Érzelmek harca VI. rész 20. fejezet

FIGYELEM! Ez a történet két nő szerelméről szól és előfordulnak benne részletes szexjelenetek is. Aki ezt nem tolerálja, inkább keressen más olvasnivalót!
Köszönöm.

Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének ideje: 1999

*****************************************************************

Andrea leült az asztalához és a jegyzetfüzetébe kezdett írogatni. Készülni szeretett volna a következő napi óráira, de egyszerűen nem tudott koncentrálni. Csak Cassidy körül jártak a gondolatai. Nagyon aggódott érte.
Megrázkódott, amikor a telefon csörgése kirántotta gondolatai közül.
- Halló? - szólt bele.
- Hali! - hallotta Jeffrey hangját. - Hogy vagy?
Andrea sóhajtott.
- Minden rendben. És veled? - kérdezte formális hangon.
Jeffrey lehajtotta a fejét. Hiányzott neki a nő. Csak ült az asztala mögött és a ceruzájával játszott.
- Esetleg elmehetnénk valahova vacsorázni? - kérdezte vonakodva. Tudta, lassan elveszíti Andreát, de nem akarta feladni.
A nő ismét sóhajtott.
- Bemegyek meglátogatni Cassidy-t. Nem tudom, mikor végzek. - Nem tudta, hogy mondhatná el neki. Nem akarta csak úgy kimondani, hogy vége.
Jeffrey lehunyta a szemeit és egy pillanatig hallgatott.
- Andrea! Kérlek… Miért teszed ezt velünk?
Andrea hátra dőlt a székében és elöntötte a bánat. Fontos volt neki a férfi, de nem úgy, ahogy az akarta. De nem tudta, mégis hogy mondhatná el.
- Már nem olyan, mint régen. Sok mindent mondtál, amit nem tudok megbocsátani. Főleg Cassidy-ről… Tudod, hogy szeretem őt és aggódom érte.
- Te nem csak egyszerűen szereted őt, Andrea - fulladt el Jeffrey hangja.
- Igazad van - válaszolta a nő rövid csönd után. - Szerelmes vagyok belé.
Jeffrey nem tudott többé uralkodni a dühén.
- Mégis hogy történhetett ez? - köpte, miközben az asztalra csapot. - Egy hónapja ennek még semmi nyoma nem volt. Akkor hogyan?
- Ezt nem telefonon kellene megbeszélnünk, Jeffrey. Majd visszahívlak.
- Várj! - könyörgött a férfi, de Andrea már letette.
Csak csendben ült a székében, amikor a telefon ismét megszólalt.
- Halló? - szólt bele idegesen.
- Mi a helyzet? - hallott egy ismerős női hangot.
- Hali, Carey! Minden rendben. Csak nagyon aggódom. És veled?
- Jól vagyok, köszönöm. Épp beszélgette Roseanne-nel.
Andrea elmosolyodott.
- Látom, elmondta, nem vagyok épp önmagam mostanában.
- Igen - mosolygott Carey. - De inkább Cassidy-ről lenne szó. Kösz, hogy szóltál.
- Ne haragudj, kérlek! - sóhajtott Andrea. - Csak annyi minden történt… Az iskolából egyenesen a kórházba mentem, aztán haza, hogy kijavítsam a házi feladatokat és már hulla voltam.
- Megértem, Andrea. Ő hogy van?
Andrea előre dőlt és elmorzsolt egy könnycseppet.
- Nehezen bírom…
- Hé! - mondta Carey gyengéden. - Csak nyugi! Minden rendben lesz, oké? Bemégy ma hozzá?
- Persze. Te nem jössz, Carey?
- Dehogynem. Szeretném jól seggbe rúgni. Attól talán felébred - nevetett könnyedén, majd egy pillanatra elhallgatott. - És szeretnék ott lenni veled.
- Köszönöm. Ez sokat jelent.
- Akkor jó. Érted megyek, amint elhoztam Roseanne-t. Majd eszünk valamit. Beszédem van a kisasszonnyal.
- Miről akarsz beszélni vele, ha nem vagyok túl indiszkrét? - mosolygott Andrea.
- Azokról a lányokról, akik körülötte legyeskednek - nevetett Carey.
Andrea felsóhajtott.
- Néha bánom, hogy ennyi mindent elmondok neked, Carey.
- Hé! - nevetett fel a másik nő. - A kötelességed tanáraként, hogy mindent elmondj, ami a lányommal történik - viccelődött. - Akkor fél négyre ott leszek.
- Az csodás lesz.
- Oké. Akkor majd később találkozunk.
- Igen. És köszönöm - mondta Andrea, azzal letette a telefont. Máris sokkal jobban érezte magát.

***

Robie bekukucskált Cassidy szobájába, majd belépett. Épp az ebédszünetét töltötte és átugrott a kórházban akárcsak minden nap az elmúlt héten. Cassidy mozdulatlanul feküdt. Csak a gépek hangja töltötte be a szobát. Robie halkan becsukta az ajtót és oda lépett az ágyhoz. Csak nézte egy ideig a nő arcát, majd előre hajolt és megcsókolta a homlokát.
- Helló! - suttogta, majd leült az egyik szék szélére. - Csak gondoltam, eljövök megnézni az ebédszünetemben. Hiányzol, Cassidy. Mindannyiunknak hiányzol.
Egy ideig némán nézte a mozdulatlan arcot.
- Tudod - folytatta -, azt hiszem, el akartál menekülni minden elől. Tudom, hogy beteg vagy, de nem kellene annyit aggódnod. Andrea szeret téged, Cassidy. Tényleg szeret. És te mit csinálsz? Megteszel mindent, hogy elszabotáld a kapcsolatotokat. Istenem, milyen tökéletes pár lennétek! Te pedig elbaszod az egészet. Azt hiszem, tényleg fel kellene ébredned és küzdened azért, ami hozzád tartozik.
Elhallgatott, amikor apró mozgást vett észre Cassidy szája sarkában.
- Cassidy? - szólalt meg habozva, kezét a barátjáéra téve. - Cassidy. - Érezte, hogy a kéz megmozdul az övé alatt. - Igen, kérlek, gyere vissza! Kérlek, Cassidy! - Könny csorgott le az arcán, közben szabad kezével a vészjelző gombért nyúlt. De most nem volt vészhelyzet. Sőt, minden a lehető legjobban alakult. - Kérlek, nyisd ki a szemed! Kérlek.

