Bestiák 7. fejezet

-Ugyan már, meddig működhetett volna ez a kapcsolat kettőtök között. Ő zsaru te meg egy bandavezér. Te se és ő se akarja otthagyni a munkáját. Mindkettőtöknek ez az élete. Ez ennél már csak bonyolultabb lenne.
 
-Kösz a vigasztalást. -néztem szigorúan Nika-ra.
 
-Nincs mit. Amúgy is most sok dolgod van. Kitaláltad már, hogy milyen munkába kezdesz? -kérdezte, ugyanis ahogy mondtam Kate-nek hétfőn az összes törvénytelen üzletet megszüntettem. És most munkát kellet keresnem az embereknek. Sokuknak már találtam, de még mindig maradtak. Mondhatni eddig minden simán ment. Az átcsoportosítások kicsit döcögősek voltak, de végül minden jól alakult. A bandát szétszedtem kerületekre, így minden kerületnek megvolt a maga kis főnöke, aki figyelt a rendre. Végül öt ilyen alakult, minden héten tartottunk egy tanácskozást, hogy mindent el tudjunk rendezni. Az eredeti bandám tagjai, tehát Pete, András, Nika és Anna testőri rangot kaptak. De még így is az építkezésen töltötték a napjaikat. Volt egy másik romos ház a banda birtokában, tehát oda is rendeltem ki embereket, hogy rendbe hozzák. Ezzel a munkahiány nagy részét csökkentettem. Már csak egy csoport maradt, akiknek sehogy sem találtam munkát. Végül a hét végére Andrea ajánlására egy bárt nyitottunk a közelben. A bárt ketté szedtük. A nagy részéből szórakozóhely lett, a másik részét pedig a kíváncsi szemek elől lezártuk és közösségi hellyé tettük. Így már mindenkinek volt munkája és jövedelem is folyt be. Páran elhagyták a bandát, ezzel együtt a várost is, de a többség maradt, így közel száz főre nőtt a létszám. Pete-ék tartottak egy szavazást az emberek között, hogy maradjon e a banda név, vagy legyen valami más. Végül mindenki arra szavazott, hogy maradjon. A Falka tökéletesen illet ránk. Az első napokban nagyjából tíz ember látogatott meg azzal, hogy ők is bestiák. Biztosítottam őket afelől, hogy senki nem fogja bántani őket és ha baj van nyugodtan szóljanak. Teljes egyetértés volt a Falkában afelől, hogy a bestiák nem veszélyesek. Habár kérték őket, hogy időben szóljanak, ha baj lenne. Mindenki, aki talált olyan szerkezetet, amit Dimitri használt azonnal tönkretette és elém hozta. De nem csak a bandatagok ügyeltek erre. Az első vezetői tanácson a vezetők megegyeztek arról, hogy segítik a saját bandájukban lévő bestiákat. Illetve figyelik a városba érkező szállítmányokat, hogy ne legyen bennük olyan eszköz mely manipulálhatja őket.
 
A gyűlés után Niobé egy másik banda vezetője megkért, hogy maradjak még egy kicsit. Végül úgy alakult, hogy mindenki bent maradt, mert érdekelte őket, hogy mit akar mondani. Niobé orvos volt, több kórházat is működtetett a városban. Az ő szervezete ebből és a kutatásokból áll.
 
-Mi a helyzet? -kérdeztem végül mikor láttam, hogy senki nem hagyja el a termet.
 
-Szeretnék néhány vizsgálatot elvégezni a bestiákon. -mondta minden teketóriázás nélkül. Mivel nem szóltam semmit így folytatta. -Még nem tudjuk, hogy mi alapján befolyásolja a szerkezet az embereket, de hátha tudnánk valami módszert találni ellene. Valamint hallottam, hogy néhány bestia a teliholdak múlásával elveszítik az önkontrolljukat és elvadulnak. Ez ellen is szeretnék valami ellenszert kialakítani.
 
