Bestiák 6. fejezet

-Elnézést. Ön Roze? -kérdezte egy kedves öreg néni, aki a szerelőműhely irodájának ajtajában állt. Mivel az építkezés mellett ez is üzemelt, így minden nap valaki be volt osztva ide. Ma én voltam a soros.
-Igen, én vagyok. Miben segíthetek? -kérdeztem kedvesen rámosolyogva.
-A nevem Miss. Santiago, a fiamról szeretnék önnel beszélni.
-Nem hinném, hogy ismerem a fiát, de kérem jöjjön beljebb és foglaljon helyet. -intettem az asztalom mellett lévő székre. Szép lassan odasétált hozzám, addig én felálltam és kinyújtottam felé a kezem. Gyengén, de határozottan rázta meg a kezem, majd helyet foglalt.
-Valóban nem ismeri a fiam. Tudja ő már meghalt. De ahogy a fiam annak idején úgy jelenleg az unokám is Dimitri bandájában tevékenykedik. Ki szeretne lépni onnan és szeretne csatlakozni önhöz. De fél eljönni beszélni önnel, mert mi lesz, ha ön nemet mond onnan pedig kidobják mert meg tudják, hogy mit tervezett. Így végül felajánlottam, hogy én jövök el helyette, úgyis ráférne a kocsimra egy szerviz. -mondta, majd cinkos mosollyal az arcán a táskájából elővett egy matchboxot és az asztalra rakta. Nem bírtam megállni, hogy ne kuncogjak fel, de végül is minden munkát el kell végezni. Felemeltem az autót és alaposan szemügyre vettem. Egy régi fehér Rolls Royce, ahhoz képest, hogy nem mai gyerek volt egész jó állapotú volt.
-Mondja csak meg az unokájának nyugodtan, hogy amennyiben hajlandó az én szabályaim szerint játszani és életmódot váltani akkor szívesen látjuk. De egy valamit jegyezzen meg. Nem tolerálom a bűnözést. -néztem határozottan a nénire. -Az autó nagyon jó állapotban van. Sajnos nem az én szakterületem, de szerintem még évekig használható autó lesz. -mondtam majd mosolyogva visszatettem az asztalra a kisautót.
-A kis unokám, soha nem követett el semmi rosszat. Szavamat adom rá. -mondta, teljes határozottsággal.
-Nos, akkor semmi sem akadályozza, hogy a pártfogásomba vegyem.
-Ó, nagyon nagyon köszönöm. Ön tényleg egy igazi angyal. -mosolygott majd a boldogságtól túlfűtve adott egy puszi az arcomra. -Jaj, ne haragudjon kedvesem, nem akartam megsérteni vagy valami ilyesmi. -ijedezett.
-Nincs semmi baj. Nem tett semmi rosszat. -mosolyogtam rá.
-Tudja, azt mondták, hogy ez az autó már nagyon értékes, mert nem sok van belőle. Kérem tartsa meg hálám jeléül. -nyújtotta nekem.
-Nem fogadhatom el és nem is fogom elfogadni. Önöknek valószínűleg nagyobb szüksége van erre, mint nekem. -mondtam és azzal visszatoltam a kezét.



¤¤¤



Aznap este a műhelyben gyűltünk össze, hogy megbeszéljük a nap történéseit. Ép a többieknek meséltem az aranyos néni történetét amikor kopogtattak az iroda ajtaján.
-Szabad. -kiáltott ki Anna.
Egy húszas éveiben járó fiatalember jött be az ajtón. Nyurga volt, de edzett, a bőrén látszott, hogy sokat dolgozott már most a szabadban.
-Jó estét. A nevem Alvador Santiago. Szeretnék csatlakozni az ön bandájába. -nézet rám ideges szemekkel.
-Kérem, fáradjon beljebb. -mondtam és őt is azzal a hellyel kínáltam, amivel jó pár órával ezelőtt a nagymamáját. -Elmondaná, hogy miért akar bandát váltani és miért pont hozzám jönne?
