Bestiák 4. fejezet

A következő heteket hétvégéit együtt töltöttük. Vagyis pontosabban én nála. Kezdeti félelemem miszerint a szex hevében átváltozom alaptalannak bizonyult, ahelyett, hogy felizgatta volna bennem a bestiát inkább elaltatta, kielégítette a vágyait. A bandában is minden jól alakult. Még többen jöttek dolgozni hozzánk Dimitritől, így most már nagyjából húszan dolgoztunk a házon. Minden bizonnyal gyorsabban haladtunk. Minden tökéletes volt, egy dolgot kivéve. Közeledett a szuperhold és már csak kevesebb mint egy hét volt hátra az érkezéséig. Kate szerda este bejött az építkezésre, azonnal leszidtam és egy biztonsági sisakot húztam a fejére. Mégis mit képzelt hagyom, hogy anélkül mászkáljon. Végül körbe vezettem az épületben. Megmutattam a helyrehozott szobákat, melyek még üresek voltak és festésre vártak. Valamint bevittem az irodává átalakított egyik földszinti szobába, ahol a többiek lebzseltek munka végén. Épp azt tervezgették, hogy póker estet tartanak és érdekelte őket, hogy nem e tartanánk velük. Miért is ne alapon igent mondtunk. Néhány srác Dimitri bandájából is ott maradt pókerezni, így egy vidám estére sikeredett a dolog. Szigorúan csak ropiban játszottunk. Egyértelmű volt, hogy Pete csal, de nem bírtuk rábizonyítani. Végül a csendes, de annál rafináltabb András az utolsó menetben mindent elnyert tőle. Kate jól érezte magát és a többiek is boldogan fogadták be. Pete eleinte megpróbálta heccelni, hogy felhúzza, de könnyen elintézte és utána visszább vett az arcából a srác. A parti után Kate megkért vigyem haza, mert már fáradt. Végül mikor hozzá értem kiderült, mégsem olyan fáradt, mint ahogy mondta és az estét nála töltöttem. Reggel a csókjaira ébredtem.
-Jó reggelt szerelmem. -mormogtam csukott szemmel.
-Jó reggelt. -mondta.
-Mennyi az idő?
-Hét óra van. -mondta egy kis szünetet tartva a testem végig csókolásával.
-Hm, tudod, ha így folytatod el fogunk késni a munkából. -mondtam szidó hanggal.
-Már miért késnénk el. Hisz még időben vagyunk. -méltatlankodott.
-Még igen, de ha rád vetem magam már nem leszünk. -mosolyogtam rá és kinyitottam a szemem.
-Tudod, gondolkodtam. -mondta az autóban, ahogy siettünk munkába. Mivel előző este ő a háznál hagyta a kocsiját így én vittem odáig. És persze, hogy késésben voltunk.
-Min? -kérdeztem rápillantva.
-Mi lenne, ha a hétvégét nem nálam töltenénk, hanem elmennénk valahova? -kérdezte.
-És hova szeretnél menni?
-A családomnak van egy vadászháza a közeli szigeten. Kiruccanhatnánk oda. Te úgyis imádod a természetet és ez a ház az erdő közepén van. Na, mit szólsz? Te, én és a természet. -incselkedett.
-Rendben. Benne vagyok. -mosolyogtam rá. -De vasárnap este vissza kell érnünk, mert hétfőn munka mindkettőnknek és nem hinném, hogy több késést elnéznének.
-Jó de akkor menjünk péntek este, így lesz ott egy teljes napunk. Kirándulhatunk, meg ilyenek.
-Rendben. -egyeztem bele végül.
 
¤¤¤
 
Péntek reggel az irodában voltak a srácok mire én odaértem. Ép azt beszélték meg, hogy melyik legyen a következő szoba melyiket helyrepofozzák. Be léptemre egyszerre köszöntek.
-Szép jó reggelt mindenkinek. Na mire esett a választás? -kérdeztem miközben leültem az asztalomhoz.
-Szerintem a harmadikon lévő szobákat kéne rendbe raknunk. Mehetnénk azokkal szépen sorba. Tegyük használhatóvá a folyosót, aztán utána a szobákat. -mondta Pete.
