Reactorfighter - 5. rész

Pár perccel később Alíz lakásán voltak mind a ketten, és a nappaliban, az ellipszis alakú asztal körül ültek a kényelmes kanapékon. Alíz éppen ekkor tette be a CD-t a könyvespolc alján lévő hifi-toronyba. A CD-lejátszó halkan becsusszant a hifi-tornyba, és azonnal elkezdte olvasni a berakott lemezt. Alíz homlokráncolva nyomta be a „lejátszás” gombot, és a nappalit abban a pillanatban betöltötte a tompa búgó géphang. Betti a homlokát ráncolta.
- Ez lenne az a „zene”? – kérdezte Alíztól.

Alíz bólintott. A búgó géphangban nem volt semmi zenei jelleg. Bettiben egy gyártelepen dolgozó nagy berendezés képe jelent meg a hallatán, amiből csövek állnak ki, lámpák villognak rajta, és a gép csak zúg és zúg.
Alíz számot váltott. A következő hang még a szokottnál is furcsább volt, és idegen. Egy periodikusan ismétlő, gépi jajongás, zörgés, morajlás. Alíznak még sejtelme sem volt arról, milyen gépszörnyeteg lehet, ami ilyen hangot ad ki.
- Ez rettenetes – mondta Betti. – Hogy képes az a srác ezt hallgatni állandóan? Jézusom, én megőrülnék tőle!
- Lehet hogy Reactorfighter pont ezt szereti – vélte Alíz. – Nem tudom, de amiket tudunk róla, azok alapján nem tartom lehetetlennek.

Betti utálkozva megrázta a fejét.
- Lehet hogy attól ilyen retardált, hogy ilyen szart hallgat.
- Nem retardált – javította ki Alíz. – Rosszabb. Hatalma van, és használja is, ha kell. Eddig csak jóra használta, de elképzelhető, hogy rosszra fogja. Miért ne tehetné? Ki állna az útjába?
- Például mi ketten – mondta határozottan Betti, és kihúzta magát. – Sokszor említést tett arról, hogy megölne bizonyos embereket. Azt mondta, a prostikat meg ezeket gyűlöli. – Öszszeráncolta a homlokát, próbált emlékezni Reactorfighter évekkel korábban elmondott szavaira.

- A prostikat? – kérdezett vissza őszinte döbbenettel Alíz, majd összerándult. A hangfalakból áradó gépzajba mostmár hangos csattanások is vegyültek. Alíz kikapcsolta a magnót, és az eltávozott zaj helyébe úgy zuhant rájuk a csend, mint egy negatív hangsugárzásból álló lepel.
- Azokat. És eléggé ijesztő dolgokat mondott az idegenekről is. Állandóan azt hajtogatta, hogy a Föld több idegen fajnak a csatatere, akik közül az egyik az uralma alá akarja vonni a földet, méghozzá úgy, hogy a kormányokkal összeesküszik, a másik faj meg szereti az emberiséget, és azon van, hogy segítse. Mondott még sokminden mást is, de most nem jut eszembe.

Alíz semmitmondó arccal vette ki a CD-t a hifi-toronyból.
- Ez a srác nem komplett. Túl sok könyvet olvasott, és most azt hiszi, hogy az, amit ott leírnak, az a valóság.
- A képessége, Alíz. Az valódi. – nézett barátnője szemébe Betti.
- A fenébe is, Betti, te is kezdesz megőrülni? – nézett rá csodálkozó mosollyal Alíz. – Elvette ez a hülyegyerek az eszed? Vagy talán te is túl sok UFO-magazint olvastál?
- Egyáltalán nem. – mondta Betti, és lábait előrenyújtva, kezeit összekulcsolva előredőlt. –

Több, mint valószínű, hogy Reactorfighter kitört az egyszerű emberek közül, és sokkal nagyobb dolgok felé néz. Nem akar a társadalom tagjává válni, azért küzd, amit ő „szabadelméjűség”-nek nevezett. Nem a pénz és a munka érdekli, hanem az ufók, meg az ezzel kapcsolatos dolgok. Ő, úgy ahogy volt, fogta magát, és átállt az élet elfelejtett oldalára, ha szabad így fogalmaznom.
- Elég érthetetlen, az biztos – ingatta a fejét Alíz. – Ha valóban az van, amit mondtál, akkor ő tényleg egy komplett őrült.
- Nem – rázta meg a fejét Betti, lófarokba kötött haja ide-oda csapódott a nyaka körül. –

