Az Éjszaka Démonjai - The Demons of the Night 3 fejezet

3 fejezet: Italy’s wolves - Olaszország farkasai

A klub bejáratánál díszes dekorációval díszítve lehetett megtudakolni, hogy ez a Nightmarel klub. Azonban kevesen tudták, hogy ebben a klubban nem csak emberek vannak, főleg azt, hogy főképpen más lények vannak. És persze nincsen kiírva nagybetűkel, hogy ha kedves a nyamvadt életed, akkor be ne tedd lábadat.

Eljött a nagy pillanat, testközelbe értem a beléptetőhöz. Tifani mint mindig most is ott állt, és persze szokás szerint megpróbál elvarázsolni. Nem tetszik neki, hogy nem adok neki a véremből, és hogy nem csinálom fel. Hihetetlen, hogy milyen egy ordas ribanc feje van, és ez a ruha... Komolyan mondom már gusztustalan, amit művel! Kelleti magát, mint egy jól fizetett szajha. Christopher seggét nyalja kitartóan, de közbe azt akarja, hogy én is megkeféljem. Meg mielőtt az áldozatai vérét kiszipózza, előtte hagyja, hogy felcsinálják. Legszívesebben letépném a fejét a helyéről! Ócska lotyó.

- Üdv Nicholas! - köszöntött, közben kihívóan felvonta ajkait és kilebbentette a melleit, majd egy véletlen mozdulattal a szoknyáját kezdte felhúzni.
- Szia, hol van Christopher? – kérdeztem. Nem zavartatta magát, még csak meg sem hallotta, hogy hozzá szóltam, felelés helyett a számat fixírozta.
- Hát, ha azt mondom a szabályban van, akkor azonnal itt hagysz és hozzá sietsz, ha azt mondom, hogy nemsokára fogadni tud téged akkor feljössz velem addig a szobámba? – kérdezte miközben a szájára harapott és a hajával játszott.
- Gusztustalan amit művelsz! Nézd csak... - mutattam balra. - Ott van vagy nyolc csöves, mondd meg nekik, hogy dugjanak meg. Vagy tele van a klubház olyanokkal, akiket el tudsz bűvölni, engem meg hagyjál békén, mert megjárod.
- De nem ők kellenek, hanem te!
- Hát engem ez hidegen hagy, na engedj! – Nem akart engedni. Rárakta a kezeit a mellkasomra, úgymond egy tapodtat sem tovább. Mit nekem egy kéz, megfogtam erősen és megszorongattam, addig, amíg elkezdetett vérezni. A csajszi felsikoltott, aztán mentem volna be, de az ablakon éppen Wolfgram repült ki. Megint bunyóba keveredett.
- Hé, Wolfgram mibe kerültél már megint? – kérdeztem bosszúsan.
- Egyet találhatsz nagyfőnök...
- Szuper... Tamara és Jack igaz?
- Aha... - mondta, miközben előkeveredett Jack és egymásnak estek.
Elkezdte fojtogatni Wolfgramot. Ez a pali egy nagydarab állat volt, kopasz fejjel és tele tetkókkal.
- Most meghalsz! - üvöltötte Jack. Még a földön voltak, Wolfgramra tehénkedett ez a nagy állat.
- Háhá, azt megnézném! De máskor... – mondta Wolfgram és lefejelte.

Jack pedig megszédült. Wolfgram lelökte magáról, majd lendületében felugrott és belerúgott Jack-be, aki repült harminc métert, és egy falba kötött ki. Közben a többiek is kiértek, az egész falka együtt volt. Közben Tifani felkelt a földről.
- Ezért szétszedlek! - fenyegetőzött.
- Majd meglátjuk. – mondtam, és láss csodát már folytatódott is a műsor. Jack nekirohant Wolfgramnak. A többiek tudták mi a dolguk... Egy szemvillanás alatt lefogták öten Jacket. A többi húsz pedig közéjük állt.
- Remek, szuper, ez nagyon komoly kis műsorzáró volt. Garatula! - mondtam, s közben elkezdtem tapsolni. - Irány a kocsi, jah és Jack! Ha nem akarsz a vacsoránk, lenni, akkor tüstént tűnjél el! – parancsoltam rá. Értette is a célzást. Füttyentett egyet, előkeveredett Tamara és már indultak is melegebb éghajlatra.
- Nektek mindig bajba kell keverednetek? - kérdeztem kissé bosszúsan, de még is mosolyogva.
- Nem, de Wolfgramnak igen.- felelte Fábián.
- Mindegy, menjetek a kocsikhoz és várjatok meg, de azt most már bunyó nélkül!- mondtam, majd elindultam Christopher-hez.