-Az az élet, amit a jelenlegi bandám nyújt nem élet. Vagyis igazából nem a bandám, hanem a vezetés. Én nem szeretek embereket bántani, nem akarom, hogy nekik rossz legyen. Segíteni akarok, ahogy annak idején nekem is segítettek. Ezért akarom elhagyni a bandám és ezért akarok csatlakozni önhöz. Mert az ön bandája pontosan ezt teszi. Segít másoknak. A nagymamám elmondta, hogy nem fogadta el azt az ócska kisautót, amit magával hozott. Miért nem, ha szabad megkérdeznem?
-Mert láttam, hogy a nagymamáját emlékek kötik ahhoz az autóhoz és mert nekem nincs szükségem rá. Sem a kisautóra sem a belőle származó jövedelemre. Amennyiben igaz, amit mondott, engedélyezem a csatlakozását a bandámba. De figyelmeztetem, mi nem a legkedveltebb banda vagyunk és valószínűleg Dimitri meg akarja próbálni tönkre tenni magát és a nagymamáját.
-A nagymamám egy öregek otthonában lakik. Demenciát állapítottak meg nála. Egyre kevésbé ismert meg, mindig az apámnak gondol. De rajta kívül nincs más családtagom. Ő ott biztonságban lesz, én pedig elég erős vagyok, hogy megvédjem magam. Szeretnék önhöz csatlakozni.
-Rendben. Akkor írd ezt alá. -mondtam, majd felé nyújtottam egy papírt mely egy szerződés volt. Gyorsan átfutotta a szerződést, majd aláírta.
-És most? -kérdezte.
-Most, Alvador üdvözöllek a Falkában. Had, mutassalak be a banda helyettes vezetőjének és a bandatagoknak. -mondtam majd mindenkit bemutattam neki és próbáltuk jobban megismerni őt és ő is minket.
A héten további öten csatlakoztak hozzánk, köztük az építkezésen kezdetektől dolgozó három srác. Így az idő előrehaladtával elkezdett elég gyorsan gyarapodni a bandatagok száma. Mivel ők már ott is hagyták Dimitrit így én kerestem nekik munkát. Mindazok, akik nem az építkezésen voltak a műhelyben foglalkoztak a beérkező kocsikkal, melyek valamilyen különös oknál fogva megsokasodtak.



¤¤¤



Péntek este Kate-el tizenegy körül értünk a lakásomra a színházból. „Mióta tudja, hogy mi vagyok egyre többet van nálam. Vagy hát, amikor csak lehet nálam van, de én nem bántam. Szerettem, szerettem vele lenni és így könnyebb is volt vigyázni rá.” Egész úton a látott darabot beszéltük meg, igazán jó hangulatban telt az út. De mindketten tudtuk, hogy ha haza érünk már nem sokat fogunk beszélgetni. Annyira gyönyörű volt és én már látni akartam mindenét. Még be sem csukta maga után az ajtót, mikor már csókokkal kezdtem bombázni.
A kanapén feküdtem, Kate félig rajtam aludt. Úgy alakult, hogy nem bírtunk várni, így a kanapén estünk egymásnak. Óvatosan felemeltem a jobb kezem, amely alatta volt és a haját kezdtem simogatni. Lassan megfordította az arcát és a nyakamat kezdte puszilgatni.
-Nem akartalak felébreszteni.
-Nem ébresztettél fel. Már egy ideje fent vagyok. -mondta csöppnyi álmossággal a hangjában. -Át kéne mennünk a hálóba, mert nem tudom, hogy te, hogy vagy vele, de nekem be fog állni a hátam. -mondta két puszi között.
Olyan gyorsan mozdultam, hogy ideje sem maradt reagálni. Felültem, majd felkaptam az ölembe és már mentem is befele a hálóba. Leraktam az ágy közepére majd kihúztam alóla a takarót és mellé mászva magunkra terítettem azt.
-Én lovagom. -mondta, majd mosolyogva megcsókolt. -Aludnunk kéne.
-Szerintem is. Nem árt, ha a hétvégén pihenünk is egy kicsit. -kacsintottam rá, majd visszaengedtem a fejem a párnára. Éreztem forró leheletét a nyakamon, ahogy hozzám bújva feküdt.