Mivel van hatalma, olyan területen él, ahol alkalmazhatja is. Ha nem ismerném, azt mondhatnám, hogy ő is a saját életét akarja jobbá tenni ezzel. De nem. Arra használja, hogy a „szabadelméjűséget” terjessze. Szóval hogy minél több ember fordítson hátat a társadalomnak, úgy, mint ő, és ne…mittomén, ne vegye be ezt a maszlagot, ami mostanság mindenhonnan dől.
- Milyen maszlag?
Betti feljebb húzódott a kanapén.
- Hát… az ilyenekre gondolok, mint ez a szex-dolog, hogy mindenhonnan ezt hallani, hogy így szex, úgy szex… Reactorfighter utálta ezt, mint a szart. Mindig azt mondta, hogy a szex az túl fontos dolog ahhoz, hogy csak így beszéljenek róla, meg így reklámozzák. Hogy mindenhonnan ez dől, a tévéből, meg a rádióból. Ő meg volt győződve róla, hogy ez is a társadalom egyik agymosása…
- Ez mondjuk igaz – vágott közbe Alíz. – Ez nekem sem tetszik, undorító dolog.

- Na…szóval, ő az ilyen agymosások ellen küzd. Azt hiszem, azért is lett militarista, mert hisz az „igaz” háborúkban. Hogy a tisztító viharnak be kellene következnie, ami egyszer s mindenkorra kiirtaná az összeesküvőket, az ármánykodókat, az agymosókat, és minden olyat, aki az akaratukon kívül irányítja a sok szerencsétlen embert. És itt a „szerencsétlen emberek” alatt egyértelműen a polgárokat kell érteni.
- Úgy érted… - kezdte Alíz, de Betti, felemelve a kezét, beléfojtotta a szót. Egyre jobban tűzbejött, ahogy eszébe jutottak rövid, 2-3 perces beszélgetései Reactorfighterrel.
- Őszerinte mindannyian irányítva vagyunk. Mi is. Szerinte az emberiség jó úton halad afelé, hogy robotokká váljunk, és felülről a Nagy Testvér irányít majd minket.

Alíz elszörnyedt.
- Jézusom! Ekkora hülyét!
- Szerintem meg részben igaza van. Te is mondtad, hogy undorító, mennyire közönséges dologgá vált a szex. Lehet hogy csak azért gondoljuk hülyének mert…mert ő túllépett rajtunk, nem úgy gondolkozik, mint mi, hanem magasabb régiókban jár. Sajnos ezzel az emberek nagy része így van. Le van blokkolva az agyuk – a miénk is – és bele sem gondolnak, hogy voltaképpen bábuk a kormány sakktábláján.

Alíz homlokát összeráncolva próbálta értelmezni Betti gondolatmenetét. Kezdett rájönni, hogy Bettinek nagyon is igaza van, és hogy Reactorfighter csak annyira őrült, és bolond, mint azok az emberek, akik eltökélték, hogy szabadok lesznek, és ha rajtuk múlik, nem állnak be a többi manipulált közé. A céljuk az átlagember számára felfoghatatlan, ezért elmebetegnek bélyegzik őket, és többnyire elmegyógyintézetben végzik. És mindez csak azért, mert nem rendelték alá magukat a nemzetek vezetőinek, és azok közös akaratának. Valóban igaza lenne Reactorfighternek? Tényleg összeesküvések bábjai az emberek? Ennek már képtelen volt utánagondolni. Mindenesetre mostanra már előtte is világossá váltak Reactorfighter szándékai. Ő is egy „szabadságharcos”, és bár kilátástalan küzdelmet folytat, valamilyen csoda folytán mégsem adja fel Hisz abban, hogy előbb-utóbb lesz egy háború, nagyobb minden eddigi háborúnál, ahol a Jó és a Rossz egyenlő ellenfelekként csapnak össze, és a valódi Jó – nem az akciófilmekből ismert Jó – végleg legyőzi a rosszat, gyökerestül kipusztítja, a nagy háború után a valódi Jó fogja motiválni az embereket, az egymás szeretete, a megértése, a közös haladás, és szabadság, mentesség mindenféle gonosz indíttatástól, gondolattól, szándéktól. Akkor már nem lesz szükség militarizmusra, mivel nem lesznek háborúk. Az egyik oldalon ez áll – a másikon a pénz, a csalás, a kapzsiság, az összeesküvések, és az ember továbbra is csak eszköze lesz a vezetők akaratainak, vakon teljesíti a parancsaikat, anélkül hogy tudná, mit csinál, és úgy hal meg, hogy a gondolatai egyszer sem szárnyalhattak igazán szabadon.

