Laura csábítása 16. fejezet

Írta: S. Anne Gardner
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2001.



****************************************************************

A vendégeket este kilencre hívtuk. Charlie-val hétkor kezdtünk öltözködni. Mindketten megcsináltuk a hajunkat, majd kifestettük a körmünket és elrendeztük a sminkünket. A ruhák egyszerűen lélegzetelállítóak voltak. Az enyém egy fekete darab volt, mély kivágással. De messze nem olyan méllyel, mint a hátán. Hosszú ujjai voltak, ami csak még jobban kiemelte meztelen hátamat.
A tükörben méregettem magam, és mintha egy másik nő bámult volna vissza rám. A melleim teltek voltak és vonzóak, a mély kivágás pedig már-már a szégyentelenség határát súroló betekintést engedett rájuk. Ez nem én voltam.
Aztán láttam, ahogy Charlie belép a szobába és elállt a lélegzetem. Ő is feketébe öltözött, habár az ő kétrészes ruhája selymesen csillogott. Olyan mély volt a kivágása, hogy láttam a mellei közti völgyet. Az egyetlen ékszer, amit viselt, egy gyöngysor és igazgyöngy fülbevaló volt. Feszes nadrágja szépen kirajzolta karcsú lábait, amin csak segített magassarkúja. Minthaegy szőke istennő szállt volna le közénk.
– Charlie! Alig hagysz valamit a fantáziának – néztem végig rajta, majd magamon.
– Lélegzetelállító vagy– jelentette ki és oda lépett hozzám. Leültek az öltözködőaszal mellé és a tükörbe bámultam. – Te vagy a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam – csókolta meg a nyakamat.
– Charlie, tisztán látom a melleidet oldalról – döbbentem le a látványtól.
– Vonzónak találod?
Rá néztem a tükörben.
– Tudod, hogy igen.
– Engem csak ez érdekel – távozott ismét a szobából.
Csak néztem magam a tükörben, megigazítva a rúzsomat, amikor visszajött és leült mellém. A szemembe nézett a tükrön keresztül és a hátam simogatta, ki-kitérve az oldalamra, hogy éreztem ujjai hegyét a melleim oldalán.
– Szeretlek – suttogta, mire elmosolyodtam. Elővett egy dobozt és átnyújtotta nekem. Rá mosolyogtam és lenéztem rá. Az volt rá írva, Harry Winston. Felnéztem Charlie-ra, majd vissza a dobozra. – Nyisd ki! – mondta halkan.
A szemeim elkerekedtek, amikor megláttam a benne lapuló fülbevalókat. Világos ametiszt gyémánt foglalatban, egy gyémánt-ametiszt nyaklánc társaságában.
– Charlie, én…
– Szeretném, ha felvennéd.
– Charlie!
– Csak egy kis ajándék, hogy jól nézz ki. – Lenéztem a kezemben lapuló ékszerekre és egy könnycsepp gördült le az arcomon. – Felveszed?
– Igen, köszönöm – törtek rám az érzelmek és gyengéden megcsókoltam őt. Aztán felállt és segített felvenni a nyakláncot, miközben én betettem a fülbevalókat.
Megszólalt a telefon és Charlie elment felvenni. Charles volt az. A tükörképemet bámultam és elhatároztam, itt az idő, hogy végre beszéljek Markkal. El kell mondanom neki. Tiszta lapokkal akarok játszani. Nem akarom többé bántani ezzel Charlie-t. Szerettem őt és ez soha nem fog változni. Reggel fel kell hívnom Markot.

