Napló helyett 14. rész

14. A visszatérés
Négy nap múlva elkezdték a mesterséges altatás megszüntetését. Nem kívánom senkinek azt a kétségbeesett izgalmat, amit akkor éreztem, nagyon féltem, hogy Phil nem tér magához, de szerencsére nem így történt.
- Itt voltál végig, ugye Évike? Éreztem, hogy itt vagy mellettem. – suttogta, mikor teljesen magához tért. Na ugye, hogy nem volt hiábavaló, hogy ott ültem mellette!
- Persze, hogy itt voltam, csak nem bízlak másokra. Szeretlek Phil és nagyon megijedtem, hogy elveszítelek örökre. – boldogan öleltem meg.
Mikor pihent, mindenkit végigtelefonáltam és azt hittem minden gyorsan jóra fordul. Fizikailag gyorsan rendbe jött, néhány nap múlva már a saját szobájában volt, különleges felügyelet nélkül.
Azt gondoltam, hogy túl van a nehezén , de ebben nagyot tévedtem.
Lelkileg egyre rosszabb állapotba került. Nem hálás volt a sorsnak, hogy megúszta a dolgot, hanem úgy viselkedett, mintha nem érdemelné meg, hogy él. Hiába hoztam Mae-t, jött Ann és Jim, hiába jött Anya, Nelliék, ahelyett, hogy vidámabb lett volna, egyre jobban magába fordult. Azt gondoltam, megint az tenne jót, ha nem jönnének a látogatók, csak magunk lennénk. De ez sem segített. Nem használt a kettesben töltött idő, a beszélgetések dr. Whitlockkal, nem bújt ki a csigaházából, úgy viselkedett, mint aki bűnhődni akar.
Többször kihozott a sodromból, feldühített a tehetetlenség, az is előfordult, hogy kiabáltam vele, hogy bocsásson már meg végre magának, vegye már tudomásul, hogy nem bűnös, hanem beteg.
Semmi sem segített, a szép szó, a kiabálás, de még az orvosi kezelés sem. Mindent elutasított, egyszerűen nem vett róla tudomást. A kommunikáció alig működött köztünk, arról pedig szó sem lehetett, hogy hozzáérjek, megsimogassam, megöleljem, esetleg megcsókoljam. Tulajdonképpen egy idő után nem is vett rólam tudomást.
A vége az lett, hogy otthon vergődtem és éppen csak benéztem hozzá naponta. Nem vittem Mae-t, mert nem akartam, hogy lelkileg megsebződjön. David türelemre intett, azt kérte, ne látogassam, hátha a veszteségérzés kibillenti a helyzetből. Én sejtettem, hogy a dolog nem fog működni, hiszen korábban sem működött, mikor elköltöztem tőle. És nem is működött, Phil nem hiányolta. Mae-t sem és engem sem.
Úgy szenvedtem Phil hiányától, hogy el sem tudom mondani. Újra jéggé fagyott a lelkem, már az is eszembe jutott, hogy jobb lett volna, ha meghal, mert akkor meg tudnám gyászolni és le tudnám zárni a dolgot. Így viszont ott volt és nem tudtam mit kezdeni vele, csak a fájdalom maradt.
Ebben a kétségbeesett állapotban voltam, mikor Peter betoppant.
Drága Peter! El sem tudom mondani, mennyire hálás voltam neki és milyen sokat jelentett, hogy eljött. Soha nem tudom meghálálni és visszaadni azt a sok szeretetet, amit kaptunk tőle. Valószínűleg, ő a mi őrangyalunk, ezt a szerepet kapta a sorstól és szorgalmasan oldotta is meg a feladatokat.
Szóval, megjött Peter és otthon egyből vidámabb lett a hangulat. Mae-vel imádták egymást, volt sok hancur, nevetés, ami az utóbbi időben hiányzott az életünkből. Éjszaka pedig jöttek a nagy beszélgetések, melyek felszabadítóan hatottak a lelkemre. Neki mindent elmondhattam kertelés nélkül, hogy Phil mennyire hiányzik a lelkemnek és a testemnek is. Hogy mennyire kétségbe vagyok esve, mennyire félek, hogy elveszítem őt.
Azt hiszem, most egy kicsit ő is megijedt a helyzettől. Mindenesetre együtt hárman bementünk, meglátogattuk Philt és hosszú idő óta most tapasztaltam, hogy valami érdeklődés csillan Phil szemében. Mi Mae-vel egy idő után kettesben hagytuk őket, eljöttünk, hátha segít, ha nem vagyunk ott.