-Rendben, valaki másnak még javaslata?
-Nincs. -hangzott egyszerre a válasz.
-Rendben, még valami. -mondtam még mielőtt felálltak volna, hogy induljunk. -A hétvégét Kate-el töltöm, elmegyünk egy nyaralóba, szóval nem leszek elérhető. Meglesztek nélkülem?
-Persze, hogy meg. Nem ez az első alkalom, hogy magányosan töltjük a hétvégéinket. Mikorra jöttök vissza?
-Vasárnap este, ha minden igaz. Hétfőn mindenképpen itt leszek már. -mosolyogtam rájuk.
-Jól van, jó szórakozást. -mosolygott rám András.
-Várj és mikor indultok? -kérdezte Nika.
-Ma este, szóval ma ötig tart a munka. Utána szabad esete mindenkinek.
 
¤¤¤
 
Alig vártam, hogy vége legyen a munkának. Szerettem ezeket az elpepecselős munkákat, de ma sokkal jobban szerettem volna már Kate-el lenni. Megváltásként ért, mikor eljött az öt óra. András szólt, hogy majd ők elpakolnak, menjek csak nyugodtan romantikázni. Más esetekben, én maradnék itt a legtovább, de most engedtem és egy gyors köszönés után siettem is az épület előtt álló kocsimhoz. Alig húsz perc múlva már a lakásomon voltam. Gyorsan összeszedtem mindazt amire a hétvégén szükségem lehet. Kate szerint egy régi vadászházba megyünk. Távol mindenkitől, így meggyőztem, hogy menjünk az én egyik terepjárómmal. Még évekkel ezelőtt vettem és még sosem volt időm jól megjáratni, ép itt volt az ideje. Szóval mikor végeztem a pakolással felkaptam a vállamra a sporttáskát és már mentem is a közeli garázshoz a terepjáróért. A zöld Samurai ott várt rám. Ahogy megbeszéltük hétre értem Kate lakásához. Kate addigra már a parkolóban várt az ő kis motyójával. Átnyúltam az anyós üléshez és kinyitottam neki az ajtót, hogy be tudjon ülni.
-Szia édes. -köszönt, mikor beszállt.
-Szia szivi. -köszöntem én is és magamhoz vontam egy vad csók erejéig.
-Fura téged egy ilyen kocsiban látni. -mondta, miközben átsuhantunk a városon.
-Miért?
-Mert te inkább sportkocsis típus vagy. Nem tudnálak elképzelni téged, mondjuk vadászként, vagy valami ilyesmiként.
-Nos, pedig tele vagyok meglepetéssel. -mosolyogtam rá.
Szép lassan kiértünk a városból. Egy a várostól nem messze található nagyobb szigetre igyekeztünk. A szigetre egy hídon keresztül lehetett eljutni, mely a várostól nagyjából tizenöt percnyire lehetett. Ez a terület a változás éjszakája után egyre inkább kiüresedett. Bandák lakták be. Így nem igazán volt mit nézegetni útközben. Viszont a sziget csodálatos volt, még este is. A sziget inkább üdülő hely volt, sem mint, hogy lakjon ott bárki huzamos ideig. Persze azért a sziget másik felén volt egy kis falu nagyjából száz- kétszáz emberrel, oda egy betonút vezetett. De ezeken és néhány nyaralón kívül nem volt itt semmi, csak vadak, és hatalmas erdő. Kate-ék nyaralóját is csak azért találtuk meg mert Kate emlékezett még rá, hogy merre volt a főúttól. Végül kilencre értünk oda a nyaralóhoz. Hatalmas kétszintes ház volt. Látszott, hogy sok ember számára készült. Az egész épület téglákból volt kirakva, hogy ellen álljon az időjárásnak. Kate ment nyitni az ajtót míg én a csomagokat vittem. Bent egy hatalmas nappali látványa fogadott. Középen egy hatalmas kandallóval. Balra konyha és étkező, jobbra pedig a lenti szoba, előtte pedig egy nagy forgólépcső mely az emeletre vitt. Átnéztük az összes helyiséget, végül a földszinti szoba mellet döntöttünk, melyről kiderült, hogy saját fürdője van. Hatalmas francia ágy terpeszkedett a szoba közepén. Vele szembeni falon egy hatalmas tv és hozzá egy DVD lejátszó. A szobában körben szekrények kaptak még helyet. Kate felajánlotta, hogy megcsinálja az ágyat, én pedig addig csináljak tüzet a kandallóba.
