Napló helyett 8. rész

8. Váratlan látogató és az ő nagy kérdése
Annak ellenére, hogy nem teljes békében váltunk el, este már beszéltünk telefonon, megnyugtatva a másikat szerelmünkről. Már lehiggadtam és sajnáltam, hogy összekaptunk. Philnek igaza volt, tudtam, hogy egy filmszínésszel élek együtt, aki értelemszerűen filmeket forgat. Ezt el is mondtam neki, de Phil csak nagyokat hallgatott.
Másnaptól a vizsgák elterelték a figyelmemet, arra koncentráltam, hogy minél többet hozzak ki magamból. Nem volt nehéz a teendőimre figyelni, sűrűn követték egymást a vizsgák, közben még tanulnom is kellett. Vettem az akadályokat, hol könnyebben, hol nehezebben. Gyorsan elment az egy hónap, a diplomavédés július második felében volt.
Phil ezalatt össze-vissza repkedett a világban, valójában néha fogalmam sem volt, hogy honnét hív fel. Az utolsó héten New Yorkban volt.
- Alig várom, hogy lássalak! Nagyon hiányzol Eve! Már alig várom, hogy átöleljelek. Mikor jössz haza? Én pénteken repülök Londonba.– mondta vizsga előtti este a telefonba Phil.
- Te is hiányzol Phil! De még maradok. Hazamegyek Anyáékhoz. Ugye nem haragszol, de most szükségem van rájuk. – szabadkoztam..
- És mikor jössz? – kérdezte csalódottan.
- Azt hiszem két hetet maradok. Szükségem van pihenésre és hogy átgondoljam a dolgokat.
- Milyen dolgokat akarsz átgondolni? – kérdezte gyanakvóan.
- Phil, több időt szeretnék együtt lenni veled. Ehhez viszont át kell szerveznem az ügynökségi munkámat. Tiszta fejjel szeretném átgondolni. Miért, mire gondoltál? -  kérdeztem vissza.
- Semmire, csak kíváncsiskodtam. – ütötte el a kérdést.
Nagy nehezen elbúcsúztunk, de úgy éreztem, mintha megválaszolatlan kérdései maradtak volna, de fogalmam sem volt, hogy mik azok.
Másnap túlestem a diplomavédésen. Nem volt szörnyű, este halálosan fáradtan, de felszabadultan utaztam haza Anyáékhoz.
A vonaton elbólintottam, arra ébredtem, hogy SMS-em jött.
„Boldoggá akarlak tenni Eve. Szeretlek.Phil. És persze gratulálok. Büszke vagyok rád.” A szívem átmelegedett, legszívesebben azonnal utaztam volna hozzá.
„ Már megtetted, boldog vagyok veled. Szeretlek. Eve” – ezt írtam vissza.
Anyáék ünnepi vacsorával vártak, nagyon örültek, hogy hosszú idő után végre egyszer nem rohanok.
A vacsora után Anya faggatni kezdett.
- Fáradt vagy és mintha gondjaid lennének. – jelentette ki.
- Csak a vizsgák miatt van. Húzós félévem volt. Tényleg fáradt vagyok. – szabadkoztam.
- És Phil? – folytatta Anya.
- Phil is jól van. Sokat dolgozik. – mondtam és elmeséltem, hogy ebben az évben is milyen sokat forgatott és még mi vár rá.
- Hát nem sok időt töltötök együtt. Jó ez így? – Anya mindig meglátta a lényeget.- Nem ezért vagy szomorú?
- Ez van, Anya. Phil színész. Szerette volna, ha a következő forgatásra elmegyek vele, de inkább hazajöttem. Szükségem van szülői kényeztetésre. – válaszoltam.
- Nem tudom, hogy jól döntöttél-e. - csóválta a fejét. – Ez a fiú szeret téged és te is őt, ha jól látom. Azt hiszem, ebben a kapcsolatban te vagy abban a helyzetben, hogy választhatsz, talán neked kellene jobban alkalmazkodnod.
- Én is rájöttem, Anya. Ezért is engedek magamnak egy kis pihenést, és át akarom gondolni, hogyan szervezzem át az életemet, hogy vele tudjak menni legközelebb.
- Nem lesz késő, Évike? – kérdezte Anya.
A gyomrom görcsbe rándult. Fel sem merült bennem ez a lehetőség. „Phil szeret, nem hagyna el.” – nyugtattam magam.
- Jól vagy Évike? Olyan sápadt vagy. – kérdezte nyugtalalnul Anya.
- Nincs semmi, csak fáradt vagyok. Megyek aludni.- elbúcsúztam tőle és mentem a szobámba, de Anya kérdése nem ment ki a fejemből.
Csak forgolódtam az ágyamban. Aztán azt is furcsálltam, hogy Phil nem hívott telefonon. Talán csak tapintatos akart lenni, tudta, hogy milyen régen találkoztam Anyáékkal, ezért nem hívott. Azért ez elég hülye gondolat volt. Megint a szívembe markolt a féltékenység. Próbáltam hívni Philt, de nem vette fel.
„Phil, őrülten hiányzol. Nagyon szeretlek.Eve”
Egy darabig vártam a válaszra, de nem jött. Tovább forgolódtam az ágyamban, végül elnyomott az álom. Dél elmúlt, mire felébredtem, több mint tizenkét órát aludtam. A felébredésben az volt a legjobb, hogy Phil üzenete várt: „Mennyit kell még várnom arra, hogy hozzám bújjál? Nem tudom, hogy bírom ki. Szeretlek, Phil.”
Egyből jobban indult a napom. A délután gyorsan elment. Kimentem Nelliékhez, szórakoztam a gyerekekkel, jó sokat beszélgettünk, este kilenc volt, mire hazaértem.
Mire összecihelődtem alváshoz, majdnem éjfél volt. Végre megszólalt a telefonom.
- Eve, beengednél? – szólt bele Phil a telefonba.
Meg sem bírtam szólalni. Nem értettem semmit. Hiszen nem vagyok Londonban! Hogy tudnám beengedni? Mire kinyögtem volna, Phil sürgetésére ocsúdtam fel.
- Eve! Itt vagy? Kérlek engedj be! Nem akarom felkelteni a szüleidet.
Elhangzott a varázsszó. A szüleimet. Phil itt van a kapuban! Valószerűtlen volt az egész, de anélkül, hogy beleszóltam volna a telefonba, felpattantam és futottam le a lépcsőn, majd az udvarra, ki a kapuhoz.
És tényleg ott volt. A ház előtt. A nagy Ő. Az Álompasi. A Hercegem.
Odarohantam hozzá és szorosan átöleltem. Phil ajka megkereste az ajkamat és forrón megcsókoltuk egymást. Csak csókoltuk, csókoltuk egymást, alig kaptunk levegőt.
Aztán Phil mélyen a szemembe nézett.
- Bár nem hívtál, én jöttem. Jut nekem hely nálatok? – kérdezte.
- Az ágyam megfelel? – suttogtam az örömkönnyekkel küszködve.
