Hellboy 2: Találkozás (2. rész)

Evelin mikor felébredt furcsa idegen szobában találta magát. Pár gyertya fénye pislákolt haloványan egy éjjeli asztalon. Azt hitte rosszat álmodott, de rá kellett jönnie, hogy minden igaz. Ez nem álom, ez a valóság. És ott aludt a férfi a közelében, egy kanapén. Csendben lekászálódott az ágyról, nehogy felébressze.  Aztán hirtelen végignézett önmagán és rájött a férfi átöltöztette. Valami furcsa szabású díszes fekete selyem köntöst viselt. Ha bár, kissé nagy volt a méret, de mégis szép volt ez az öltözet. Gyorsan átkutatta a szobát, de saját ruháját nem találta, csak a szandált az ágy mellett. Biztosan a férfi kidobta a tönkrement öltözékét, állapította meg. Úgy érezte magát, mint egy fogoly. El kell szöknie, mielőtt még Nuada felébredne. Nem tudhatja, a férfi még mire lenne képes.  Főleg, hogy kettesben vannak, és bármikor magához térhet. Csendben elemelte a szandált és kiosont az ajtó. Furcsa barlangszerűségben találta magát. Sokáig kóborolt, mire kijutott a szabadba. Szerencséje volt, hogy nem tévedt el a katakombákban.  Egy ősrégi város romjai tárultak a szeme elé. Haját útközben lazán befonta, mert zavarta mikor a szél állandóan a szemébe fújta.
Órákig bóklászott a köves romok között, még végül kijutott. A távolban köves pusztaság, gyér zölddel amerre nézett. Gondolta, ha egyenesen halad talán rábukkan valamiféle útra, vagy ösvényre.
Nuadát rémálmok gyötörték. Újból átélte a történteket. A lány megjelenését és az aranyhadsereg pusztulását. Újból vitatkozott a lánnyal, de mikor túl erőset taszított a lányon, Evelin a kör széléhez érve megtántorodott és zuhanni kezdett. Nuada utána kapott, de ezúttal elvétette. A lány lezuhant az izzó fogaskerekek közé. Nuada a perem szélén áthajolva látta, amint a lány teste pillanatok alatt megsemmisül. Úgy érezte szíve megszakad a bánattól. Fájdalmában felüvöltött.
- Ne! - kiáltott és felijedt. Testéről patakokban fojt a veríték. Zihált, kapkodva lélegzett. Körbenézett és döbbenve állapította meg, hogy a lány eltűnt.
- Evelin!- üvöltött fel újra. Azonnal felpattant és kirohant. Átvizsgált mindent, de sehol sem találta. Ezután visszatért. Felöltözött, majd ismét felkereste az elpusztult Aranyhadsereg csarnokát.  Meg kell találnia elvesztett fegyvereit, mielőtt útra kel. A lándzsát könnyen megtalálta, mert Hellboyék otthagyták a kövezeten. Viszont kardjával már más volt a helyzet, ugyanis lezuhant az óriás fogaskerekek közé.
Nuada jól ismerte ennek az épületnek minden zugát. Tudta, van egy titkos bejárat, az alagsorban, amely a fogaskerekekhez vezet. És balszerencséjében, egyben szerencse is, hogy a hadsereg megsemmisülésekor a fogaskerekek működése leállt. Az izzás is lassan kihűlt. Már csak az volt a kérdés hol található meg fegyvere. Hosszas vizsgálódás után megpillantotta áhított kardját. Ott feküdt az egyik óriás fogaskeréken magasan, messze a férfitól. Egy embernek szinte lehetetlen lett volna oda felkapaszkodni, de az elf herceg könnyedén vette az akadályokat. Pár szökkenés múlva már övé is volt elvesztett fegyvere. Ezután elhagyta a termet és útra kelt, követve a nyomokat.
Meg kell találnia a lányt. Veszélyes egyedül bóklásznia odakint. És hát a lánynak senkije sincs rajta kívül. Hová is mehetne? Biztosan céltalanul kóborol a pusztaságban.
Evelin már órák óta gyalogolt, de semmi féle település jelét nem tapasztalta. Forrón tűzött a nap. Borzasztó fáradt volt, éhes és szomjas. Távolról félelmetes vonítás harsant fel. A hideg futkározott a hátán ettől a hangtól. Úgy érezte, valami vérengző fenevad követi a nyomát. Muszáj biztonságos pihenőhelyet találnia. Mintha délibábot látott volna a távolban, hatalmas hegyvonulatot pillantott meg. Gondolta, arra veszi az irányt. Talán talál egy biztonságos barlangot, vagy valamiféle települést.
Egy meredek ösvényen haladt felfelé. Barlangoknak, vagy ott lakóknak nyomát sem látta. A vészjósló hangok egyre erősödtek. Lenézett az alatta elterülő völgybe és két fekete pontot pillantott meg, akik a földet szaglászták. Nem látta miféle teremtmények lehettek, mert még túl távol voltak, de nem is igen akarta megtudni. Sietősebbre vette lépteit. A fenevadak is nekiiramodtak, amint szagot fogtak.  Evelin kiért a fennsíkra.
Poros, köves táj képe tárult a szeme elé. Sehol egy barlang, vagy egy fa, amin meghúzhatná magát. Át kell vágnia ezen a fennsíkon is és tovább haladnia.
Így is tett. Lába már tiszta seb volt a felcsapódó kavicsoktól, és borzasztóan égett a tüdeje a szomjúságtól. Sehol egy csepp víz. Teste is csupa piszok volt az izzadságtól és rátapadt portól. Félúton járhatott mikor utolérték üldözői. Evelin megpillantotta a két fenevadat, futásnak eredt, de túl lassú volt hozzájuk képest. Az egyik hírtelen előtte termett feltartóztatva őt, még a másik a háta mögé osont. Evelin ijedten nézett az izzó vörös szempárba. Hatalmas termetű fekete bundás farkasféleségnek nézett ki. De egy átlagos farkasnál jóval nagyobb, és félelmetesebb volt. Hatalmas, hófehér agyarakkal, és félelmetes karmokkal. Nem tudta mik lehetnek ezek, de abban biztos volt, hogy őt szemelték ki ebédjüknek. A farkasok felüvöltöttek és a nőre támadtak. Először csak játszadoztak vele, karmaikkal mély sebeket ejtve a lány bőrén, de egyelőre, nem tépték szét. Mintha azt akarták volna, hogy a nő minél jobban rettegjen. És ekkor furcsa esemény történt.
Evelin már azt hitte itt a vég, mikor hirtelen megnyílt lába alatt a föld és ő legurult valahova. Feltápászkodott, és körbenézett. Gyönyörű látvány tárult a szeme elé.
Egy hatalmas barlang teremben volt. A falak foszforeszkáltak valamiféle növényzettől. A termet óriási cseppkőoszlopok vették körül. Középen egy nyugodt felszínű, kristálytiszta vizű tó. A tón egy híd ívelt át egy kis szigetre, ahol egy sziklából tiszta forrás fakadt.
Evelin először a bejáratot leste, vajon támadói követik e. Furcsa jelenségnek lehetett szemtanúja. A bejárat mintha kék fényt árasztott volna magából. Úgy vélte valami természeti jelenség lehet, ahogyan beszűrődik odakintről a napfény. De az volt a furcsa, hogy a két bestia csak ott kőrözött a bejárat előtt, de nem mertek a közelébe lépni. Aztán leültek és vártak valamire. Evelin úgy gondolta, először felfrissül, majd keres egy másik kijáratot. Erre úgy sem hagyhatja el a barlangot. 
Így is tett. Először megfürdött a tó sekélyebb part szakaszán. Azt hitte borzasztó hideg lesz a víz, de igen elcsodálkozott, mert kellemesen simogatta bőrét. Biztosan valamiféle természetes hőforrás táplálja. Mikor kilépett a partra, döbbenten tapasztalta, hogy testén a karmolások nyomai teljesen eltűntek. Hirtelen kiesett egyik fogtömése, aztán a többi. Sorba köpködte ki őket. Nyelvével kitapogatta a tömések helyét és csodálkozva tapasztalta, hogy nincs semmiféle luk. Mintha fogai teljesen épek lennének. „Mi a manó történik itt?” Csodálkozott el. Felöltözött, majd rálépett a hídra. A kis szigeten alaposan szemügyre vette a forrást. Gondolta, csak nem lehet fertőzött a víz. Általában a hegyekben felfogott esővíz tiszta, mert a hegy természetéből eredően, úgy viselkedik, mint valamiféle tisztító rendszer. Leguggolt és tenyerével felfogta a csörgedező vizet, majd óvatosan megkóstolta. Semmi gyanús ízt nem érzett, ezért csillapította szomját. Mikor felállt, megtántorodott. Hirtelen olyan fáradtnak érezte magát. Mintha mázsás súlyok vonzanák a talajhoz, ekkor összeesett és mély álomba zuhant.