Valami történt akkor délután. Peter este nyolcig nem jött haza, együtt volt Phillel. Nem tudom, hogy miről beszélgettek, Peter soha nem mondta el. Mindenesetre másnap újra bement Philhez, vitt be egy csomó filmet, zenét, azt mondta, hogy egész nap filmet néztek és zenét hallgattak. Minden nap bement hozzá, a végén bevitte Philnek a gitárt is. Peter maga sem mozdult a gitárja nélkül, ezután ő is vitte mindig a sajátját.
Dr. Whitlock érdeklődve figyelte a dolgokat, hagyta Petert, néha beszélgetett Phillel, engem pedig bíztatott, hogy reménykedjek, valami történt.
Persze, mi is meglátogattuk Philt Mae-vel, mi is észrevettük, hogy már kevésbé elutasító, hagyta, hogy Mae megölelje, az ölébe üljön.
Hetekig ment ez a furcsa játék. Végül Peternek utaznia kellett.
Az utolsó éjszakát újra végigbeszélgettük:
- Eve, adj még neki időt, ne légy türelmetlen. Már sokkal jobb a helyzet, mint korábban. Emlékszel, mondtam régen , hogy Phil nehéz eset, és akkor még nem is tudtam róla ennyi mindent. Szeret benneteket és bünteti magát, mert úgy érzi nem volt megfelelő partnered és nem volt jó apa Mae-nek. De eszedbe ne jusson elhagyni, tarts ki, már kapaszkodik kifele a gödörből. Ez az ő játszmája, hagyj még időt neki.
- Peter, tudod, hogy hagyok neki. Csak annyira hiányzik. Nem kapok levegőt nélküle. Üres vagyok, nincs erőm. – sóhajtottam.
- Türelem, visszakapod.
- De honnét tudod? Miért vagy ebben olyan biztos? – kérdeztem.
- Tudom, mert ezt akarja ő is, Hogy visszakaphasson. Visszaadtam a kezébe azt az eszközt, amit segít neki. A gitárja és a zene. Meg fog birkózni vele, ne aggódj. – vigasztalt.
A zene, hát persze. Phil dalokat ír, ahogy korábban is szokta, csak most nincs titkos ház.
- Peter, honnét tudtad?
- A barátom. Ebben nőttünk fel. Ez tart minket össze. Mindent tudunk egymásról. Csak zenéltem vele, ő ebben nyílik ki.
- Peter, hogy fogom ezt valaha meghálálni neked?
- Bolond Eve! Ha bajban leszek, ti is segítetek, nem? Tudod, hogy már több, mint tíz éve ismerjük egymást? Nem tartozol semmivel, én is sokat kaptam tőletek, ha nem is volt ilyen drámai a helyzet.
- Én neked köszönhetem Philt.
- Magadnak köszönheted, én nem vagyok kerítő. De felelősséget érzek, hogy nem tudtalak lebeszélni róla! – nevetett rám.
- Azért annyira nem is próbáltál, hál’ istennek, mert hallgattam volna rád. – hálásan mosolyogtam vissza.
- Eve, ha ennek vége, eljönnétek hozzám? Szeretnék végre bemutatni nektek valakit, egy lányt, össze kellene barátkoznotok. – mondta szégyenlősen.
- Az igazi? Az igazi igazi ? – rötyögtem. Peternek sok barátnője volt, sok volt köztük az „igazi”, de még egyiket sem volt alkalmunk megismerni, mert mire eljött volna az idő, egy másik lány lett az igazi. Azt mondta, majd azt mutatja be nekünk, aki tényleg fontos.
- Ne nevess ki Eve! Ő tényleg az igazi. Megkértem a kezét. – egy szuszra mondta ki.
- Huh, Peter, akkor tényleg komoly az ügy. – öleltem meg. – Örülök neki, nagyon. Megyünk, amint tudunk, most szabadok vagyunk. – el is felejtettem, hogy még addig sok dolognak kell jóra fordulnia.
Peter másnap elutazott. Mae szomorkodott, én pedig reménykedtem.

Meglátogattuk ketten Philt, határozottan nyíltabb volt velünk. Mae-vel is játszott, velem is kedves volt, bár tartózkodó.
Mielőtt eljöttünk, ezt súgta a fülembe:
- Évike, gyere be holnap, egyedül. – csak bólintottam, zene volt füleimnek ez a mondat.
Alig bírtam ki másnapig. Mae-t ismerősökre bíztam, és siettem be Philhez.