- A legjobb, amit kívánhatok. – Phil újra magához húzott és szorosan átölelt. - Szeretlek Eve. Már egy napot sem bírtam volna nélküled. Szükségem van rád. – suttogta és belecsókolt a fülembe.
- Én is szeretlek Phil. Mindennél jobban. – Szorosan hozzásimultam. – Veled akarok lenni, minden percben. Nem hiszem, hogy tudnék élni nélküled. –csúszott ki a számon.
Phil mélyen a szemembe nézett.
- Akkor miért menekültél ide?
- Nem menekültem. – mondtam dacosan. – De arra nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy hiányoztam? – kérdezte mosolyogva.
- Az első másodperctől. – vallottam be.
- Az jó. Mert az én szenvedésem is körülbelül akkor kezdődött.- nevette el magát. – Nem mehetnénk be?
- Dehogynem. – simultam hozzá. – De itt jól kell viselkedned.
- Ez mit jelent? Nem szeretkezhetünk? – kérdezte elkenődött képpel.
- De, szeretkezhetünk. Csak semmi extra. – nevettem rá.
- És ez mit jelent? – értetlenkedett.
- Minden olyan tilos, ami túlzott  hanghatásokkal jár.- magyaráztam.
- Majd csókkal betapasztom a szádat. És te az enyémet. Menjünk már Eve, mert itt a ház előtt foglak levetkőztetni! – hosszan, szinte erőszakosan csókolt meg. Hagytam magam.
Halkan felmentünk a szobámba. Annyira vágytunk egymás szerelmes ölelésére, csókjaira, hogy szinte az ajtóban egymásnak estünk. Forró percek következtek, aztán egymás karjaiban feküdtünk kipilledten.
- Fáradtnak látszol! – simította meg az arcomat. – Lehet, hogy tényleg szülői kényeztetésre van szükséged. Vagy az is jó, ha én kényeztetlek?
- Az lenne a legjobb, azt hiszem. Hogy kerülsz ide? Azt mondtad, hogy pénteken mész haza Londonba. – kérdeztem hálásan.
- Nem volt kedvem hazamenni, ha nem vagy ott. Reméltem, hogy örülsz nekem. – simogatott meg újra szeretettel.
- Nincs ennél gyönyörűbb meglepetés. – bújtam hozzá még szorosabban. – Tudod Phil, szeretnék veled lenni mindig. Azon gondolkodom, hogy tudnám ezt megoldani.
- Megoldjuk, én is ezt szeretném – megcsókolt, kényelmesen elvackoltuk magunkat egymás karjaiban és elaludtunk.
Mikor másnap délelőtt felébredten, boldogan tapasztaltam, hogy nem csak álmodtam az egészet. Phil mélyen aludt mellettem, én pedig gyönyörködtem benne. Haja kócosan, összevissza állt, csukott szeme néha meg-megrebbent, gyönyörű szája kissé szétnyílt. Legszívesebben azonnal megcsókoltam volna, de akkor rögtön felébredt volna. Így csak gyönyörködtem benne. Csodás látvány volt és ami a legjobb, hogy hozzám tartozott.
Nem bírtam tovább. Muszáj volt megérintenem, hogy valóságos-e. Valóságos volt, megmozdult és anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, magához húzott és átölelt.
Később újra mélyebben aludt, kibújtam az öleléséből és felkeltem.
Anya épp a konyhában serénykedett. A kávém már elő volt készítve.
- Hány kávé lesz? – kérdezte. – Úgy látom, vendéged érkezett.
- Csak egy. Phil még alszik, mint a bunda.
- Ma jobb a kedved Évike. – állapította meg.
- Csodálod, Anya? – kérdeztem boldogan.
- Nem. Ha egy ilyen fiú futna utánam a világ másik végéből, én is boldog lennék. Kölcsönös az egymás iránti rajongás, ugye? A szerelmen kívül van ebben perspektíva?
- Anya! Majdnem elrontottad a kedvemet. De most nem hagyom. Azon dolgozunk, hogy legyen benne perspektíva. Nem könnyű, de küzdünk mindketten. Nem akarom elveszíteni, mert nekem ő a nagy Ő. Bármit megtennék ezért a szerelemért. – vallottam be.
- Ne haragudj, nem akarom elrontani a kedvedet. Csak féltelek. Nagyon furcsa ezeket hallani egy ilyen akaratos, önálló nőszemélytől, amilyen te vagy Évike. Megváltoztál. – jelentette ki Anya.
- Tudom, én is furcsállom az egészet. De így érzem Anya. Bármit megtennék, hogy Phil velem maradjon.
- Szerintem ő is. – felelte Anya mosolyogva. – Látod, a világot is átrepülte érted.
Az vetett véget a beszélgetésnek, hogy Phil álmosan lebotorkált a lépcsőn.
Először odament Anyához, átölelte, megpuszilta:
- Szia Lizzy! Befogadsz egy hontalant? Én is kaphatok abból a híres szülői kényeztetésből, amiről Eve beszélt?
- Persze Phil – puszilta meg Anya is, – nagyon örülök, hogy újra látlak. Hol a sármos filmszínész, a nők bálványa? A tökéletes férfi? – viccelődött látva Phil álmos, torzonborz megjelenését. – Úgy látom, szükséged van egy erős kávéra.
- Kösz Lizzy, honnét találtad ki a kívánságomat? – ölelt át Phil miközben leült mellém, a szemét dörzsölgetve.
- Hosszú évek tapasztalata. Váratlanul jöttél. Van valami különleges oka? – kérdezte Anya, miközben letette Phil elé a kávét.
- Tudnom kell, hogy Eve miért nem engem választott. Mi lehet jobb és fontosabb Phil Duchanan társaságánál? – nevette el magát Phil. – Én már alig vártam, hogy hazajöjjön hozzám, ő meg valami szülői kényeztetésről hadovált. Kíváncsi lettem. És őszintén, unalmas a világ nélküle.
- Úgy látom, vigyázol a kislányomra. – ismerte el Anya, közben készített egy kávét magának is.
- Hé, én is itt vagyok! – próbáltam magamra vonni a figyelmüket.
- Tudod Lizzy, néha nem könnyű. – sóhajtott egy nagyot Phil és tudomást sem vett rólam. - Nagyon önfejű és makacs, de még ezt is szeretem benne. Eve halálosan szerelmes belém és tudod mit, én is imádom. – nevetett felhőtlenül.
- És meddig maradsz, te hősszerelmes? – kérdezte nevetve Anya.
- Hogyhogy meddig? Amíg Eve! Vagy útban vagyok? – kérdezte Phil viccesen felháborodva.
- De én még két hétig maradok! – ámultam el.
- Akkor Lizzy, két hétig maradok. Tenger az időm. – jelentette ki Phil.
- És mi van a forgatással? – kérdeztem hitetlenkedve.
- Milyen forgatással, Eve? Tegnap reggel belenéztem a határidőnaplómba, és a következő időszakra minden napra be volt írva, hogy Eve, Eve, Eve. Miféle forgatás lenne fontosabb, mint te? – kérdezte felém fordulva. – De az az igazság, hogy könnyű helyzetben voltam, mert a forgatás elmarad, nem jött rá össze a pénz. És egyáltalán nem bánom. Végre lesz egymásra időnk. – ölelt át.