Félórával később a kandalló előtt ültünk a szőnyegen. Habár mögöttünk ott tornyosult a kanapé, de nem volt kedvünk az használni, csak háttámlának. Egymás mellet ültünk és a nemrég elkészült tükörtojásainkat majszoltuk. Annyira jó érzés volt itt lenni Kate-el, a valóvilágtól távol. Itt senki előtt nem kellett bizonyítanom, önmagam lehettem és ő is. Láttam rajta, hogy ő is sokkal nyugodtabb és boldogabb volt.
-Megtudnám ezt szokni. -mondta, majd felém hajolt és megcsókolt.
-Nos én is. -néztem rá kacéran.
 
¤¤¤
 
Szombat hajnalban a madarak csiripelésére ébredtem. Óvatosan kimásztam Kate alól, majd belebújtam egy boxerbe és egy pólóba és nesztelenül kiosontam a szobából. Majd nem bírtam magammal és kimentem a házból is. Olyan csodás idő volt odakint, sütött a nap és a kellemes szellő simogatott. Mindennek nagyszerű illata volt. Kedvem lett volna körbe futni a szigetet. De végül le kellet tennem erről, hisz Kate nem biztos, hogy örülne, ha helyettem egy százkilós farkast találna az udvarban.
-Mégis mit csinálsz te idekint? -jött egy álmos hang a hátam mögül. Kata kócos hajjal állt az ajtóban, körülötte egy takaróval.
-Levegőzőm. -mosolyogtam rá.
-Ebben a hidegben te mezítláb, bokszerben, meg egy rövid pólóban mászkálsz kint. Teljesen elment az eszed?! Meg fogsz fázni. -méltatlankodott.
-Dehogy is. Nincs hideg. Csak te érzed úgy. Miért keltél fel?
-Hiányoltalak az ágyból. -nézet rám szomorúan. Így hát megadóan elindultam felé. Kicsit hátrébb állt, hogy be tudjak bújni mellette, de nekem egészen más dolog járt a fejemben. Amint az ajtóba értem óvatosan kikaptam alóla a lábait, és a kezembe kaptam, szerencsére a műveletet segítette a köré csavart takaró is, persze ezt egy sikkantással jutalmazta. Az egyik lábammal belöktem az ajtót és elindultam vele a háló felé. Egész napot az ágyban töltöttük, jó néha azért ki-ki mentünk enni vagy mosdóba. De egyébként tényleg az ágyban voltunk. A háznak volt saját generátora, így áram is volt. Ha éppen pihenőre vágytunk kerestünk valami érdekes filmet és elindítottuk a DVD-ben. Habár kirándulást is terveztünk aznapra nem lett belőle semmi. Végül nem bántuk, sokkal jobban élveztük egymás társaságát. És még másnap délelőtt is van rá lehetőségünk. Aznap este viszont leszakadt az ég. Kate másnap reggel kapott egy hívást miszerint a hidat lezárták a megduzzadt folyó miatt, így kénytelenek leszünk egy két nappal tovább maradni. Kate, megnyugtatásként közölte, hogy még egy pár nap pihenés kinek árthat. Nem akartam lelombozni vagy megijeszteni, de végül is kinek árthat néhány éjszaka egy sziget elhagyatott területén teliholdkor. Vasárnap este volt a telihold első estéje. Mivel nem hoztunk magunkkal annyi élelmet, hogy erre a pár napra még elég legyen, így kénytelenek voltunk elindulni a sziget másik oldalán lévő falu felé. Kate ragaszkodott hozzá, hogy sétáljunk. Már nem eset az eső és a főúton el tudunk menni a faluig. Végül kénytelen voltam beadni a derekam és gyalog indultunk el. A biztonság kedvéért még elraktam Kate családjának az egyik vadásztőrét melyet az egyik fiókban találtam. Fő a biztonság címszóval, bár erről neki nem szóltam.
