Dzsinn a szamovárból 21.rész

Baglaj bég házvezetőasszonyának Dulja Poljakovának a gömbölyű karján, egyre több színes kövekkel kirakott arany karperec csillogott a napfényben, magas keblén sok gyöngysor szivárványlott. Ennek ellenére gyakran falfehér lett s mintha egész teste olvadna, akár a felhő a napon. Egyre többet, és robotszerűen imádkozott, mikor pedig ájtatosságát bevégezte és elterült az ágyban, buzgón unszolta Scsorin apját a buja teste élvezésére. Bőre olyan éléskamra szagát lehelte, amely tele van sóban és ecetben eltett ennivalókkal, füstölt hallal, sonkával. A bég gyakran és mind sűrűbben érezte, hogy az asszony túlzásba viszi buzgalmát és ölelései kimerítik erejét.
- Maradj veszteg, elfáradtam – mondta.
Azokban az órákban, amikor különösen, szomorúan érezte, hogy nem kívánja Dulját, emlékezetében felidézte felesége képét, és Scsorin, a fia születése napját.
Dulja asszony fehér nyakán és piros pozsgás, bársonysima arcán még a nyáron valamilyen piros foltocskák ütöttek ki, bár kicsinyek voltak, mint a tűszúrás, bosszankodott miattuk és hetente kétszer, lefekvés előtt, buzgón dörzsölt be egy mézszínű kenőcsöt arca és nyaka bőrébe. A tükör előtt, míg meztelen könyökét mozgatta, inge alatt nehezen hullámoztak melle gömbjei. Ura az ágyban feküdt, feje alá dugott kezekkel, a mennyezet felé meredő szakállal s amint a nőre sandított, úgy találta, hogy valami gépre hasonlít, kenőcsének szaga pedig olyan, mint a főtt toké. Dulja asszony rábeszélő suttogással elmondta imáját, szintén lefeküdt és egészségesnek hitt teste becsületes szokásával felajánlotta magát gazdájának, de Scsorin apja alvást színlelt. Az asszony teste már ismerős ösvény volt, amelyet vakon is képes lett volna követni, így nem akaródzott rá gondolni. Annál inkább gondolt másra: Allah arra tanította a muszlim férfiakat, hogy csak a házasság kedvéért házasodjanak. Ebből adódóan a szépséget csak barátai, és mások feleségében kereste, s most hogy véletlenűl az ő felesége is szép, oly kevéssé törődik vele, hogy fölöttébb igaza van az asszonyának, ha megbünteti miatta.
- A feleségedre gondolsz? – kérdezte az asszony. Ő bezzeg, talán már el is felejtett. Tán a fogadó jár a fejedben? Nem fogadó az már, bordélyház! Csak azok járnak oda, akiknek elég pénzük és elegendő idejük van. Akit feleségednek hiszel az ott a gyönyörűségek mesternője lett. Ilyen időkben, amikor félholt katonák népesítik be a város utcáit, az emberek éhen halnak a kikötőben, nagy merészség ilyen fényűző, romlott helyet birtokolni. A kommunisták meg a papok ádázul vitatkoznak egymással, de abban az egyben egyetértenek, hogy nem győzik átkozni a bordélyházakat.
Maga a városparancsnok ment megbizonyosodni miféle mulatozás folyik ott, tán mire megérkezik az új fő kommunista, be is zárja azt a bűntanyát, s mindenkit, akit ott talál börtönbe is tuszkol. Nem csak a keresztény papok, de az egyetlen itt élő mullah is a túlvilági örök tűzben égetéssel fenyegette meg azokat, akik nem röstellik gyalázatos kedvtelésüket, és eljárnak a fertelem házába. Megtanulhatta volna már, hogy a bolsevisták nem szeretik, ha valaki mindenáron meg akar valósítani valamit. Azt pedig a pokolra küldik aki az tervezgeti, hogyan kell az általuk összetákolt kupolánál nagyobbat építeni. Nemcsak süket, de ostoba is vagy én édes gazdám, nem hallod meg mit suttognak egymás fülébe arrafelé. Szerintük egy olyan medveetető, mint te, nem is lehet annak a fényűző helynek a gazdája, csak azok a kifinomult emírek voltak képesek ilyen pompában élni. Egy vöröskatona szerint, aki elkísérte Mrozov főhadnagyot, Buharában az emír palotájában látott utoljára ilyen kincseskamrát.
Dulja Poljakova nem igazán volt tudatába miket beszél a gazdájának, ő csak sértett, női hiúságán akart elégtételt venni. Az ő felkínálkozó buja testét így kihasználatlanul hagyni, gyalázatos férfi tett. Majd ő megmutatja, elbánt már ő más vadszamarakkal is, igaz azok nem okoztak neki annyi gyönyörűséget.
