A Kórboncnok - Negyedik fejezet

- Kicsoda maga, és mit keres itt? - hallatszott egy férfi hangja nagyjából a lövés irányából.
- Dobja el a fegyvert! - kiáltotta Susan, miközben próbált úgy helyezkedni, hogy az idegen ne lőhessen rá.
- Nincs nálam semmilyen fegyver! Ez tiltott terület, ide csak a személyzet tagjai léphetnek be. Igazolja magát, vagy tűnjön a francba! - zörgött a férfi hangja.
- Susan Harper vagyok az FBI-tól! - felelte a lány, és fegyverét maga előtt tartva kilépett a polcok nyújtotta fedezékből. - Emelje magasra a kezét és dobja el a fegyvert!
- Menjen a francba, maga hisztérika! Mégis mit képzel, hol van, Vietnámban? - morogta a fickó, és átvágott a szobán.- Nem látja, hogy tele van a kezem? - fordult a nő felé mérgesen, de abban a pillanatban elsápadt. - Nyugalom! Nem láttam, hogy fegyver van magánál! - nyögte a fakó hajú, fehér köpenyes ember. - Dr. Gallini vagyok. De maga mit keres itt?
- Nem látott valakit elrohanni, amikor belépett? - kérdezte válasz helyett Susan.

- A hűtőkamrából jöttem. Ebbe a szobába csak onnan és a folyosóról lehet bejutni - rázta a fejét az orvos.- Most már leengedhetem a kezem?
- Igen - bólintott Susan.- De a lövést, azt hallotta ugye?
-Miről beszél? - hüledezett az orvos.
- Nagy kaliberű, hangtompítós fegyverből leadott lövés. Hallottam a torkolat fojtott szisszenését, éreztem a lövedék szelét, ahogy elhúzott a fülem mellett.
- Nem lehet, hogy a pneumatikus légnyomásszabályzóval tévesztette össze? - mormolta a doki. -Akarja, hogy megmutassam?

A szoba túlsó felébe mutatott, majd elindult a hűtőkamra ajtajához, ahol egy csappantyú segítségével működésbe hozta a rendszert. Olyan sziszegő hang hallatszott, mint az előbb, és a nyomás különbségtől összeütődtek a polcon sorakozó üvegek.
- Sajnálom, hogy megijesztettem! - fordult a patológus felé a lány, de a gyanú már fészket rakott a fejében.
- Csodálom, hogy ilyen gyenge idegzetű embernek fegyvert adnak a kezébe - küldött Gallini megvető pillantást a lány felé. - Ha én felboncolnék minden utamba eső embert, nem sokáig maradnék a munkahelyemen.
- Dr Gallini, az igazgató, Dr. Vassel küldött önhöz - hagyta figyelmen kívül a megjegyzést Susan.

Az orvos arca egy pillanatra megdermedt, majd torz grimaszra húzta a száját.
- Mit akar már megint a nyakamba varrni az a szemét? - sziszegte. - Ne kerülgesse a lényeget, ügynök!
- Rendben. - bólintott Susan. - Az Evans lány ügyében jöttem, de van még néhány dolog, amire szintén kíváncsi lennék - mondta a lány.
- Ne kíméljen! De gyorsan kérdezzen, mert drága az időm. Abból mindig kevés van. Nagy kaliberű kísérleten dolgozom ugyanis - magyarázta, - és egyes vegyületek stabilizálása bizony kényes dolog, ráadásul a reakcióidők hajszálpontos betartását igényli.

- Nem értem önt, doktor úr. Azért vagyok itt, hogy kiderítsem, ki nehezíti meg az életét. -söpörte félre az orvos vonakodását Susan. - Történt már korábban is hasonló eset?
- Ha olvas újságot, tudhatja. Valami őrült abban leli örömét, hogy emberi darabokat rabol el a boncteremből.
Susan alaposan szemrevételezte a termet.
Az üvegajtós szekrényekben, azok tetején, az ablak alatt az asztalon, de még alatta is a földön formalinban tárolt emberi maradványok áztak százával, de lehet ezrével is.
- Látom, rengeteg szervet tárolnak itt. Bevett szokás ez egy patológián?
- Nem csak egész szervek, hanem minden olyan anyag tartósításra kerül, ami segíti az orvostudomány fejlődését. A patológia preferált hely. Ebben az épületben sok minden kiderül egy leendő orvosról. Ha nem bírja gyomorral, amit itt lát, máris búcsút mondhat a sebészi pályafutásnak

