Az Éjszaka Démonjai - The Demons of the Night 5 fejezet

5 fejezet: Meglátni és megszeretni; szenvedélyek éjszakája - The assembling, Victoria child: To notice and to pet; the night of passions



Nicholas:
A szoba csendes. Már mind a hárman elmentek a leendő gyermekeikért. Kíváncsi leszek, hogy kiket fognak magukkal hozni. Wolgram, ha jól tudom, akkor valami Whitny nevű leányzót választott, de , hogy Viktória és Milán kiket szemelt ki arról nem igazán tudok semmit sem. Minden esetre érdekes lesz.

Viktória:

Nicholas azt mondta, hogy 11-ig kerítsük elő a választottjainkat. Most olyan dél előtt 11-12 körül járhat az idő. Tehát, még van jó pár órám a színre lépésig. Azt hiszem, most nem kocsival fogok menni, inkább gyalog. Unalmas, hogy állandóan egy fém tákolmánnyal kell ide-oda mennem. Közben bármikor lerobbanhat. Inkább bízok a láb buszban, mint a többi járműben. Alapból szép este van, kár lenne kocsiból az utat figyelni, miközben elhaladok az éjszaka csodálatos rejtekei mellet. Inkább a gyaloglást választom, nem árt az erőnlét.

A szálláshelytől nem messze van az én áldozatom. Rico Santanának hívják. Kubai fiatalember, jó erőnlétű, kreolos bőre és izmos testalkata van, pont farkasnak való. A kora 19, fiatal és vakmerő, kiáll a szava mellet, makacs, önfejű. Kíváncsi lennék, hogy farkasként milyen teljesítményt nyújtana, de biztos vagyok benne, hogy csalódás az nem érne.

Eddig minden este, bulizni ment, a haverjaival. Vad szórakozó helyek, tömeg, ivás, sör, lányok... Ebből áll egy estéje, de érdekes módon mindig józan marad. Nem fekszik össze a bulikból kijövő sok kis ribanccal. A társát keresi, már 15 éves kora óta nőzik, de nem találja a párját. Mindig mindegyik csajszi csak átverte, de ő nem rövid és egyéjszakás kalandokra vágyik, hanem hosszú boldog kapcsolatra. Érdekes személyiség ez a fiú. Nem is tudom, hogy mi fogott meg benne, ami miatt őt választottam...

A nap fényesen tündökölt az égen, jelezve, hogy a déli órákban járunk. Az én kis farkasom pedig még mindig aludt, nem is csodálom reggel hatkor ért haza, abból a vad buliból, ami tegnap volt a szomszéd városban. Ha én nem lépek közbe, akkor ott marad a karambolban. Ittasan vezetett, felelőtlen... Sokat kell majd még tanulnia, és tanítanom neki, de abban már most egészen biztos vagyok, hogy őt kellet választanom. Nem is tudom, hogy miért, de ő lesz az egyik legerősebb farkas, ha hagyják kibontakozni... Legalább is valami ezt súgja.

A nap egyre csak szaladt le az égről, de az ágyon alvó csipkerózsika még mindig alszik. Fehér sportcipőben, kék farmernadrágban és fehér ingben volt kiterülve az ágyon. Egyszóval a tegnap esti viseletében feküdt önkívületben. Bűzlött a piától. Túlságosan békésen aludt, és ez kezdett idegesíteni. Én a fán ücsörgök órákon keresztül, ő meg édesdeden alussza a cukorkás meg rétes vidám álmait. Én meg a hangyáktól hemzsegő fáról kukkolom a jó dolgát. Nincs igazság a földön...

Úgy döntöttem a kis kedvenc tündérkém, úgyse fog felkelni, úgy este 8-9-ig, így a közelébe merészkedtem. Olyannyira közel hogy bemásztam az ablakán. Mondjuk ez nem jelentett kihívást ugyanis tárva-nyitva volt az ablaka. A kék függönyét, pedig csak a szél lobogtatta. Hívogató volt, így bementem.

Ízléses volt a berendezés, a falak színei jég kékek voltak, akár csak a szemem. A bútorok pedig mahagóni és fekete színűek voltak. Az a világos vöröses mahagóni árnyalat volt. Úgy tűnik, kiterítette a nagymamája jegesmedvéjét, amit a kertben nevelgetett a mamika. Egy szőnyegnek szolgáló jegesmedve volt a földön, a szőnyeg szerepét betöltve. Volt még néhány ilyen dísz is az ágya felett. Kicsit furcsa volt, de nekem kifejezetten tetszett ez a jegesmedvés ötlet. A szobában lévő tárgyak egy része is, ilyesmi kékes színű meg zöldes és lilás árnyalatú bútorokkal volt ékesítve.