A falu nagyjából egy órányi sétára lehetett, útközben nem találkoztunk senkivel és semmivel. Minden nagyon csendes volt. Kate élvezte a sétát, ezen a téren nagyon hasonlítottunk. Mindketten szerettünk mozogni, és a természetet járni. Jól éreztem magam az úton és sikerült minden aggodalmamat félretennem. Nevettünk, viccelődtünk és piszkálódtunk. Igazán megnyugtató volt, végre normálisnak lenni. A baj az első házhoz érve ért minket. Egy egyszintes faház volt, tornáccal. A ház előtt egy férfi feküdt a hasán, így nem láthattuk, hogy él e még. Nem voltam elég gyors, hogy elkapjam Kate kezét még mielőtt az megfordította volna. Abban a pillanatban nem tudtam megállapítani, hogy az undor vagy a félelem volt nagyobb az arcán, de nem voltam benne biztos, hogy nem hányja el magát ott helyben. A férfi arcából és a testéből még több helyről hiányoztak kisebb vagy hatalmas darabok, néhol egészen a csontig le lehetett látni. A test nem lehetett több egy naposnál. A vér már megszáradt körülötte és benne is. Óvatosan megérintettem Kate vállát, hogy magamra vonjam a figyelmét.
-Maradj itt, bemegyek körül nézek. Keresek valami kaját és húzunk innen a fenébe. -nem volt se ereje sem ideje válaszolni mert már elindultam a ház felé. Sötét volt bent, bár ez engem nem zavart. Bent találtam még egy testet, meg egy csomó fegyvert és kést az asztalon. Muníción kívül szerencsére találtam még konzerv kajákat is. Magammal hoztam a sport táskámat így azt megtöltöttem kajával és néhány fegyvert is elraktam a biztonság kedvéért. Már majdnem végeztem amikor meghallottam Kate ordítását. Fogtam a cuccost és kirohantam a házból. Kate a ház előtt állt vagy tíz méterrel, előtte két férfi. Nos nem éppen szokványos kinézettel.
-Bocsánat, csak megijesztettek. -mentegetőzött Kate a két férfinak. -Minden rendben? Tudunk valahogy segíteni? -kérdezte a két férfi szörnyű állapotát mustrálva.
-Végül is igen. -röhögött fel az egyik, majd egyszerre elkezdtek Kate felé rohanni. Elővettem a vadásztőrt a zsebemből és futás közben homlokon dobtam vele az egyiket. A tőr markolata látszott csak ki a fejéből, ahogy elterült a földön. Ettől a másik is megrettent és megállt, hogy a társát tanulmányozza. Kate elborzadt képpel nézett rám. Akkorra már mellette álltam és rángattam egyre messzebb a még megmaradt férfitól. De persze ő nem hagyta magát, és igaza volt, végül is most öltem meg egy számára teljesen ártatlan férfit. Kate ellökött magától így egy kicsit hátrébb tántorodtam és ledobtam a földre a táskát. A másik férfi kihasználva az alkalmat Kate-re vetette magát. Nem volt más választásom, beléptem Kate elé és felfogtam a támadást. A férfi beleharapott a felkaromba. Éreztem ahogy próbál egy darabot kitépni a kezemből. Másik kezemmel felrántottam a fejét mire elengedett. Még mielőtt bármit is tehetett volna eltörtem a nyakát és a földre dobtam. Nem volt sok kedvem Kate szemébe nézni ezek után, de el kellet tűnünk innen, így megfordultam és ránéztem. Félelmet és értetlenséget láttam a szemében. Majd felsikított. Reménykedtem benne, hogy nem miattam mert ennyire azért nem vagyok ijesztő. Igazam lett. A férfi, akit fejbe dobtam tőrrel felállt, kivette a fejéből a tőrt és elindult felém. Megpróbált leszúrni a tőrrel, de én erősebb és gyorsabb is voltam nála. Kicsavartam a kezéből a tőrt és közben igyekeztem egy biztonságos távot megtartani a szájától. Majd kirúgtam alóla a lábát és a tőrrel átvágtam a nyakát, majd egy nagyobb erőfeszítéssel le is vágtam a helyéről. Majd odaléptem a másikhoz is és annak is eltávolítottam a helyéről a fejét. Most mondhatnám, hogy az egész karom, meg mindenem tiszta vér lett, de ez nem igaz. A két férfi vére már alvadt volt a testükben.