A két fenevad hirtelen felkapta a fejét. Valamit éreztek. Valaki közeledett. Egy sötét ruhás alakot pillantottak meg a távolban. Azonnal felugrottak és rohanni kezdtek felé.
Nuada megpillantva a két fenevadat, előkapta fegyvereit. Ép időben, mert a két bestia neki ugrott. Vesztükre, mert a férfi pár határozott vágással leterítette őket.
- Undorító dögök. Velem akartok ujjat húzni? Belőlem aztán nem esztek! – és nagyot rúgott a tetemükbe.
- Lássuk csak, mit őriztetek annyira?... – Hm, ott egy barlangnyílás. -
Nuada arrafelé vette útját.  De, amint be akart lépni a barlangba valamiféle láthatatlan erő nagyot taszított rajta és ő hanyatt esve elterült a porban. Kissé kábán tápászkodott fel. Megrázta magát, hogy kitisztuljon látása, majd tisztes távolságból szemügyre vette a bejáratot.
Két hatalmas lapos követ pillantott meg a bejárat két oldalán, amire először fel sem figyelt. Ahogy nézte, hirtelen minta valamiféle írásjelek kezdenének kibontakozni szeme előtt. Leporolta a kövek felületét és a véseteket tanulmányozta, amik, sebesen kavarogni kezdtek.  Az őrült kavargás leállt és egy rövidke szöveg jelent meg.
„ Harcos, tedd le fegyvereidet, és tiszta szívvel lépj tovább!
A Tűz mely benned ég, mindent felemészt.
Űzd el haragod, s a lányt megkaphatod.
Ha nem teszed, kedvesed elveszted.”
Valami ilyesmi lehetett a szöveg jelentése. Ezt az ősrégi idegen nyelvjárást csak nagyon kevesen értették, és Nuada ezen kevesek közé tartozott. Ekkor hírtelen megtántorodott és egy rémisztő kép bontakozott ki fejében. A lányt látta amint egy égő épületben bóklászik és köhögve kapja szeme élé karjait, kivédve egy felé csapó lángnyelvet. Nuada segíteni akart rajta, de ekkor szertefoszlott a látomás. Kitisztult látása. Zihálva, rémülten gondolt a jelenetre, hogy Evelin bajban lehet. Vagy lesz?
A férfi azonnal megértette hová vezet ez a barlang. A monda szerint, csak is tisztalelkűek kaphatnak segítséget, ha bajba kerülnek. Ha egy bűnös lélek próbál bejutni, a kapu zárva marad előtte, ha csak ki nem áll egy próbát, mert lelke még menthető. Egy titokzatos felirat jelenik meg a sziklák egyikén, és álomképben jelenik meg előtte a valóság, utat mutatva. De ez egy kétértelmű rejtvény. A jelent és a jövőt egyszerre jelképezi előtte, és meg kell találnia a helyes ösvényt. Ha nem fogadja meg a jó tanácsot, örökre elveszti a belépési jogot, és még valami mást is.
Nuada elgondolkozott, vajon mit is akarhat ez a szöveg? Tegye le fegyvereit! Ez most a jelenre, vagy a jövőre vonatkozik? Mindenesetre, megfogatta a tanácsot, jelen pillanatban.
Fegyvereit az egyik hatalmas sziklára helyezte és ismét megpróbálkozott belépni a barlangba. Ezúttal sikerrel járt.
Körbenézett, és csodálattal szemlélte ezt az ősrégi természet által kivájt barlangot. Aztán megpillantotta az alvó lányt. Azonnal odarohant hozzá. Megfordította az arccal lefelé fekvő testet. Döbbenten nézte a lányt.
„Tehát igazat szóltak a mondák. Íme, a bizonyíték.”
- Evelin, kedvesem, ébredj!- simított végig a lány arcán. Semmi reakció. A lány mélyen aludt. Olyan gyönyörű volt így, annyira csábító, ahogy itt fekszik a karjai között. Gondolta most úgy sem fog tiltakozni ellene. A lányhoz hajolt és gyengéden megcsókolta. Evelin hirtelen összerándult és felijedt.
- A farkasok. Hol vannak?-
- Nyugi, már végük, biztonságban vagy. –
Evelin ekkor vette észre, hogy a férfi a karjaiban tartja.
- Nuada? Te meg, hogy kerülsz ide? –
- Követtem a nyomaid. Veszélyes egyedül bóklásznod idekint a pusztaságban.
- Igen észrevettem. Tudod, most az egyszer örülök, hogy itt vagy. Köszönöm, hogy megszabadítottál azoktól a fenevadaktól!  Miféle állatok voltak ezek?-
- Lélekfalók. Ártatlan, magányos utazók a prédájuk. Először csak játszadoznak áldozatukkal, hogy minél erősebb félelmet érezzenek, aztán mikor már nem tudják tovább fokozni félelmüket, felfalják őket. A félelem az igazi táplálékuk. Ezért is a nevük lélekfalók. Rusnya egy teremtések, mindig kettesével járnak. Egy erős hím és egy nőstény. Szerencsére igen kevés van belőlük. –
- Én még sohasem hallottam ilyen teremtményekről. Ez, hogy lehetséges?-
- Akkor jelentek meg először, mikor az emberek pusztítani kezdték a Földünket. Valószínűleg ez az Anyatermészet bosszúja, hogy nem vigyáztunk rá eléggé. Az emberek felelősek ezért a pusztulásért, amit odakint láttál. És minden szépség el fog tűnni, s helyette ilyen kopárrá változik a gyönyörű táj, ha nem állítjuk le az emberek ostoba, természet rombolását. Az ő világuk idézte ezt elő.  Most nem az emberek világába vagy. Ez az én otthonom, egy másik világ. Tudod, léteznek bizonyos átjárók a két világ között, de ezt az emberek nem láthatják szabad szemmel. Csakis a mi fajtánk ismeri az utat. Tehát ne úgy gondolj erre a világra, mint a sajátodra. Ha haza akarsz térni az emberek közé, segítségre lesz szükséged. –
- Persze te ezt sosem engednéd, ugye?- nézett durcásan a lány.
- Szívem szerint sosem engednélek vissza. De, erőszakkal sem akarlak itt tartani. Majd meg látom, mit tehetek. –
- Szóval mégis csak segítesz? Ez meglep. –
- Igazából nem értem, miért akarsz lelépni. Azt mondtad, te máshonnan jössz. Ezért senkid sincs az emberek világában. Magányos leszel odaát. Valóban ezt akarod? –
- Nem tudhatom biztosra, honnan is jövök. Ha csak egy csekély esély is van arra, hogy a családom mégis ebben az emberek lakta világban él, meg kell találnom őket.
- Értem. Szóval még mindig szereted a férjed. -
- Nem igazán miatta. Már rég nincs köztünk semmi sem. Csak is a gyerekeim érdekelnek. Nagyon szeretem őket, és mindent el fogok követni, hogy újra velük lehessek. –
- Rendben segítek, de csak ha veled tarthatok. –
- Megegyeztünk. –
- És mit teszel, ha mégsem találod meg őket? Vannak terveid a jövővel kapcsolatban?-
- Ezen még nem gondolkodta. Egyenlőre, a keresésükre összpontosítok. –
- Ha mégsem az a te világod, és nem találsz rájuk, én szívesen segítek rajtad. Ha gondolod, velem tarthatnál. Szívesen megosztom veled otthonomat. -
- Erre semmi szükség. Nem szeretnék a terhedre lenni. -
- Egy csöppet sem lennél a terhemre. Biztosan remekül kijövünk majd. –
- Tudom, mi jár az eszedben, de arra ne is számíts. Ne gondold, hogy csak úgy, összeköltözöm veled. – tiltakozott Evelin.
- Nem kell mindjárt megsértődni, ez csak egy baráti ajánlat volt. -
- Tudod, nehéz elhinnem azok után, hogy miattad ragadtam itt. -
- Köszönöm, ezt megérdemeltem. - húzta el száját a férfi.
- Azért, az ajánlatom fontold meg. Menjünk! De mielőtt útra kelnénk, szeretnék neked mutatni valamit.  Gyere! –
Ezzel kézen fogta a lányt és szinte maga után húzva léptek a tó partjához.
- Nézd meg a tükörképed! – mutatott Nuada a víz felszínére.
Evelin mikor odapillantott döbbenten meredt saját, fiatalos arcára.