***

A vendégek pontban kilenckor kezdtek befutni. Talán egy kicsit még korábban is. A bérelt zenekar a Brandenburg Koncsertót kezdte játszani. Fél órán belül már körülvett minket a vendégek tömege. Gyertyafény, virágok, zene.
Úgy éreztem magam ezek között a nagykutyák között, mintha cápák közé dobtak volna. Nem csodáltam, hogy Charlie új életet akar kezdeni. Itt még a lelkét is eljátszhatja az ember egy pillanat alatt. De most már nincs egyedül. Most már itt vagyunk egymásnak.
Észrevettük a befutó Lyle-t is. Charlie először dühös volt, de aztán elhatározta, hogy nem érdekli. Nem fogja elrontani ezt az estét. Charles is eljött, de többnyire csak a mi közelünkben volt.
Charlie egész este mellettem állt. Minden rólunk szóló beszélgetést hallottam, de többé már nem számított. Akartam ezt az életet. Vele. Néha éreztem a kezét a hátamon, és pontosan tudtam, mire gondol. Jelezni akarta, hogy az övé vagyok. Én pedig örültem az érintésének.
A fejem könnyű volt. Talán túl sok pezsgőt ittam. Charles-szal beszélgettem és éreztem, ahogy Charlie megcsókolja a nyakamat, keze pedig a hátam simogatja. Ujjai gyengéden a mellem pereméhez értek. Mosolyogva fordultam felé és a szemébe néztem. De aztán hirtelen szembe találtam magam Markkal. Ott állt és ledöbbenve bámult rám. A testem azonnal megfeszült. Charlie a szemembe nézett, majd elfordult, hogy kövesse a tekintetem.
– Most már látom, mitől vagy olyan elfoglalt – köpte Mark.
Éreztem, hogy a zavar eluralkodik rajtam. Nem így akartam, hogy megtudja. A fenébe is, nem így.
– Te ribanc! Te szemét perverz! – fordult el. – Ezt mutatod a gyerekeimnek? Azt már nem.
– Mark! Várj! Mark, kérlek, várj meg! – rohantam utána, és Charlie sem maradt le.
Charles továbbra is mellettünk maradt.
– Menjünk be a könyvtárba! Ne rendezzünk jelenetet az emberek előtt – javasolta. – Minkettőtök érdekében.
Bevezetett minket a könyvtárszobába és én becsuktam az ajtón.
– Mark, hadd magyarázzam meg!
Aztán ismét kinyílt az ajtó, belépet Charlie és bezárta maga mögött az ajtót.
– Senki nem megy innen sehova, amíg nem beszéltük ez meg civilizált emberekhez méltóan – mondta és ujjai közé zárta a kulcsot.
– Megérdmlitek egymást – fortyogott Mark. – Nekem már nincs itt semmi dolgom.
– De igen, van. Enyém a Weatherbee-üzlet – jelentette ki. Mark arcára kiült a meglepetés.
– Mark, kérlek, próbáld megérteni! – könyörögtem.
– Én már nem értek semmit. Csak azt látom, ahogy itt enyelegtek ez előtt a sok ember előtt –  mondta undorodva.
Csak most döbbentem rá, mit is mondott Charlie az előtt.
– Hogy érted azt, hogy a tiéd a Weatherbee-üzlet? – Senki nem figyelt rám. Ez már rég ki volt tervelve.
– Csak azt akarom, ami az enyém – mondta Charlie.
– Te maradj ki ebből! – üvöltötte Mark.
– Mark, kérlek, beszéljük meg! – könyörögtem.
– Nincs semmi, amit meg kellene beszélnünk.
– De igen. A gyerekek.
– Azt képzeled, megengedem, hogy ezek után akár egy másodpercet is a közeledben legyenek?
– Mark, ők az én gyerekeim is.
– Ezt sosem fogom megengedni! – üvöltötte. Az arcomat megsemmisülten a kezeim közé temettem.
– Azt hiszed, ilyen egyszerűen megúszod? – hallottam Charlie hangját.
– Te maradj ki ebből! – mondta Mark. – Ez a te hibád. Ő nem volt ilyen azelőtt.