Óvatosan elindultam Kate felé, közben a tőrt elraktam és a táskát felvettem a földről.
-El kell tűnünk innen. -szóltam csendesen, mikor nagyjából két méterre megálltam tőle.
-Te.. Te megölted őket. -nyögte végül.
-Nos inkább ölöm meg őket sem mint, hogy te vagy én úgy végezzük, mint ez a szerencsétlen flótás. Mutattam a tőlünk nem messze lévő halott férfira.
-Ők tették ezt vele?
-Minden bizonnyal. Kannibálok voltak egy kis bestia fertőzéssel. Már rég elvesztették emberi mivoltukat.
Egy pillanatig még zavartan nézett, majd megrázta a fejét és elindult felém. -Találtál bent elősegély csomagot? -kérdezte, miközben óvatosan megvizsgálta a karom.
-Igen azt hiszem láttam bent. -nyögtem fel. Kate igyekezet nem fent akadni azon, hogy még egy holtest van odabent. Gyorsan előkereste az elsősegély csomagot és fertőtlenítette, majd bekötözte a kezemet. Majd sietve elindultunk visszafelé. Visszafelé úton csöndben jött mellettem. Láttam, hogy nagyon zavarja az, ami történt. Végül is zsaru naná, hogy zavarja. És az a tény sem segített semmit, hogy én szívbaj nélkül végeztem két emberrel. Nyilván, ha tudná, hogy egy banda feje vagyok akkor kevésbé lepődne meg, de most csak azt tudja, hogy építkezésen dolgozom.
-Elárulod, hogy min gondolkodsz? -kérdeztem reménykedve.
-Azon, ami történt. -szólalt meg kis várakozás után. -Nekem nem jutott volna eszembe, hogy ők lehetnek a gyilkosok. Te pedig gondolkodás nélkül végeztél velük. Honnan tudtad, hogy ők voltak? Hogy ők..
-Szörnyetegek? -fejeztem be helyette a mondatot. Rám nézett majd bólintott egyet. -Valahogy sejtettem. Nem úgy néztek ki, mint akik jó szándékúak. És amikor elkezdtek feléd rohanni, biztos voltam benne, hogy nem csak megölelni akarnak.
-De hogy tudtad, úgy fejbe dobni? Még nekem sem biztos, hogy menne, futás közben meg pláne nem.
-Sokat gyakorlok kalapáccsal meg csavarkulccsal. Az építkezés mellet szerelőműhelyben is dolgozom. Ott pedig nincs kedvünk egymáshoz sétálni az egyes szerszámokkal, így általában dobáljuk azokat. Ha nem tudsz jól dobni több munkád lesz a betört szélvédők miatt. -Hitetlenkedve nézet rám, így biztos voltam benne, hogy nem vette be ezt a mesét, de nem kérdezett erről többet.
Elég sok időt voltunk kint, így gyorsan elment a nap. Nem sokkal azután, hogy visszaértünk a házhoz besötétedett. Behordtam annyi fát amennyivel jó sokáig kihúzzuk és megraktam a tüzet, hogy végre felmelegedjünk. Addig Kate csinált vacsorát nekünk. Meglepetésemre, nem távol ült le tőlem, hanem szorosan mellém ült a vacsorához és utána sem ment túl messze. Közös megegyezésre kivittük az ágyneműt a kandalló elé, a fotelt pedig hátrébb toltuk, hogy kényelmesen elférjünk előtte. Szinte fél óránként aggodalmasan nézett rám vagy megkérdezte, hogy hogy van a karom. Azt nem mondhattam neki, hogy én gyorsan gyógyulok, így valószínűleg már csak egy karcolás látszik rajta. Egyébként csendben ültünk és a tüzet figyeltük, mikor egyszer csak megszólalt.