- És mikor tudtad meg, hogy elmarad a forgatás? Egy szóval sem mondtad. – mondtam szemrehányón.
- Tegnap este, mikor Bécsből elindultam ide. – válaszolta könnyedén.
Meghatódtam. Szóval mindenképpen eljött volna hozzám.
- Phil! Te vagy a legjobb pasi a világon! Szeretlek! – súgtam a fülébe szerelmesen.
- Nos, térjünk vissza a való életbe. Phil, mire készüljek? Valami sztárdiéta vagy egyéb kívánság? – kérdezte Anya visszarántva bennünket a mindennapokba.
- Gondolod, hogy szükségem lenne rá? – nevetett Phil miközben alaposan végigmérte magát. – Nincs semmi kívánság, nekem jó az, ami Eve-nek jó. Meglepően közös az ízlésünk. Ha túlzásba esnénk, majd elmegyünk futni.
- Phil, még sosem voltunk futni! Muszáj épp itt elkezdeni? Én utálok futni! – tiltakoztam.
- Jó. Majd én futok. Te próbálsz majd elkapni. – nevetett Phil.
Még elnevetgéltünk hármasban egy kicsit, aztán Phillel felmentünk a szobámba, kényelembe helyeztük magunkat és beszélgettünk. Ez így ment három napig, szinte ki sem dugtuk az orrunkat a szobából, csak egymáshoz bújva beszélgettünk és sokat nevettünk. Ilyen hosszú ideig már régóta nem gazdálkodhattunk kettesben szabadon az időnkkel. Iszonyúan ki voltunk éhezve egymásra és most újra egymásra találtunk, olyan jó volt együtt tölteni az időt, nem kellett rohannunk, együtt ébredtünk, együtt feküdtünk, minden percet egymással töltöttünk. Bepótoltuk az elmúlt időszak hiányzó beszélgetéseit, megosztottuk az egymás nélkül töltött időszak élményeit.
Egy dologról nem beszéltünk: hogyan lesz tovább?  Valahogy úgy éreztem, ott lóg a kérdés a levegőben, mégis ezt a témát mindketten kerültük. De annyira egyek voltunk, beértem ezzel a boldogsággal. Soha nem gondoltam, hogy ilyen földöntúli állapot is lehet a szerelem, így arra koncentráltam, hogy együttlétünk minden percét kiélvezzem és elraktározzam arra az időre, mikor megint távol leszünk egymástól.
Az utcára csak este merészkedtünk ki, akkor nagyokat sétáltunk.
Egyik alkalommal fotókat nézegettünk.
- Sokat változtál – jegyezte meg Phil, miután figyelmesen végignézte gyermekkorom fotódokumentációját. Ott sorakoztak az igazi kislányos, királylányos, rózsaszínű ruhás fodros, bodros képek.
- Igen, azt hiszem, életem romantikus, királylányos korszaka tíz éves koromban véget ért. Azután vadóc lettem és kezelhetetlen. Nézd csak! – hajtottam tovább a fotókat.
- Micsoda félelmetes külső! – nevette el magát Phil, mikor meglátta feketére festett hajamat kék csíkokkal és vastagon feketére festett szememet. Minden ruha, ami rajtam volt, fekete színű volt. – Eléggé elsötétedtél. Fogadjunk, hogy kitalálom a kedvenc zenekarodat.
- Nem kell, tudom, hogy kitalálnád – tiltakoztam.
- Azóta azért megszelídültél. – jelentette ki továbblapozva.
- Ez csak a látszat. Rájöttem, hogy a külső nem olyan fontos – magyaráztam.
- Tehát nem várod a herceget fehér lovon, hogy megmentsen? – kérdezte Phil nevetve.
- Már nem. Realista lettem. Elég, ha eljátssza, hogy ő a herceg. – Kacsintottam rá.
A család békésen tűrte viselkedésünket, aztán Nelli megunta és kiparancsolt bennünket hozzájuk. Náluk aztán nem volt unalmas az élet, a gyerekek folyamatos programot biztosítottak és az ismerősök is jöttek-mentek. Phil megadta magát a gyerekeknek, akik örökösen őt nyaggatták a következő játékért. Nagyon jó volt látni, ahogy – a nyelvi nehézségek ellenére – felszabadultan hancúrozik, játszik a gyerekekkel.
Ezt látva fura gondolataim támadtak. Szinte láttam magam előtt Philt apaként, férjként, de gyorsan elhessegettem a gondolatot.
Később Phil egy csendesebb pillanatban odasúgta nekem:
- Tudod, ha valaha lesz családom, azt szeretném ha ilyen lenne. Fesztelen, nyugodt és vidám. Gondolod, sikerülhet?
- Miért ne? Mindenkinek olyan élete lesz, amilyet teremt magának. – okoskodtam és elképzeltem Philt, mint családfőt. Tetszett. Jól állt neki ez a szerep. Szerintem.
Este furcsa beszélgetésünk volt. Ő kezdeményezte:
- Gondoltál már arra, hogy fogsz élni tíz év múlva?
- Nem igazán, azt hiszem, nem élem valami tudatosan az életem. Sosem gondolkodtam még azon, hogy mi lesz majd. Az, ami az elmúlt két évben történt velem, biztosan nem jutott volna eszembe. De hozzád már ragaszkodnék. – feleltem elgondolkodva. – Mert te előre eltervezel mindent?
- Dehogy, de….- Phil elgondolkodva elhallgatott. - De mostanában néha eszembe jut, vajon hogyan alakul az életem. – tette hozzá komolyan.
- Elégedetlen vagy? – kérdeztem értetlenkedést színlelve és remélve, hogy szerepelek az életében tíz év múlva.
- Elégedetlen? Dehogy! – nevette el magát Phil. – Csak nem szeretnék elveszíteni semmi fontosat.
- Rébuszokban beszélsz. Nem értelek.- jelentettem ki.
- Elképzelted valaha az esküvődet? – kérdezte Phil.
- Ez tisztára olyan, mint egy csajos beszélgetés. – nevettem el magam. – Talán az óvodában. Nem szerepel az álmaim közt a fodros, habos menyasszonyi ruha. Igazából az esküvő sem. Szerintem ezek csak kellékek, amik nélkül jól elvagyok.
- Tényleg? Neked nem fontos a kötelék? Nem fontos a házasság? – csodálkozott el Phil.
- A kötelék az számít. De a házasság szerintem csak formalitás. A külvilágnak szól. A fontos dolgok belül vannak, egymást közt. – közöltem határozottan, bár arra gondolva, hogy Phil oldalán lépkedhetnék hófehér menyasszonyi ruhában, elbizonytalanodtam.
- Aha, azt hiszem értem.- felelte Phil elgondolkodva. – Azt hiszem, ti Nellivel nem hasonlítotok egymásra. Úgy vettem észre, neki fontos a formalitás, fontosak a külsőségek, mármint az, hogy a látszat és a valóság egyensúlyban legyen.