A pultnál, Samuel állt. Ő volt a csapos, mindenkiről tudott mindent. Spanyol származású, emberi életében nézve olyan 20-24 éves lehetett. Fekete haja és sunyi vigyora volt. A pultra ütöttem figyelmet követelve.
- Hé, Sam! - oda is fordult hozzám.
- Igen? Mivel szolgálhatok? - kérdezte segítőkészen.
- Christophert hol találom?
- A szobájában van, balra a folyosó végén az utolsó szoba. A fekete ajtós, vörös betűs az. – igazított útba.
- Rendben, kösz! - Samuel jó fej, de nem szimpi.

A folyosón balra mentem, majd a végén megtaláltam az utolsó szobát. Fekete ajtóval és vörös betűkkel. Kinyitottam. - Hé, lépcsőről nem volt szó... - mérgelődtem magamban a téves útmutatásért.
A lépcső végén egy újabb ajtó volt, ezen már kopogtam. Egy hang szólt ki.
- Szabad, Nicholas! - mondta Christopher. Benyitottam. Az üveg előtt állt, és nézte a mulatozókat.
- Üdv, Christopher! - köszöntöttem, majd egy erőteljes kézfogás következett. - Nos, miért hívattál? - kérdeztem.
- Csak szólni akartam egy régi, jó barátnak, hogy vigyázzon az asszonyára, mert mindketten veszélyben vannak, és mert segítséget nyújtunk, ha szükséges.
- Köszönöm a támogatást, vigyázni fogok rá.
- Gábriell nem rég a romániai klubomban járt, és információkat próbált kiszedni a csaposomból és a pincérnőktől. Persze természetesen nem fecsegett el senki semmit. De nem árt az óvatosság, vigyázzatok magatokra! - mondta Christopher.
- Rendben van, köszi, a segítséget.
- Nincs mit, most viccelsz? Azok után, hogy neked köszönhetem, hogy Izabella a feleségem? Ahhoz képest, ez semmiség.
- Akkor is köszönöm.
- És mondd csak, hogy van Livy? Mesélj!
- Hát, újjászületett és emberi életet élt, aztán felbukkant Gábriell és megharapta. aztán elhozta öt kicsivel később. Szerencsére hozzánk, hogy képezzük ki, de Zekkel kicseleztük. Aztán sajnos figyeltetett minket, Livy pedig pont rosszkor szaladt el, valami boszorkányt látott meg, na mindegy. Aztán visszavittem a házba. Később betörtek és Zeket leütötték, engem pedig megtámadtak, mikor pedig Livy lejött elkapták. Aztán Gábriellel összecsaptunk, de elmenekült, sajnos! De Livyt vámpírrá változtatta. - meséltem a tömérdek információt, Christophernek kellett egy kis idő, hogy feldolgozza az eseményeket.
- És már meg volt az első vérivása? – kérdezte Christopher kíváncsian.
- Igen, már meg volt, az én véremből ivott.
- Jól tetted! Így elszakítottad azt a vérségi kötődést, amit Gábriell azzal rakott rá, hogy megharapta. Igaz, akkor pár cseppet kapnia kellet a véréből, de az semmi. Az csak a változást indítja el. De az első vérivásnál az fontos, hogy kiből iszik. Mert ha abból, aki átváltoztatta, akkor létrejön egy erős vérségi és egy kis fokú lelki kötődés. De mivel a tiedből ivott, így olyan mintha te változtattad volna vámpírrá.
- Igen, hallottam valami ilyesmit, de azt hittem ez csak mese.
- Nem, most tényleg ez olyan, mintha vérfarkas létedre te változtattad volna át vámpírrá. Érdekes az átalakulása, mind a farkasoknak, mind a vámpíroknak.
- Hát igen, el kell ismernem, tényleg érdekes! Na, de ennyit rólunk. Mesélj, te hogy vagy a feleségeddel?
- Mi is meg vagyunk, csak mi békességben. Nemsoká megszületik a kis trónörökös!
- Tényleg? – kérdeztem csodálkozva.
- Igen! Nem tudom, mennyit tudsz az olyan esetekről, mikor az egyik félvámpír a másik pedig farkas. Olyankor embernek születik a gyermek, de mindkét fél fajára meg van a hajlama. Mégis, ha például fiú lesz, és ha az apa farkas, akkor a fiú is az lesz, ha pedig lány, és a nő vámpír, akkor vámpír lesz. Továbbá az is érdekes, hogy az ilyen készségekkel születettek, öregszenek 17-20 éves korukig, aztán pedig megáll az öregedés és halhatatlanok lesznek.
- Erről is hallottam valamicskét. Volt egy professzor, a nevére sajnos nem emlékszem. Ő kísérletezett a nem emberi lények anatómiájával, biológiájával, és persze a szaporodásukkal. De aztán, ha jól emlékszem, akkor megölették, mert nem volt hajlandó megszüntetni a kegyetlen kísérleteit.
- Igen, volt egy ilyen professzor. A tanács hatalmas titokban tartja a nevét, sajnos én sem tudom.
- Érdekes... - mondtam, közben megcsörrent a telefonom. Kiszedtem a zsebemből. Wolfgram, küldött egy üzenetet, hogy gond van. - Sajnos, most mennem kell, de majd még valamikor összefutunk... Iszunk egyet és eldumálgatunk, rendben? – kérdeztem.
- Persze, menj csak! - kezet ráztunk. Még gratuláltam a babához, aztán az ajtóhoz léptem. Kinyitottam és neki is vágtam a lépcsőknek.
Le a tömérdek lépcsőn, aztán ki egy ajtón, a folyóson pedig jobbra a tömegig. Aztán balra, és meg is van a kijárat. A kocsihoz sétáltam.