Na, és persze volt egy kihagyhatatlan berendezése a szobának: az italos pult. Már meg sem lepődöm ezen a srácon. Magamban kuncogtam egy jót. Az ajtó jobb oldalt volt, keretbe foglalva, a többi része, ami belül kitöltötte az pedig üveg. Magának az ajtónak fehér színe volt. Passzolt a jég kék falakhoz. Az ajtó felett pedig egy fekete óra volt felaggatva, stílusos római számokkal. Tőlem balra egy nagy íróasztal pihent, ez pedig fa alapon volt üveg íróasztal. Az alsó a tartó része, maga az asztal az alul barnás volt, de ez a szín nem volt feltűnő. Az íróasztal nagyjából rendezett volt. Három tollgyűjtő is volt rajta, tele tollakkal, radírral, meg hibajavítóval. Az asztalon pedig még egy laptop is pihent, a széken pedig ott volt a masina tokja is. Az asztal mellet még egy szék volt, a falnak támasztva. Na, az tele volt ruhákkal. A ruhásszekrénye pedig majdnem velem szembe, kicsit balra esett. Az ajtónál volt egy elhúzódó falrész. Onnan amellett a fal mögött van a ruhás szekrénye, de az ajtóknál ötletesebb megoldást választott. Kék és zöld függönyök, vastag függönyök takarták a ruháit. Érdekes szekrény volt, még is voltak benne polcok, két méteres polcok. Csak pislogtam, én csaj vagyok, de nekem nincsen ekkora ruhás szekrényem.

Miután felmértem a szoba összes szegletét, úgy döntöttem, hogy megnézem az én kis tündérkémet, hogy egyáltalán él-e még, a sok piától. Lassan és egyenletesen emelkedett és süllyedt a mellkasa. Jelezve, hogy készségesen használja tüdejét és vesz levegőt. Félig nyitott szájjal aludt, és enyhén horkolt. Pasik... Nagy gyerekek mindannyian.

Aranyos fejecskéje volt. Oda merészkedtem mellé és leültem az ágyra. Egy ideig nézegettem, az arcát, aztán rádöbbentem, hogy még mindig rettenetesen mélyen szundikál. És én mázlista, van haja, és nem kopasz. Most akkor lesz mit simogatni. Imádom, ha borzolhatom a pasik sörényét. De azokat a hülye ficsúrokat, amelyek bezselézik a borzolni való fürtjeiket, azokat legszívesebben széttépném darabokra, a darabkáikat pedig mágiára vetném. Ez a legnagyobb vétség a földön: zselé a pasik hajára. Lehet, hogy jól néz ki, de akkor is. Nem szeretek trutymóban turkálni, selymes hajacska helyett.

Hihetetlen volt Rikó alvási készsége. Már este nyolc körül járt az idő, de még csak meg sem moccant mióta bedőlt az ágyába. Lassan itt lesz az ideje felkeltenem. Bár, ha jobban belegondolok, akkor úgy is megint buliba fog menni. Mehetnék vele is... Mondjuk, ha beállok az ajtajába hogy: „” Oh, szia, had menjek veled bulizni”. Szövegre tuti hogy nem ugrana, hanem elhajtana a jó francba.

Inkább követem őket a szórakozó helyükre. Alapból is, pont bulira öltöztem, szóval az öltözékemmel sincsen probléma.

A szemem kék, kifejezetten az a jég kék. A hajam fekete, a kék és a fekete pedig a kedvenc színem, tehát fekete és kék öltözékben vagyok. Kék mélyen kivágott dekoltázsú felső, „v” alakban. Kívülről olyan volt, mint egy melltartó, meghosszabbítva a mell alatti résznek már póló alkata volt. Egy fekete szép mintás, gyöngyös fekete szoknyát viseltem, fél hosszú volt, könnyű anyagú. Itt-ott jobban be volt vágva és a miniszoknya vonalait feszegette, de lényegébe hosszú volt a térdem alá vagy kicsivel lejjebb, értek a hosszabb részek. Balettszerű fekete cipőt viseltem, és egy kék, farkasos medált.