- Hát, tényleg nem igazán hasonlítunk. Nem is voltunk jóban nagyon sokáig. Most, hogy távol élünk egymástól, furcsa módon közelebb kerültünk egymáshoz. És talán benőtt a fejem lágya. Korábban mindig úgy éreztem, hogy nekem két anyám van, mert ő is mindig dirigált. Most már tudok különbséget tenni. De azt hiszem, ő is változott. Ő is szelidült velem kapcsolatban, nem olyan kritikus mint régen. Te és Kristy? Ti sem hasonlítotok.
- Hát nem. Én jó fiú voltam, Kristy minden kívánságát teljesítettem. Ő pedig a mai napig anyáskodik felettem. Annyira nem bánom. – nevette el magát Phil.
- Phil, mire vagy még kíváncsi? – kérdeztem hozzábújva.
- Mindenre. Most más vagy, mint Londonban. Itt kislány vagy, ott egy csábító nőszemély. Tudni szeretném, melyik az igazi. – húzott magához.
- Melyik tetszik? – kérdeztem, miközben határozottan próbáltam elcsábítani.
- Attól függ. – próbálta távol tartani magát tőlem. Aztán meggondolta magát. – Talán mégis, a csábító nőszemély néha kifejezetten jobban tetszik.- ezzel magához húzott és megcsókolt.
Másnap rábeszéltem Philt, hogy fejezzük be a remeteéletet és szórakozzunk egy kicsit. A nyár tele volt klassz programokkal, gondoltam elmehetnénk néhányra. Bíztam benne, hogy ezután sem lesz visszhangja az együttlétünknek, nem fog senkinek feltűnni, hogy ki a párom. Olyan jó volt ez a kis nyugalom.
Otthon épp ekkor kezdődött egy könnyűzenei fesztivál, sok-sok jó otthoni zenekarral. Phil nem ismerte őket, mert általában akkor hallgattam magyar zenét, amikor nem volt otthon. Most elcipeltem néhány koncertre, bár a szövegeket nem értette, jól érezte magát. Voltak olyan koncertek is, ahol ő is hallhatta a kedvenceit, mert sok külföldi előadó is fellépett. Jó szórakozás volt, lazulás hajnalig, táncoltunk a több tízezres tömegben, ahol senkit nem érdekelt, hogy kik vagyunk.
Anya javasolta, hogy utazzunk el pár napot, mutassam meg Philnek a kedvenc helyeimet.
Én sok-sok programot, helyet összegyűjtöttem, amiket meg szerettem volna mutatni Philnek, de ő inkább azt javasolta, hogy csendesebb helyekre látogassunk, inkább egymásra koncentráljunk. Így a Balaton-felvidéket jártuk be, távol a felkapott helyektől. Kéz a kézben sétálgattunk az erdőben, madárlesre mentünk a nemzeti parkban, horgásztunk – ezt korábban el sem tudtam volna képzelni magamról, de Phillel minden perc élvezetes volt.
Egy kis faluban, egy nádfedeles kis házikóban szálltunk meg. Csak ketten voltunk, a tulajdonos, egy idős néni, nem ott lakott. Éjszaka volt, a csillagokat tanulmányoztuk. Leterítettünk egy takarót és háton fekve fedeztük fel az eget. Phil ebben nagyon jó volt, egymás után mutatta a csillagképeket, lelkesen magyarázott, mint egy amatőr csillagász. Aztán mikor elfogyott a mondandója, csak feküdtünk összebújva, bámulva ezt a gyönyörűséget. Mennyivel másabb volt itt felnézni az égre, mint a városban, ahol a fények nem hagyják érvényesülni ezt a csodálatos látványt.
Mindketten hanyatt feküdtünk, még mindig a csillagokat bámultuk. Phil váratlanul megszólalt:
- Eve, hozzám jössz feleségül?
Ízlelgettem a szavakat: „Hozzám jössz feleségül?” „Hozzám jössz feleségül?” „Hozzám jössz feleségül?”
Ott dörömböltek a fülemben, mégis mintha nem értettem volna őket. „Hozzám jössz feleségül?” Jól értettem? Jól értettem. Phil feleségül kért. Megkérte a kezem. Megkérte a kezem? Megkérte a kezem!
Kicsit hosszúra nyúlt a csend. Újra megszólalt:
- Eve, tudom, hogy neked nem fontos a formalitás. Szerinted boldogok lennénk enélkül is. Mégis azt szeretném, ha a feleségem lennél. Nem akarom, hogy valaha is eszedbe jusson, hogy csak azért vettelek feleségül, mert a gyermekünket vártad vagy mert már oly régóta vagyunk együtt. Kérlek, légy a feleségem!
Micsoda szavak: feleség, gyermek. Nem bírtam megszólalni. Phil már felkönyökölt, felém fordult és engem figyelt.
- Phil, nem ér így letaglózni az embert, ez nem tisztességes. – nyögtem ki végül.
- Eve, most ne viccelődj, légyszíves. – dorgált meg szeretettel a hangjában. – Komolyan kérdezlek.
- De én komolyan nem tudok megszólalni, nem viccelek. – a szemeim megteltek könnyel. – De nem kell feleségül venned. Nem is tudom, hogy működne-e. Hiszen eddig sem sikerült összehangolni az életünket. Alig vagyunk együtt. Egy család nem működhet így. – nem is tudom, hogy miért mondtam ezeket. Ráadásul felé fordulva folytattam a kifogásokat.
- Phil, mi annyira különböző helyzetben vagyunk, annyira más alapokkal rendelkezünk, nem tudom, hogy ezt át tudjuk-e hidalni. És az anyukád sem kedvel engem, nem akarok közétek állni, nem akarom, hogy valaha választanod kelljen. – játszottam ki a végső érvemet, de már nem mertem a szemébe nézni.
A szemem sarkából láttam, ahogy Phil arca egyre jobban elkomorul.
- Eve, te hallod azt a sok zöldséget, amit beszélsz? Miről hadoválsz, miféle különböző helyzetről, más alapokról? És mi köze az egésznek anyámhoz? Egyébként nem kellene ilyen rossz véleménnyel lenned róla. És ne akard velem elhitetni, hogy éppen te engedélyt szoktál kérni a döntéseidhez otthon! Ennyire be vagy rezelve az elkötelezettségtől?
Zavartan hallgattam, csak bámultam magam elé. Lehet, hogy tényleg be vagyok rezelve?
- Nem te mondtad, hogy mindenki olyan életet teremt magának, amilyet akar? Vagy csak duma volt? És mi van, ha azért nem működött eddig, mert nem akartuk eléggé. Nem is akartuk igazán. Mert nem volt tisztázva a jövő. Hogy megéri-e áldozatot hozni. – Phil hangja most már szomorú volt.
- Nem tudom. – suttogtam zavartan.
Zűrzavar volt a fejemben. Rájöttem, hogy ez az a kérdés, amire mindennél jobban vágytam, most mégis túlságosan zavarba hozott.