– Itt senki sem hibás, Mark – szólaltam meg ismét.
– Mióta tart ez az egész? – Nem válaszoltam és ő ismét üvölteni kezdett. – Mi óta, a fene egye meg!
Éreztem, hogy elönt a félelem. Rá néztem, és a szavak ömlöttek a szájából.
– Már azelőtt is lefeküdtél vele, hogy velem voltál? – Éreztem, hogy Charlie is rám néz. Akár a föld is megnyílhatott volna a lábam alatt. Charlie-ra néztem és mintha egy csapásra minden darabjaira hullott volna. – Mondd meg! Igen, vagy nem? – üvöltötte Mark.
Leroskadtam a székre.
– Igen. – Csak ennyit tudtam kinyögni.
– Tudtad, hogy tönkre akarja tenni az egész üzletemet?
– Nem – válaszoltam. Mintha minden spirálként ömlene le egy sötét lefolyónyílásba.
– Nem hiszek neked – folytatta, én pedig felnéztem rá. – Akkor miért feküdtél le velem? Szerettelek. Azt hittem, most már nem lesz semmi baj.
– Össze voltam zavarodva. Én sosem akartalak bántani téged.
– Szóval lefeküdtél velem? Csak azt mondd meg, Laura, mikor akartad ezt az egészet közölni velem? – üvöltött ismét. – Mikor ,te hazug ribanc? És ha azt hiszed, megkaphatod a gyerekeket, megőrültél. Előbb öllek meg… Nyisd ki azt a rohadt ajtót! – fordult Charlie-hoz. – Megfulladok itt. Engedj el!
Charlie odadobta neki a kulcsot és hallottam, ahogy nyílik az ajtó.
– Tartsd magad távol a gyerekeimtől, vagy megemlegeted! Csak a holttestemen át kaphatod meg őket.
– Tünés! – üvöltötte Charlie. – Foglalkozz inkább azzal a nyomorult munkáddal a hátralévő nyomorult életedben!
– Remélem, gondosan tartalékoltad a pénzed, édesem, mert az biztos, hogy nálam már semmi keresnivalód nem lesz – mondta Mark méregtől csepegő hangon.
Hallottam, ahogy Charlie felsikolt, és amikor oda fordultam, láttam, ahogy neki esik Marknak. A férfi azonban megragadta és visszalökte őt. Láttam, ahogy Charlie egy pistkavasért nyúl a kandallóhoz és azzal esik neki. Mark már épp távozni akart, amikor beledöfte a hátába. Meggörnyedt a fájdalomtól, majd megpördült, hogy pofonvágja a támadóját. Charlie elterült a földön. Vér szivárgott a szájából.
Charles azonnal ott termett mellette.
– Tünés, melőtt én hajítalak ki! – üvöltötte.
Mark becsapta maga mögött az ajtót. Charlie kezdett magához térni. Én csak a sarokba kucorodva néztem őket. Nem tudtam megmozdulni.
Charles segített neki felállni.
– Eressz és takarodj innen! – lökte el Charlie, gyilkos pillantásokat vetve rá.
– Charlotte, te vérzel. Ne tegyél semmi őrültséget!
– Takarodj! – lökte el Charli magától.
Charles próbált neki segíteni, de ő nem hagyta. Aztán a férfi rám nézett, majd megint Charlie-ra és kisétált az ajtón, becsukva azt maga mögött. Charlie megtörölte a száját, aztán rám nézett. Annyi mindent szerettem volna mondani, de nem jöttek szavak a számra.
– Bíztam benned. Senkiben nem bíztam meg soha, de neked hittem – köpte. Olyan pillantásokat vetett rám, hogy meg se bírtam szólalni.
– Szeretlek – nyögtem ki végül. Éreztem, ahogy könny gyűlik a szemembe és lecsorog az arcomon.
Felüvöltött és öklével az asztalra csapott. Ijedtemben kirohantam a szobából, de ő utánam jött.
– Bíztam benned! – ömlöttek a könnyei, és lesöpört mindent maga körül.
– Charlie, hadd magyarázzam meg! – próbálkoztam, mielőtt tiszte erőből pofon vágott és elterültem a padlón.
