Csak egy pillanat... 1. rész

Vasárnap reggel van, mint mindenki más hivő ember a templomba igyekeztem. Tél volt, hideg volt odakint és még a hó is hullott, de ki tudja mért úgy éreztem, hogy el kell indulnom, pedig még volt kb. egy órám, de valami furcsa érzés nem hagyott nyugodni, ezért tíz perc toporgás után útnak indultam. Fújt a szél és szinte semmit nem láttam a sűrű havazásban. Nem laktam messze a templomtól, ezért szerencsére hamar odaértem, s beálltam a templom árnyékába, hogy meghúztam magam a szél elől, s mivel korán érkeztem az ajtó még nem volt nyitva. Ott várakoztam, és azon töprengtem, vajon miért is vagyok már itt, közben észre sem vettem az idő múlását, és egyre többen voltak körülöttem.

Ránéztem az órámra mennyi idő is van, már csak tíz perc volt a miséig. De akkor miért is áll kint ennyi ember ebben az időben, nem értettem. Az emberek nyugtalanok voltak. Közben megérkezett a papsegéd és ő is értetlenül nézte, hogy miért is állunk odakint. Persze neki volt kulcsa, és rögtön be is engedett minket. Odebenn fura csend volt, ez nem volt jellemző ilyenkor a templomba. Akartam menni a többiek után, de egyszer csak mindenki megállt előttem, és még nagyobb csend lett. Előreléptem a tömegbe, és ledermedtem: ott volt a pap az oltár előtt, egy késsel a hátában. Hogy történhetett ez meg? Ki tehet ilyen szörnyűséget?

Mindenki erről beszélt, majd mindenkinek egy dolog jutott eszébe és hirtelen egy ember került a középpontba: a papsegéd! Csak neki van kulcsa a plébánoson kívül a templomhoz, ő juthatott be, és tehette ezt. Közben persze már valaki kihívta a rendőrséget is, és egy emberként tartotta ott a tömeg a "bűnöst". Hát ez volt az a fura érzés, amit érezhettem, ha előbb elindulok, talán segíthetek? Kavarogtak az érzéseim. Töprengtem majd valaki odajött hozzám, és azt mondta:
- Nem téged láttalak itt már egy órával ezelőtt?

Többen is körém gyűltek, és hirtelen bűnösnek éreztem magam. Tudtam, hogy nem én tettem, de ők nem, és nem is próbálkoztam mentegetőzni, csak álltam. Vajon, ha előbb jövök megmenthetem, vagy maradtam volna otthon, és akkor most nem engem vádolnak? Nem tudtam hová legyek. Ekkor egy mély hang szólalt meg mellettem:
- Álljanak félre uraim, hadd nézem, mi történt itt...

Folyt. köv.