-Rendben. A vizsgálatot kezdheted velem. Bár nem vagyok benne biztos, hogy bármit is tudsz tenni ezek ellen. A szerkezet hallás útján bolondítja meg a bestiákat. Nagyon nehéz figyelmen kívül hagyni, mert azon a frekvencia szinten mozog, amit csak mi hallunk. Az elvadulás pedig azért történik, mert az emberek szervezete nem képes megküzdeni ezzel a vírussal.
 
-De te képes vagy megküzdeni vele. -mutatott rá Niobé. -És a zajt is figyelmen kívül tudtad hagyni.
 
-Igen, de csak azért mert Kate ott volt. Ha ö nem lenne, nem biztos, hogy nem öltem volna meg mindenkit, ha rám lőnek. Talán akkor hagytam volna abba, ha a szerkezet megsemmisül. De akkor már mindegy lett volna.
 
-Azért én meg akarom próbálni. Valamint szeretnék szólni, hogy jelenleg van nálam elzárva két elvadult bestia. Altatva vannak. Egyelőre szövet és vérmintát vettem tőlük. De szeretném az engedélyedet kérni, hogy ha találunk valamit azt kipróbálhassuk rajtuk.
 
-Arra kérsz, hogy engedélyezzem az állat/ ember kísérletet?
 
-Igen.
 
-Rendben. -mondtam végül. -De ha egy kísérlet nem válik be, kérlek altassátok el az alanyt. Minél tovább van olyan állapotban annál kevesebb az esély, hogy vissza lehet hozni őket. És nem akarom, hogy sokáig szenvedjenek. De olyanokon, akik maguknál vannak nem engedem meg. És mindig látni szeretném az adott kísérleti alanyokat.
 
-Ez csak természetes. Köszönöm. -mondta Niobé, majd mindenki haza tért.
 
¤¤¤
 
-Tudod, biztos voltam benne, hogy itt leszel. -mondta Kate hátra sem fordulva a padról. A lakásához közeli parkban voltunk. Telihold volt, ő pedig szokás szerint futás után itt ült és nézte a holdat. Már az első pillanattól kezdve tudtam, hogy tudja, hogy itt vagyok. Nem is nagyon igyekeztem elbújni. Így hát vetettem még egy pillantást a holdra majd visszaváltoztam emberré és egy közeli fába rejtett ruhákat magamra húztam. Mikor ezzel végeztem megkerültem a padot és leültem mellé. Gyönyörű volt, mint mindig. De látszott rajta, hogy megviselte ez az időszak.
 
-Nem tudtam távol tartani magam. -mondtam és hátra dőlve én is holdat néztem, most már emberként.
 
-Mennyivel más, így emberként figyelni a holdat, mint farkasként? -kérdezte hirtelen.
 
-Semennyivel. A hold mindig ugyan olyan. Ő nem változik.
 
-És miért vonyítanak akkor rá a farkasok?
 
-Ötletem sincs. Nem érzek késztetést, hogy üvöltözzek vele. Néhány régi monda beszél róla, hogy a farkas a hold szerelme volt, de valaki megbüntette ezért ő itt maradt lent és a kedvese meg az égen ragadt. De igazából, hogy mi lehet az oka az üvöltésnek azt nem tudom. Talán mert olyan szép, és csak ritkán mutatja meg magát teljesen. A farkasok ezzel köszöntik őt.
 
-Érdekes elmélet. -nézett rám hirtelen mosolyogva. -Hiányoztál.
 
-Te is nekem. -mondtam szomorúan.
 
-Hogy állsz? Mármint a banda összevonással? -kérdezte kíváncsian.
 
-Az emberek segítőkészek, és mindent megtesznek, hogy ne bosszantsanak fel. -kuncogtam fel. -De fárasztó mindenkinek az igényeinek a megfelelés.
 