- Ennek dacára, nem értem, miért van szükség ennyi emberi maradvány megőzésére? Ön talán szenvedélyes gyűjtő? - fúrta pillantását Susan az orvos tekintetébe.
- Mondhatnánk úgyis, de az itt lévő szervekről szigorú leltár készül, és mindenhez megvan az engedélyem - gúnyolódott a férfi.
Susan vállat vont, és nem hagyta magát eltántorítani.
- A lapok azt írták, hogy emberi testrészek tűntek el a proszektúráról. Elmondaná, hogy mit tud erről?
- Ugyan már nyomozó, hallott maga ennél többet is! - gúnyolódott az orvos.
- Arról van szó, hogy valaki rendszeresen bejár ide, és elvisz néhány testrészt. Ez valahol az ön felelőssége - kontrázott gondolkodás nélkül Susan.
- Ezt a képtelenséget most azonnal verje ki a fejéből! - vágta rá a doki.- Nézzen körül! Itt mindenhol régi, már elavult zárakat lát, amit gyerekjáték kinyitni, főleg úgy, hogy boldog-boldogtalannak van hozzá kulcsa.

- Kik férhettek hozzá a holttestekhez magán kívül?
- Eleinte a kórház teljes személyzete, de az utolsó lopás után kicserélték az épület bejáratán a zárat, és csak a proszektúra alkalmazottai kaptak hozzá pótkulcsot. Mindenki, beleértve a takarítót is. - Gallini gondterhelten ráncolta a homlokát. - A lopás véletlenül derült ki. Az a gyanúm, hogy már korábban is történhettek hasonló esetek, csak nem volt olyan szerencsénk, vagy balszerencsénk, hogy észrevettük volna.
- Mi jelent ez?
-A tolvaj mindig helyettesítette valamivel a hiányzó testrészt.
- Egy egész fejet? - kérdezte Susan, mert eszébe jutott, amit az igazgatótól hallott.
- Csak a koponyát vitte el. Az arcbőrt lenyúzta, és rátette egy próbababára. Nem is derült volna ki, ha a hullaszállító autó nem szenved balesetet. A kocsi felborult, és a baba fején összegyűrődött az arcbőr.

Susan önkéntelenül megborzongott a hallottakra.
- És a többi lopás? Maga szerint gyanakodhatunk szervkereskedőkre?
- Kizártnak tartom - rázta fejét a patológus. - Csupa olyan dolog tűnt el, ami teljesen hasznavehetetlen.
- Gondolom, az utólagos ellenőrzések eredménytelenek voltak.
- Ahogy mondja.
- És Debbie Evans szemei?
- Mi van velük?
- Azokat is helyettesítették valamivel?
- Igen. Üveggolyókat raktak a szemüregbe, miután a szemeket eltávolították.
- Úgy érti, hogy üvegszemeket?
- Dehogyis! Minden sarkon kapható, szokványos üveggolyókkal. Nem csoda, hogy a hozzátartozók azonnal felfedezték.
- Ez undorító - húzta el a száját Susan. - Mennyire végzett szakmunkát a tolvaj?
- Mondhatnám, pocsék sebész válna belőle. Sok fölösleges metszést végzett.
Susan elgondolkozva megigazította magán a pisztolytáskát.
- Jut eszembe - mondta. Nem őrzik az épületet?
- Dehogy nem - tiltakozott a doktor a feltételezés ellen. Úgy tudom, egy őrző-védőszolgálat látja el a feladatot. Zárás után óránként körbe járnak az egész épületben.
Susen egyelőre eleget hallott.
- Köszönöm, hogy rám szánta a drága idejét, Dr. Gallini. - nyújtott kezet.
- Legközelebb jelentkezzen be, és akkor nem fordul elő az iménti incidens. - búcsúzott a doktor. Egészen az épület kijáratáig kísérte az ügynöknőt

Susan kilépett az udvarra, és lelki füleivel hallani vélte háta mögött a megkönnyebbült sóhajt. A kórház előtt leintett egy taxit, és a városi könyvtárba vitette magát. Az archívumból néhány régi újságcikket szeretett volna előkeresni a történtekről.