Idegesítő vijjogás töltötte meg az éjszaka csendjét. Bekúszott a fülembe és egyre jobban feldühített. Még sosem éreztem ilyet, annyira idegesített ez a zaj. Felkeltem, kiugrottam az ágyból és a hang forrását kezdtem el keresni. Nem számított semmi más csak, hogy megszüntessem. Az utcán rohantam, emberek voltak minden felé. Szánalmas, törékeny lények, melyek csak a mi kegyünk miatt élhetnek még. Befordultam az egyik utcán és egy kihalt térre érkeztem. A hang itt sokkal erősebb és dühítőbb volt. Elindultam, hogy megkeressem a forrását. Hirtelen kocsik álltak meg körülöttem, lezárva az utakat. Emberek özönlöttek körülöttem, fegyverük volt. De így is kevesek lennének hozzám, ha úgy döntenék vérfürdőt rendezek. Egy mély idősebb férfihangot hallottam előttem, egy közel harminc fős csoporthoz beszélt.
-Látjátok. Ez egy szörnyeteg. Nem lehet megbízni benne. Bárkivel szívesen végez, bármikor. -rikácsolta az ismerős hang, de nem tudtam hova tenni. -Benne akartok megbízni? Őt akarjátok szolgálni? Gyilkos, nézettek rá.
A mögöttem lévő tömeg mozgolódni kezdett, így jelzés képen feléjük kaptam a mancsommal és morogtam egyet figyelmeztetően. Azok kissé vissza hőköltek de nem ijedtek meg. Egy nő vált ki a tömegből és indult el szép lassan felém. A mellette lévő emberek próbálták visszafogni, de sikerült kiszabadulnia és tovább jött törhetetlenül felém. Közben a hang még mindig nem csillapodott, kezdtem nagyon elveszíteni a türelmemet. A nő odaért elém és mit sem törődve a morgásommal kinyújtotta felém a kezét. Előre vettettem magam és rá ugrottam, a hátára löktem. Két manccsal a földhöz szegezve morogtam felette. Hallottam, ahogy fegyverek biztosítódnak ki. A nő arcán a félelem halvány nyomát sem láttam. Csak szeretetteljesen mosolygott rám. Ki ő? És miért néz rám így? Kavargott a fejemben, mire nagy nehezen kizárva a zajt az elmémből megtaláltam a nő arcát az emlékeimben. Kate, jutott eszembe a neve. Kate. Kate. Kate. Mantráztam magamban és igyekeztem továbbra is kizárni az elmémből azt a dühítő zajt. Mindkét mancsomat mellyel eddig a földhöz szegeztem leraktam mellé a földre, majd közelebb hajoltam hozzá, hogy érezzem az illatát. Beleremegtem ebbe az illatba és egy halk morgás hagyta el a testemet. Belenéztem a szemébe és megkönnyebbülést láttam. A férfi mögöttem még mindig beszélt, szakadatlanul arról, hogy milyen veszélyes vagyok és hogy meg kell ölni engem. Leszálltam Kate-ről és körbe néztem. A Kate mögött lévő emberek az én embereim voltak, feszülten, aggódva figyeltek. Mellettük néhány méterrel a bandák vezetői voltak, Dimitrit kivéve, mert ő mögöttem prédikált az embereinek. Lassan felé fordultam, láttam ahogy egy fegyvert tart a kezében és rám mutat vele. Le akart lőni, mint egy kutyát. De hát végül is az voltam. Itt álltam a placc közepén bestiaként és körülöttem rengeteg ember, aki végezni akarhat velem, csak azért mert bestia vagyok. Igaza lett Ajsa-nak, tényleg kiderült. Tisztább fejjel a hang irányát kezdtem keresni, amely ennyire feldühített. Dimitri felől jött. Tehát ő tette ezt velem. Egy fél percnyi gondolkodás után visszaváltoztam emberré. Azok az emberek, akik eddig nem hitték el, hogy én vagyok a bestia, most hitetlenkedve hőköltek vissza. Lehajoltam Kate-hez és felsegítettem.