Ennél mélyebb gondolatmenet nem jutott eszébe. Sem Alíz, sem Betti nem volt olyan kifinomult, mint Reactorfighter. Nem voltak képesek érezni, és érzékelni.
- Jó, rendben. Reactorfighternek végig igaza volt. De eddig ki a fene gondolta volna ezt? A teóriád nagyon is elképzelhető vele kapcsolatban. Bár én még mindig fenntartom azt, hogy üldözési mániája van, és azért talál ki ilyen mindenféle dolgokat. Épeszű ember nem ilyeneken gondolkozna.
- Hah! Attól függ, mit veszünk „épeszű”-nek! – mondta hangsúlyosan Betti. – Mert most „épeszű”-nek az számít, aki megy a többiekkel. Aki másképp gondolkodik, azt már egyből le kell hülyézni?
- Hát nem – ismerte el óvatosan Alíz.
- A világon több ezer olyan ember van mint ő. Ahogy Reactorfighter, ők is rájöttek arra, hogy ez az út, amin most a társadalom jár, hova vezet. Nem akarják elveszíteni a saját szabad akaratukat.
- Ja. Rengeteg antiszociális ember van. - vélekedett Alíz.
- Igen. És együttérzek velük. – vette lejjebb a hangját Betti. – Épp ezért kellene megkeresnünk őt. Mostmár komolyan tudni akarom, hogy kik állnak emögött az egész mögött.

- Jaj – legyintett Alíz. – Miért nem hagyjuk őt békén? Elvan ő magának, harcol ezzel az akármivel, mi a fenének kell őt cseszegetni? Nekem speciel tök jó így, ahogy most vagyok. Amíg jól érzem magam, leszarom, hogy a kormányok mit csinálnak, meg mit nem. Ne akarj már te is olyan lenni, mint ő!
Betti felállt.
- Egy szóval sem mondtam, hogy olyan akarok lenni. Egyszerűen csak érdekel a jövőm, és majd a gyerekeim jövője. Kíváncsi vagyok, mi az, amit Reactorfighter erről tud. Nem akarom, hogy a kölykeimnek egy olyan világba kelljen megszületniük, ahol lassan azt is megmondják majd, mikor szarjál, mikor egyél, és kibe szeress bele. Egyetértesz?

Alíz egy pillanatra elgondolkozott. Aztán bólintott.
- Igen. Keressük meg őt. Mit mondott az a patikus, hol van most?
- Azt mondta, másfél hónapja látta őt utoljára, állítólag itt lakott valahol Miskolcon. Azt mondta, a Szent István utcában lakott, egy bérházban.
- Igen? Azelőtt hol is lakott?
- Szirmabesenyőben. Tudod, az egy falu, itt van hét kilométerre…
- Tudom – szakította félbe kurtán Alíz. – És még most is ott lakik a Szent István úton?
Betti vállat vont.
- Nem tudom. De nézzük meg, legrosszabb esetben nem lesz otthon.
Alíz kajánul elmosolyodott.
- Majd éppen ő nem lesz otthon!
- Hát igen – mondta Betti. – Nehéz elképzelni, hogy elmászkálna otthonról.

A társalgás ezzel befejezettnek volt nyilvánítva. Alíz elrakta Reactorfighter régi CD-jét az övéi közé, illetve mégsem közéjük, hanem a fekete CD-tartó tetejére. Valahogy nem tervezte be, hogy a közeljövőben újra előveszi majd.
- Akkor amondó vagyok, nézzünk el a Szent István útra, meglátjuk, mit találunk majd.
Betti már vette is a cipőjét.
Őszintén remélem, hogy nem lesz otthon, gondolta komoran.

(Folytatjuk...)