Sárga fény vetült az asztalon álló, formalinos üvegben úszó szemekre. Az ablakot takaró sárga függöny ismét hullámzani kezdett, ahogy a ház előtt elhaladó kukás kocsi pincétől a padlásig megremegtette az öreg lakóházat. A Művész, így becézte magát, ha teheti, kitiltatja a nehéz és méretes autókat a városból, de nem tehette. Körbenézett, a falakat borító polcokon sorakozó formalinos üvegeken, és valahol a lelke mélyén tudta, hogy beteg ember. Tekintete visszatévedt az asztalon álló üvegre, amelyben kincsei lebegtek. Még így is gyönyörűek voltak. Zölden csillogtak, mint mikor még élet lakott a szivárványhártyák mögött. Beleborzongott a gyönyörűségbe. A két szemgolyó tökéletes volt. Érezte, hogy felforr a vére. Tenni, dolgozni akart, hisz annyi feladat állt előtte.

Felpattant és a dolgozószobába sietett. Órákon át, megállás nélkül hajtotta magát, mint egy megszállott. A cél lebegett előtte, hogy kézzelfoghatóvá tegye az álmaiban élő képet. Kiváló alapanyagot használt. Büszke volt rá, hogy mindig szert tudott rá tenni. A feladat nem volt könnyű, hiszen az idő multával egyre nehezebbé vált észrevétlen maradni a kettős szerepben.
A hűtőkamra felé indult, és elégedettség öntötte el. Újabb, tökéletes darabot illesztett remekművéhez. Nem sok hiányzott hozzá, hogy teljes legyen az alkotás. Csak néhány részlet, apróság, pár finomság. Kinyitotta a hűtőkamra ajtaját, és belépett a jéghideg párába. megcsodálta félig kész művét. Az újabb darab úgy illett a helyére, mintha oda teremtették volna. Ha kész lesz, az emberiség olyan ajándékot kap tőle, amely alapjaiban változtatja meg a szépségről hibásan kialakult értékrendet.

- Komolyan mondom, abban a kórházban mindenki őrült - zuhant az ágyra Susan.
- Hihetetlen! - nevetett fel Jessica, és kikukucskált a fürdőszobából, ahol a haját szárította. - A rendőrségen bezzeg egész normálisnak tűntek a férfiak - kacsintott kiterült társára.
- Mázlista! Ha lett volna egy cseppnyi eszem, én is inkább egészséges kanok közé megyek - nevette el magát Susan. - Olyan volt az egész, mint egy rémálom.
- Elmegyünk sörözni? - kérdezte a fürdőből kilépő Jessica. - Egy egész hetet itt kell töltenünk, legyen benne legalább valami jó is.
Susan végigfutatta szemét társnője tökéletes alakján. Az ügynöknő izmos volt, alakja fiús, combjai hosszúak, vékonyak, de hiányzik belőlük a modellekre jellemző törékenység. Mellei kicsik és feszesek, válla széles, a küzdő sport, amit évek óta űz, meghozta eredményét. A kezei viszont gyönyörűek voltak. Susan életében nem látott még ilyen formás ujjakat.