Odamentem hozzá, ahogy szoktam, megöleltem, most hagyta. Megfogtam a kezét, hagyta. Egy könnyű csókot leheltem az ajkára és ezt is hagyta!  Mióta itt volt a klinikán, először. Hány hete is?
- Van kedved zenét hallgatni velem? – kérdezte.
- Miért ne lenne? Tudod, hogy bármikor szívesen hallgatok zenét veled.
Letelepedtünk egymás mellé, ő elindította a lejátszót. A Szólamok nagy találkozása volt. „Kínozni akar? Nem bírom ki, hogy ne bújjak hozzá.” Nem is bírtam. Hozzábújtam és nem húzódott el. Átölelt. Magamhoz szorítottam. Éreztem, hogy ajka kissé bátortalanul ott kalandozik a nyakamban. Megremegtem. Az ajka egyre közeledett az ajkam felé, játszott egy kicsit körülötte, végül határozatlanul, de megcsókolt. Ha nem ültünk volna, biztosan elájultam volna a gyönyörtől. Visszacsókoltam. Mint a kamaszok, az első csóknál. Megtörtént, túléltük. De vajon jöhet a következő, nem húzódik el a másik, nem ijedt meg? És jött a következő, a következő… Hirtelen nem tudtunk betelni egymással.
Mióta várok erre? Hány hete? És milyen reménytelen volt, hogy megtörténik.
Már rég nem szólt a zene, mi csak csókoltuk és öleltük egymást! Hányadik egymásra találásunk? Nem is tudom, de mindegy is.
Aztán eltolt magától, a szemembe nézett. Azok a csodálatos szürkészöld szemek már csillogóbbak voltak mint eddig, visszatért beléjük az élet.
- Évike, visszajöttem, hozzád.
Alig tudtam megszólalni, csak nyeltem a könnyeimet:
- Phil, már vártalak, nagyon hiányoztál. Szeretlek.
Ott sírtunk egymás nyakába borulva, az elmúlt hetek feszültsége mindkettőnkből most tört utat.
Később kissé megnyugodva ültünk, átölelve egymást.
- Haza akarok menni veled! – jelentette ki.
- Biztos vagy benne?- kérdeztem.
- Biztos. Jól vagyok. – jelentette ki.
- Megbeszélem Daviddel, mindjárt jövök. – Megkerestem Davidet.
- David, rendben lesz, tudom. – győzködtem az orvost.
- Jó, gyere beszéljük meg vele.
Visszamentünk a szobába. Phil megadóan várta az ítéletet.
- Phil, tudod, hogy súlyos állapotban kerültél ide. Még nem vagy teljesen kész, de úgy gondolom, a barátod csodát művelt veled és jobb lesz ezután, ha a családod körében leszel. Holnap délelőtt elvégzünk néhány vizsgálatot és ha neked is megfelel, Eve ebéd után érted jön és hazamész. Van néhány feltételem: először két naponta, később legalább hetente egyszer szeretnélek látni. Ha bármi változást tapasztaltok, azonnal jönnötök kell. Kerüld a stresszhelyzetet, egyenlőre a társasági életet, biztonságra van szükséged. És egyenlőre ne utazzatok sehova, semmi izgalom. És természetesen tilos az alkohol, más gyógyszer, mint amit tőlünk kapsz és minden egyéb drog. És tilos minden önmarcangolás. Életben vagy, a családod segít és szeret, fogadd el és örülj neki. Sokan irigyelnének ezért a családért és barátokért. Még kezelés alatt állsz, nem vagy gyógyult. Megfelel ezekkel a feltételekkel?
- Teljesen. Kösz David, hálás vagyok neked.
- Teszem a dolgom Phil, nem kell hálálkodnod. De a következő premieredre vagy lemezbemutatódra szívesen elfogadok egy tiszteletjegyet tőled.
- Megbeszéltük, ha lesz ilyen, ott leszel az első sorban. – Kezet ráztak és David elment.
El sem hittem. Néhány napja még azért sírtam, hogy mi lesz velünk, most pedig olyan váratlanul kaptam vissza, nem bírtam felfogni. Olyan izgatott voltam, úgy éreztem, szétrobbanok a feszültségtől.
- Gyere sétáljunk egyet, szép idő van. – javasoltam.
A klinikának gyönyörű parkja volt, már többször próbáltam Philt kihívni, de eddig ez nem sikerült.
Eleinte csak szótlanul sétáltunk, majd letelepedtünk egy félreeső helyen. Megfogtam a kezét.