– Takarodj! Takarodj innen! – üvöltötte.
– Charlie, hadd magyarázzam meg… – próbálkoztam, de megragadott és húzni kezdett. – Charlie…
– Pofa be!
Rohanni kezdtem az ajtó felé. A szemében szikrázó düh megrémített. Csak el akartam tünni innen. De ő megtagadott és visszarántott.
– Mit nem adtam meg neked? – köpte. – Mit nem tettem meg érted? Szerettelek, a fene essen beléd! – rángatta a ruhámat, míg teljesen le nem szaggatta.
Ellöktem és megpróbáltam kinyitni az ajtót, amikor ismét megragadta a hajam.
– Charlie! Megőrültél? Hagyd abba!
Becsapta az ajtót.
– Nem mégy el innen – jelentette ki. – Lefeküdtél vele. Vele voltál. Becsaptál, pedig én megbíztam benned. Bízz bennem, ezt mondogattad, és én bíztam.
– Hadd magyarázzam meg! Szeretlek…
– Ki ne merészeld mondani ezt még egyszer!
– Össze voltam zavarodva, Charlie. Én… nem tudtam, mit akarok. Csak azt tudom, hogy szeretlek.
Most már előttem állt, olyan közel, hogy az arcomon éreztem a lehelletét.
– Azt mondtam, pofa be.
Meg akartam szólalni, de ekkor az ajkaival betapasztotta az enyémeket. Karjaim automatikusan a nyaka köré fonódtak.
– Hadd magyarázzam meg! – könyörögtem, miközben éreztem, hogy átkarol és simogatni kezd. Gyengéden csókolgattam a nyakát. Éreztem, hogy a teste válaszol. Megkönnyebbülten lehunytam a szemem, de aztán megfeszültem, amikor letépte a maradék ruhámat is.
– Megadom, amit akarsz, drágám – nyögte.
Halálra rémültem. El akartam lökni magamtól, de ő erősen tartott.
– Tudod, hogy ennek itt vége kell hogy legyen, Laura, nemde? – mondta színtelen hangon.
– De miért?
– Mert mindketten nem nyerhetünk.
– Félek, Charlie.
– Semmi szükség rá.
A falnak támaszkodtam, ő pedig előttem állt. Keze az enyémért nyúlt. Össze voltam zavarodva.
– Csak boldoggá akarlak tenni – mondtam idegesen, miközben az ágyhoz vezetett.
Levegőért kapkodtam, miközben a hajam kezdte simogatni. Úgy éreztem magam, mint a préda, amikor a ragadozó a karmai közé keríti. Kezei értem nyúltak és magához szorított, miközben vadul megcsókolt. Éreztem a könny és a vér ízét a száján.
– Ne, Charlie! Ne így! – zokogtam.
– Csak így lehet – lökött az ágyra és azonnal rajtam termett.
– Ne! – próbáltam ellökni magamtól. – Ez nem old meg semmit.
– De én akarom – ragadta meg a karom.
– Hiszem, hogy még meg tudjuk oldani. Csak figyelj rám!
– Nem érdekel. Csak téged akarlak. Most – mondta szárazon.
– Ne csináld, Charlie! Még boldogok lehetünk. Hadd magyarázzam meg!
– Ne beszélj! Csak engedj!
Egyre hangosabban sírtam.
– Ne! Ezt ne!
Megragadta a karom és az ágyhoz szorított.
– Ma este nem. Megmondtam, hogy az enyém leszel. Most az én szabályaim szerint játszunk. És az én játékomban mindig nyerek – tapasztotta száját az enyémre és számat ismét elöntötte a vér íze.
– NE! – löktem el magamtól és próbáltam felkelni, amikor hirtelen fájdalom hasított a tarkómba és ismét az ágyra zuhantam.
– Nem végeztem – morogta.
Csak a fájdalmat éreztem és forgott körülöttem a világ. Mintha az egész csak egy rémálom lett volna.
– POFA BE! – üvöltötte.
Éreztem, ahogy szinte szétszakít a fájdalom. Mintha kés vájna belém. Aztán csak a sötétség és az elfolytott nyögések vettek körül.