Visszaosontam az erkélyre, onnan pedig leugrottam. Míg más kitöri a bokályát, én természetesen nem. Könnyed léptekkel haladtam a fa rejteke felé. Rikóm, kezdett ébredezni. Mivel valaki telefonon kereste. Lustán kiszedte a zsebéből a rezgő és vinnyogó telefont. De előtte mi sem természetesebb lekáromkodta a csillagos eget is morogva. Na, meg persze az unokát is elátkozta. Csak pislogtam. Aztán kinyomta a telefont és neki hajította a falnak. Kicsit ingerült az édes. Azt hittem már mindent láttam és hallottam, de ilyet tőle még nem nagyon. Erre visszafeküdt, és nem zavartatta magát, tovább próbált szundítani.

De megszólalt a vezetékes telefon. Addig-addig csörgött, amíg nem kapcsolt hangpostára. A pityegés után, pedig elkezdett beszélni az illető.

„Szia, Teofil vagyok, jó lenne, ha felemelnéd a hatalmas nagy hátsódat, és összeraknád a darabokban lévő telefonodat, aztán öltöznél és 30 perc múlva készen lennél, mert mennénk bulizni. Találtam egy új tök jó helyet és nincs is olyan messze. Na csá, siess.”

- Utálom, mikor felkeltenek - szólalt meg Rikó álmos hangon, csak úgy mellesleg. Kicsit ingerült volt, általában nem ilyen. Biztos a kialvatlanság miatt ilyen.

Feltápászkodott és elkezdett vetkőzni, közben pedig a fürdő felé tartott. Inkább, meghagytam neki ezt a magányt a fürdőszobában, azért a pofátlanságnak is vannak határai. Bár szívesen bemásznék mellé a tus fülékbe...

Felcsobbant a meleg víz a szobából pedig csak az ajtón át annyit láthattam, hogy kifelé árad a gőz. Kicsit uncsi lett volna sokáig az ágyán ücsörögni. Visszaosontam, amíg a fürdőben időzik. Finom puha ágya van. És finom Rikó illata az ágyneműnek.

A víz zuhogása megszűnt, Rikóm pedig éppen törülközőért nyúlt. Ideje eltűnni, mint a villám. Az egyik pillanatban az ágyában feküdtem, a másikban pedig már az erkélyen voltam a következőben pedig már a fa mellet ácsorogtam, már megint. Jó szokásomhoz híven.

Egy szál törülközőben volt, amit az oldalára tekert. Elhúzta a szekrénye függönyét, és boxert keresett, egy feketénél állapodott meg. Fekete inget keresett, meg fehér atlétás trikót. Farmernadrágot vett fel és sportcipőt.

De cikis lenne, ha a szomszéd néni, éppen erre járna és kiszúrná, hogy egy csajszi éppen egy öltöző srácot kukkol. Több mint cinkes lenne. Bakker, belegondolva, az rettenetesen gáz lenne. Főleg ha még a srácnak is szólna. Azt hiszem, jobb lesz, ha óvatos leszek, éppen erre sétikál a szomszéd mamika. Micsoda dejavú...
Végre elkészült Rikóm, és a haverjai is megjelentek szép számmal. Két kocsival jöttek, de úgy hogy egymás ölébe ücsörögtek meg 15-en nem fértek el egy kilenc személyes kocsiban. Kiszállt a csürhe egy része, mivel eléggé kényelmetlenül lehettek ott a kocsiban.

- Csá, te hétalvó medve! Téged semmivel sem lehet felkelteni, maximum atombombával - köszönt neki Teó, miközben a mondta végét elnevetette.
- Ha, ha, nagyon vicces beszólás volt. Te ökör húgy. Sosem hagyod, hogy kialudjam magam.
- Oh, inkább majd akkor panaszkodj mikor majd a csajod nem hagy aludni.
- Nem igazán, bírom a ribancokat, én nem fogom qurni a csajokat estéről-estére, mint egyesek... - Itt az „egyesek” szót nagyon megnyomva, és hangsúlyozva, mondta Teó szemébe.
- Hát, valaki így valaki úgy... - Húzott beképzelt mosolyt a fejére Teó, na, meg persze színpadiasan felemelte a kezeit. Mint aki magyaráz valami fontosat.
- Á hagyjuk, húzzunk már el! – mondta Rikóm. Szegénykém kicsit morcis.

Kiállt a kisbuszával, és beszálltak a többiek is. Mellé előre Teó is becsatlakozott. Én pedig gondoltam mindenre, a múlt éjszaka pár utcával lejjebb hagytam a kocsimat. Mikor elindultak már benne is ültem a saját autómban. Így a nyomukba kerültem hamar. De csak tisztes távolból, nem hinném, hogy felismertek volna. Lassan egyórás száguldozás után, megérkeztünk a szórakozó helyre. Sietve leparkoltam valahol, és beosontam a bejárathoz.