-Akkor ne te alakulj hozzájuk. Mégis csak te vagy a vezető, alkalmazkodjanak ők hozzád. És a farkas lét?
 
-Mindenki egyetért, hogy nincs ok a félelemre tőlük. Teljes jogú tagjai a társadalmunknak. -mondtam, végül egy kis gondolkodás után folytattam. -Az egyik vezető engedélyt kért tőlem, hogy néhány elvadulton kísérletezzen, hátha talál valamilyen ellenszert, amivel meg lehet akadályozni.
 
-Meg engedted neki, igaz? -kérdezte.
 
-Igen. -biccentettem. -Már unom, hogy teliholdkor rájuk vadászom és gondolkodás nélkül végzem velük. Néhány órája még ők is emberek voltak. Volt életük és családjuk. De a vírus elvette tőlük mindezt. Tehát igen, igent mondtam a kísérletekre. De megkértem, ha az adott kísérlet nem válik be, akkor altassák el az alanyokat. Ne szenvedjenek tovább.
 
-Tudod, hogy te valójában nem létezel? -kérdezte hosszabb hallgatás után.
 
-Ö, nem. -néztem rá bután, hogy most mi van.
 
-Szerettem volna utánajárni annak, amit mondtál. Hogy a családodat bandaháborúban veszítetted el. De nincs rólad semmilyen feljegyzés. Te a rendszer szerint nem is létezel. A mai elektronikus világban egy szellem vagy.
 
-Te utánam néztél? -kérdeztem meglepődve.
 
-Igen, ne haragudj, de te sosem beszélsz a múltadról. És ha mégis akkor ezernyi ajtót hagysz nyitva magad után. Sosem csináltam még ilyet, de most igen.
 
-Nem haragszom. Azért nincs rólam semmi, mert nem itt éltem.
 
-Azt én értem, de nem csak itt néztem utánad. Az ujjlenyomatod nincs a rendszerben. Nincsenek iskolák, semmi.
 
-Mert nem jártam iskolába. Vagyis nem úgy ahogy ti. -mosolyogtam rá.
 
-Magán suliba jártál?
 
-Mondhatni. ÁÁh, -mordultam egyet és legyőzötten dőltem hátra. -hogy tudnám neked ezt úgy elmondani, hogy ne akadj ki rajta? -néztem kérdőn a holdra.
 
-Nem tudom, hogy a hold válaszol e neked, de én igen. Kezd az elején. -mosolygott rám. -Ígérem igyekszem nem kiakadni.
 
-Egy szoros közösség tagja volt a családom. A közösségen belül tanultunk, nem jártunk rendes iskolába. Mindenre megtanítottak minket ott. De valami történt, arra már nem emlékszem, hogy mi, de el kellet hagynunk a közösséget, ekkor olyan nyolcéves lehettem. Nem sokáig, talán egy évi éltünk távol mindenkitől, apa anya az öcsém és én. Egy este ránk támadtak. A szüleim próbáltak védeni minket, de az apám meghalt és anya végső elkeseredésében valami nagyon rossz dolgot tett. Megölt mindenkit, aki ránk támadt. Majd megtámadott minket is. Nem tudtam, hogy mi történik vele, velünk. Az öcsém meghalt, anyám pedig elmenekült, mikor már nem volt kit megölnie. Egy nő talált rám. A romos házban feküdtem, haldokoltam. Magával vitt egy másik közösségbe. Otthont adott, a családjához vett. Volt egy velem egy idős fia, és később még egy lányt befogadott. Mi hárman elválaszthatatlanok voltunk. Mindig csináltunk valamit, ami miatt, megkergettek minket. Boldog voltam ott. De mikor felnőtté váltam, rá akartak kényszeríteni egy házasságra egy olyan emberrel, akit nem szerettem, és az akkori kedvesemet pedig megölték, mert tiltakozott. Így fogtam magam és eljöttem. A váltás azután ért. Egy szag miatt jöttem a városba. Nem tudtam, hogy honnan jön, de követem. Végül, emberként csatlakoztam az egyik bandához. Nem volt nehéz fel vetetnem magam, tudtam, hogy hogy működnek. És ha valaki jó akkor felveszik. De nem tetszett a működésük, így létrehoztam a sajátomat. A többit pedig már tudod.
 