***

– Ébredj! Ébredj! – üvöltötte és erősen rázott. Kinyílt a szemem és őt láttam, ahogy mellettem ül az ágyon. Fájdalmasan felnyögtem és könny csordult le az arcomon. Az egész testem fájt. Csak néztem őt, amikor megláttam a fegyvert a kezében. Elhallgattam. Csak bámultam őt és a vér is megfagyott az ereimben.
Másik keze a hasamat simogatta, majd a mellemre vándorolt, ahogy vágyakozva végigmért. Ujjai a mellbimbómmal játszottak, majd előre hajolt, hogy gyengéden megcsókolja. Aztán ismét felegyenesedett.
– Fejezd be, kérlek! – könyörögtem, mire meglepetten rám nézett, majd a fegyverre, miközben felállt.
Kinyílt az ajtó és elvakított a beáramló fény.
– Nos, nem tart már sokáig – hallottam egy férfi hangját. Eltakartam az arcom a fény elől és éreztem, hogy elönt a fájdalom. – Tudtam, hogy eljön ennek az ideje. – Felismertem Lyle hangját. Ki is tudtam venni alakját az ajtóban. – Most én jövök. Tudtam, hogy csak türelmesnek kell lennem és eljön az én időm is. Akarod nézni?
Zokogni kezdtem.
– Ne, Charlie! Kérlek, ne! Ne engedd, Charlie!
Hangos dörrenést hallottam, aztán csak a teljes csend. Charlie felé néztem. Egy széken ült és rám bámult. Fájdalmasan felnyögtem, ahogy láttam a fegyvert simogatni. A tekintete teljesen üres volt.
Aztán az ajtó felé néztem és láttam Lyle-t a földön. Vér ömlött a fehér zakón tátongó lukból. Hallottam, ahogy halkan zihál. Még élt. Lassan kinyílt a szeme és feltápászkodott.
– Te ribanc. Te… rám lőttél. Te rám lőttél.
Charlie ugyanazzal a nyugalommal ismét felé fordította a pisztolyt. A férfi megtorpant.
– Valakinek meg kell halnia, Lyle.
– Ez csak egy játék, Charlotte. Nyugodj meg! A fenébe is, rám lőttél, Charlotte. Csak nézz rá! Azt hittem, végeztél. Sajnálom. Várhatok még. Csak beszéljük meg, oké?
– Már megmondtam neked, hogy ő az enyém. Megölök bárkit, aki hozzá akar érni. Mi nem volt ezen érthető?
Lyle rá nézett, majd rám.
– Talán majd máskor – mondta nekem, mire Charlie oda ment hozzá és megütötte ott, ahonnan a vér szivárgott. A férfi összerogyott a fájdalomtól.
Elsírtam magam a félelemtől és lerogytam az ágyra, ahogy a fájdalom belém hasított.
Charlie azonnal mellettem termett. Majd hangos zaj. Még valaki volt a szobában.
– Charlotte! Mi történt? – hallottam Charles hangját.
– Segíts rajta! Siess! Segíts rajta! – üvöltötte Charlie.
– Te lelőtted őt, Charlotte – nézett a férfi Lyle-ra. – Istenem, te lelőzzed őt.
– Felejtsd el! Laurán segíts! Hallasz engem? Fájdalmai vannak.
Láttam, ahogy Charles megdöbbenve bámul le ránk.
– Mit tettél, Charlotte?
– Segíts, Charles! – könyörögtem. – Nagyon fáj.
– SEGÍTS MÁR RAJTA! – üvöltötte Charlie hisztérikusan.
Charles kirohant az ajtón, Charlie pedig mellém térdelt.
– Cssss! Nem sokára jobb lesz – mondta szeretetteljes hangon.
Hangosan zokogtam, miközben a hajam simogatta, majd leült az ágy szélére és magához ölelt, gyengéden ringatva.
– Minden rendben lesz. Minden rendbe jön. Vigyázok rád. Senki sem állhat közénk.
Charles visszatért egy táskával és beadott valami injekciót, amitől a fájdalom azonnal eltűnt. Charlie-ra néztem, aztán minden sötétségbe borult.