- Ez valami trükk? Fiatalabb koromban nézhettem így ki. –
- Ez vagy te. Ez a valóság. -
- De hát, ez képtelenség. Mi történt? Ez nem lehetek én. Az elmúlt évek igen csak nyomot hagytak rajtam. Kb. 18- 20 éves koromban néztem így ki. –
- Ez a barlang, amit találtál az ifjúság forrásának barlangja. Nagyon keveseknek adatik meg, hogy ráleljenek. A barlang hol itt, hol meg ott tűnik fel. Sosem lelhető fel ugyanazon a helyen. Ő választja meg, ki az az illető, aki érdemes rá, hogy beléphessen.  Senki sem tudja, milyen szempontokból dönt, ez rejtély. De úgy látszik téged elfogadott, és nekem is valamiért megengedte, hogy belépjek. Valószínűleg én csak miattad jöhettem ide. A tó vize gyógyító erővel bír, mindenféle betegséget megszüntet. Nézd!- ezzel sérült bal tenyerét belemártotta a tóba. A sebhely azonnal eltűnt. Majd kihúzta kezét a vízből és felmutatta a lánynak. - Íme, a gyógyító hatás.  A forrás ereje pedig fiatalsággal ruház fel.  Visszavisz életed egy szakaszához, de azért örök fiatalságra ne számíts. Csak kaptál plusz pár évet. Fiatalabban folytathatod életedet, és tökéletes egészségben. A sors egy új élettel ajándékozott meg. Valószínűleg az elvesztett régi helyett. -
- Ez remek. Remélem a családom nem tűnt el a semmibe egész életemmel együtt. -
- Erről szó sincs. Csak is fizikai változást okoz. A múltad változatlan. –
- Egész megkönnyebbültem. Szóval ez vagyok, egy új én. Akik ismernek igencsak meg fognak lepődni, már ha találkozok velük egyáltalán. Nem is tudom, hogy fogom ezt kimagyarázni. Talán mondhatnám azt, hogy találtam egy kitűnő plasztikai sebészt. Szerinted ez hihető lenne? –
- Talán. De én úgy gondolom, erre a legkiválóbb sebész sem lenne képes. Mindenesetre megpróbálhatod. Szerintem borzasztó féltékenyek lennének rád, ha így látnának, legalábbis a többi női ismerősöd. „ A férfiakra, akik meg körülrajonganak, viszont én lennék féltékeny.” - tette hozzá gondolatban, de ezt nem kötötte a lány orra alá. - Eddig is szép voltál, de most, gyönyörű vagy. –
- Köszönöm. – válaszolta Evelin zavartan. Kissé elpirult. Nuada majd fel falta tekintetével.
- Azt hiszem, jobb, ha indulunk, mielőtt még itt áradozni kezdesz rólam. – szólt a lány, is a kijárat felé indult.
- Egy kicsit még várhatnál. Még én is úszom egyet ebben a tóban. Ha már itt vagyok, kihasználom az alkalmat. Ki tudja, mire lehet még jó. – Ezzel a férfi ledobálta ruháit.  Evelin elhűlve nézte a régi sebhelyeket.
- Mik ezek a forradások rajtad?-
- Régen háború dúlt a Földön az emberek, és birodalmunk között. A legtöbbjét akkor szereztem. Párat meg később utazásom során. Kellemetlen tapasztalatok. - húzta el száját a férfi. - Talán majd, egyszer elmesélem. -

- Ezzel Nuada egy szál nadrágban fejest ugrott a tó vizébe. Miután megmártózott és partra úszott, eltűnt összes forradása testéről.

Nuala, Hellboy csapatával Amerika felé tartott egy magánrepülőn. Abe mellett foglalt helyet és hosszasan társalogtak mikor furcsa érzése támadt. Lenézett tenyerére és észrevette, hogy eltűnt nemrég szerzett forradása.
- Ez meg, hogy lehet?- döbbent le.
- Mi történt hercegnő?- kérdezte Abe.
- A forradás. Egyszerűen eltűnt. Nem értem ez, hogyan lehetséges. –
Ekkor egész teste bizseregni kezdett, és egy pillanatra összerándult. Miután vége lett, megkönnyebbülten lélegzett fel.
- Azonnal keresnem kell egy fürdőszobát. Meg kell néznem valamit. - szólt Abehez.
Abe megmutatta neki, hol talál fürdőt. Ezután a lány, mikor magára maradt, levetkőzött, és körbefordult a tükör előtt. Meglepődve szemlélte testét. Azután felöltözött.
„Nuada, bátyám.” –küldte az üzenetet gondolatban. „ Hol vagy? Mi történt veled?”
„Nuala!” – jött a válasz. „ Úton vagyok a lánnyal. Sokáig távol leszek. Megtaláltam az ifjúság forrását, és megmártóztam a tóban. A sérüléseim eltűntek. Most már újra egészségesek vagyunk, mindketten.”
„ Ez meg, hogy lehet? A barlang nagyon keveseknek jelenik meg. És tudtommal te, nem rendelkezel makulátlan múlttal.”
„ Igazából, nem én találtam meg, hanem a lány. Talán ő miatta léphettem be.”
„ De ugye nem iszol a forrásból.”
„ Nyugodt lehetsz. Nem áll szándékomban végtelenségig élni. Hamarosan elhagyjuk a barlangot. Nem tudom, meddig tarthatjuk a kapcsolatot. Távolodunk egymástól. Ég veled, húgom”
„ Szerencsés utat, bátyám. hazatérek királyságunkba. Otthon találkozunk .”
Nuala ezután ismét találkozott Abevel.
- Minden a legnagyobb rendben van Abe. Nem kell aggódnod értem. És azt hiszem Nuada miatt sem kell, hogy fájjon a fejetek. A bátyám kezd megváltozni, jó irányba. Lehet ő még ezt nem vette észre, de én érzem. Valószínűleg a lány miatt. Teljesen oda van érte. És egyelőre, nem fog semmiféle galibát okozni. Messze van innen, elkíséri a lányt valahová. –
- De hát azt mondta, hogy a felesége. –
- Még nem. Csak szeretné. Az az igazság, hogy akkor ismerkedtek meg, amikor ráesett a bátyámra. Ő valahonnan egy másik világból került ide. –
- Akkor az a nő valamiféle dimenzió utazó lehet? -
- Nem. Csak a véletlen műve. Haza akart térni, de bátyám önző módon ezt megakadályozta. Szegény lány sokkot kapott. Ezért ájult el, és bátyám magával vitte.
- De, hercegnő! Ha ezt tudtad, mért nem szóltál akkor. Megakadályozhattuk volna, hogy elrabolja. –
- Nem akartam beleavatkozni. Mikor megfogtam a lány kezét, éreztem, hogy tetszik neki is a bátyám, annak ellenére, hogy haragudott rá. Úgy gondoltam, talán majd ez az új kapcsolat észhez téríti bátyámat. Azt hiszem jó úton haladnak, csak várnunk kell. Nuada erős szövetségesetek lehetne. Hidd el, nem volt ő mindig gonosz. Úgy hiszem, valami történhetett vele önkéntes száműzetése alatt. De erről sosem beszélt. És oly mélyen eltemette magában a történteket, hogy még én előttem is rejtve maradt. –
- Remélem, igazad van, Hercegnő. Nem szeretném, ha ellenségek maradnánk, elvégre a testvéred. –
Abe és Nuala még hosszasan beszélgettek.

- Mehetünk. - szólt Nuada Evelinhez, miután felöltözött.
- Te nem iszol abból a forrásból?-
- Eszem ágában sincs. Már így is ép eleget éltem, és még rengeteg évem van vissza. Tudod, mi elfek, sokkal tovább élünk, mint az emberek. Ezért számotokra, olyan mintha hallhatatlanok lennénk. Már több ezer évet megéltem, és még ugyanennyi vissza van, ha csak nem ér baleset. Én sem akarok örökké élni. Különben is, nekem így jó, ahogy vagyok. –
- Több ezer év? Az rengeteg. Akkor te ez idő alatt óriási tudást halmoztál fel. Ami azt illeti, egy bölcs öreggel kellene beszélgetnem, de ehelyett most itt áll előttem, egy igen fiatal, fitt, erős férfi. Furcsa. –
Nuada felnevetett. - Az biztos, hogy sokat tanultam éveim alatt. De, hogy öreg bölcs? Ezt még senki sem mondta nekem. Azt hittem sokat tudsz rólam. Ezek szerint az a film elég felületes volt. –
- Csak az Aranyhadsereg megszerzéséért vívott harcodat ismerem. A magánéletedről semmit sem tudok. –
- Helyes, ennek így kellett lennie. Azért még nekem is lehetnek titkaim. Most képzeld magad a helyembe. Ha az egész életed kitudódna valamilyen filmből, és több millió ember látná. Nem éreznéd magad csupasznak?-
- Igazad van. Még szerencse, hogy nem vájkálódtak az életedben.
Azért, több ezer évet megírni, azt hiszem, hosszú egy sorozat készülne belőle. Nem szívesen lennék a rendező helyébe. - Most Evelin mosolygott.