Miután látta, megjelentek a férfi arcán az első mély barázdák, s azokban apró cseppek fakadtak számlálatlanul, így folytatta
- A sógorom szerint, asszonya a legújabb színésznő és a legfelkapottabb táncosnő, kész félmeztelenre is vetkőzni. A férfiak nem is tudják, mit csodáljanak jobban: arcának változó kifejezésű szépségét vagy pogány istennőszobrokra emlékeztető termetét. Maga Georgij herceg is annyira belebolondult, hogy akár feleségül is venné, de megmagyarázták neki: egy olyan nagyúr, mint ő, nem vehet feleségül hetéraként számontartott nőt. A serdülőkorú lányát is így neveli, hogy szolgálatára lehessen. Egy alkalommal libatollakból készített szárnyakat kötött a vállára, mintha ő volna a szerelmeskedők körül repkedő Ámor istengyerek.
- Ki a te sógorod? – kérdezte Scsorin apja és megreccsent alatta az ágy.
- Hát, Tusin! – felelte az asszony.
Most szalma helyett puskapor kerülhetett az ágyba, mert, ahogy Dulja asszony meggyújtotta azt, a béget úgy lövellte ki, mint a puskagolyót. Megmarkolta a két meztelen női vállat és sarokba hajította a szerencsétlent. A szétterülő asszony, akinek orrából, szájából kibuggyant a vére, most megtapasztalta, hogy nem egy medveetető, hanem egy medveölővel van dolga. Nem is védekezett, csak azért rimánkodott: had mondhassa el az ilyenkor szokásos imádságot, had fejezhesse be méltón földi teendőit.
Scsorin apja, akinek a házvezetőnő halála már nem nyújthatott kellő vigasztalást
- Takarodjon! Többet ne kerüljön a szemem elé, mert különben Allah szakállára kötözöm – mondta. És kirohant a házból.
Már éppen kigurult a hold a felhők közül, amikor lován kivágtatott, a poros töltésen meg sem állt a fogadóig.
Hintók, szekerek, sorakoztak az épület előtt, bent az udvarban egy automobil állta el az útját. Habzó szájú paripáját az egyik udvaros vette gondjaiba, aki nem sokat törődött munkaadója érkezésével, hiszen bizonyára azért jött, hogy tulajdona után nézzen, erre ráijesszen, amazt megugrassza. A nagy sürgés-forgásban észre sem vették, hogy meghúzta magát a mulató egyik sarkában. Nagy függönyök vetettek árnyékot az arcára, bőre olyan feketébe ment át, melyet udvarias emberek bronznak neveznek, amelyről azonban az orosz embernek a csizmaszár jut az eszébe. Hevenyészetten volt öltözve ezért zavarban volt, amiért haragudott is magára, a szíve hangosabban vert: miért izgul?
Scsorin apja körül kapatos, hangostorkú emberek beszéltek, külföldi árukra kivetett behozatali vámokról, a földbirtokos földek összevásárlásáról, a nemesek kártékonyságáról, mindeközben mézes-mázos szavakkal, tündöklő szemekkel körül udvarolták a mellettük terpeszkedő rózsásbőrű muszlinba tekerődzött fiatal nőket.
A lármázás és a dobok hangos kopogása közben egy kövér bohóc jelent meg a színpadon, egy idomított disznót mutogatott, amely hosszúszárnyú gérokban, cilinderrel és tölcsércsizmákban, kereskedőt utánozva járt-kelt a hátsó lábain. Mindenféle mutatványra rávehető volt, hiba nélkül röfögött és táncolt. A közönség jól mulatott a tréfán, a kereskedők is jót nevettek, de egyikük alighanem más véleményen volt, mert mint később kiderült, néhány barátjával, megvesztegették az istállóőrt és ellopták a disznót. Másnap e műsorszámnál a fogadó rendkívül ügyes szakácsa ízletes mártásokkal tálalta fel, amit a vendégsereg ünnepélyes el is fogyasztott. Az már senkit nem érdekelt, hogy a bohóc bánatában felakasztotta magát.
Miközben a színpad kiürült, hirtelen minden elsötétült, majd sejtelmes fény terítette be. Négy férfi egy zongorát húzott be meggörbedve a színpadra, amelynek lábaihoz törölközőkkel voltak lovakként befogva. A zongora fedelén egy szinte meztelen nő feküdt, vakítóan fehéren és szemérmetlenül. A nő a hátán feküdt, feje alá dugott kézzel, szétbontott sötét haja összefolyt a fekete lakk csillogásával, minél közelebb ért a színpad széléhez, annál élesebben rajzolódtak ki formái és annál tolakodóbban kapcsolták magukhoz a szemeket a szőrcsomók, hónaljaiban és hasán.