-Ne haragudj. -néztem rá szomorkásan.
-Ugyan már. Minden rendben? -kérdezte csöndesen.
-Nem. Arra kérlek, hogy most menj el. Menj haza.
-Nem, azt már nem. Ezek az emberek végezni akarnak veled. De egyáltalán kik ők?
-Nem voltam veled teljesen őszinte. De ha itt maradsz akkor soha senkinek nem beszélhetsz arról, amit itt láttál. Érted? -kérdeztem.
-Mi folyik itt?
-Én egy bandavezér vagyok és ez most egy hatalmi versengés, melynek nemsokára véget vetek. Az esetek többségében nem vagyok gyilkos, de őt nem hagyhatom életbe.
-Nem hagylak magadra. -válaszolta szárazan. Dühös volt, de mellettem állt, végül is lehetne rosszabb is.
Megfordultam és elindultam Dimitri felé. Még láttam a szemem sarkából ahogy a Falka Kate mellé lép és fedezéket nyújtanak neki. Dimitri arca még elszántabb lett.
-Látjátok, én megmondtam nektek, hogy ez a nő csak bajt hozhat nekünk. Láttátok, hogy mi ő, tudjátok, hogy az ilyen szörnyek mire képesek.
-Valóban, én hozom a bajt? Így gondolod? -kérdeztem gunyorosan.
-Egy szörnyeteg vagy, meg fogod ölni az embereidet. -üvöltötte magából kikelve.
-Valóban, ez érdekes. Az én emberim közül ugyanis mindenki jól van. A tiedről sajnos hallottam pletykákat miszerint aki nem a te elveid szerint cselekszik az meghal. De tudod is, mindegy hagyjuk ezeket a pletykákat. Beszéljünk inkább valami másról. Mond csak megmutatnád nekem egy kicsit azt a szerkezetet melyet a zsebedben hordasz. Érdekes hangja van. -az emberek felvont szemöldökkel néztek rám, mintha megbolondultam volna. Dimitri pedig kissé lefagyott. De hamar túltette magát és önelégült mosollyal a zsebébe nyúlt és elővett egy kis telefon szerű dolgot. Majd megnyomott rajta valamit, így a hang még hangosabb és még elviselhetetlenebb lett. Megtántorodtam, éreztem, hogy kezdem megint elveszíteni az önuralmamat. Dimitrire vetettem magam és kitéptem a kezéből a szerkezetet. Majd szétmorzsoltam a kezemmel. A zaj végre megszűnt.
-A világ legaljasabb dolga, ilyen eszközöket bevetni azért, hogy megtarthasd a bandádat. Más körülmények között nem izgatna annyira, de mivel ezzel nem csak engem befolyásoltál, hanem még sok más ártatlan embert és veszélybe sodortad a párom életét, így meg foglak ölni. Legyen ez egy lecke arra nézve, hogy aki ilyen eszközt mer használni annak nincs bocsánat. -mondtam majd Dimitrit a torkánál fogva megemeltem.
-Utolsó szó? -kérdeztem.
-Igen, dögölj meg. -nézet rám dölyfösen majd elsütötte a fegyverét. Egy teljes tárat belém eresztett. Mikor rájött, hogy ez hatástalan rémület jelent meg a szemében. Leraktam a földre, majd egy mozdulattal eltörtem a nyakát. Nem érdemelte meg a gyors halált, de nem volt kedvem játszadozni vele. Egyben tartott egy hatalmas bandát, így járt neki egy kis tisztelet.
-Van bárkinek ellenvetése az ellen, hogy az enyém legyen mindaz, ami az övé volt? -kérdeztem körbe pillantva a jelenlévőkön. A nagyjából harminc ember, akit Dimitri magával hozott eltette a fegyvert, majd közelebb léptek hozzám és letérdeltek elém.
-Menjetek haza, a hétvégén pihenjetek. Hétfőn jelentkezem. -néztem rájuk. Egyként bólintottak majd elsiettek. -Valaki tisztítsa el a holttestet innen, szóltam még utánuk. Így két erősebb férfi visszajött és az egyik kocsiba rakták, majd elhajtottak vele. Elindultam a másik irányba, ahol a vezetők voltak.