Nuada ismét felkacagott.  –Vicces vagy. -
A férfi követte a lányt.  Mikor kiléptek, Nuada elvette a szikláról fegyvereit és magára öltötte. Ezzel nekivágtak a fennsíknak.
- Még valamit el kell mondanom. Egy kissé intim a dolog. kérlek ezért, most ne neheztelj rám, hogy szóba hozom, de tudnod kell róla. – szólt Nuada
- Miről lenne szó? –
- Volt a gyógyerőnek egy kis mellékhatása. Nem tudom, te ennek örülni fogsz e vagy bosszankodsz miatta. Amolyan, női dolog. –
- Ezt meg, hogy érted? –
- Mint mondtam, a tó gyógyító ereje mindenre kihat, mindenféle testi sérülésre. Még a rejtettebb, legapróbbakra is. Egyszóval, újra szűz vagy. Bocsi, de ezt szebben nem tudom megfogalmazni. -
- Hogy micsoda? Két gyereket szültem és mégis szűz lennék? Ez már durva. –
- Vannak férfiak, akik kifejezetten kedvelik, ha egy nő még szűz. Ez csak a lány tisztaságát tükrözi.  Számodra ez nem hízelgő? –
- De, hogyne. Főleg hogy a lánynak végig kell szenvednie az első együttlétet.  –húzta el a száját Evelin.
- Rossz tapasztalat? - Kérdezte meglepve a férfi.
- Igen. De ehhez tényleg semmi közöd. -
- Sajnálom. - Nuada kissé elkomorult. Aztán lágy hangon folytatta, mintha csak nyugtatni akarná a lányt.
- De, azért, ez nem egészen így igaz minden kapcsolatra. Ha szeretik egymást tiszta szívből, a férfi vigyáz kedvesére. Nagyon óvatos első alkalomkor, nem okoz kedvesének akkora fájdalmat. Hidd el, az első alkalom is lehet élvezetes a nő számára is. Csak egy megfelelő partner kell neki. –
Evelin meglepődött a férfin, és egy pillanatra megállt.
- Micsoda ostoba egy helyzet. Pont te világosítasz fel, női dolgokról. Pedig alig ismerjük egymást. –
- Ami késik, nem múlik. Lesz ép elég időnk megismerkedni. Elvégre veled tartok utadon. Nem igaz?-
- Persze. És ha már az intimebb részeknél tartunk, te melyik csoportba tartozol? Azokhoz, akik a tapasztaltabb nőket kedvelik, vagy akik inkább az erényesebbeket?-
- Én azt mondom, egy nő szíve legyen tiszta. De, az se hátrány, ha egy lány még szűz. Ez számomra még vonzóbbá teszi. – mosolygott a férfi.
- Remek. Remélem, nem támadsz le útközben! – sóhajtott fel Evelin.
- Nyugi, nem bántalak. Ha te nem akarod, egy újjal sem érek hozzád. –
- Oké, ezt tisztáztuk. Akkor most lépjünk tovább. Mutasd az utat, merre tartsunk. –
- Először is keresünk egy piacot. Mert hát igencsak tönkrement ez az öltözet rajtad. Ráadásul férfi köntös. Egyből tudni fogják, hogy az enyém volt. Még a végén félreértik a helyzetet.  Veszek neked valami nőiesebb ruhát. Rendben? Meg hát a felszerelésem is fel kellene újítani. Arra megyünk. – mutatott a férfi a távolba, de először is le kell ereszkednünk erről a fennsíkról.
- Addig is, meséld el honnan jöttél. Pontos helyszíni adatokat kérnék, hogy segíteni tudjak. –
Evelin elmesélte hol született és hol lakott. Milyen várost keressenek.
Ezzel útnak indultak. …
Pár óra múlva egy, furcsa kisvárosban kötöttek ki. A piacon szinte minden tekintet rájuk szegeződött. A szedett-vedett népség azonnal felismerte Nuadában a királyt, hisz díszes öve a királyi címert foglalta magába. Meghajoltak előtte és utat nyitottak. Viszont a lány szúrós tekintetek kereszttüzébe került. Mintha gyűlölnék valamiért. 
- Mond, mi bajuk van ezeknek? Mért néznek rám így? Tele van a szemük gyűlölettel, pedig nem is ismernek. –kérdezte Evelin a férfit.
- Azért, mert ember vagy. A mi világunkban nem kedvelik az embereket. Háborúban állok az emberekkel. De, ne is foglalkozz velük. Én vigyázok rád. Amíg velem vagy, biztonságban vagy. –
- Háború? Azt hittem, a hadsereged elvesztésével feladtad a harcot. 
- Kérlek, ne emlékeztess arra a balesetre, mert még mindig nem dolgoztam fel teljesen. Egyébként nem áll szándékomban meghátrálni. Lesz még alkalmam bosszúm bevégzéséhez. –
Evelin beleborzongott a hallottakba.
- Ezek szerint velem is szívesen végeznél. –
Nuada hirtelen ledöbbent. Megállt, megragadta Evelin karját és felé fordította a lányt. Mélyen a szemébe nézett.– Téged sosem bántanálak. Hogy jutott ilyen az eszedbe?-
- Én is ember vagyok. Ezt ne feledd! –
- Valóban. De te, más vagy, mint a többi. –
- Igen? És miben? Semmi különleges nincs bennem.
- De, igen. Mert te olyan … Hagyjuk inkább ezt a témát. – ezzel a férfi elhallgatott. Látszott rajta, hogy mélyen megérintette a kérdés és most töpreng. Halk, kecses, ruganyos léptekkel indult tovább, az árusok portékáját fürkészve. Mély csend telepedett kettőjük közé, csak a piac zsivaját lehetett hallani. Nuada szemügyre vette portékájukat, és megállt egy ruhás bodega mellet.
- Nézz körül, melyik ruha tetszik. – törte meg a csendet a férfi. – Bármelyiket megvehetjük, és kellene egy csuklyás köpeny is, hogy ne lássák az arcod. Nem szeretném, ha valaki rád támadna. –
- Persze, hisz ember vagyok. – jegyezte meg szúrósan a lány és a férfira nézett.
- Evelin, kérlek! Muszáj most ezt művelned? Semmi közöd a politikához. –
- Lehet. De ahhoz igen, hogy gyűlölöd a fajtámat, mert akkor engem is gyűlölnöd kellene. –
Nuada halkan felsóhajtott nem tetszése jeléül, érezte, hogy bizonyos szempontból Evelinnek igaza van. - Mi a kedvenc színed? – kérdezte a férfi, elterelve a szót, mert látta, a lány ki van akadva, és sehogy sem tud megbékélni.
- A fehér. - Vágta rá Evelin.
- Gondoltam. Első találkozásunkkor is fehér toppban voltál. Illik hozzád ez a szín. Tudtad, hogy a fehér a tisztaság és a szűziesség színe?–
Nuada lekapott a fogasról egy fehér ujjas, fehér szegélyes, zöld ruhát és hozzámérte a lányhoz, majd egy hozzá illő csuklyás köpenyt. Még választott pár fehérneműt, meg apró kiegészítőket.
- Ez csak babona. –legyintett a lány. Nem igen hiszek a színek jelentésében. Egyszerűen, csak tetszik és kész. -
- Pedig a színválasztás igazán sokat elárul az illető jelleméről. Hidd el, van némi igazság a babonákban is. – mosolygott a férfi. - Persze vannak hagyományok, mikor azt viseled, amit a protokoll megkövetel. De a magánélet az más. Olyankor te választasz. -
- Ezeket kérném. - szólt az árushoz, aki készségesen hajbókolt előtte.
- Tessék, ebbe bújj bele! -
Felsegítette a köpenyt a lányra. – Még nem tökéletes, a csuklyát húzd a szemedbe! A ruhát majd később a fogadóban lecseréled. –
- Mi az? Szégyelled, hogy egy embernővel mutatkozz? – csipkelődött a lány-
Nuada szeme felvillant bosszúsan.
- Tévedsz. Csak féltelek. -
Aztán hirtelen lekapta a lányról a kapucnit, magához vonta a lányt, majd szájon csókolta. Evelint váratlanul érte a férfi ölelése. Maga sem értette mi ütött belé, de élvezettel fogadta csókját. A tömeg hirtelen elcsendesedett, és minden szem rájuk szegeződött. Aztán amilyen hirtelen történt, Nuada olyan hirtelen el is engedte. Az utca újból zajongani kezdett.
- Most már mindenki tudja, hogy hozzám tartozol. –
Evelin elvörösödött, majd a fejére húzta a csuklyát. – Nem vagyok a tulajdonod. –
A férfi elmosolyodott. – Ez igaz, de ők most már azt hiszik, az vagy. – mutatott körbe a sokaságon. - Menjünk. Még én is veszek pár dolgot magamnak, azután keresünk egy fogadót. Az éjszakát itt töltjük ebben a városban. –
A fogadó bejárata felett, egy troll fejet ábrázoló cégtábla lógott.