A rézkerekecskék csikorogtak, a padló recsegett, a dob tompán döngött, a nehéz „díszkocsiba” fogott férfiak megálltak, kiegyenesedtek. A nő felállt a zongorán, hátravetette sűrű haját és lábát emelgette. Hullámzó mozgással kiegyenesedett és megrázta a fejét, úgy, hogy haja előreömlött és elrejtette kihívóan előremeredő keblét, teste ringásba jött és lassan, halkan, orrán keresztül, mintegy a távolból úszó, ábrándozó hangon énekelni kezdett.
Mindenki hallgatott és kimeredt nyakkal a nőt nézte, mindenkinek arca egyforma volt és szemeik egyformán vakok.
Scsorin apja mindig is tudta: felesége teste ilyen sudár, ilyen ijesztően szép lehet.
A táncosnő tenyereivel keblét és csípőjét simogatta és szakadatlanul fel-felvetette fejét, úgy tetszett, hogy haja és egész teste is nő, mind bujább és nagyobb lesz és mindent eltakar. Az apa előtt már csak ez a test, Scsorin anyjának teste volt látható, mintha semmi sem léteznék kívüle. Fullasztóan összeszorította mellét, mintha boszorkányos borzadály áradna belőle, s mikor a vendégseregen körbenézett, csak megerősödött ebben a hitében.
Ingovány, Feneketlen víz.
Scsorin apja tudta, hogy az ingovány kis tisztás a mocsaras erdőben, tisztás, amelyen a fű különösen szépen selymesedik és zölddel, de néha ha rálép az ember, alámerül a feneketlen mocsárban. És mégis – csak nézte, egyre nézte feleségét, helyéhez bilincselve meztelenségének ellenállhatatlanul leigázó erejétől. És amikor szépséges asszonyának nehéz, epedő pillantása ráesett, felhúzta vállát és meghajtotta a nyakát. Tekintetét azután a körülötte levő asztaltársaságokra fordította. Látta, hogy a félig-részeg, eltorzult alakok ugyanazzal a bamba bámulattal meresztgetik szemüket, mint ahogy Irkutszk lakói nemrég nézték azt a mázolót, aki a templom tetejéről lezuhant és holtra zúzta magát.
A táncosnő mozdulatai gyorsabbak és görcsösebbek lettek, teste úgy hajladozott, mintha le akarna ugrani a zongoráról és nem tudna, elfojtott kiáltásai még erősebben orrhangúak és dühösebbek lettek. Különösen döbbenetes volt látni, milyen hullámzóan tekergőznek lábai és milyen élesen rángatja fejét, amitől sűrű haja szárnyakként repdes vállán, majd állati bundaként omlik mellére és hátára.
A zene hirtelen elhallgatott, a táncosnő leugrott a zongoráról, valaki egy köpenyt borított a testére és kisietett vele a színpadról.
A férfiak kiabáltak, ordítottak, tapsoltak és ölelgették egymást, fehér kabátjukban halotti inges, hullákhoz hasonló pincérek ide-oda cikáztak, pohárkák és kelyhek csörrentek össze és mindnyájan inni kezdtek, mohón, mint rekkenő melegben. Falánkul vetették rá magukat az ételekre, szinte visszataszító volt az asztal fölé hajló fejeket néznie Scsorin apjának, amelyek vályúból habzsoló disznókra emlékeztették. Néhányan bosszantóan énekelni és táncolni kezdtek, uborkával, szalvétával dobálták meg őket.
Ezután a kínai bajuszos Tusin, egész csorda viháncoló nőt terelt be a színpadra, köztük egy kicsi, telt, pirosruhás kislányt. Georgij herceg felállt, felé kiáltotta
- Ne pityeregj! Még fiatal vagy, ne félj!
Scsorin apja képtelen volt megérteni: hát ez hogyan lehetséges? Túlontúl sokat látott ahhoz, hogy maradjon.
Végigment a fapadlós, hosszú folyosón, ami a mulatóteremből nyílt és benyitott egy szobába, amolyan irodafélébe. A vaskos íróasztalnál Tusin ült, a vodkás üveg nyakát szorongatta. Mikor gazdáját meglátta, tetetve, kedveskedőn mondta
- Óh, bátyám-uram itt!
A fogadós nyakon ragadta a kínai bajuszos férfit és a szekrényoldalának nyomta, talán elharapni készült a torkát, de ekkor beborította arcát a szerencsétlenből kiáramló savanyúkáposztalé és a vodka összekeveredett bűzös gőze.
- Bátyád neked a kalmüki kos, az urad ugyan lehetnék, de most a hóhérod leszek, ha nem csinálod azt, amit mondok!