- Mit találtál a könyvtárban? - kapta el a másik tekintetét Jessika, és lehuppant Susan mellé az ágyra.
- Mivel kezdjünk? - kérdezte. Az újságokkal, vagy rendőrségi jegyzőkönyvvel.
- Ha nem öltözöl fel, egyikkel sem - mondta kacagva Susan.
- Kis hamis. Nincs most erre idő - szólt Jessica, és beleugrott egy rikító sárga tangába, és magára rántott egy pici toppot, amely alól kilátszott az izmos hasa.
-Jegyzőkönyv! - mondták szinte egyszerre.
Jessica belekezdett.
- Szóval... Azt a vizsgálatot is Radzani felügyelő vezette. Tulajdonképpen mást sem tett, csak körülnézett, kihallgatott, jegyzőkönyvet írt és lelépett. A jelentését nagy nehezen megírta, és nagy nehezen, de ideadta.
-Kiket hallgatott ki? - kérdezte Susan.
- A kórházigazgatót, Dr. Edward Gallinit, a rendőrségi szakértőt, Dr.Leevan Martint, egy másik kórboncnokot. És még három nővér vallomása szerepel az iratok közt.
- Azzal a Gallinivel én is találkoztam. Undorító egy alak. Életemben nem láttam még ilyen ápolatlan orvost.
- Érdekes, hogy említed.
- Miért?
- Mert a felügyelő is beszélt róla. Azt mondta, annak ellenére, hogy igazságügyi orvosszakértő, ha megkérdeznék, ő biztosan rá voksolna, mint tettesre. Egy ideig még gondolkodott is rajta, hogy házkutatási parancsot kér ellene, de rájött, ebből a híg anyagból nem tud egy kemény vádiratot gyúrni. Akkor meg semmi értelme. Bizonyíték hiányában lezárta a nyomozást.

- Szóval három eset - nyugtázta Susann. - Milyen időközönként követték egymást?
- Az első másfél éve történt, a másik kettő szinte azonos időben, körülbelül négy hónappal ezelőtt.
- Amikor a törzs eltűnt, nyoma veszett a belső szerveknek is?
- Igen.
- Akkor abban sok hasznosítható anyagot talált a tettes, bárki volt is az, bár a koponya és a felkar teljesen hasznosíthatatlan.
- Ki a francnak kell egy csomó eladhatatlan testrész?
- Nem tudom, de lassan már nem is érdekel! - sóhajtott fel Susan. Itt vagyunk a világ végén, és egy elmebeteget keresünk, aki halottakat trancsíroz. Jut eszembe, ennek a Gallininek egy egész gyűjteménye van mindenféle szervekből.
- Rá gyanakszol?
- Minden esetre nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy otthonra is akart egy saját kollekciót - fúrta arcát a párnába Susan.

- És ez érdekel minket?
- Mint FBI-t? Hm. Nem hinném. A szervkereskedelem minden orvos szerint kizárt. Azt hiszem, elhúzhatunk innen a lehető leggyorsabban.
- És mit mondunk Lemaxnak?
- Igazad van! Lemax eredményt vár. De azt sem tudom, hogy lépjünk tovább. Kórházi históriával még nem volt dolgunk.
- Én tudok valakit, aki segíthetne nekünk.
- Akkor kapd fel a telefont és hívd fel - szólt Susan.
- Rendben -mosolyodott el Jess és beütötte a számokat.
A készülék kicsöngött.
- Jeffrey Holland - szólt bele egy férfi.
- Szia, Jeff! Itt Jessica Grand.
- Jessica! - a férfi örömteli kiáltását még Susan is hallotta a szobában. - Nem is tudom, milyen rég hallottam a hangodat!
- Hát nem tegnap volt, az biztos.
- A WHO-nál dolgozol még? - tért a tárgyra Jess.
- Mondjuk úgy - felelte a férfi. - Laza szálakkal kötődöm a szövetséghez. Miért kérdezed?
- Az utamba került egy egészségügyi vonatkozású ügy, és a társammal megakadtunk kicsit. Tudnál segíteni?
- Megteszem, ami tőlem telik. Miről van szó? - kérdezte a férfi.
Jessica röviden vázolta a helyzetet.

- Szóval van itt valaki, aki abban leli örömét, hogy hullákat darabol, nekünk meg dunsztunk sincs, hogyan kapjuk el ezt az őrültet- foglalta össze a lényeget végül.
- Aha... - mondta bizonytalanul a férfi. - Miért nem használod az FBI erőforrásait?
- Mert ma kaptam kézhez a véglegesített igazolványomat, és ha a főnököm megtudná, hogy nem az eredeti feladattal foglalkozom, azonnal a fejemet venné.
- Rendben. - kuncogott Holland - Halljam, mire van szükségetek.
- Először is utána kellene keresni egy dr. Edward Gallini nevű patológusnak. Hol végezte az egyetemet, és volt-e valaha gondja a kamarával, és deríts ki, légy szíves mindent, amiről jó, ha tudunk. Aztán van még egy pasi a képben. Dr.Michael J. Wassel. Ő az itteni állami kórház igazgatója. És... - Jessica zavartan beletúrt a hajába, tudván, hogy nagyon sokat kér. - Érdekelne még dr. Leevan Martin, a patológus. Róla is szeretnék minden adatot, ami érdekes lehet.