Phil is zavartan hallgatott. Azt hiszem, nem erre a reakcióra számított. Felült, lábait felhúzta, karjával átkulcsolta és csak bámult maga elé szótlanul. Szinte megsebzettnek tűnt és bezárkózott.
„Muszáj mondanod valamit!” zakatolt a fejemben. Mellé ültem és belekaroltam.
- Phil – kezdtem halkan és kezét a tenyerembe zártam. – Phil, én nagyon szeretlek. Nem tudom és nem is akarom elképzelni az életemet nélküled. – nem tudtam visszatartani a könnyeim. – Ami összeköt bennünket, az sokkal fontosabb nekem, mint egy papír. És ne gondold, hogy nem fontos, amit kérdeztél. Igenis fontos nekem. A legfontosabb kérdés, amit valaha feltettek nekem. Csak nagyon váratlanul ért. - elhallgattam és hozzábújtam.
Phil halkan szólalt meg, szinte suttogva:
- És mi a válaszod? Leszel a feleségem?
Várakozón nézett rám, pillantása szinte égetett.
- Tényleg ezt akarod Phil? Tényleg úgy gondolod, hogy én az vagyok, akire vártál, akit elképzeltél, akit életed végéig szeretni tudnál? Tényleg velem szeretnél élni tíz, akár húsz év múlva is? Tényleg megbízol bennem annyira, hogy az életed megoszd velem, hogy közös jövőt tervezel velem? – kérdeztem és még mindig nem válaszoltam neki.
- Micsoda kérdések ezek Eve? Úgy hangzanak, mintha nem bíznál bennem. - bosszúsan fújta ki a levegőt.
- Inkább magamban nem bízom. – suttogtam. – Lehet, hogy nem én vagyok a megfelelő társ a számodra.
Phil szeme mérgesen villant rám, aztán egy mosoly mégis megszelidítette az arcát.
- Tényleg ezt akarom Eve. Te sokkal jobb vagy, mint akit én valaha elképzeltem. Igen, veled szeretnék élni akár száz év múlva is. Igen, megbízom benned, mindenemet megosztanám veled és igen, veled tervezem a jövőmet. Én tudom, hogy te vagy a legmegfelelőbb társ a számomra. – a legmegfelelőbb szót szinte fogcsikorgatva mondta ki. -  És lehet, hogy igazad van, hogy a házasság a külvilágnak szól, én igenis meg akarom mutatni a külvilágnak, hogy te vagy az a nő, akivel élni akarok, akivel boldog vagyok és akit boldoggá akarok tenni. – kicsit elhallgatott, aztán elgondolkodva hozzá tette - Eve, te is válaszolnál ezekre a kérdésekre?
Bólintottam és megpróbáltam összeszedni a mondandómat:
- A közelébe sem jártak az álmaim ahhoz, amit kaptam. Talán meg sem érdemlem. Veled szeretnék élni Phil és az életem végéig szeretni foglak, akár feleségül veszel, akár nem. A tiéd mindenem és nem tudom elképzelni a jövőt nélküled. – szinte megrendültem attól amit mondtam, mert annyira igaz volt.
Phil kihúzta a kezét a kezemből, arcomat maga felé fordította és csillogó szemmel, várakozón nézett a szemembe, miközben sürgetve megkérdezte:
- Eve! Válaszolnál végre? Leszel a feleségem?
Csak néztem őt, azt a gyönyörű szürkészöld szempárt és legszívesebben azonnal megcsókoltam volna. Cikáztak a gondolataim, átfutott rajtam, hogy mi lesz, ha elveszítem őt, hogy miért késlekedem, hiszen sosem szerettem senkit ennyire, hogy mit tennék, ha szakítana velem. Mikor magamhoz tértem ebből a gondolatviharból, csak az utolsó kérdése csengett a fülemben. „Leszel a feleségem?” Szinte kirobban belőlem a válasz:
- Igen, Phil, a feleséged leszek. Nincs semmi, amire jobban vágynék. – jelentettem ki a leghatározottabban, állva a tekintetét. „Igen, igen, igen!” kiabált a lelkem belül, miközben szorosan átöleltem. – Igen, igen, igen! – mondtam felszabadultan. - Boldoggá akarlak tenni Phil. Olyan boldoggá, amilyen boldog én is vagyok.
Phil ölelő karja biztonságosan zárt körül, miközben hozzábújva sírtam a boldogságtól.
- De hiszen én boldog vagyok veled. Sosem voltam ennél boldogabb. – súgta a fülembe, aztán próbált megnyugtatni. - Ilyen borzalmas dolog a lánykérés, hogy ennyire kell sírnod?
- Ti férfiak, nem értitek ezt. A boldogságot sem könnyű ilyen adagokban elviselni.
- Akkor remélem, hogy még sokat fogsz sírni a boldogságtól. De jobb lenne, ha inkább nevetnél, azt jobban szeretem. Szeretlek Eve, mindennél jobban. – húzott magához és megcsókolt.
Átölelve egymást kicsit még kinn maradtunk. Én a saját gondolataimmal voltam elfoglalva, valószínűleg ő is így volt.
Ez az egész történet olyan hihetetlen volt. Egy ideje szinte minden szabad percünket egymással töltöttük, hihetetlenül élveztük egymás társaságát, olyan egyszerű volt az élet együtt, mégsem voltam felkészülve erre a fordulatra. Egymás iránti érzelmeink olyan hevesek voltak, cseppet sem szelídültek, mindig attól tartottam, hogy elégünk ebben a forró kapcsolatban.
Sosem beszélgettünk arról, hogy mi lesz majd, egyszerűen éltünk napról napra, természetesnek véve, hogy a másik ott van mellettünk. Mégis váratlanul ért a kérdése, de a válaszom igazából egy másodpercet sem volt kétséges, a válaszom csak igen lehetett. A gyönyörűségtől végigfutott rajtam a hideg, minden érzékszervem csúcsra járatva működött.
- Gyere, menjünk be, mert megfázol! – ölelt át még szorosabban.
Összeszedtük a takarót és bementünk a szobánkba. Furcsa volt a kinti félhomály után újra egymás szemébe néznünk ebben az új helyzetben. Megint megváltozott valami köztünk. Beköltözött kapcsolatunkba a valódi bizonyosság, hogy tényleg együtt akarjuk leélni az életünket. Még bensőségesebb, még bizalmasabb lett a kapcsolatunk. Ott álltunk a szobában, egymást átölelve.
- Elfogadod tőlem ezt a gyűrűt? – a zsebébe nyúlt, aztán megfogta a kezem és felhúzott az ujjamra egy gyűrűt. A gyűrű egyszerű volt és éppen jó az ujjamra. Sosem hordtam gyűrűt, de ez csodásan mutatott a kezemen, nem volt hivalkodó, de látszott rajta, hogy nem hétköznapi darab. Épp, mint Phil. Különleges, egyedi és imádnivaló.
- Phil, most eljegyeztél? Komolyan?