Megláttam a mercimet, és kiszúrtam a többi járó motorú autót. Odamentem ahhoz, amelyikben Wolfgramék voltak és elmondtam nekik az úti irányt, Fábián meg közölte, a többiekkel is a dolgokat. Beültem a mercimbe és kiálltam a parkolóból, aztán padlógázzal elindultam a repülőtér felé. A visszapillantóban láttam, hogy a többiek is elindulnak utánam. Kicsit vicces, hogy öt autóval vonulunk egymás mögött.
Most hajnali öt óra volt és sietnünk kellett, hogy oda érjünk hatra. Még lesz ellenőrzés, ami két órán át tarthat, szóval nyolc körül indulunk majd el. Padlógázzal repesztettem az utcákon, utánam pedig a többiek is szint úgy. Már kezdett felkelni bíboros köpenyéből a nap.


Nemsokára oda is értünk a repülőtérre. Szerencsére már előző este összeraktuk a holmijainkat. Így nem a klubnál kellett ezzel törődni. Kikecmergett mindenki a kocsiból, a poggyászokat kiszedtük a csomagtartóból és neki is indultunk a gépnek. Be kellett adni a csomagjainkat ellenőrzésre.

A jegyeket beváltottam, Dél- Olaszország környékére megyünk, Nápolyba, ha minden igaz. Ott az utcai élet nagy, mert majdnem, hogy sokkal több látni való van az utcákon, mint a múzeumokban. Aztán ott van az a sziget nem messze van Nápolytól, a Capri sziget, ez is sok látogatót vonz. Erdős rész, simán el lehet rabolni az embereket… Aztán ott van még Olaszország legdélebb része Szicília is, ez egy sziget, a fővárosa pedig Palermo. Itt van valami vulkán, ha jól emlékszem, akkor az Etna. Lesz választékunk bőven vérfarkas jelölteket keresni.

Végre hosszas várakozás után sikerült feljutni a gépre, kerestünk ülőhelyet és letelepedtünk. Nem is tudom, hány órás lesz az út. Olyan, max két-három órára becsülöm az utat. Wolfgram-ék neki álltak kártyázni, emellett a légi kísérő kis asszonnyal flörtölt egy sort, sőt mi több egész úton azon volt, hogy ágyba ráncigálja. Hihetetlen a srác. Vöröses rövid haja van és zöld szeme.