Rendben. Utána nézek a dolgoknak és azonnal hívlak. De... - bizonytalanodott el a férfi hangja egy pillanatra. - ...adhatok egy tanácsot? - majd a választ nem várva, folytatta - Mindenek előtt hallgassátok mind az összes lehetséges tanút, kavarjátok fel az állóvizet. Aki feldarabolja a halottakat, az nem tiszta belülről, ha nem pszichopatával van dolgotok, könnyű lesz felismerni, hogy zavart elméjű. Másfelől keressetek összefüggést a feldarabolt halottak, és az eltűnt testrészek között. Lehet, megtévesztés az egész, és merőben más húzódik meg az ügy mögött. És, még egy megjegyzés. Ha már másfél éve csinálja, akkor nagyon ügyes. Beszéljetek feltétlenül a biztonsági őrrel is.

- Még egyszer szeretnénk megköszönni, dr. Wassel, hogy a rendelkezésünkre áll, és segít a vizsgálat lebonyolításában.
- Ez a legkevesebb, hogy segítenek megoldani ezt, az intézetünket kompromittáló ügyet - mondta az igazgató.
Jessica bólintott.
- Rendben. Tudomása szerint kik férhetnek hozzá a patológián tárolt hullákhoz anélkül, hogy nyoma maradna?
- Elsősorban Dr. Gallini és Dr. Martin.
- Tehát ők ketten? - kérdezett vissza Jessica.
- Hivatalosan igen, de vannak még néhányan, akik képesek bejutni a hullatárolóba. Készítettem egy listát azokról, akik az utóbbi másfél évben bejuthattak a proszektúra zárt helyiségeibe.
Fehér, félig üres papírlapot emelt fel az asztaláról, és az ügynöknőnek nyújtotta. Jessica átvette, és belenézett.
A listán hét név szerepelt. Végigfutatta a tekintetét rajtuk.
- Köszönjük, dr. Wassel. Akkor, ha megengedi, önnel kezdenénk - mosolyodott el.

- Természetesen - dőlt hátra az igazgató - Várom a kérdéseket.
- Gyanúsít valakit a lopások elkövetésével?
- Igazából senkit, de ha választanom kellene, dr. Gallinire tenném a voksom. Bennem az a benyomás alakult ki az elmúlt évek során, hogy a kolléga saját vágyait éli ki, amikor a szervi keretek teljes feltöltését tűzi ki célul.
Jessica tartott egy sóhajtásnyi szünetet, hogy következő szavainak nyomatékot adjon, majd kisé előre dőlt a fotelban.
- Ön csonkította meg a hullákat, és vitte el a hiányzó testrészeket, dr. Wassel? - szegezte a kérdést a férfinak az ügynök.
- Nem - felelte az, és határozottan nézett a nő szemébe az igazgató.
- Köszönjük, hogy a rendelkezésünkre állt uram! - állt fel Jess és az ajtóig kísérte az igazgatót, majd kézfogásra nyújtotta a kezét.
- Nagyon szívesen - mosolyodott el a férfi, és kezet csókolt a nőnek.

Az ügynök úgy érezte, szokatlanul hosszúra nyúlt a gesztus és megpróbált szabadulni a kellemetlenné vált helyzetből.
- Milyen finom a bőre! - biccentett elismerően a férfi, majd felegyenesedett. - Utólagos engedelmükkel, szóltam mindenkinek, aki érdekelt lehet az ügyben, hogy legyenek itt és segítsék az önök munkáját - szólt távozóban a doktor.- Kinek szóljak először?
- Mindegy, hogy kinek. A lényeg, hogy szeretnénk mindenkivel beszélni - hajtotta be az ajtót utána Jessica.