- Eve, ezt tény, eljegyeztelek. Amikor Londonban azt mondtad, hogy át kell gondolnod a dolgokat, nem hittem el, hogy nem a kapcsolatunkra gondolsz. Attól féltem, hogy szakítani akarsz velem. Borzasztó volt az a külön töltött hónap. Csak figyeltem a jeleket, a szavaidat, az üzeneteidet és mindig azt vártam, hogy mikor mondod meg nekem.  Azért jöttem utánad, hogy feleségül kérjelek és alig reménykedtem hogy igent mondasz. – sóhajtott egy nagyot.
- És még te mondod nekem, hogy hülyeségeket beszélek? – róttam meg. – Hát nem tudtad, nem érezted? Még hogy tudnám neked bebizonyítani, hogy nekem te vagy a nagy Ő? Az IGAZI, csupa nagybetűvel. Phil, te vagy a legfontosabb az életemben. – suttogtam szerelmesen.
- Akkor jó – nyugodott meg. – Nem bírnék nélküled élni Eve, tudom, hogy nem bírnék. Nem tudom elmondani neked, hogy mennyire szeretlek.
Nem tudtam erre mit mondani. A szívem ott dörömbölt, ki akart ugrani a helyéből és Philhez hozzásimulva ugyanazt a megindultságot éreztem. Még sokáig álltunk ott összebújva, szerelmesen, szinte mozdulatlanul.
Ugyanabban a pillanatban mozdult egymást felé az ajkunk, izgatottan csókoltuk egymást, remegő testtel. Csak jóval később, egymás szerelmesen ölelő karjaiban nyugodtunk meg.
Aznap éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam. Csak megpróbáltam elhinni, hogy nem álmodom, valóban velem történik ez az egész. Megkerestem a gyűrűt és ott volt az ujjamon. Hozzábújtam Philhez és azonnal szerelmesen magához szorított. Igazából az ijesztett meg, hogy a boldogságnak ezt a mértékét már szinte elviselhetetlennek éreztem. Próbáltam nem rettegni attól, hogy elmúlik valaha. Mennyivel könnyebb volt akkor, amikor még csak úgy együtt voltunk, minden kötelezettség nélkül. Akkor semmi vesztenivalóm nem volt. Most viszont…
Még maradtunk egy napot, de már nem volt kedvünk csavarogni. Ahhoz képest, hogy korábban sosem beszéltünk arról, hogy mi lesz majd, ezen a napon csak tervezgettünk és arról beszélgettünk, hogyan és mikor házasodjunk össze.
Én az egyszerű megoldás híve voltam, de Phil azt mondta, hogy nem zárhatjuk ki boldogságunkból a családot. Így megegyeztünk, hogy lesz szertartás, de csak egyszerű.
Az időpontot tekintve mindketten türelmetlenek voltunk. Szeptember vége megfelelő időpontnak tűnt és abban is könnyen megegyeztünk, hogy a Szerelemlakban tartjuk a szertartást. Megbeszéltük, hogy az esküvő szűk körű lesz, csak a közvetlen családot és a közeli barátokat hívjuk meg. Az is jó ötletnek látszott, hogy a részletekbe és a konkrét időpontba csak a tanúkat avatjuk be, a többieknek meglepetés lesz.
Kis vitánk volt abból, hogy Peter melyikünk tanúja legyen, de aztán rájöttünk, hogy biztosan nem akarna választani közülünk. Így eldöntöttük, hogy az én tanúmnak Kristy-t, Phil tanújának pedig Nellit kérjük majd meg, ezzel is kimutatva, hogy immár egy család leszünk. Petert pedig ceremónia mesternek kérjük fel. Minden fontos döntést meghoztunk.
- Phil! Mondani akarok valamit.- bújtam hozzá este.
- Jó lesz ez nekem? – kérdezte kíváncsian. – Valamit elfelejtettünk?
- Csak Santorinit. Tudom, hogy egyszer nagyon régen azt mondtam, hogy ne lopd el az álmomat, de mégis inkább bevennélek. Menjünk el Santorinire együtt az esküvő után. Legyen az a nászútunk. Éljük át együtt az álmomat! Mit szólsz hozzá?
- Csak reménykedtem. Már arra számítottam, hogy egyszer azzal fogadsz, hogy milyen volt Santorini. Nélkülem. Hogy van ez? Álmodd az életed, éld az álmodat? Tudom, hogy hülyeségnek hangzik, de én most ezt teszem. Rólad tényleg álmodoztam. Hogy megfogom a kezed, megcsókollak, a karjaimban tartalak, vigyázok rád, vígasztallak, és együtt iszunk ouzot Santorinin. Szeretlek Eve és ez soha nem fog megváltozni. Soha. Akkor sem, ha esetleg úgy érzed, ha úgy látszik, hogy nem így van, biztos lehetsz benne, hogy igazán csak téged szeretlek – vallotta Phil.
- Honnan lehetsz ebben olyan biztos?
- Nem tudom. Belül érzem, hogy te vagy az egyetlen biztos dolog az életemben, ami nem fog változni. – jelentette ki.
- Érdekes. Én ugyanígy érzem. Bármi történik velünk, mi örökre összetartozunk. Micsoda képtelen mondat? – ráztam meg a fejem. - Mégis, tudom, hogy így van. – öleltem át.
Élveztük a csendet egymás karjaiban. Aztán egy negyedóra múlva Phil megszólalt:
- Eve, valamit még nem beszéltünk meg.
Érdeklődve fordultam felé, mert nem tudtam mire gondol.
- Sosem beszéltünk a pénzügyi dolgokról, eddig nem volt rá szükség. Nem tudom, hogy nálatok mi a szokás. Engem úgy neveltek, hogy a férfi dolga, hogy gondoskodjon a családjáról. És meg kellene beszélnünk a házassági szerződést. – bökte ki.
Tényleg soha nem beszéltünk a pénzügyekről. Persze, könnyen voltunk, mert én sokkal többet kerestem havonta – Phil cégénél – mint amennyit elköltöttem. A lakásom költségeit - még mindig megvolt – én fizettem, pedig Phil már rég mondta, hogy mondjam fel, de valahogy nem tettem meg soha. A közös vásárláskor az fizetett, akinek a kártyája előbb előkerült. Ha valamilyen drága helyre mentünk az mindig Phil ötlete volt, akkor mindig ő fizetett. És ő fizette azokat a dolgokat is, amiket azért kellett vennem, mert vele mentem valami puccos helyre. Valahogy így alakult ki és eddig működött. Így aztán megkönnyebülten sóhajtottam fel.
- Azt hittem, valami fontos dologról van szó. Nálunk sosem voltak terítéken a pénzügyek. Anyáék közös kasszát használnak és abból gazdálkodnak. De bármilyen megoldás működhet, gondolom. Engem úgy neveltek, hogy egyedül is el tudjam tartani magam, ne legyek kiszolgáltatva senkinek, és ezt is teszem. Jó érzés, hogy megállok a saját lábamon. Ez szeretném, ha így maradna. – kértem.
Phil egy percet gondolkodott, aztán válaszolt.
- Gondoltam, hogy ezt mondod. Néha úgy érzem, nem bízol bennem, de azt hiszem inkább valami másról van szó. Nálatok nem szokás, hogy a férj tartsa el a családot.