- Phil, elmondod mi történt?
- Semmi. Hirtelen rend lett a fejemben. Peter rendet tett. Elhitette velem hogy megérdemellek. Én bűnhődni akartam, nem hittem el, hogy ilyen könnyen megbocsátasz és én nem tettem ezért semmit. – mondta szomorúan.
- Nem tettél semmit? Phil, te ott hagytad a karriered értünk! Ne mondd, hogy ez nem áldozat! Ez volt az életed. – értetlenkedtem.
- Hát, erre is rájöttem. Az nem volt az életem, csak a munkám. De utólag ez is megijesztett, olyan hirtelen felszámoltam mindent. Egy kicsit haragudtam rád, mert úgy éreztem, hogy miattad vesztettem el mindezt. De tudtam, hogy ez hülyeség, de mégis könnyebb volt téged okolni, mint magamat, hiszen nem folytathattam volna úgy tovább. De már nincs gond, rend van a fejemben. Megvártad, hogy rend legyen. Évike, én mindig számíthattam rád, mindig megvártál, türelmes voltál, kihúztál a csávából, én megígérem, hogy más ember leszek, hogy biztonságban leszel mellettem.  – kicsit megijedtem ezektől a mondatoktól, mert Phil nagyon komoly volt.
- Nem, nem Phil, nem mondj ilyen hülyeségeket. Én eddig is biztonságban voltam melletted. Ne legyél más ember, pont úgy vagy jó, ahogy vagy. Csak kérlek, vigyázz magadra, szükségem van rád.
- Holnap mi lesz? – kérdezte várakozón.
- Holnap? Eljövünk érted ebéd után, hazamegyünk, játszunk Mae-jel, vacsorát főzünk, megvacsorázunk, olvasol esti mesét Mae-nek, elaltatjuk, berakunk egy cd-t és utána bármi jöhet! Úgy viselkedünk, mint egy család! – jelentettem ki.
- Megcsókolhatlak? – kérdezte és a hajamat kisimította az arcomból.
- Emlékszel egyetlen alkalomra, amikor tiltakoztam? – átöleltem, megcsókoltuk egymást és egymást ölelve mentünk vissza a szobájába.
Mae a nyakamba ugrott, mikor elmondtam neki, hogy Daddy másnap hazajön. Alig lehetett bírni vele, úgy örült, egész este csak Daddyről beszélt.
Alig tudtam lefektetni, újra és újra megkérdezte, hogy biztos-e, hogy Daddy fog másnap mesét olvasni neki. Szegény kicsikém! Mennyire hiányozhatott neki az apukája!
Én is nagyon izgatott voltam. Mindenkit felhívtam telefonon és boldogan újságoltam hogy Phil hazajön.
Egy percet sem tudtam aludni. Én is alig hittem el, hogy visszakaphatom őt. Hálát adtam az égnek, hogy újra kapunk egy lehetőséget. Csak arra tudtam gondolni, hogy eddig is milyen boldog voltam vele, hogy a következő időszakban nem kell semmihez alkalmazkodnunk, hogy milyen szabadok lehetünk.
Szerencsére a délelőtt gyorsan elment. Bevásároltunk, előkészítettünk mindent a vacsorához, Mae is ott szorgoskodott körülöttem.
Ebéd után siettünk Philért. Mae-t bevittem Phil szobájába, láttam, hogy ő is összepakolt már, aztán megkerestem Davidet.
- David, mi a helyzet Phillel? – érdeklődtem.
- Fizikai szempontból rendben van, a szervezete kiheverte a sokkot, amit az elvonás okozott. Lelkileg még nem találom stabilnak, de azt hiszem, hogy jó úton van. Délelőtt sokat beszélgettünk. Az mindenképpen segít neki, hogy visszatalált hozzátok. Kicsit bizonytalan abban, ami ezután lesz vele, szerintem a lelke mélyén tudja, hogy mit akar csinálni. A támogatásodra szorul és számít is rá. Figyelj rá, még sérülékeny, de bízzál benne és szeresd. És a barátját, őt mindenképpen becsüljétek meg, szüksége van rá. Vigyázzatok magatokra! Úgyis találkozunk rendszeresen, de ha bármi van, azonnal hívj. – David bátorítóan mosolygott rám.
- David, hogy köszönjem ezt meg neked? – hálálkodtam.