-Ez nem volt annyira kiakasztó, bár sejtem, hogy sok itt a kihagyás. Sajnálom a kedvesedet. -nézet rám kiismerhetetlen tekintettel.
 
-Én is. Bár akkoriban más voltam. Ha igazán szerettem volna, akkor nem jövök el harc nélkül. Ha most valaki megpróbálna bántani téged, az életem árán is megvédenélek. -néztem a szemébe. És ő szeretettel nézett vissza rám. Közelebb hajoltam hozzá, az ajkaink csak pár centire voltak egymástól, nem hajolt el. Megtette a maradék pár centit és ő csókolt meg. Szenvedélyes és követelőző volt. Nem bírtam tovább várni. Felkaptam az ölembe és elindultam vele a lakása felé. Sietve kinyitotta az ölemből az ajtót és már bent is voltam vele a hálóba. Leültem az ágyra és hátra dőltem, magamra húzva őt. Rám ült lovagló ülésben és végig csókolta a nyakam, mielőtt visszatért volna az ajkaimhoz. Felemeltem a kezem, hogy végig tudjak simítani a testén, de visszalökte őket az ágyra, majd a fejem fölé emelte őket és az egyik kezével leszorította.
 
-Nincs nyúlka, amíg meg nem engedem. -mondta határozottan. Majd tovább csókolt. A másik kezével benyúlt a pólóm alá és a meztelen melleimet kezdte masszírozni, mellyel egy halk nyögést csalt elő a torkomból. Végül elengedte mindkét kezem és ülő helyzetbe húzott, hogy le tudja venni rólam a felsőt. Miután végzet visszalökött az ágyra. Minden zokszó nélkül engedelmeskedtem neki. Visszahajolt felém és most már mindkét kezével a melleimmel játszott. Az ajkai viszont nem találtak vissza az enyémekhez. Bebarangolta a nyakam, az arcélem, a füleimet, de csókot nem kaptam. Végig nyalta a nyakam majd a mellbimbóimat kezdte nyalogatni és szívogatni. Én pedig készségesen doromboltam alatta, mint egy kismacska. -Nem tudtam, hogy a farkasok is tudnak dorombolni. -jegyezte meg kuncogva majd folytatta az előbbi kényeztetést a másik mellemmel is. Annyira felizgatott, hogy nem bírtam magammal, de lejjebb nem ment a testemen.
 
-Kate, ha nem dugsz meg hamarosan, el fogom veszíteni az önuralmamat. -mondtam csöndesen, mire felemelte a fejét és a szemembe nézett. Lecsúszott rólam és egy lendülettel lerántotta a nadrágomat. Mindkét lábam feltolta, majd kényelmesen széthúzta őket, hogy el tudjon férni. Az egyik ujját figyelmeztetés és teketóriázás nélkül lökte a hüvelyembe, amitől egy hangos morgás szakadt ki a számból és a testem remegni kezdett, mint egy kocsonya. Az előző mellé tolt még egy ujjat és ki be kezdte mozgatni, közben a nyelvével a csiklómat kezdte kényeztetni. Nem kellett sok idő és éreztem ahogy az orgazmus minden kontrollomat elsöpöri. A testem megfeszült, és egy hangos enyhén állatias üvöltés hagyta el a torkom.
 
A karjai közt ébredtem. Felnéztem rá és tele volt a szeme boldogsággal.
 
-Még sosem ájultál bele a szexbe. -jegyezte meg mosolyogva. -Tényleg nem vicceltél azzal, hogy elveszted a kontrollt.
 