***

Csak lassan tértem magamhoz. A szobát betöltötte a fény. Szemhélyaim nehéznek tűntek. Aztán minden emlék visszatért. A veszekedés Markkal, Charlie, Lyle és a fájdalom. Annyi fájdalom.
Fáradt voltam. Lehunytam a szemem és azt kívántam, bárcsak valahol máshol lehetnék. Bárcsak valaki más lehetnék. Nem élhettem így többé. Véget kell vetnem ennek. Meg akartam halni. Csak legyen már vége!
Mark sohasem fog megbocsátani. Elveszi tőlem a gyerekeket. Utálni fognak.
Charlie pedig… sosem fogja ezt elfelejteni. Átvertem őt. Átvertem Markot is. Mindenkit csak bántottam. Senki nem érdemli ezt meg. Ezt a sok fájdalmat és kínt. Könny csordult le az arcomon. Csak el akartam tünni a semmiben. Csak visszatérni a sötétségbe.

***

Nem tudom, mennyi idő telt el. Csakazt tudom, hogy hol visszanyertem az eszméletem, hol ismét elvesztettem. Rémálmok kínoztam Charlie-ról és sikoltozva ébredtem.
Charles azonnal mellettem termett.
– Feküdj vissza és pihenj! Csak aludj nyugodtan!
A fejem visszahanyatlott a párnára. Emlékszem, láttam Charlie-t mögötte állni, mielőtt beadott valami injekciót és ismét minden elsötétül. A sötétség békét hozott. Amikor ismét magamhoz tértem, sötét volt.
– Segítek átöltözni – mondta Charlie halkan.
– Ne! – hunytam le a szemem, hogy kizárjam őt.
– Hívom Patriciát, hogy segítsen. – Hallottam, ahogy csukódik az ajtó.
Patricia átöltöztetett. Csak bámultam a meztelen testem, ledöbbenve a sok horzsolástól és zúzódástól. Minden porcikám fájt. Zokogni kezdtem. Annyi fájdalom! Nem akartam többé fájdalmat érezni.
– Ó, kisasszony, mit tehetnék önért? Minden rendben? Hívjam a doktor urat? – kérdezte Patricia aggodalmasan. Aztán az ajtó kinyílt és beviharzott Charlie.
– NE! – löktem el őt magamtól.
– Patricia, jobb ha mégy – hallottam Charlie hangját. Odalépett hozzám és segített felülni, hogy átadjon néhány pirulát. Bevettem őket. Nem érdekelt, mi az. Csak lefeküdtem és elaludtam.
Ez a nyugató-gőzös álom nem hozott megnyugvást. Valahányszor lehunytam a szemem, rémálmok kínoztam és sikoltozva ébredtem. Ez alkalommal se volt másképp. Csak felültem és kapkodtam a levegőt. Átkaroltam magam és sírni kezdtem. Éreztem, hogy erős karok ölelnek át. Szükségem volt valakire, aki vigyáz rám. Nem akartam több fájdalmat. Felnéztem, és ahogy megláttam Charlie arcát, elhúzódtam és a párnába temettem az arcom.
– Ne küzdj ellenem, Laura! – simogatta a hajam.
Fájtam a szavai. Valahányszor meghallottam a hangját, fájdalom hasított belém. Addig sírtam, amíg már nem maradtak könnyeim. Csak feküdtem ott elveszetten. Tudtam, nem nyerhetek. Sosem enged el. Sosem leszek megint szabad. Megtalál. Megtalál bárhol. Nem sajnálná rá az eszközöket.
Csak átölelt és én elaludtam.

Folytatása következik!