- Ez a „Vörös Troll” fogadó. Megérkeztünk. Itt töltjük az éjszakát. - szólt a férfi.
Mikor beléptek Nuada a pultoshoz sietett, aki azonnal hajbókolni kezdtek előtte. Evelinnek ismerős volt a jelenet. A férfi valami ismeretlen nyelven tárgyalt a fogadóssal.
- Szobát szeretnék, de ezúttal kétágyasat, amiben külön fürdési lehetőség van. –
- A hölgy Felségedhez tartozik? Mert akkor a legszebb lakosztályt adjuk ki önöknek. - kérdezte a troll, és a csuklyás nőre mutatott, aki az egyik díszesen faragott képet bámulta.
- Nem kell luxus lakosztály, csak egy tiszta takaros szoba. Csak egy éjszakát töltünk itt. -
- Igen Nagyúr, ahogy óhajtja. Parancsoljanak utánam fáradni, mutatom a szobát. –
- Evelin, gyere, foglaltam szobát. – kiáltott oda Nuada a lánynak.
A lány ekkor hátradobta csuklyáját. És sietősen tartott a férfi felé. - Jövök. –
A fogadós meglepetten szisszent fel.
Ekkor a teremre síri csend telepedett. Ismerős jelenet, újból. A lány megállt és félve húzta vissza a kapucnit, de már késő volt.
Az egyik rusnya vendég felugrott az asztaltól és előrántotta buzogányát.
Valamit üvöltött a lány felé majd támadásba lendült. De nem ért célt, mert Nuada pillanatok alatt ott termett, és levágta a támadót.
- Ha még egyszer valaki kezet emel a lányra, arra ugyanez a sors vár. Ő az enyém. Senki sem bántalmazhatja az engedélyem nélkül! Világos?- kiabálta ismeretlen nyelven.
A teremben mindenki reszketve bólogatott. Evelin döbbenten állt a történtek miatt.
- Gyere, menjünk. – szólt a lányhoz, majd karon fogta, hogy nyomatékosítsa a tömeg szemében, hogy övé a préda.
Evelin teljesen kiakadt a történtektől és szinte sokkolta a véres hulla látványa. Arca elfehéredett és levegő után kapkodott. Úgy kellett a férfinak felráncigálni maga után az emeletre. Szúrós tekintetek követték távozásukat.
A fogadós benyitott a szobába és betessékelte a vendégeket, majd távozott.
–  Még sosem láttál halottat? Én figyelmeztettelek, hogy ne mutogasd magad. –
- Temetéskor ép elég halottat láttam, de gyilkosságnak még sosem voltam szemtanúja. –
- Ez önvédelem volt, és az nagy különbség. Meg akart ölni téged az a féreg. Meg kellett, hogy védjelek tőle. Gyere, ülj le egy kicsit a kanapéra. - ezzel kézen fogta a lányt, aki engedelmesen követte. Leültek és gyengéden átkarolta. Evelint meglepte a férfi kedvessége. Ez alkalommal nem taszította el magától. Jólesett neki a vigasztaló ölelés.
- Tudom, az első alkalom nagyon ijesztő, de hidd el, hamar túlleszel rajta. – látta a lányon, hogy kissé felenged. – Jobban vagy már?-
- Már jól vagyok. – Válaszolta a sápadt lány. – Mindjárt összeszedem magam. Ne is törődj velem. Azt hiszem jobb lesz, ha egy kicsit körbenézek, az legalább eltereli a gondolataim az iménti jelenetről. –
- Helyes. Én is ezt akartam javasolni. -
Evelin körbepillantott. A szoba a maga furcsa berendezésével szép volt. Takaros meghitt nappali. Három ajtót pillantott meg. Gondolta felfedezi hová nyílnak. Ledobta köpenyét a kanapéra, majd benyitott az egyik ajtón. A helyiség kicsi volt, de praktikus. Középen egy óriási fakádat pillantott, meg, valami összeeszkábált lefolyóval, ami ki tudja hová vezet. Egyik oldalon egy paraván, amit fürdéshez lehet felállítani, a másik oldalon egy faragott pipere asztalszerűség tükörrel. Ez egyértelműen a fürdő helyiség. A következő ajtó pedig illem helyiség. Szintén fából faragták. Meglepődött, hogy ebben a furcsa, idegen világban is ismerik az alapvető modern technikát. Ezután a bejárattal szemközti kétszárnyú díszesen faragott ajtót vette célba. Gondolta, már csak egyetlen helyiséget nem látott. A hálót. Benyitott és ledöbbent a látottaktól. Elvörösödött fejjel fordult vissza, de beleütközött a férfiba.

- Látom, már sokkal szebb a színed. –vigyorgott rá a férfi. – Mi okozta ezt a hírtelen változást? Mi bajod van már megint?-
- Ez, egy, franciaágy. – nyögte ki.
- Jó a szemed! Mikor jöttél erre rá? – csipkelődött Nuada.
- Most viccelsz? Csak nem gondolod, hogy rögtön ágyba bújok veled?-
- Nyugi, nem akarlak leteperni. Sajnos nem volt két külön ágyas szobájuk szabad. Tehát meg kell elégedni ezzel. –
- Remek. Ez az első éjszakám a társaságodban és máris a karjaidban kötök ki. Aztán vigyázz magadra, mert éjszaka álmomban nagyokat tudok ám rúgni! –
- Ez nem riaszt vissza. Meg tudom védeni magam. – mosolygott a férfi.
- Csak aztán, ne panaszkodj reggel, ha kék zöld foltokkal ébredsz! –
- Tőled még azt is elviselném szívesen. –
- Elég ebből! Megyek és lefürdök. Gondolom, szólni kellene a fogadósnak, hogy hozattasson fel langyos vizet. Megtennéd ezt nekem? Ha már olyan szívesen meginvitáltál az ágyadba. – ezzel tüntetően turkálni kezdte a ruhákat, amit a férfi vett neki. Nuada szórakozottan szemlélte mit művel. Evelin durcásan, szúrós tekintettel nézett fel.
- Persze, mindjárt szólok. Aztán én is lefürdök. – válaszolta az elf herceg, és elsietett.
Nem sokra rá már hozták is a szolgálók a dézsa vizet. Mikor megtelt a kád távoztak.
Evelin az előkészített fehérneműjével, meg háló öltözékével bevonult a fürdőbe. A pipere asztalon különféle fürdősókat és illatosítókat talált. Megszaglászta őket, és az egyikből öntött keveset a vízbe. Kibontotta befont hosszú haját, majd belépett a kádba. Elmerült a habok között. Alaposan megtisztálkodott, kihúzta a dugót, majd megtörölközött és felöltözött. Vizes hajjal ült le a nappaliba, majd egy törölközővel szárítgatni kezdte. –
- Megyek, hozattatok friss vizet. Ezzel Nuada távozott. Nemsokára ismét megjelent, két szolgálóval, akik, miután kitisztították a kádat, újra tölteni kezdték friss vízzel.
- Amíg elkészül a vizem, segíthetek?  - ült le a lány mellé.
- Miben akarsz segíteni?- lepődött meg Evelin.
- Csurom víz a hajad. Gondoltam felajánlom, hogy segítek megtörölni, és kifésülni. Egy ilyen hosszú hajjal nehezen fogsz boldogulni. –
- Nem is olyan nehéz, már megszoktam. Boldogulok vele. Egyébként köszönöm. –
- Kár. –sóhajtott fel a férfi. – Pedig szívesen segédkeztem volna. De, te tudod. -
Ekkor végeztek a szolgálók, majd elhagyták a lakosztályt. Nuada elvonult fürdeni. Nem sokkal később, mikor a férfi kilépett a fürdőszobából, Evelin még mindig ott gubbasztott a kanapén. De ezúttal már fésűvel a kezében.
A férfi fekete selyem tunikát viselt. Lehuppant a lány mellé és ő is törölni kezdte ezüstfehér hosszú haját.
Evelin fésűje begabalyodott hajába.
- Ó, hogy az a…! – szitkozódott csendben.
- Nem gondoltad meg magad? Ne segítsek mégis? –
Evelin keze megállt és elengedte a hajába ragadt fésűt.
- Megtennéd? Nagyon megköszönném. Ez az ostoba fésű beleragadt a hajamba. Valószínűleg, mert nincs nálam a hajbalzsamom. Nem tudom azon a pipereasztalon miféle fürdőhabok voltak, csak találomra valamit beleöntöttem a vízbe. Valószínűleg ettől ragadt össze a hajam. Most tiszta gubanc. –
A férfi letette a saját törölközőjét, majd a lány fésűéjért nyúlt. Óvatosan kezdte róla lefejteni a lány haját. - Hát, ez nem semmi. Ez aztán gubanc a javából! –
Aztán mikor végre sikerrel járt, tovább folytatta a fésülést. - Tudod, gyönyörű hajad van, akármilyen gubancos is most.  Még akkor is szép, mikor ilyen csapzott. Majd én rendbe hozom, csak ne mozdulj. – ezzel tovább fésülte.