Nem tudom miért, de egész úton mintha, nem is tudom, mintha démon jelenlétét érezném. De ez nem minden napi annyi biztos, talán megszálló démon lehet. Feszülten figyeltem, hogy vajon kiben lehet. Oda szóltam Wolfgram-nak. Megráztam a vállát.
- Hé, figyelj csak! Egész úton egy démon jelenlétét éreztem… Valami nem stimmel. – mondtam neki aggodalmasan. Wolfgram arca elképedt, megijedt aztán düh villant át az agyán.
- A francba! Mióta repülünk? - kérdezte aggodalmasan.
- Nem is tudom, úgy… – ránéztem az órámra – Úgy húsz – harminc perce.
- Akkor sietnünk kell! Szólok a többieknek is. Addig gondolkodj, csak van valami ördögűző mágia, amit most is tudnánk alkalmazni.
- Van hát… Már van is egy ötletem. Na, szólj nekik is. - Wolfgram beavatta őket a dolgokba. Milán kiszimatolta a szag alapján, hogy kiben lehet a démon. És meg is találta.
Egy, szakállas öregemberben van.
- Meg van! Abban az őszülő, ötvenes évekbeli férfiben van. Balról a második sorban, a belső részen, az ablak felőli egyén. – mondta Milán.
- Aha. Wolfgram, kérd meg, hogy menjen a mosdóhoz, mert lehet, hogy az övé az a csomag, amit otthagytak. Mi meg addig hatan, rámondjuk az ördögűző varázsigét.
Végül is rájött mire készülünk, így nyolcan lefogták és én űztem ki a démont.
- Far venire in luce le tenebre, e fargli pulire questo buio. - nem is kellet több, elhagyta a démon. Ez így sima ügy volt. Ezek után visszavonultunk a helyünkre.
- Ez túl könnyen ment. Egyébként pedig, jó, hogy kiűztük, különben lezuhant volna a gép. Ez egy olyan démon volt, ami negyven perccel a felszállás után, megoldja, hogy a gép lezuhanjon. - mondta Milán. A nagyanyja boszorkány volt, és az ő révén a kölyök is tud jó pár dolgot. Különleges, és több az átlagembernél, ezért is vettem be a falkába.
- Van benne valami… Na, mindegy, hagyjuk ezt a leszállásig és inkább pihenjünk. - mondtam és letelepedtem a helyemre. Elővettem a laptopomat és térképeket keresgéltem, hogy kit merre is küldjek majd el.

Erre az egész felderítő akcióra egy, vagy maximum másfél hónapot szánok. Utána megint csak az lesz a gond, hogy el kell bújni, de közben meg ki is kell képezni az újdonsült farkasokat. Egész úton a többieket figyeltem, olvastam, meg néztem a tengert, meg a felhőket.
Lassan, de végre megérkeztünk.

Miután leszálltunk, megint ment a hajcihő, mint amikor a gépre kellett volna felszállni. Mert megint ellenőrzik a csomagokat… Bár, nem értem minek, ha már egyszer eljátszották a dolgot.

A kocsijainkra is kellet várni egy jó fél órát, amíg lepakolták őket a gépről. Amikor végre megkaptuk az autókat elindultunk a szálláshelyünk felé. Egy jó barátomnál fogunk megszállni. Marcus, egy itteni nagyhatalmú varázsló, de a halandók szemében, csak egy milliárdos szállodalánccal rendelkező öregúr.
Jó fej az öreg és tapasztaltabb is, mint én. Pedig nem élt századokat. Az ilyen embereket meg kell becsülni. Kevés ilyen születik egy emberöltőben. Marcus szívélyesen felajánlotta, hogy szállást biztosít mindannyiunknak, amíg itt tartózkodunk. Ezt persze szívesen elfogadtuk.

A Vicolo Giardinetto utcában van az egyik, igen csak terebélyes hotelja, és saját szállása is itt van. Ugyanis a felső három szintet csak barátoknak és ismerősöknek adja ki. Itt kaptunk helyet.
Mindenki sietett a szálláshelyére, hogy a poggyászokat ledobhassuk és mehessünk tovább, hogy áldozatok után nézzünk. Marcus még nem volt a hotelban, valami konferenciára ment, állítólag. És valamikor holnap vagy holnapután tér haza.

Mivel semmi sem akadályozott meg, így kimentünk az utcákra és mutogattam, hogy ki merre menjen. Milánnal és Viktorral meg Alexszel megbeszéltem, hogy keressenek a könyvtárban meg a rendőrségen. Mert a könyvekben mindig lejegyzik a boszorkány családok sarjait. Vagy a különleges eredetű családokat. A rendőrségen, pedig a gyanús, vagy megoldatlan aktákba nézegessenek bele, hátha találnak valami érdekeset.

Estig senki sem okozott feltűnést, csak áldozatok után kutatott, hogy kit lenne érdemes bevenni a falkába.

Én már találtam is megfelelő egyéneket. Egy férfi, aki a saját nyomorúságába van roskadva, mióta a felesége meghalt. Mindent megadna, hogy feledje a fájdalmat, amit a felesége hiánya okozta űr csinál.
Egy huszonéves fiú, aki magasba akar törni, nagy vágyai vannak, de halandóként lehetetlennek tűnnek.
Egy lány, aki képzeletből épített kártyavárat.
Egy másik srác, akinek a főnökei aratják le a sikert helyette. A dühe ölni lenne képes.
Ők, mind-mind olyanok, akiknek kijárna a lehetőség a hatalomra, hogy ne csak szenvedni tudjanak, hanem legalább esélyt kapjanak a szebb életre.

Mind különleges, de még közülük sem mindegyik, lesz érdemes, hogy az éjszaka gyermekei közé fogadjuk őket...