-Azon az estén, amikor a változás történt, a barátnőmmel voltam. -mondta csendesen. -Ép szeretkeztünk. Ő egyre erősebben és erőszakosabban viselkedett. Nem értettem, hogy mi történik vele, hogy miért ilyen. Végül sikerült kiszabadulnom, próbáltam nyugtatni, de telesen elveszítette a fejét. Végül lelőttem. -mondta, olyan halkan, hogy szinte alig hallottam. -Azóta kerülöm a bestiákat. Mostanig nem is találkoztam eggyel sem.
-Sajnálom, ami vele történt. És nos, sajnálom, ha ki kell ábrándítanom téged, de ők nem voltak bestiák. Ők olyan szerencsétlenek voltak, akiket megharaptak, vagy ők ettek olyan valakiből -vagy holtestéből így került a szervezetükbe a vírus. Nem változtak volna át soha, csak elvesztették az emberi mivoltukat. -hitetlenkedve nézett rám. -Egyébként én akkor nem voltam a városban. Úgyhogy kimaradtam a nagy rettegésből. -mosolyogtam rá.
 
¤¤¤
 
Zihálva és izzadva ébredtem. Kate mellettem feküdt, szerencsére nem ébresztettem fel. A testem remegett és nem tudtam ellene tenni semmit. Bármi is történik egy dologban biztos voltam, nem a hold teszi ezt velem. Már rég nincs rám hatással és még ha hatással is lenne nem éreznék ilyet. Odakint hangokat hallottam. Igyekeztem fülelni, farkasok mászkáltak odakint. Hirtelen egy kéz érintését éreztem meg a hátamon.
-Minden rendben? -kérdezte aggódva. -Tiszta víz vagy.
-Persze, jól vagyok. -mondtam, s közben igyekeztem csillapítani a remegésemet.
-Mutasd, hadd nézzem a sebed. -mondta és már le is vette a kötést. A következő pillanatban a szoba másik oldalán állt és félelemmel nézett rám. Rá néztem a karomra. Már nem volt ott a seb, de egy hatalmas lila folt terjengett helyette. Elfertőződött volna. De nem volt időm és erőm erre koncentrálni. Farkas üvöltés jött kintről. Kate felemelte a függönyt és kinézett. Amilyen gyorsan csak tudtam, mellette teremtem és elrántottam onnan. Visszahúztam a kanapéhoz és lenyomtam rá.
-Ne menj az ablakok közelébe! -szóltam rá. -Ez a sziget hemzseg a farkasoktól és nem vagyok biztos benne, hogy nem fognak megtámadni.
-És te? Emberként nem gyógyulnál ilyen gyorsan. -nézet rám kérdőn. -Mi vagy?
-Tudod, hogy mi vagyok. Sajnálom, nem ép ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy ezt megvitassuk. De amíg itt vagyunk próbálj meg megbízni bennem. Én nem akarlak bántani, de azok ott kint nagyon is.
-Kik? -kérdezte rémülten.
-Farkasok, igyekszem figyelni, hogy mikor jönnek túl közel, de egyelőre távol tartják magukat tőlünk. -odasétáltam és leguggoltam elé. -Próbálj meg aludni. Ha baj van felkeltelek. -néztem komolyan a szemébe, majd felálltam, megkerültem a kanapét és a másik oldalán lekuporodtam a földre. Hallottam ahogy eldől az ágyon és próbálja rendezni a légzését. Talán fél óra is eltelt mire hallottam, hogy a légzése egyenletesebb lett. Míg ő aludt addig én próbáltam nem a karomba nyilalló fájdalomra gondolni és arra a remegésre mely a testemet fogta el és inkább a kinti zajokat figyeltem. Egy idő után megelégeltem a dolgot és elővettem a vadászkést mellyel a két férfit megöltem. Mikor visszatértünk letisztítottam úgyhogy most csak fertőtleníteni kellet. Erre a létező legjobb módszer a tűz. Óvatosan odasétáltam a kandallóhoz és a tűzbe tettem a kést. Megvártam míg elég meleg lett, majd kisurrantam a nappaliból át a konyhába. Egybe épített fa ajtó volt a falba, amit csendben becsuktam. Amint az asztalhoz értem a tőrrel felvágtam a karom ott, ahol az a féreg megharapott. Lehet, hogy magas a fájdalom küszöböm, de küzdenem kellett azért, hogy ne ordítsak fel, azért meg főleg, hogy tovább húzzam a kést.