A lány mondani akart valami szúrós megjegyzést, a férfi udvarlására, de aztán meggondolta magát. Már kiismerte annyira, hogy tudja, ha visszavág valami csípős megjegyzéssel, azzal csak felingerli még jobban Nuadát. Inkább nem piszkálja, nehogy az éjjel, még a végén rávesse magát a férfi.
- Mesélj nekem a férjedről. Mi történt köztetek, hogy elhidegültetek egymástól?- kérdezte Nuada miközben a lány haját fésülgette.
- Nehéz megmondani.  Talán kihűlt szívében a szerelem, vagy csak megszokottá vált az életünk. A lényeg az, hogy napról napra egyre jobban elhanyagolt. A végén már semmi közös nem volt életünkben, leszámítva a gyerekeket. Azt hiszem, már csak miattuk voltunk együtt. -
- Talán volt valaki más az életében, egy újabb nő?-
- Nem tudom. Ezt sosem kérdeztem tőle. Amúgy is, szerinted melyik férfi ismerné be?-
- Igaz. És te? Volt valaki más a láthatáron?-
- Sosem csaltam meg a férjem, ha ez érdekel. – vágta rá mérgesen a lány.
- Ne haragudj, nem akartalak megbántani. – Nuada még mindig a lány haját fésülgette, pedig az már lassan megszáradt, és a sok fésüléstől teljesen kisimult.
- Milyen bolond is volt a férjed. Elengedni egy ilyen szép nőt. Én biztosan magam mellett tartottalak volna, örökre. – folytatta Nuada.
- Én voltam ostoba, hogy hittem a hízelgő szavainak. Azt hiszem, ha újra élném az életem, sosem dőltem volna be neki. Csak, az a gond, hogy akkor a gyerekeim sem születtek volna meg. -
- Mástól is lehetnének gyerekeid. – vágta rá a férfi.
-  Elég ebből. Add a fésűt. – ugrott fel a lány.  – Azt hiszem, most megyek aludni. Fárasztó volt ez a mai nap. –
- Ahogy akarod. - ezzel átadta a lánynak a fésűt. – Én még fennmaradok egy kicsit, van egy két elintézni valóm. Amúgy meg szeretem az éj sötétjét. Remélem nem félsz majd egyedül. –
- Nyugodtan menjél csak. Nem lépek le, ha erre célzol. Fáradt vagyok, meg amúgy sincs most kedvem bajba keveredni. Megyek aludni. Jó éjt! – ezzel Evelin elvonult a hálóba.
- Jó éjt, kedves. – vágta rá a férfi és hosszasan nézett utána.  Gondolta, hagyja nyugodtan elaludni. Nem fogja zaklatni azzal, hogy mellé bújik. A lány amúgy is eléggé feszült a sok vitatkozásuktól. Nuada jobban szereti az éjszakát, mint a nappalt, de a lány kedvéért most kivételt tesz. Legalábbis amíg együtt utaznak, felcseréli az éjszakai életmódját nappalira. Majd ha már mélyen alszik a lány, lefekszik mellé ő is. Amúgy meg igazából nincs is túl sok kedve az alváshoz. Nekik elfeknek kevesebb pihenés is elég. És még a fegyvereit is meg kell tisztítania. Így is tett.
Evelin már mélyen aludt mikor a férfi benyitott a hálóba. Levette fekete tunikáját, szépen összehajtva letette egy kis asztalkára. Egy szál fekete alsónadrágban bújt a lány mellé. Igazából ő semmit sem szokott viselni alváshoz, de nem akarta azzal megrémiszteni Evelint, mikor az felébred, hogy meztelenül fekszik mellette. Ez tiszteletlenség lenne tőle. És persze a lány egyből kiakadna, ha úgy látná. Erre a gondolatra igencsak elmosolyodott. Micsoda perpatvart csapna Evelin.
Sokáig bámult a sötétségbe. Persze ő tisztán érzékelte a tárgyak körvonalát. Az ő szemeivel, még éjszaka is tökéletesen látott. Kezeit összekulcsolta a tarkóján, úgy pihent. Ahogy így feküdt és hallgatta a lány szuszogását, Evelin fordult egyet és álmában átölelte a férfit, majd annak mellkasára helyezte fejét. Nuada torka összeszorult mikor a mellkasához ért a lány keze, és mikor hozzásimult teljes testsúlyával, a férfi halkan felnyögött.
„ Evelin, mit művelsz? Ha tudnád, mekkora kísértést jelentesz számomra!” Gondolta, és végigsimított a lány selymes haján. Evelin még jobban hozzásimult. „ Lám-lám, még sem vagyok közömbös a számodra.” Nuada boldogan nyugtázta magában, hogy a lány egyre jobban kezd vonzódni hozzá. Legszívesebben most elhalmozná csókjaival, de tudta erre a lány még nem készült fel. Így hát türtőztette magát. „ Hosszú lesz ez az éjszaka.” sóhajtott fel, és hagyta, hogy a lány rajta pihenje.
Másnap kora reggel, a férfi kedvesen megpuszilta a lány homlokát.
– Ébresztő, álomszuszék! –
Evelin nyújtózkodott egyet, és kinyitotta szemeit. Meglepve vette észre, hogy félig rajta fekszik a férfin. Azon nyomban felült az ágyban, és szégyenlősen húzta magára a takarót.
- Én, igazán sajnálom. Kérlek ne, haragudj! Nem tudom mi ütött belém. Én, igazából nem szoktam elsőre, bárkinek a karjaiba kikötni. Én, nem ilyen vagyok. –
- Ne szabadkozz, nem történt semmi baj! Nem haragszom. Sőt, nagyon is kellemes volt az éjszaka. Csak te, meg én…! – cukkolta a lányt.
Evelin megint elpirult. – Ugye ezt most nem mondod komolyan! Olyan mélyen aludtam, hogy semmire sem emlékszem. –
- Nyugi, csak vicceltem. Semmi sem történt köztünk az éjjel. Legfeljebb annyi, hogy egész éjjel türtőztetnem kellett magam, olyan édesen feküdtél rajtam. – válaszolta nevetve a férfi.
- És most keljünk! Még hosszú út áll előttünk. Először is veszünk neked egy szelíd lovat, mert gyalog kissé kimerítő lenne, és túl sokáig is tartana az utazás. Azután felkeressük Alkonyt, ő az én régi társam, egy fekete csődör. Innen nem messze van egy istállóban. DNy-i erdő felé fogunk tovább utazni, fel kell keresnünk Fafhnet. Ő a barátom, ha megkérem, biztosan átvisz bennünket az óceánon. Mert a legközelebbi átjáró a másik Földrészen van. – Persze ez nem egészen volt igaz, mert pár óra alatt is célhoz érnének. Tudott egy rövidebb utat is, de akkor nem lenne ideje rá, hogy jobban megismerkedjen a lánnyal. Meg akarja Evelin szívét hódítani. És útközben bemutatja neki világa szépségeit és lakóit. Talán Evelinnek megtetszik ez a világ és más szemszögből nézi majd helyzetét. Könnyebben meg fog békélni azzal a gondolattal, hogy örökre vele maradjon.
–  Apropó, tudsz lovagolni? –
- Sajnos nem. Még sosem ültem lovon. –
- Sebaj, majd megtanulod útközben. –
Ezzel felöltöztek, összeszedték cuccaikat és elhagyták a fogadót. Nuada az egyik lókupectől vásárolt egy tarka, fekete fehér foltos lovat.
- Arisela a neve. A lovász azt mondja igen szelíd állat, könnyű lesz tanulni rajta. –
Csak egy gond van, hogy ő egy fiatal kanca. Hát, majd meglátjuk Alkony mit fog szólni hozzá. Legfeljebb néha szabadon engedjük őket, ha már nem lehet bírni velük. Had futkossák ki magukat. – Mosolygott kétértelműen Nuada.
- Remélem, nem akkor, jön rá a rohangálás, mikor ép rajta ülök. Nem szeretnék leesni róla. - sóhajtott fel a lány.