***

Cassidy próbálta megrázni a fejét, de képtelen volt rá. Sötétség vette körül. Robie hangja távolinak hatott. A torka fájt, a szemei pedig nem akartak kinyílni. Alig érezte Robie kezét a sajátjában.
Szemhéjai lassan felnyíltak. A fény bántóan égetett. Szorosan lehunyta a szemeit, majd ismét lassan kinyitotta. Kábán bámulta a mennyezetet.
- Nézz rám, Cassidy! Kérlek - könyörgött egy hang, ő pedig arra fordult és megpillantotta Robie-t. - Látsz engem? - Cassidy látta a könnyet a szemében.
- Mi folyik itt? - Cassidy teste megrándult Ashleigh hangjára, de nem tudta felemelni a fejét. Továbbra is Robie-t nézte, majd egy erős kezet érzett a másik kezére telepedni. - Cassidy! Ó, istenem!
Cassidy felé fordult. Próbálta mozgatni a száját, de az izmai nem engedelmeskedtek. A torkát fájdalmas, maró érzés töltötte meg.
- Helló, Kicsim! - mosolygott Ashleigh. - Nagyon hiányoztál.
Cassidy nem tudott úrrá lenni az érzelmein. Könny csorgott az arcán és a teste remegett. Szorosan lehunyta a szemeit. Örült, hogy végre kikeveredett a sötétségből. Hiányoztak neki a barátai. Vissza akart jönni. Küzdött azért, hogy visszajöhessen, de nem tudott.
Nem emlékezett, miért került ide. Nem emlékezett semmire azután, hogy otthagyta Andreát a bárban.
Andrea.
Azon merengett, hol lehet most ő. Nagyon vágyott rá. Hiányzott neki és szívét elöntötte a szeretet érzése. Tudta, mennyire hülye volt. Csak maga mellett akarta tudni Andreát.
Ashleigh gyengéden megsimogatta a haját, Cassidy pedig mosolyogva a szemébe nézett. Beszélni akart, de csak halk nyögéseket tudott kiadni magából.
- Minden rendben lesz. Ne erőltesd!
Cassidy lehunyta a szemeit. Nagyon fáradt volt. Azonnal elaludt. Biztonságban érezte magát, ahogy Ashleigh keze a homlokára telepedett.

***

Odakint a folyosón Robie Ashleigh karjaiba vetette magát és sírni kezdett.
- Köszönöm, Ashleigh! Köszönöm, köszönöm, köszönöm. - Könny áztatta az arcát.
- Nem kell megköszönnöd, Robie - mondta a másik nő zavartan. Próbálta visszafogni magát. Tudta, hogy Robie-nak van valakije és még mindig neki tartogatja magát.
Robie elhúzódott és felnézett a másik nő szemeibe. Borzongás futott végig a testén a zöld szemek pillantásától. Lassan felemelte a kezét és végigsimított a nő arcán.
- Nagyon szép vagy, Ashleigh - suttogta.
Ashleigh nyelt egy nagyot és szemei Robie szemeiről az ajkaira vándoroltak.
- Én… - kezdte, de a hangja elcsuklott. Robie nem is engedte, hogy tovább próbálkozzon. Magához húzta őt és megcsókolta. Ashleigh nyögött egyet és teste azonnal reagált.
Ott csókolóztak a folyosón szenvedélyesen. Egy nővér, útban Cassidy szobája felé, rájuk mosolygott és szemérmesen megköszörülte a torkát.
Ashleigh és Robie szétrebbentek. Arcuk pírban égett. Csak bámultak egymásra, nem tudva, mit mondjanak. Robie csak bámulta a nő ajkait és nem vágyott másra, csak hogy ismét megcsókolja. Előre mozdult, Ashleigh pedig azonnal reagált, tenyerébe fogva az arcát. Robie megborzongott, lehinyta a szemeit és a szenvedély átjárta a testét, várva hogy Ashleigh ajkai az övéihez érjenek, de azok nem jöttek.
- Robie - suttogta a másik nő. - Szeretnélek előbb jobban megismerni. Már régóta szeretlek téged.
Robie elmosolyodott.
- Én is téged… Eljönnél velem vacsorázni valamikor, Ashleigh?
A nő felnevetett és megcsóválta a fejét.
- Ha tudtam volna, hogy ilyen könnyű lesz, nem türtőztettem volna magam ennyire.
- Ó! Szóval egyszerű? - fonta össze karjait maga előtt Robie és tettetett durcás képet vágott.
- Hé, csak most tűnik annak - nevetett Ashleigh. - De beszéljünk a vacsoráról! Amint Cassidy jobban lesz, azonnal. Most szüksége van ránk.
- Nos, ha te Cassidy-re vágysz - viccelődött Robie, majd mindketten felnevettek. - Jó szórakozást, Ashleigh! - simított végig a nő arcán, aztán felsóhajtott. - Alig várom, hogy lássam Andrea arcát.
Mindketten visszamentek Cassidy szobájába, közben Ashleigh átkarolta Robie derekát.

Folytatása következik!

Vége a VI. résznek!