- Eve, én orvos vagyok, ez a dolgom. Ha sikeres a gyógymód, én is elégedett vagyok. Örülök, hogy segíthettem és köszönöm, hogy megbíztál bennem. Menjél, vidd haza Philt, ő az igazi hős, minden rajta múlt. Holnapután találkozunk. Minden jót! – búcsúzott.
- Kösz, hogy visszaadtad nekem, David, viszlát – köszöntem el tőle és megöleltem.
Visszamentem Philhez, ők Mae-vel már mindent bepakoltak a kocsiba és nagyokat kacarásztak. Micsoda boldogság volt ezt látni. Gyorsan beparancsoltam őket a kocsiba és már mentünk is hazafelé. Otthon játék volt, hancúr, vacsorakészítés, majd vacsora. Mae mindent csak Phillel együtt volt hajlandó csinálni, így rá maradt a fürdetés, meseolvasás és lefektetés.
Biztosan elpilledt az izgalomtól, mert este nyolckor Mae már békésen aludt. Úgy láttam, Philt is kifárasztotta kissé ez az intenzív délután. Először csak szótlanul ültünk a teraszon, egymást átölelve. Hosszú idő óta most újra béke volt a lelkemben. És mélységes hála, hogy itt van mellettem az a férfi, akit a világon a legjobban szeretek.
Phil megsimította a hajamat.
- Évike, nagyon hiányoztatok! Még sosem fogalmaztam meg azt magamnak, de veled biztonságban érzem magam. Most olyan nyugalom van bennem és  már nagyon régen volt ilyen érzésem. Ígérem, rendben lesz minden. Mindig veled akarok maradni. – kész vallomás volt.
A szívem csordultig telt a szerelemmel, amit iránta éreztem.
- Phil, bármi történik, én csak veled vagyok boldog. Nélküled csak fuldoklom, olyan, mintha nem lenne oxigén a levegőben. Kérlek, ne tedd ezt többet velem, lehet, hogy te visszajössz, de én belehalok a fájdalomba. Szeretlek Phil Duchanan az örömöddel, bánatoddal, a tökéletességeddel és hibáiddal, mindennel együtt, bármi történik. – átkaroltam a nyakát és magamhoz szorítottam. – Én csak téged akarlak mindenestül. – A sok hetes feszültség újra kitört rajtam és elsírtam magam.
Phil szorosan ölelve próbált megnyugtatni.
- Évike, nyugodj meg, már vége van. Itt vagyok veled és itt is maradok. Nagyon szeretlek.
Arcomat két kezébe fogta, lecsókolta a könnyeimet és hosszan megcsókolt. Én mohón csókoltam vissza, ő is egyre türelmetlenebbül csókolt.
Biztosan ugyanazon járt az eszünk. Szorosan összebújva szinte futottunk a hálószobába. Türelmetlenül vetkőztettük egymást, hogy érezhessük a másik illatát, bőre melegét, lélegzetét, szíve dobbanását. Testünk szinte sistergett, úgy kívántuk egymást, gyorsan, türelmetlenül juttattuk el egymást a csúcsra. Csak testünk beszélgetett a  másikkal, mi szótlanul öleltük egymást. Néha elelmorzsoltam egy örömkönnycseppet. Boldogan aludtunk el egymás karjaiban.
Felelőtlenül boldog hónapok következtek. Csak egymásnak éltünk, nem volt semmi egyéb kötelezettségünk, csak az, hogy együtt legyünk és egymást szeressük.
Rendszeresen jártunk vissza Davidhez ellenőrzésre és ő egyre jobb állapotban találta Philt, mert Phil megtalálta önmagát.
Phil gyakran eltűnt  a szobában, sokszor találtam a versesfüzetekkel a kezében és hallottam, hogy a zongorát bűvöli. Ilyenkor mi eltűntünk  Mae-jel, hol elmentünk a játszótérre, hol hazamentünk Anyáékhoz vagy elmentünk Nelliékhez. Boldogok voltunk, mint egy igazi család. Három hónap után David engedélyt adott, hogy elutazzunk, így hazamentünk Londonba és élveztük Ann, Jim és Kristyék társaságát. Mae is rettenetesen boldog volt, mert már rég látta a nagyszüleit.

Mae-t otthagytuk Ann-éknél és kettesben elutaztunk Peterhez Philadelphia-ba. Boldogan ölelkeztünk össze, mikor a reptéren találkoztunk, még a könnyünk is kicsordult  a megkönnyebbüléstől, hogy ismét gondok nélkül láthatjuk viszont egymást. Olyan volt mint a kezdetekben, csacsogtunk, ugrattuk egymást és annyit nevettünk, hogy a könnyeink is csorogtak.