- Nyugi, nem lesz baj. Azt úgy is látni fogjuk előre, ha kezdenek megbolondulni. Majd tartunk egy kis pihenőt. Gyere, ismerkedjetek össze. -
Evelin kissé félve lépett újdonsült lovához. A férfi a kezébe nyomott egy almát. A ló finoman elemelte az almát és boldogan ropogtatta, miközben Evelin végigsimított sörényén. Hamar összebarátkoztak. Arisela roppant kedves állat volt. Nuada felsegítette a lányt a nyeregbe, majd magyarázni kezdte, hogyan üljön rendesen. Először még ő vezette kantárjánál fogva a lovat. Megérkeztek az istállóhoz, ahol Alkonyt elszállásolta a férfi. A lány, lovával odakint várakozott. Nuada felnyergelte lovát majd kivezette az istállóból. Mikor kiléptek, Alkony azonnal felfigyelt a tarka lóra. A férfi odavezette újdonsült társához. A két ló kíváncsian szaglászták egymást, majd boldogan felnyerítettek és bólogatta. Nuada nyugtázta, hogy minden rendben lesz velük. Nuada felpattant Alkony nyergébe, majd megragadta a lány lovának kantárját, és úgy iramodtak neki. Gondolta, Evelin még úgysem tudja irányítani. Ép elég lesz neki, ha egyelőre megtanulja megülni. Majd később, megtanítja a ló irányítására.
A két ló nekiiramodott. Evelin megijedt a hirtelen iramtól, erősen belekapaszkodott a kantárba, hogy le ne pottyanjon.
- Csak nyugodtan, lazíts a fogáson. Ne légy olyan merev. Ha így ülsz, hamarosan mindened sajogni fog. –
- Könnyű mondani. Most ülök először lovon. Te aztán tudod diktálni az iramot. Nem lehetne egy kicsit lassabban? –
- Akkor még nem láttad mit tud Alkony. Így is alig bírom visszafogni. Alkony imád száguldozni. Amikor egyedül vagyok vele, mindig engedem neki, hogy ő diktálja az iramot. Szegény most nem érti mi történt, azt hiszi, büntetem valamiért. –
- Ó, szegény állat. És szegény sajgó hátsóm. – nyögött fel a lány. – Hogy fogom ezt a napot túlélni? –
- Hamar megszokod, és akkor már sokkal kényelmesebb lesz az utad. Hidd el! –
- Remélem, igazad van. Bár ez jelen pillanatban elérhetetlennek tűnik számomra. Bár csak este lenne már!  Én már az ellen se tiltakoznék, ha közvetlen melletted aludnék, csak végre szilárd talajt érezhessek a lábam alatt. –
- Mellettem? Vigyázz, mert a szavadon foglak. - cukkolta a férfi. – Már alig várom az estét. –
- Csak is alvás, semmi más. – vágta rá a lány.
- Természetesen. Mi másra is gondolhattam volna? – Mosolygott Nuada.
Maguk mögött hagyták a várost. Hosszasan lovagoltak, néha tartottak egy kis pihenőt, aztán folytatták útjukat. A távolban egy hatalmas erdőt pillantottak meg. A férfi arrafelé vette az irány. A sűrű növényzeten egy keskeny ösvény vezetett keresztül.  A magas fák szinte eltakarták a napot, csak néhol szűrődött át a fénysugár, furcsa félhomályba burkolva az erdőt. Lassan esteledett.
- Innen nem messze van egy kis tisztás. Ott letáborozhatunk. És a lovak is tudnak legelni. A patakban megfürödhetünk. -
Így is tettek. Hamar megtalálták a tisztást. Nuada lesegítette a lányt a nyeregből. Evelin borzasztóan érezte magát, fáradt volt kimerült és mindene sajgott. A férfi leszerszámozta az állatokat, és szabadon engedte őket, had legeljenek. Evelin eközben egy fatönkön ücsörgött és sajgó izmait masszírozta. A férfi odament hozzá, miután végzett, és felsegítette.
- Gyere, megmutatom, hol lehet fürödni. -
A fák lombjai eltakarták a kis patakot, de mikor odaértek Evelin elcsodálkozott.
- Milyen gyönyörű, tiszta víz. Nálunk már nem igen látni ilyen érintetlen tájat. És iható is a vize?-
- Természetesen. Látod, ez az, amiért harcolok. Hogy mindez a szépség ne tűnjön el. Ki tudja, meddig marad ilyen érintetlen tiszta ez a vidék? Az emberek pusztítása hozzánk is elér és sorba pusztul mindez a szépség, amit itt látsz. –
Nuada keserűen nézte a lágyan ringatózó vizet.
- Sajnálom. Remélem nem fog megsemmisülni mindez, amit itt látok. Vétek lenne mindezt lerombolni. – szólt Evelin.
- Igen. És ez ellen tenni is fogok! –
- Megértelek. De a háború, az a sok gyilkosság, akkor sem oldja meg a problémát. Más módszert kellene keresned. –
- Én nem látok más kiutat. Ez az egyetlen lehetőség, hogy megvédjem a világunkat. -
- Kell, hogy legyen más is. Egy háború, mindig szenvedést és pusztulást hoz maga után. Nem lehet győztes, mindkét fél csak veszíthet. Te magad mondtad, hogy meg akarod akadályozni a természet pusztulását. Gondolod, hogyha az emberekre támadsz, azok nem fognak mindent elkövetni a győzelemért? Úgy tudom, te jártas vagy a másik világ dolgaiba. Gondolj a különféle tömegpusztító fegyverekre. A nagyhatalmak, biztos bevetnék az atomfegyvereiket, ha nincs más kiút. És az végleg megpecsételné a természet sorsát. Pont az fog elpusztulni, amit a legjobban védesz. Ezt akarod?-
- Nem.  - Nuada dühösen nézett maga elé. – A háborút már elindítottam. Már nincs visszaút. -
- Még megállíthatod. -
- Elég! Nem akarok erről vitázni veled! -
- Rendben, ahogy akarod. -
Nuada megtöltötte a kulacsokat vízzel. Aztán ledobálta ruháit és egy szál alsónadrágban megmártózott a patakban.
- Gyere, még kellemes a víz. De siess, mert hamarosan teljesen besötétedik, és hamar lehűl. – úgy tett, mintha az előző beszélgetés meg se történt volna.
Persze Evelin tudta, hogy a férfi csak megjátssza a könnyedséget. Még mindig tombol a lelke belülről, fűti a bosszúvágya. Talán egyszer lecsillapodik, de ez nem most lesz. Evelin is ledobálta ruháit, majd fehérneműben belegázolt a patakba. Kellemes volt a víz simogatása fájó végtagjainak.
- Tudsz úszni? – kérdezte a férfi.
- Nem, és sajnos semmilyen sportágban nem jeleskedem. Sosem sportoltam. Én amolyan egyszerű háziasszony vagyok. Gondolom, most jól kiábrándultál belőlem.
Ez vagyok, egy szürke kisegér. –
- Szeretem az ilyen kisegereket. – mosolygott ismét a férfi. – Sebaj, majd az úszásra is megtanítalak. Meg még pár fogásra, hogy megvédhesd magad. –
- Már is át akarsz formálni? Nem gondolod, hogy ez egy kissé túlzás? Az úszás talán még oké, bár sosem sikerült elsajátítanom, de, hogy én harcoljak? Sosem tudnék fegyvert emelni senkire se. Nem vinne rá a lélek. – hökkent meg a lány.
- Eszem ágában sincs megváltoztatni téged. Nem akarlak harcossá nevelni, csak azt szeretném, ha meg tudnád magad védeni. Csak pár trükkről lenne szó. Ugyanis én sem lehetek melletted állandóan. És ha támadás ér? Mihez kezdesz egyedül?- kérdezte Nuada.
- Rendben, ha ragaszkodsz hozzá. Ha jót akarsz mulatni rajtam. Borzasztó ügyetlen tudok lenni. –
- Nem baj, ha lassabban is tanulsz, csak az alapokat sajátítsd el. Akkor, már nyugodtabb leszek miattad. De először maradjunk a lovaglásnál. Majd ha az már jól megy, jöhet a következő lépés. –
- Ne is emlékeztess rá. Fáj minden porcikám. –
Egy kicsit még áztatták magukat, majd megszárítkoztak és felöltöztek. Nuada Tábortüzet gyújtott a hideg ellen, majd leterített egy takarót.
- Gyere, itt nem fogsz fázni. Közel a tűzhöz, és a vadállatok is távol maradnak. -
Evelin a takarót bámulta – Veled?-
- Igen. Megígérted, lovaglás közben, hogy mellettem alszol. Nem emlékszel?-
- Jó rendben, megtartom szavam. - ezzel lepihent. Nuada betakarta a lányt, és mellé bújt.
- Köszönöm. – suttogta a lány fülébe és átkarolta.
Evelin először összerezzent, mikor magán érezte a férfi, erős karjait, aztán végül élvezettel bújt a biztonságot nyújtó izmos mellkashoz. Összebújva aludtak el.