-Te meg mi az istent csinálsz?! -hallottam meg Kate hangját a nappali felől.
-Műtök. -mondtam szárazon majd letettem a tőrt és minden figyelmemet a sebre koncentráltam. Bűzlött, erős -csípős szaga volt. És a vér sem volt olyan híg, mint amilyennek lennie kellene.
-Mi a baj? -lépett közelebb.
-Elfertőződött. -mondtam és óvatosan rápillantottam, valódi aggodalmat láttam az arcán.
-Tudok segíteni?
-Nem. Még én sem tudom, hogy hogy tudnám ezt helyrehozni. De azért kösz...
A mondatomat üvegcsörömpölés szakította félbe. Azonnal Kate mellett teremtem és behúztam a konyhába. Majd az épület másik oldalát kezdtem el fürkészni. Hirtelen egy fémet éreztem a tenyeremnél. Kate felém nyújtotta a tőrt. Elvettem és lassan elindultam a háló felé. A kanapénál jártam amikor egy farkas jelent meg a háló ajtajában. Nem sokat teketóriázott, azonnal nekem ugrott. Igyekeztem az állkapcsát távol tartani magamtól és közben leszúrni. Sikerült szíven szúrnom, de ő cserébe megharapott.
-Kezd nagyon elegem lenni belőle, hogy ma mindenki megharap. -morogtam miközben a földre fektettem az állatot. -Na, most jött el az az idő amikor elhúzzuk innen a csíkot, kedvesem. -néztem Kate-re. Ő csak bólintott és a kanapén lévő ruháit felkapkodta. Bementem a hálóba a maradék cuccainkért. Az ablakon egy hatalmas lyuk tátongott, de nem volt más bent. Én is felöltöztem és a táskákkal a kezemben kimentem. Mire kiértem Kate már felöltözött és a farkast mustrálta.
-Nem fog felébredni. -mondtam.
-Remélem is. Ugye tudod, hogy a híd még nem járható? -kérdezte aggódva.
-Nos, hamarosan kiderül, hogy ez így van e még.
Ahogy kiléptünk az épületből vagy tíz farkas üvöltött fel. Kate-el gyorsan beugrottunk a Samuraiba és már indítottam is. Olyan gyorsan mentem amennyire csak tudtam. Már a főúton jártunk amikor Kate-re néztem. -Kösd be magad. -szóltam rá.
-Te is. -válaszolta vissza, miközben teljesítette a kérésemet. De már nem volt időm, mert egy hatalmas test csapódott nekünk. Próbáltam a kocsit egyenesben tartani, de felesleges volt. A kerekek már nem voltak az úton, mi pedig körbe körbe pördültünk.
 
¤¤¤
 
A fájdalomra ébredtem melyet a biztonsági öv szorítása okozott. Óvatosan kinyitottam a szemem, éles fájdalom hasított a fejembe. Jó tudni, hogy még élek. Balra fordítottam a fejem, hogy megnézem mi a helyzet Roze-al. Nem is tudtam felfogni egyből, amit láttam. Az autó az oldalán feküdt pont azon az oldalán, ahol Roze ült. Roze félig az autón kívül volt. A lábai és a törzse bent volt, de a felső része az autó alatt, kint volt. Törött üvegszilánkok szabdalták az arcát. Sikítást hallottam, aztán rá kellet jönnöm, hogy én sikítok. Roze meghalt, lehetetlen, hogy ezt túl élje, hiszen a kocsi teljes súly a mellkasára nyomódott. Kinyitottam a mellette lévő ajtót és óvatosan kikapcsolva a biztonsági övet kimásztam a kocsiból. Ahogy felértem leugrottam az autó oldaláról és a másik oldalához rohantam. Roze-nak nem volt pulzusa. Meghalt. Szerettem volna itt maradni vele, vagy tenni bármit érte. Vagy csak ülni és emészteni a tényt, hogy nem mosolyog rám többet. De nem volt rá időm. Farkas üvöltést hallottam hátulról, így fogtam a tőrt, ami Roze mellet feküdt a földön és elkezdtem rohanni a híd felé. Lehetetlen vállalkozás volt, de mindenképp meg kell próbálnom.