Peternél laktunk és végre elérkezett a nagy pillanat, hogy megismerkedjünk az igazi igazival. Kate bájos lány volt és őszinte szeretettel fogadott bennünket, mintha rég ismernénk egymást. De jó csapat is lettünk gyorsan, mert Kate-tel könnyen megtaláltuk a hangot. Így mi gyakran csináltunk lányos programot, hogy a fiúk kettesben élvezhessék egymás társaságát. Peter barátsága és bátorítása olyan volt Philnek, mint a levegő, véleményében vakon bízott és zokszó nélkül elfogadta. Ez persze fordítva is így volt, csak most Phil szorult rá jobban a bátorításra. Biztos voltam, hogy Phil nem jött üres kézzel és elhozta azokat a zenéket, dalokat, amin az utóbbi időben dolgozott. Sokszor hajnalig a stúdióban voltak és mégis másnap frissen és jókedvűen pörögtek.
Tudtam, hogy valamire készülnek, titokzatosak voltak és feldobottak. Aztán fény derült mindenre.
Egyik este elmentünk abba a klubba, ahol Peter rendszeresen fellépett zenekarával, úgy, mint aznap is. Hatalmas klub volt, rengeteg asztal, nagy táncra szolgáló tér és iszonyatosan sok ember. Peteréknek nagy sikere volt, minden szám után hatalmas tapsot kaptak. Mi is jól szórakoztunk, élveztük Peter zenéjét, jó sokat táncoltunk Phillel. Aztán egyszer csak meghallottam azt a bizonyos dallamot és szöveget. A legszebb zenét, amit Peter írt a szövegemre. Gyönyörűen volt hangszerelve. Mélabús dal volt, a párok összebújva táncoltak. Mi is ezt tettük Phillel, azzal a különbséggel, hogy mi tudtuk, ez a dal rólunk szól. Úgy elérzékenyültem, hogy nem tudtam megállni, ott zokogtam Phil karjaiban. Phil szorosan ölelt és a fülembe suttogta a varázsszavakat:
- Szeretlek Évike! Nagyon szeretlek!
Én csak bújtam hozzá és hálát adtam a sorsnak, hogy életünk e fejezete egy csodaszép dallá szelídült.
Nagy siker volt, állva tapsolták a zenekart.
Kis szünet következett. Peter ott lebzselt körülöttünk, de Phil eltűnt. Hiába keresgéltem, nem láttam sehol. Éreztem, hogy Peter próbálja elvonni valamiről a figyelmemet, de nem nagyon sikerült neki. Aztán ő is eltűnt. A szünetnek vége lett.
A zenekar újra a színpadra állt és meglepve láttam Philt köztük. Peter magához vette a mikrofont:
- Kedves barátaim! Engedjétek meg, hogy egy kis meglepetéssel szolgáljak! Bemutatom nektek drága barátomat, akit ti is jól ismertek Phil Duchanant. A következő dalok az ő szerzeményei és ő is fogja előadni. Tapsoljátok meg! A színpadon Phil Duchanan!
A bejelentésre én a számat tátottam, a közönség pedig hatalmas ovációval reagált. Szóval, nem felejtették el, még most is imádják még itt Amerikában is.
Elfogultság nélkül, gyönyörű dalok voltak. Néha felismertem a szövegeimet, de mennyivel másként hangzottak, mint a papírra vetve. Le voltam taglózva, levegőt is alig vettem. Kate is teljesen meghatódott, csak szorította a kezem, az ő szemei is könnyben úsztak. Mindent tudott rólunk.
Micsoda ünneplés volt a számok között! Egyszerűen hihetetlen volt. Phil csak fülig érő szájjal nevetett rám és tudtam, hogy nekem énekelt.
Mikor vége lett a dalainak, a közönség tombolt, nem akarták leengedni a színpadról.
Én csak ültem az asztalnál letaglózva és csak az járt a fejemben, hogy megcsinálta. Szinte kész egy lemeznyi anyag. És micsoda boldog volt a színpadon, maximálisan élvezte minden pillanatát.
Kate rázott fel.
- Nézd Eve! Hogy ünneplik! Gyönyörű volt, ugye? Ugye, neked is tetszett?
Végre felocsúdtam.
- Hogy tetszett-e? Hát persze, hogy tetszett! Kate, én olyan boldog vagyok, végre olyannak látom Philt, amilyennek a legjobban szeretem. Boldog, elégedett és iszonyúan tehetséges.