-Nem szoktam ilyennel viccelődni. -mondtam mosolyogva. -Mi történt?
 
-Elélveztél és a szemeid közben sárgán villogtak, mint a reflektor, majd beájultál.
 
-Megijesztettelek?
 
-Nem, már nem tudsz megijeszteni. De aggódtam, még soha nem dőltél ki. Nagyon feszült voltál már.
 
-Hiányoztál, és nem segítettél azzal, hogy ennyire felizgattál. -néztem rá szidóan, mire felnevetett.
 
-Nem lesz többé ilyen.
 
-Milyen? -néztem rá aggódva.
 
-Hogy ilyen sokáig távol vagy tőlem. -mondta mosolyogva és megcsókolt.
 
¤¤¤
 
Reggel magányosan ébredtem, körbe tapogattam az ágyat, de hiába, Kate nem volt ott. Így egy mély morgás kíséretében kimásztam az ágyból, majd előkerestem egy boxert meg egy trikót a nála tartott ruháimból és a keresésére indultam. A kanapén ült, kezében egy gőzölgő bögrével. Hűvös volt a lakásban és még innen messziről is láttam, hogy libabőrös. Odasétáltam hozzá és a kanapé másik végében lévő pokróccal körbetakartam. Leültem hosszában a kanapéra és behúztam a két lábam közé Kate-et, majd jó szorosan átöleltem. Éreztem a karjaim alatt ahogy a mellkasa felemelkedik majd lesüllyed. Végül hátra döntötte a fejét a vállamra és rám mosolygott. Egy csókkal jutalmaztam a mosolyát.
 
-Nagyon elgondolkodtál. -néztem rá aggódva.
 
-Igen.
 
-Megkérdezhetem, hogy min?
 
-Rajtad gondolkodom. -húzta szomorú mosolyra a szája szélét. -Vagyis azon, amit tegnap meséltél nekem.
 
-Hm- morogtam bele a tarkójába, jelezve, hogy figyelek.
 
-A régi testi sérülések a váltással eltűnnek? -kérdezte elgondolkodva.
 
-Nem. Azok a sérülések, amelyek az emberek azelőtt szereznek, hogy a vírus megfertőzné őket, megmaradnak.
 
-Rajtad nincsenek sérülésnyomok. -mondta csendesen.
 
-Igen, tudom. -majd végül hosszú hallgatás után folytattam. -Én már gyerekként bestia voltam. Így születtem, a családom és mindenki más, akit ismertem bestia volt. Ritka vendég volt felénk az ember. Mi elkerültük őket, ők elkerültek minket.
 
-Bestiák ölték meg a szüleidet?
 
-Nem, emberek voltak. Miattam tették. -mondtam érzelem mentesen.
 
Kate letette a bögrét a kanapé mellett lévő asztalra, majd megfordult és törökülésben leült előttem. Felemelte a kezét és végigsimított az arcomon.
 
-Ha nem akarsz róla beszélni, nem kell. Nem akarok semmit kierőszakolni belőled. -mondta csendesen, még mindig az arcomat fogva. Lehunytam a szemem és még jobban belehajoltam a kezébe. Közelebb kúszott hozzám és magához húzott, és a vállára fektette a fejem. Olyan jó érzés volt, megnyugtató. Hallottam ahogy a szíve ütemesen dobol, kicsit talán gyorsabban is a kelleténél a közelségemre.
 
-Egyik teliholdkor összevesztem a szüleimmel. Nem szerettem, hogy nem vagyunk a közösségben. Tudtam, hogy valami történt, de nem mondták el, hogy mi. Ordítottam velük, majd úgy döntöttem, hogy elmegyek futni egyet, a tiltásuk ellenére. Odakint olyan jó illatok voltak, hogy akaratlanul is elkezdtem követni egyet. A szag a közeli faluba vitt, az emberek megijedtek tőlem, és rám támadtak, ezért hazarohantam. Nem mondtam el, hogy a faluban jártam mert, ha megtudták volna nagyon mérgesek lettek volna. Lefeküdtünk aludni. Az üvöltözésre ébredtem. Anya bejött, hogy vigyázzon ránk, míg apa kiment, hogy elkergesse őket. De nem jött vissza. Helyette emberek jöttek be. Rálőttek anyára és bántották őt. Anya nem volt elég erős így a földre taszították. Rájuk támadtam mire kikötöztek. És egy kést mártottak belém. Anya felüvöltött, majd... Majd mindenki hallott volt. -mondtam.
 