-Önöknek van bármi kifogása az ellen, hogy a magamévá tegyem a gazdátlanná vált bandát? -néztem rájuk kérdőn.
-Nincs. -mondták többen.
Niklas egy másik banda vezetője közelebb lépet hozzám. -Szemérmetlenül őszinte vagy. Ez tetszik. -mondta és alaposan végignézett rajtam. Majd sarkon fordult és elsietett, a többiek követték. András lépet oda hozzám és átadta a kabátját, mondván még a végén megfázom. A visszaváltozás óta meztelen voltam. Engem kevésbé zavar, mint a körülöttem lévőket. Főleg a bandám tagjait. Nem döntötték el, hogy merre ne nézzenek rám.
-Menjetek haza ti is. Pihenjetek. Hétfőn találkozunk az irodában. -mondtam ők pedig egy-egy aggódó pillantás után elsiettek.
-Tudod, arra ébredtem, hogy nyüszítesz és morogsz mellettem. Ember alakban voltál még, de a szemeid vörösek voltak, mint a veszetteké. Majd elrohantál és nem tudtam mit tegyek. Nem bírtam rájönni, hogy mi váltotta ezt ki belőled. Aztán megjöttek a kispajtásaid és elhoztak magukkal, mert szerintük szükséged lehet rám. Már a kezdetektől sejtettem, hogy titkolsz valamit előttem, de reménykedtem, hogy tévedek.
-Sajnálom. -néztem a szemébe.
-Én is. -nézett ő is rám szomorúan.
-De amit neked mondtam az igaz. Segíteni akarok az embereken. Azért hoztam létre a saját bandámat, hogy segíteni tudja másoknak.
-Segíteni? Mégis, hogy?
-Tudod, az enyém volt eddig a legkisebb banda az egész városban. Öten voltunk. Ezek az emberek nem találták a helyüket a saját bandájukban, de mind tehetséges. Nika azzal tölti a szabadidejét, hogy a rendőrségi rádiót hallgatja és ha valahol valamilyen jelzavaró miatt megszakadna az adás, gyorsan meg hackeli a szervert, hogy újra működjön. Az apja zsaru volt, aki szintén egy ilyen jelszünet miatt hallt meg, mert nem tudtak mentőt hívni neki. A srácok mind segítenek valahogy. Én a házzal akarok segíteni. Rengeteg olyan gyerek van, aki a bandák miatt veszíti el a családját. Azt akarom, hogy legyen nekik egy hely, ahol segítenek kiszabadulni a bandák bűvköréből és normális ember lehet belőlük.
-Mire ez a nagy gyerek őrület? Miért akarod ennyire megmenteni őket? -kérdezte dühösen.
-Mert én is egy ilyen gyerek voltam. A családom egy bandaháborúban hallt meg. És nekem nem volt más lehetőségem, mint menedéket keresni egy másikban. Ez így nem élet. De tudom, hogy nem kell minden bandának erőszakosnak lennie. A Dimitri által vezetett banda azon kevés bandák egyike melyek törvény ellenesen cselekednek. De hétfőtől ez is megváltozik. Az összes ilyen üzletet megszüntetem és az erőforrásaikat átcsoportosítom.
-És szerinted ők meg akarnak változni?
-Nos azok az emberek, akik az elmúlt hetekben felkerestek és csatlakoztak hozzám igen. És azok is akik itt voltak ma este. Azok, akiknek nem tetszik nem számítanak, ugyanis már hozzám tartoznak. Kötelesek követni az utasításaimat, vagy kereshetnek maguknak más bandát. -mondtam szigorúan.
-Te egy álomvilágban élsz. -mondta a fejét rázva.
-Ugyan már, kérlek Kate érts meg. -néztem rá könyörgően.
-Megértelek, de idő kell míg mindezt elrendezem. Szeretlek, de nem tudom, hogy akarom e ezt a csomagot, amely te magad vagy. -mondta szomorúan, majd elsétált.