Gyorsan a színfalak mögé mentünk és ott találtuk a fiúkat, egészen elképedve a sikertől.
Odarohantam Philhez és a nyakába borultam. Nem kellettek szavak, csak szorosan öleltük egymást, aztán egy forró csók következett. Aztán mélyen a szemembe nézett …. Megremegtem. Hogy képes még ennyi idő után is elvarázsolni a tekintetével?
- Tetszett Évike?
- Csodálatos volt Phil, varázslatos. – lelkendeztem.
- Leszel a menedzserem? És szövegíróm? - kérdezte incselkedve.
- A menedzsered szívesen leszek, könnyű munka lesz, kiváló az alapanyag. De szövegírást nem vállalok, inkább rajtad élném ki az érzelmeimet.
- Kár, pedig tehetséges szövegíró vagy, Peternek is ez a véleménye. De, ha ez az ára, hogy velem foglakozz, inkább lemondok a szövegekről. Akkor leszel a múzsám. Azt szeretnéd? – nógatott tovább.
- Azt neked kell tudnod. De ha engem választasz, szerető múzsád leszek, ígérem. Szeretlek Phil, jobban, mint valaha. Vigyázni fogok rád, mint a legdrágább kincsemre. Te vagy az én legdrágább kincsem. – szorosan átöleltem.
- Nem is a múzsám vagy. Inkább az őrangyalom. Neked köszönhetek mindent. – szerelmesen szorított magához.
A buli még sokáig tartott, hajnalban jókedvűen mentünk haza.
A következő napokban nagy döntéseket hoztunk Peterrel és Kate-tel közösen. Létrehoztunk egy közös produkciós céget és eldöntöttük, hogy a saját kezünkbe vesszük a lemezek kiadását. Peternek úgyis lejárt a szerződése, Phil életében pedig új volt ez a terület. Az övüké volt a művészi munka és felelősség, a lányoké pedig a kereskedelem és a koncertek. Lelkesek voltunk mindannyian.
Végül Peter kibökte, hogy egyéb bejelentenivalója is van. Kate-tel azt tervezték, hogy néhány hónapon belül összeházasodnak. Peter Philt kérte fel tanúnak.
Boldogan, megújulva tértünk haza, kész tervekkel. Phil nagyon jól volt, ezt David is megállapította. Örömmel hallgatta terveit és fogadta el a Phil dalait tartalmazó cd-t.
Már 10 hónap eltelt Phil visszavonulása óta. Egyre gyakrabban csengett a telefonja.
Egy igazán neves rendező egy forgatókönyvet küldött a részére azzal, hogy ha elvállalja a főszerepet, akkor megcsinálja, egyébként nem.
Jelentkezett John Hathaway is, hogy újra készítene egy riportot Phillel, de Phil azt mondta, hogy térjenek vissza a témára két hónap múlva.
Ez a két hónap sűrű volt. Döntöttünk, elhagytuk a béke szigetét, Bécset és visszaköltöztünk Londonba. A fiúk gőzerővel dolgoztak dalaikon, mivel eldöntötték, hogy fél év múlva mindketten megjelentetik albumukat. Közös koncertturnét szerveztünk a számukra és ez igazán sok munkát adott. Kate intézte az amerikai fellépéseket, én pedig az európait.
Peter és Kate összeházasodtak, mi boldogan vettünk részt az esküvőjükön, igazán örültünk, hogy végre Peter is révbe ért. És nálunk is történt valami. Úgy sejtettem, babát várok. Most sem akartam megfosztani Philt az első információ meglepetésétől. Együtt mentünk az orvoshoz és saját szemével láthatta a kisbabát a képernyőn. Olyan boldog volt, hogy madarat lehetett volna fogatni vele.
Ezután mondott igent John Hathawaynek újra az interjúra. Hármasban ültünk le a beszélgetéshez.
- Nos, Phil rebesgetnek valamit a visszatérésedről. Meg lehet erről tudni valamit?
- Valóban, mostanában újra tervezem, hogy megjelenek a közönség előtt. Nagyon kemény és rendkívül termékeny év áll mögöttünk. Szerencsére azzal foglalkozhattam, amihez igazán volt kedvem, a zeneszerzéssel. Sikerült összerakni egy lemeznyi anyagot, amit hamarosan kiadunk.
- Arról is szólnak a hírek, hogy Philadelphia-ban volt egy nagysikerű spontán koncerted.