Elnevettem magam, miközben tiltakoztam.
- Ó, nem hiszem, hogy szokásról lenne szó. Ez a mi különös  magyar emancipációnk következménye. Nálunk kevés férj tudná eltartani a családját, szükség van két fizetésre.
- Mindegy, én megértem, hogy anyagilag nem akarsz függeni tőlem és önálló jövedelmet akarsz. De szeretném, ha tudnád, hogy tudok gondoskodni rólad és ezt meg is teszem.
Közbe akartam vágni, de Phil leintett.
- Hadd mondjam végig. Az az iroda, ami most az orosz ügyeket intézi, külön cég lesz és annak a fél tulajdonrésze most a tied lesz, úgyis te dolgozol benne. Ennek a papírjait az ügyvédem már előkészítette. Nyitottam neked egy bankszámlát, arra havonta átutalok akkora összeget, ami fedezi a költségeidet és a közös életünk költségeit. Szeretném, ha a családi ügyekre neked lenne gondod, én megbízhatatlan vagyok. Persze azzal a feltétellel, hogy szólsz, ha az összeg nem megfelelő.
Furán nézhettem rá, mert sietve hozzátette:
- Eve, ezekről az összegekről soha nem foglak elszámoltatni, mondtam, hogy gondoskodni fogok rólad. Ez hadd legyen az én döntésem.
- Legyen ahogy akarod, Phil. – Nem lett volna értelme vitatkozni, már rég döntött.
Phil folytatta.
- Nos, ami a házassági szerződést illeti …
Most már tényleg közbevágtam:
- A szerződést készíttesd elő, ahogy szeretnéd, nekem megfelelő lesz. Persze remélem, hogy nem az lesz benne, hogy minden nap nekem kell mosogatnom – nevettem el magam. – Nagy baj lesz, ha a kettőnk kapcsolatát az ügyvédek szavai szabályozzák. Nem készülök arra a napra, mikor ezt elő kell venni.- mondtam türelmetlenül.
- Félreértesz Eve, nem miattad akarok házassági szerződést kötni, hanem miattam. Vagy mégis, inkább miattad Eve. – mondta Phil zavartan.
- Most már teljesen összezavarsz. Phil, én csak rád tartok igényt, és ha erre a házassági szerződésre szükségünk lesz, akkor ez a kívánságom teljesíthetetlen. A többi pillanatnyilag nem érdekel. – jelentettem ki.
- Akkor mégis miattad kell megkötni ezt a szerződést. Mert naív vagy és lehet, hogy könnyelmű is. Ezzel a szerződéssel biztonságosabb lesz neked – folytatta Phil.
- De kitől akarsz megvédeni? – értetlenkedtem.
- Magamtól. A körülményektől, amik esetlegesen bekövetkeznek. Eve, gondoskodni akarok rólad, minden eshetőségre felkészülve, beleértve a saját botorságomat is.
Már vettem a levegőt, hogy újra közbevágok, de Phil nem hagyta.
- A házassági szerződésben az fog szerepelni, hogy az orosz ügyeket intéző cégnek100 %-a  tiéd lesz, ha vége a kapcsolatunknak. Az ügynökségen kívül, ami az enyém marad, minden egyéb vagyontárgy fele a tiéd lesz. Cserébe azt kérem, hogy a gyermekeink láthatása korlátlan legyen.
- Phil, te miről beszélsz? Miért gondolod, hogy én egy ilyen szerződést aláírnék?  – háborodtam fel.
- Eve, arról beszélek, ha vén fejjel mégis rám ereszkedne a lila köd, te továbbra is biztonságban legyél.- erősködött Phil.
- Jó, ez az egyik rossz verzió. És mi van a másik rossz verzióval, az én lila ködömmel, vagy csak neked lehet olyan? Nem írok alá olyan szerződést, ami tisztességtelen és csak az egyik fél érdekeit védi. Lehet, hogy a te érdekeidet kell védeni tőlem, Phil! Miért feltételezel rosszat saját magadról? – kérdeztem.
- Akkor mit szeretnél? – kérdezett vissza lemondóan sóhajtva.
- A cégügyet elfogadom, különválás esetén valóban nem lenne szerencsés a közös cég megtartása. De semmiféle olyan vagyontárgy nem szerepelhet a fele-fele listában, ami jelenleg megvan. Se lakás, se autó, se a ház, se a bankbetét, semmi. Nem érdekelnek. Csak arra vonatkozhat a megállapodásunk, amit ketten együtt hozunk létre. És semmiféle láthatásról ne legyen szó. Phil, ha erre sor is kerül valaha, a gyerekek ügyeiben közösen kell döntenünk, muszáj hogy legalább ebben az egy ügyben együttműködjünk. Ha ez nem fog menni, semmi közösnek nem volt értelme. Jaj, Phil, olyan borzalmas ilyen dolgokról beszélni, mikor arra készülünk, hogy együtt éljük le az életünket. – ingattam a fejem.
- Még mindig jobb, mint akkor vitatkozni, mikor a helyzet egyébként sem eszményi.- vigasztalt Phil.
- Befejeztük? – kérdeztem ingerülten.
- Eve! Ne mérgelődj! Meg kellett beszélnünk. És köszönöm.– ölelt át szorosan Phil.
- Nem mérgelődöm. – fészkeltem be magam a karjaiba. – Mit köszönsz?
- Hogy ennyire bízol bennem, hogy ilyen nagyvonalú vagy velem.
- Phil, tényleg bízom benned, miért ne bíznék. De nem is vagyok nagyvonalú és nem is akarok az lenni. Inkább korrekt szeretnék lenni. De fejezzük már be! Én is szeretnék kérdezni valamit. Ha már a családról, gyerekről, láthatásról beszéltünk. Szerinted érettek vagyunk erre a dologra? Úgy értem, érettek vagyunk arra, hogy gyerekünk legyen? Te mikor szeretnél gyereket?
- Tőled Eve, bármikor. Akár most is. Talán gyakorolhatnánk! – kacsintott rám és más húzott is magához keresve az ajkamat. Kibújtam a karjaiból.
- Látod, most meg te vicceled el. Pedig ez fontos dolog. – komolykodtam.
- Dehogy viccelem. – komolyodott el Phil. – Szeretnék legalább két aranyos kis kölyköt tőled, Eve és nem akarok vén fejjel apa lenni. De most talán adnunk kellene magunknak egy kis időt és mikor mindketten készen állunk, akkor nekilátunk a gyerekprojektnek. Abban igazad volt tegnap, hogy családként már kiszámíthatóan kell élnünk. Én biztonságban akarlak téged, vigyázni fogok rád, ígérem. Lehet, hogy nem ilyen zaklatott életet kívántál magadnak, de ….
- De cserébe kaptalak téged. Ez így tökéletes. Jobb, mint amiről valaha álmodtam. Tudod, mindig attól félek, hogy nem tudom elmondani, kimutatni neked, mindazt, amit érzek irántad. - öleltem újra át.
- Ne aggódj! – súgta Phil.- Nagyon jól ki tudod fejezni az érzelmeidet!