Másnap korán reggel a férfi ébresztette a lányt. Megreggeliztek, összeszedték cuccaikat és a lovakat, majd ismét útra keltek.  Evelin pár nap leforgása alatt, szépen megtanulta irányítani lovát. Nuada, esténként önvédelemre tanította. Igaz eleinte borzasztó ügyetlennek bizonyult Evelin. És mindig viccet csinált baklövéséből. Nuada furcsállta a lány viselkedését, amiért nem veszi komolyan a gyakorlatokat, ilyenkor mérgesen mutatta be ő mit tud. Evelin ámulva nézte a férfi gyakorlatozásait. Aztán ismét ő következett, újabb viccekkel befejezve. Végül a lánynak sikerült megnevettetnie a borongó férfit.  És a sok gyakorlatozás meghozta eredményét. Evelin már egész jól kezdett ráérezni a mozdulatokra. Persze a férfival sohasem veheti fel a versenyt. Ráadásul ő, mint kezdő, a kezdet elején. De az alapokat nagyjából elsajátította. Nuada büszkén nézte művét.
Evelin egyre jobban kezdte kiismerni Nuadát. Szinte átérezte a férfi minden egyes gondolatát. A lány a vitáira, már ki tudta számolni előre a férfi reakcióját. Úgy érezte, egyre jobban kezd vonzódni hozzá. És ez kissé megrémisztette, mert tudta, ha egyszer hazatalál, örökre elválnak útjaik.
Nuada egyre jobban beleszeretett ebbe a furcsa lányba, aki hol viccelődik vele, hol morog, hol meg kedvesen hozzásimul éjszakánként.
Ahogy nézte a gyakorlatozó lányt, teste hevesen reagált a látottaktól. A vágy egyre jobban fűtötte, és ő úgy érezte egyre nehezebben tudja türtőztetni magát. Szinte megrémült a saját érzelmeitől. Az nem lehet, hogy ő, aki egy kegyetlen harcos, most ellágyul egy ilyen törékeny teremtéstől. A sors furcsa játékot űz vele. Az érzelmei legyűrik büszkeségét, és évszázadok óta tartó mérhetetlen haragját.
- Evelin, mára elég. – kiáltott oda a lánynak kissé rekedtes hangon.
A lány, mozdulatait hirtelen félbeszakította.
- Valami baj van? Talán rosszul csináltam valamit? – kérdezte meglepve.
- Nem. Tökéletesek a mozdulataid. De mára elég. Menjünk most fürödni. Inkább folytassuk az úszás leckédet. – válaszolta, persze más volt a szándéka. A vízben kissé le is akarta magát hűteni, de ezt nyíltan nem mondhatta el Evelinnek.
A mai nap végén, egy gyönyörű tóparton táboroztak le. A férfi ledobálta ruháit és begázolt a friss kellemes vízbe, majd eltűnt a mélyben.
Evelin követte, de csak a sekélyebb vízbe. Egyenlőre, még nem ment neki az úszás. Szemeivel a férfit kutatta, de sehol sem látta. Már jó régóta figyelte a vizet, de a férfi nyomtalanul eltűnt. Kezdett megijedni, hogy valami baja esett.
- Nuada, hol vagy?- kiáltotta, és körbe-körbe fordulva szemlélte a vizet.
Már majdnem kétségbe esett, mikor hirtelen valaki megérintette lábait. Nagyot ugrott, azt hitte valami halféleség támadt rá, ekkor a férfi felbukkant közvetlen előtte és szorosan átkarolta.
- Itt vagyok. És most elkezdhetnénk a leckét. –
- Mért ijesztgetsz? Már azt hittem bajod esett. Aztán meg, hogy megtámadta valami a lábam. –
- Muszáj volt egy kicsit úszkálnom, hogy felfrissüljek. Ez a nyári forróság kissé megviselt. Én az éjszakákhoz vagyok hozzászokva. – válaszolta. Persze az igazat, nem mondhatta el, hogy le kellett csillapítania erős vágyát. Még a végén megrémisztené Evelint vele, és a lány, finoman szólva, éjszaka kitúrná a takaró alól. És akkor oda a meghitt összebújásnak.
- Gyere, feküdj a karjaimra, ahogy már tanultad. Próbálj meg lebegni a vízen. -
Evelin engedelmesen követte a férfi utasításait. Hanyatt feküdt és Nuada alácsúsztatta karjait. Evelin lehunyta szemeit és élvezte a víz ringatását. Pár percig így lebegett, és ekkor Nuada szép lassan elengedte. Szinte fel se tűnt neki, csak az, hogy a férfi felkiált.
- Sikerült, megcsináltad! –
Ebben a pillanatban kinyitotta szemét, és elsüllyedt, mint a nyeletlen balta. Összecsaptak feje felett a hullámok és nagyot kortyolt. Ekkor Nuada felrántotta a víz alól.
- Pedig már egész jól ment. Mi ütött beléd? –
Evelin cikákolt és prüszkölt. Miután kiköhögte magát dühösen nézett a férfira.
- Ez miattad van. Mért kellett akkorát kiabálnod? A frászt hoztad rám. –
- Csak örültem, hogy végre megtanultad a lebegést. Olyan régóta próbáljuk. –
- Tudom. És azt hiszem, sosem tanulok meg igazán úszni. Egyszerűen nincs hozzá tehetségem. –
- De már lebegtél!  Előbb vagy utóbb menni fog a többi is. Csak bíznod kell önmagadban. -
- Kedves, hogy ezt mondod, de túl sok időt pazarolsz rám. –
- Nekem van időm bőven. Gyere, most próbáljuk, meg úgy, hogy hasra fekszel. Csak lebegned kell semmi mást, egyelőre. –
Evelin beleegyezett. A férfi egyik kezével a combjainál támasztotta, másikkal a mellei alatt nyújtott támasztékot, miközben Evelin kinyújtotta előre kezeit. A lány testét elöntötte a forróság, mikor a férfi hozzáért melleihez. Pedig tudta, csak úszni tanítja. Mégis, ez az érintés felborzolta érzékeit. Hirtelen összerándult, és ismét nagyot nyelt. A férfi talpra állította gyorsan.
- Mi van veled ma? Már másodszorra akarsz nekem itt megfulladni. Azt hiszem, jobb, ha mára befejezzük az oktatást. –
- Én is ezt akartam javasolni. Fáradt vagyok. Megyek inkább aludni. –
Ezzel, faképnél hagyta a férfit.
Nuada döbbenten nézte, ahogy megtörölközik és ledől a takaróra. Aztán hirtelen kapcsolt. Hát persze, azok az érintések, túlságosan is felkavarták az érzelmeit. Magában mosolygott, amiért ekkora hatással volt a lányra. Úgy érezte, hamarosan célhoz ér, és elnyeri a lány szívét. És akkor végre az övé lesz, testestül lelkestül. Szeretni akarta, és örökké maga mellett tartani.
Pár nap múlva ismét betértek egy kis faluba.
- Ez a falu, sokkal barátságosabb. Itt kevésbé gyűlölik az embereket. De azért jobb, ha magadon hagyod a csuklyát. - szólt a férfi.
Evelin már megszokta, hogy állandóan köpenybe kell burkolóznia, ha betérnek valahová. És most már a támadásoktól sem kellett annyira tartania, mert már meg tudta védeni magát.
- Megyek, el szállásolom a lovakat. Addig te, nézz körül a piacon, hátha valami megtetszik. –
- Rendben. Ígérem, nem keltek feltűnést. -
Nuada távozott a lovakkal. Evelin mélyen a szemébe húzta a csuklyát és az árusok portékáit fürkészte. Igazából, nem volt kedve vásárolgatni, csak nézelődött. Érdekelte ennek az idegen világnak a furcsaságai. Hamarosan Csatlakozott hozzá a férfi.  Nuada átnyújtott egy tőrt a lánynak. – Tessék, ezt tedd el! Igaz, nem a legjobb minőség, de itt a piacon ennél jobbat nem kaptam. Majd, ha hazaértünk, készítek neked egy tökéleteset. -
Evelin megdöbbenve nézte a felé nyújtott tőrt.
- Ezt nem fogadhatom el. Már megmondtam, nem akarok és nem is tudok ölni. Minek nekem fegyver? –
- Azt akarom, hogy vedd el! Most! –ripakodott rá a férfi. Evelin kissé megrémült ettől az erőszakos hangtól. Nuada kapcsolt és már lágyabban szólt hozzá.
- Szükséged lesz valamire, hogy megvédhesd magad. Még a húgomnak is van tőre. Pedig ő igazán jótét lélek. -
- Rendben, ha ennyire ragaszkodsz hozzá. De úgysem fogom használni. –
- Reméljük, hogy nem lesz rá szükséged. De ha mégis, ne habozz! Csak így élheted túl a támadást. – ezzel Nuada felcsatolta a lány derekára az övet és a tőrt a köpeny alá, hogy ne lássák illetéktelenek.
Megkeresték a legközelebbi fogadót.