Az őr persze nem akart beengedni, azzal a szöveggel, hogy kislányokat nem engedhet be. De mi sem természetesebb, egy aranyos kis mosoly és egy kis hajborzolás mindent megold. Sikerült is bejutnom a szórakozó helyre.

Úgy döntöttem a pulthoz csavargok, és majd iszogatok valamit. Úgyis meg babonázom az én kis Rikómat, úgyis ide fog jönni. Kuncogtam magamban.

Hatalmas helyiség, tomboló zene. Pia, cigi, narkó... Zene, zene, tánc, pörgés, ritmus, fények, vad bulizók...És természetesen csábítás... Körülbelül ennyiből fog állni a mai estém, legalább is ezen a helyen.

Lassacskán odaértem a pulthoz, és kértem egy Colát. A pultos gyerek egy hatalmas nagydarab kopasz állat volt. Tele tetoválásokkal. Kicsit sem volt szimpi a pali, 50 éves kora körül lehetett. Ja, bocs, ő az egyik kidobó fiú. A pultosok azok kis csajok. Hárman voltak a hosszú pult mögött. A kis szöszi jött oda hozzám, hogy kiszolgáljon.
- Szia, mit hozhatok? – kérdezte vigyorogva.
- Csak egy Colát.
- Biztos? Van martini, whisky, sör, koktélok, na?
- Köszi, de megfelel a Cola is, de azért, bort keverhetsz bele.
- Rendben máris. Száraz vagy fél édes? - kérdezte a szöszi.
- Fél édes, 2:1 es arányban.
- Okés. - Fél percen belül el is készült a boros Colám. A kiscsaj még egy szelet citrommal és egy kis kék esernyővel díszítette. Meg egy fekete szívószálat is mellékelt nekem. Ötletes volt. Két választás lebegett a szemem előtt. A pultnál maradok, és ide próbálgatom csábítani Rikót, vagy pedig leülök ahhoz az üres asztalhoz, ahol senki sincsen, és ott kettesbe próbálok vele lenni. De tegyük hozzá, hogy az egyes opció lehet kevésbé csábító, mivel az a kopasz manci egyfolytában a melleimet bámulja. - Hogy a szemei sülnének ki. – Gondoltam magamban miközben egy szúrós pillantást vetettem rá. Még ezen sem vette észre magát. Akkor a kettes opciót veszem igénybe, és lépek a pult közeléből.

Az utam a tömegen keresztül vezetett az üres asztalokhoz és székekhez. Szerencsére még mindig nem foglalta el senki sem. Így könnyedén birtokba vehettem az én kis nyughelyemet. Lassan Rikóék is feltűntek a láthatáron. Kicsit lassan jutottak be, de nekem édes mindegy. Van még időm bőven.

Rikóm kicsit nyugtalan volt, de azt hiszem értem is, hogy miért. Talán érzi, hogy figyelik. Tudom, idegesítő érzés lehet, de így kel lennie. Táncolt, több kis csajjal is. Mind Rikómat akarták.

Kékes fény volt a klubban mögöttem és mellettem a falon is tükrök voltak. De nem sima tükrök, hanem mindenféle érdekes alakúak. Fantázia dús megoldás. Eléggé feltűnően bámultam Rikót. Azt akartam, hogy észrevegyen, hogy közelebb jöjjön hozzám.

Pillantásunk végre találkozott, majd én szakítottam meg a pillanatot, én néztem félre. Így kell tépegetni kicsiny darabokra a türelmét. Belekortyoltam az italomba. Majd ismét öt kezdtem el bámulni. Ismét találkozott a tekintetünk, azonban most mélyen a szemeibe néztem, ő pedig beleveszett a pillantásomba. Elmosolyodtam, majd ismét az italomba kortyoltam. Nos, Rikómnak nem kellet sok idő, és már is elindult felém. Magamban kuncogtam egy cseppet.

Az italomat lötyköltem, meg kavargattam a szívószálammal. Ő pedig csak tolakodott, lökdösődött a tömegen keresztül, majd elért hozzám. Útközben haragos tekintettel közeledett időnként, de amikor már két méteres távolságban volt, meglágyult a tekintete.

