az ajtóra, félelmében szeméig húzta a takaróját, csak annyira, hogy éppen kilásson. (Megemlíteném ezt a kis apróságot: Jack szülei nem voltak otthon ugyanis szórakoztak a „Pajtatánc” vendéglőben.) A fiú kicsit előrébb lépett, ki akart nézni a kulcslyukon. Odaért, valami halovány recsegést lehetett hallani az ajtó felől… Egyre erősebbé vált, a folyosói villanyt valaki (vagy valami), felkapcsolta...

Mindenki erről beszélt, majd mindenkinek egy dolog jutott eszébe és hirtelen egy ember került a középpontba: a papsegéd! Csak neki van kulcsa a plébánoson kívül a templomhoz, ő juthatott be, és tehette ezt. Közben persze már valaki kihívta a rendőrséget is, és egy emberként tartotta ott a tömeg a "bűnöst". Hát ez volt az a fura érzés, amit érezhettem, ha előbb elindulok, talán segíthetek? ...

Este ki fogom tenni az első emeleten. A parkolóban. Mögöttem jön majd le a főútig. A tükörből nézem. Majdnem egyszerre fogunk hazaérni.
Neki a férje nyit ajtót, nekem a lányom.
El sem köszöntünk egymástól…

Reggel egy kórházi szobában ébredtél, szüleidet láttad az ágyad körül, akik lesajnálóan néztek rád. Akkor döntötted el, hogy nem mész haza, mert nem tudnád az örök megvetést elviselni.
Egyre többet drogoztál, már mindegy volt, hogy vénásan kapod, szívod, vagy "dobsz". Nem érdekelt semmi, csak menekülni akartál a rideg valóságból az álomvilágodba.
Végül eljutottál oda, hogy egy aluljáró mosdójának hideg kövén fekve remegtél egy újabb adagért...

- Uram, igen, uram! – szólt komoly hangon a kopasz férfi, miközben kézlegyintéssel betessékelt minket az étkezősátorba. Megettük a zsíros kenyeret retekkel, már készülődtem a „kínzásra” amikor ezt mondta Bálint:
- Ez a vér hajnala, sokan jönnek ide, kevesen térnek vissza… - ezután feltápászkodott, beállt a sorba és várt, én pedig követtem a példáját. Újra visszatértünk a poros útra ahol a százados várt minket...

- Azzal a Gallinivel én is találkoztam. Undorító egy alak. Életemben nem láttam még ilyen ápolatlan orvost.
- Érdekes, hogy említed.
- Miért?
- Mert a felügyelő is beszélt róla. Azt mondta, annak ellenére, hogy igazságügyi orvosszakértő, ha megkérdeznék, ő biztosan rá voksolna, mint tettesre. Egy ideig még gondolkodott is rajta, hogy házkutatási parancsot kér ellene, de rájött, ebből a híg anyagból nem tud egy kemény vádiratot gyúrni. Akkor meg semmi értelme. Bizonyíték...

igényes, izgató erotikát írni nem könnyű. keveseknek közületek megy, de ők a kisebbség. legtöbbetek írásából csak az írni-nemtudás és a vágyakozó ábrándok tükröződnek. így írtok ti, erre gerejedünk mi, avagy paródiák azokról a zsengékről, amiket akkor olvasunk, amikor csak mellesleg van kedvünk a szexhez.

1975-ben látta meg a napvilágot. Azt a napot, melyet a mai napig átkozott napnak emlegetnek az újságok és az emberek. Kedd! Ezen a nyári napon gyilkolták meg Minidivarelt a Niuplikonok legendás vezérét. Halála pusztulást jelentett… és átka melyet arra az egy emberre mondott, ki meggyilkolta, emberek tömegének halálát jelentette…
A gyilkosa ki féltestvére volt Minidivarelnek kínkeserves halállal végezte. Napról-napra öregebb és gyengébb lett, míg egy éjjelen porrá omlott szét, mintha...