-Azt mondtad, hogy tett valamit anyukád, amitől megölt mindenkit. Tudod, hogy mi volt az? -kérdezte csendesen.
 
-Igen. Már tudom. Azért, hogy megvédjen minket feláldozta saját magát. Hagyta, hogy a szörny győzedelmeskedjen felette.
 
-Nagyon sajnálom. -mondta Kate, majd kissé eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni. -De itt nem bánthat senki. Nem hagyom, hogy akár egy ember is hozzád érjen. -mondta határozottan, majd megpuszilta a homlokom. Halkan felkuncogtam a határozottságán és gyengéden hátra löktem a kanapén, majd utána másztam és szorosan hozzábújtam.
 
-És hogy tervezed kivitelezni? -kérdeztem.
 
-Azt még nem tudom. -mondta és gyengéden a hátamat cirógatta. -Volt már, hogy te is feladtad volna a lényedet?
 
-Igen, egyszer. Amikor a szigeten voltunk. Nem sok kellet hozzá, hogy a segítségét kérjem a szörnynek, hogy megtudjalak menteni téged. -néztem fel a szemében. Fájdalmat és hitetlenkedést láttam a szemében.
 
-Te miattam feladnád magad? -kérdezte megrökönyödve.
 
-Érted bármit feladnék, hogy életben tartsalak.
 
-Miért? Miért érek többet, mint bármely másik lány, akivel együtt voltál?
 
-Emlékszel amikor azt kérdezted, hogy miért vonyít a farkas a holdra. Én pedig mondtam egy buta történetet arról, hogy a farkas kedvese a hold? -kérdeztem, mire biccentet egyet. -Nem azért vonyít. Valójában azért, mert elvették a kedvesét és a holdat okolja, mert miatta már soha nem lehet boldog.
 
-Ezt nem értem. Mármint nagyjából, de a soha részét nem.
 
-Mi egy életre választunk párt magunknak. Én nem csak szeretlek, hanem nem tudok élni nélküled. Ez a pár hét amíg távol voltam tőled pokoli volt. -mondtam, miközben felültem és a lábaimat a földre rakva rákönyököltem a térdemre, úgy néztem vissza rá. -Én nem... Nem akarlak kötelezni semmire. Azt akarom, ami neked a legjobb, de én már választottam magamnak párt, téged. És ezen nem tudok és nem is akarok változtatni. A bennem lévő szörny hallgat rád, elcsitul a közeledben. Te képes vagy az őrületből is visszahozni engem. Csak te és senki más nincs rám ilyen hatással. -Kate idő közben felült mellém és kifürkészhetetlenül nézett engem.
 
-Szeretlek és én sem tervezem, hogy lecseréllek. Nem könnyű veled, de semmiért nem cserélném el. De nem tudom, hogy hogyan biztosíthatnálak téged afelől, hogy nem áll szándékomban cserbenhagyni téged. Még mindig rengeteg titkot rejtegetsz, de ez nem számít. Mert már nem tudsz olyat tenni, vagy mondani, ami elijeszthetne. Nehéz felérni hozzád, de igyekszem.
 
-Kate, bármit csinálj is az nekem az. Bárki is légy én úgy fogadlak el ahogy vagy. -néztem határozottan a szemébe.
 
-Nos, én is téged. Nekem így kelessz. -mondta, majd felém hajolt és megcsókolt.