Forró csókokkal halmozott el és újra alámerültünk a boldogságban.

Másnap reggel sietve utaztunk haza.
Anyáék meglepődtek ezen a váratlan hazatérésen, talán az is megfordult a fejükben, hogy valami baj van.
Aztán Phil megkérte Anyát és Apát, hogy üljünk le beszélgetni.
- Azt hiszem, ideje lenne, hogy megismerkedjetek a szüleimmel. Biztosan felmerült bennetek, hogy mit lebzselek itt nálatok. Feleségül kértem Eve-t és ő igent mondott. Összeházasodunk. Ígérem, hogy gondoskodni fogok róla mindig. Talán nem azt a nyugodt életet nyújtom neki, amit ti elképzeltetek, de az biztos, hogy nálam jobban senki nem szeretheti. Remélem, hogy nincs kifogásotok
Anya és Apa szóhoz sem jutott a meglepetéstől.
- Miért lenne kifogásunk? Felnőttek vagytok, a ti döntésetek. Azt látjuk, hogy nagyon szeretitek és tisztelitek egymást. Nem hiszem, hogy kívánhatnánk rendesebb fiút, mint te Phil. Tegyétek boldoggá egymást. – mondták, mikor felocsúdtak.
- Azt hiszem, valamikor szeptember vége megfelelő lenne a családi összejövetelre, persze Nelliékkel együtt. Majd mi intézünk mindent, a repülőjegyet, a szállást. Akkor legyetek ti a mi vendégeink. – folytatta Phil.
Nelliékhez is kimentünk és megkértük, hogy legyen Phil tanúja. Egészen el volt képedve a fordulaton, de nagyon örült a kérésnek.
Visszautaztunk Londonba. Phil szüleivel is közölni akartuk döntésünket.
Itt is Phil volt a szóvivő. Ha azt mondom, hogy Anyáék meglepődtek, azt kell, hogy mondjam, Phil szülei megdöbbentek a dolgon. Ahhoz képest, hogy közelebb voltak hozzánk földrajzilag, Phil szülei sokkal kevésbé voltak tájékozottak a kapcsolatunkat illetően. Azt hiszem, ettől a bejelentéstől még Phil is tartott, mert nem akart összetűzést. Az anyja reakciójától tartott, hogy az talán megbánt engem. Mikor elmentünk hozzájuk, Phil kertelés nélkül rátért a dologra.
- Eve és én elhatároztuk, hogy összeházasodunk. – döbbent csend. – Megkértem Eve kezét és ő igent mondott.
- Értem. – mondta Ann hűvösen.
- Tudjátok, hogy Eve és én már egy ideje együtt élünk, szeretjük egymást, nincs miért tovább várni. És nem kell aggódnotok, Eve a legmegfelelőbb a számomra. Nem behálózott, hanem őszintén szeret, ahogy én is őt. - tette hozzá kissé harciasan.
Ann elnevette magát, felállt és odament hozzá és átölelte:
- Phil! Phil! Ne légy ilyen harcias! Nem csatába indulsz, hanem házasodni készülsz! Eve biztosan megbocsátja nekem azt a múltkori szerencsétlen dolgot.
Odajött hozzám és engem is megölelt:
- Eve, ugye jól mondom? Megbocsátasz nekem. Hiszen mindig az vezérelt, hogy Philt megvédjem.
Próbáltam nagyvonalú lenni, de egy kicsit tartottam is attól, hogy Ann csőbe húz.
- Nincs mit megbocsátanom Ann. Biztosan rosszak voltak a tapasztalataid.
Phil közbevágott.
- Eve, ne légy ilyen nagylelkű!
- Phil, légyszíves. Nem hiszem, hogy Ann érzéseit egyikünk is megértené, hiszen nincs gyermekünk. Biztosan jó oka van, ha ennyire félt. – csitítottam Philt.
- Köszönöm Eve. Kérlek benneteket, tegyük félre a sérelmeket.- kezdte Ann.- Figyeljetek egy kicsit rám!  - megfogta mindkettőnk kezét. - Természetesen elfogadjuk a döntéseteket és tudom, hogy hihetetlen, de örülünk neki. És nem is aggódunk, tudjuk, hogy Eve a legmegfelelőbb számodra Phil, látom, hogy boldoggá tesz és remélem, hogy te is őt. Eve, remélem, hogy a kissé félresikerült nyitás után, jó barátok leszünk. Különleges lány vagy, te vagy az első, akiért Phil kockáztatta a konfliktust velem. Én pedig bízom a fiam döntéseiben, ha ő úgy gondolja, hogy te vagy a megfelelő partner a számára, akkor te vagy a legjobb. Gratulálok nektek, legyetek nagyon boldogok! – Ann nevetve ölelt át mindkettőnket és Phil apukája is melegen gratulált.
- Anya, Apa, szeptember végére meghívtuk Eve szüleit, a nővérét, Nellit és családját. Ideje megismerkednetek.- mondta Phil.
- Helyes. Most ti is ott voltatok, Magyarországon, ugye? Jól éreztétek magatokat? – kérdezte Ann.
- Majdnem olyan jól éreztem magam, mintha itthon lettem volna – ölelte át Ann-t Phil igazi gyermeki rajongással.. – Eve édesanyja, Lizzy úgy kényeztetett, mintha a saját fia lennék. Kedvelni fogod.
- És mik a terveitek? Mikor lesz az esküvő? És hogy lesz utána? – kérdezte Jim.
- Még nem tudjuk pontosan, mikor tartjuk az esküvőt. Szeretnénk minél több időt együtt tölteni, ezért kicsit átszervezzük az életünket. Szeretném Philt elkísérni a forgatásokra – válaszoltam.
- De filmezni csak jövőre fogok, ha összejön az új-zélandi forgatás,  ezért rengeteg időm lesz. Peter hazajön egy félévre, összerakjuk azt a zenei anyagot, amit évek óta dédelgetek. És talán lesz egy-két új dal is. Ezt még neked sem mondtam Eve, de Peterrel ezt beszéltük meg New Yorkban – mondta Phil.
- Helyes. – Simultam hozzá.
A beszélgetés ezután kedélyes mederben zajlott, a végére nagyon megkedveltem Annt és Jimet is. Igaza volt Peternek, ha Ann elfogad valakit, akkor fenntartás nélkül és végtelen szeretettel teszi. Csak ide eljutni volt kissé göröngyös.
Mindenesetre megkönnyebbülten jöttünk el.
Mikor Kristyt megkértük, hogy legyen a tanúm, sírva ugrott a nyakamba és hálálkodott, hogy ennyire bizalmába fogadtam és hogy mennyire boldog, hogy a sógornője egyben jó barátnője lesz. Ennek és is nagyon örültem.
Felhívtuk Petert is és közöltük vele a híreket és a rá váró feladatokat. Férfi módjára viselte a dolgot, de a meghatottság hallatszott a hangján. Ő volt az egyetlen, akit beavattunk az elképzelésünkbe, hogy a családi összeismertetés valójában az esküvőnk napja lesz.