- Valóban volt egy koncert ott, de nem az én koncertem, hanem a barátomé, Peter Greensdale-é. Ott néhány dalomat tényleg bemutattam a közönségnek és valamiért tetszett nekik.
- Most is szerény vagy. Én úgy hallottam, hogy állva ünnepeltek a jelenlevők.
- Tényleg jó buli volt. Nyilván a közönség lelkesedése a meglepetésnek is szólt, hogy olyan hosszú idő után megjelentem a nyilvánosság előtt. Ezután a koncert után valóban komoly döntések születtek mind Peterék, mind a mi részünkről.
- Térjünk vissza egy kicsit az elmúlt évben történtekhez. Eve! – fordult hozzám. – Nehéz volt ez az év?
- Végül is, nem az az érdekes, hogy nehéz volt-e, hanem az, hogy sikerült-e az, amit szerettünk volna. Azt gondolom, hogy sikeres volt, mert Phil, ismét magára talált, így arról az oldaláról tud bemutatkozni, amit eddig igen kevesen ismertek és elfogulatlanság nélkül mondhatom, hogy nagyon tehetséges ebben is. És sikeres volt abban is, hogy az a szoros kötelék, ami kettőnket összeköt, még szorosabbá vált. Továbbra is együtt élünk és együtt is dolgozunk.
- Volt válsághelyzet?
- Inkább nehéz napok voltak. De gondolom, hogy ez mindenki életében előfordul. Azt hiszem az a fontos, hogy építkezünk-e a nehéz helyzetekből vagy hagyjuk, hogy elsodorjanak. Azt hiszem, mi inkább építkeztünk a megpróbáltatásokból. – folytattam.
- Ez mit jelent pontosan?
- Azt jelenti, hogy a mi kapcsolatunkban Eve a kőszikla. – vette át a szót Phil rám mosolyogva. – Ő a biztos pont, aki a földön jár és aki bármilyen nehéz helyzetben fenntartás nélkül mellettem áll. Hisz abban, amit csinálok, jobban, mint én magam. Ő az, akiből mindig tudok erőt és ihletet meríteni.
- Azt hiszem, nagyon szerencsések vagytok, hogy így egymásra találtatok és kiegészítitek egymást. De mit jelent az, hogy továbbra is együtt dolgoztok? – kíváncsiskodott a riporter.
- Azt jelenti, hogy Peter Greensdale-lel közös projektet hoztunk létre – vettem át a szót -, a fiúk dolga a művészet, a lányoké az üzlet. Ebben a formációban fogunk jelentkezni a közeljövőben. Közös koncertturnéra indulunk, hamarosan a közönség is megismerheti az elmúlt év termését. Elfogultság nélkül mondom, remek zenét hallhat az, aki eljön a  koncertre.
- Honnan a kapcsolat Peter Greensdale-lel? –hangzott el a kérdés.
Összenevettünk.
- Peter a legjobb barátom, gyermekkorom óta. – mondta Phil.
- Peter a legjobb barátom, kamaszkorom óta. – nevettem el magam. – Komolyra fordítva a szót, Peter mindkettőnk életének igen fontos résztvevője, ráadásul neki köszönhetjük, hogy megismertük egymást. Családtag nálunk és a házasságunk őrangyala. És egy igen inspiráló személyiség. Kiváló zenész és nagyszerű ember. A legjobb barátunk. Röviden ennyi.
- Úgy látom, a család is gyarapodik.  – állapította meg John.
- Valóban, mindketten boldogan várjuk következő gyermekünk születését.
- Tényleg termékeny év áll mögöttetek! – nevette el magát.
- Valóban és igen boldog év. – tettem hozzá.
- Phil Duchanant a filmszínészt elfelejthetjük?
- Nem tudom, nem hiszem, mert imádok filmezni. – kezdte Phil. - De a jövőben csak azokat a szerepeket fogom eljátszani, amelyek valóban tetszenek és kihívást jelentenek és csak annyi időt vonnak el a családomtól, amennyit én erre a dologra szánok. Visszakaptam a családomat és nincs olyan dolog a világon, amiért ezt újra kockára tenném.
- Ebben van valami konkrétum?
- Van egy forgatókönyv, ami izgalmasnak tűnik. De első a család, aztán a zene. A filmezés csak ezután jöhet.
- Azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, hogy örülünk, hogy visszatértél. És kíváncsian várjuk, mi történik. – zárta John a beszélgetést.
A cikknek nagy visszhangja lett, Phil és Peter kelendőbb lett, mint valaha.