Húsz percnyi rohanás után mozgást láttam előttem az úton. Valaki volt ott. Nem, inkább valami. Farkasok voltak előttem. Nem tudtam tovább menni. Az egyik farkas akkora volt, nem is tudom, mint egy ló vagy egy medve. Még sosem láttam ekkora teremtményt. Hátra néztem, hogy hátha találok arra menekülési utat. Egy ember sétált felém lassan a kezében egy sporttáskával. Nem hittem a szememnek, Roze volt az. Élt. Végig néztem rajta. Az arcát még mindig vágások borították, a szeme, a szeme pedig sárgán villogott. Oda ért mellém, letette a táskát, majd elkezdet vetkőzni. Igazán groteszk látvány volt, ahogy a halál torkában, szép nyugodtan levetkőzik. Alig végzet a farkasok egyként indultak meg felénk. Roze szintén feléjük rohant, ruhátlanul, védtelenül. A következő pillanatban Roze helyét egy hatalmas fehér farkas vette át. Akkora volt, mint az a másik, a medveméretű. A farkasok egymásnak csaptak. A kisebb farkasok, mint a rongybabák repültek be az erdőbe, míg végül csak ők ketten maradtak. Nem csak a bundájuk színe különbözött. Míg a fehér farkasnak sárga volt a szeme addig a másiknak a feketének sötét, szinte nem is látszódott. A két farkas felől olyan hangos morgás és vakkantás jött, hogy a testem az sikította meneküljek. Meneküljek a szörnyek közeléből. A fehér farkas a földre került, a fekete pedig rávetette magát. Nem láttam, hogy mi történik, mert a hatalmas testek és az erdő sötétje eltakarta előlem, de végül már nem hallottam a zajokat. Egy felhő teljesen eltakarta a holdat így még az orromig sem láttam. Nem maradt más körülöttem csak a csend és a sötétség. Aztán tappancsok halk hangját hallottam az úton, felém közeledni, majd egy sárga szempár nézet velem szembe néhány másodperc múlva. A hold végül úgy döntött, hogy kibújik rejtekéből. A fehér farkas állt előttem, szőrét vörös foltok csúfították el.
-Fogd a táskát és mássz fel a hátamra. -hallottam meg a fejemben Roze hangját. Én pedig lehet, hogy bolond vagyok, de fogtam a táskát és óvatosan felmásztam a hátára. Amint felmásztam és megkapaszkodtam ő elkezdet rohanni velem, előre a főúton a híd irányába. Rengeteg másik kisebb farkas is rohant utánunk. Sejtésem szerint nem a barátaink.
A híd feljárójánál jártunk amikor rájöttünk, hogy nincs már ott a híd. A farkas bal felé vette az irányt a sziget szélét követve. Nem rohanhatunk a végtelenségig, gondoltam. És a veszett morgások is egyre közelebbről szólnak. Ép azon gondolkodtam, hogy szólok neki, álljon meg, amikor élesen jobbra vette az irányt egy kiugró sziklarésznél. De utána nem volt tovább, hogy akar menni. Hamar választ kaptam a kérdésemre amikor elrugaszkodott a szikláról és a folyóba ugrott velem. Nem sokat voltunk a víz alatt, és ott is próbáltam kapaszkodni, hogy nehogy lecsússzak róla. Erős volt az áramlás, de ő még erősebben úszott a túlpart felé. Hátra néztem és láttam a szikla peremén a farkasokat. Ők nem ugrottak utánunk, nem kockáztatták az életüket.
Hamar elértük a szárazföldet. Egy kisebb dombon át lehetett kimászni a folyóból. Roze farkas alakban jött utánam fel. Amikor felértem embereket láttam. Nagyon megörültem és gyorsabban tettem meg a pár métert feléjük. Mikor már jól láttam őket, megdermedtem álltomban, egy emberként fogták rám a fegyverüket. Vagyis azt hittem, hogy rám, de valójában nem. Egy férfi elrántott onnan és még időben néztem hátra a fegyverek dördülése után, hogy lássam ahogy a farkas visszazuhan a folyóba.