- Szia, csatlakozhatnék hozzád? - kérdezte szelíd tekintettel. Csak a tekintetét fürkésztem jó mélyen.
- Szia, nyugodtan, úgysincsen társaságom – mondtam neki. Ő pedig helyet foglalt mellettem.
- Szabad megtudnom, hogy mi a neved? - kérdezte
- Persze, Viktoria Rosales, és a tied?
- Rico Santana.
- Szép neved van.
- Akárcsak neked - mondta mosolyogva.
- És, egy ilyen széplány, hogy hogy egyedül jár szórakozóhelyekre?
- Nem is tudom... Unatkoztam, és kicsit magányra vágytam. Meg mégse, szóval bejöttem ide, és elkezdtem iszogatni egy kicsit.
- Értem... És hány éves vagy?
- 17, és te?
- 24 leszek nemsokára.
- Az szép... Öm nem is tudom, hogy tegyem fel ezt a kérdést... De még is megpróbálkozok vele... –lenéztem, és a Colámmal szórakoztam.
- Csak nyugodtan – mondta, majd erősen a szemébe néztem.

- Te hiszel a természetfelettiben? A vámpírokban, a boszorkányokban, a vérfarkasokban? - kérdeztem tőle. Miközben csak bámultam a tekintetébe.
- Háát, ez egy érdekes kérdés, és érdekes választ kapsz rá. Szerintem léteznek. Ott megbújnak a sötétben, és figyelnek minket.
- Vicces, néha úgy érzem, figyelnek – mosolyodtam el, miközben lenéztem, aztán vissza a szemébe. Tehát, hisz bennünk. Közben megittam a Colámat.
- Hozzak neked inni valót?
- Köszi, azt szívesen elfogadnám.
- Mit kérsz?
- Amit te is - mondtam
- Rendben - elvigyorodott -, akkor mindjárt jövök. Sietett is a pulthoz. Martinit hozott. És már jött is, két pohárral meg két üveg martinival.
- Te le akarsz itatni? – meredtem rá, rosszallóan miközben ráncoltam a homlokomat.
- De hogy is, szerintem te már egy üvegtől táncolnál nagyba, én meg három üvegtől sem. Majd iszol pár pohárral. Am nekem nincsen kedvem ekkora ricsajban dumálni, gyere – nyújtotta a kezét-, lemegyünk a partra, ott nyugi van - mondta mosolyogva.
- Rendben. - Elfogadtam a kezét felhúzott, megfogta a kezemet.
- Ha nem baj én most kocsival mennék, nem akarom itt hagyni, nehogy valamelyik állat darabokra szedje – mondta, miközben maga elé képzelte, hogy mit is művelhetnének a kocsijával.
- Rendben ezt megértem, én sem szívesen hagynám itt.
- Akkor gyere menyünk is.
- Oké – mondtam, majd beszálltam a kocsijába és kihajtottunk a parkolóból.

Most nem száguldozott, mint egyébként. Egy háromnegyedórás kocsiút után oda is értünk a tengerhez. Leparkolt én pedig azonnal kipattantam a kocsiból és odasiettem a habokhoz.
- Szép ugye? - kérdezte.
- Aha, gyönyörű. - Már majdnem telihold tündökölt az égen. Megvilágította a víztükröt. Gyönyörű volt.
- Párnap múlva telihold lesz, akkor még szebb, ha gondolod, majd akkor is kihozhatlak – mosolygott rám, miközben leültünk a homokba. Lerakta az italos üvegeket, meg két poharat, és elkezdtünk iszogatni.
- És a szüleid hova valósiak? – kérdeztem
- Apám olasz származású, ezért is élek itt. Anyám pedig kubai.
- De jó! És voltál már Kubában is?
- Persze, sok időt töltöttem kint anyámmal, amíg meg nem halt. Még fiatal volt 34 éves. Engem 20 évesen szült. Tehát akkor voltam 14 éves. Mai napig jól emlékszem anyám arcára, a nevetésére, a hangjára, mindenre, ami ő volt... - szomorúan mesélte ezeket a dolgokat. Látszott rajta hogy nagyon is kötődött az édesanyához.
- Oh, sajnálom...
- Tudom, én is és köszi. Mindig szőke haja volt, és ragyogó zöld szemei – mesélte, miközben elővette a tárcáját, az édesanyja képe volt benne, és az édesapjáé. Meg állt bennem az ütő. Őket ismertem. Az apját pedig még mindig...
- Nagyon kedvesnek látszanak, a mamád nagyon szép volt... – mosolyogtam rá. Úgy döntöttem nem foglakozok azzal, hogy ismerem a szüleit, és hogy milyen baráti kapcsolat volt köztem és a szülei között.
- Igen az volt. Mindegy inkább váltsunk témát.
- Rendben.

Beszélgetésünk közepette megittuk majdnem az összes piát, minimálisan éreztem az italt, de mivel vérfarkas vagyok, ez nem igen tud megviselni.

Elfeküdtünk a parton, a karjaiba bújtam. Olyan jó érzés volt. De semmi sem tarthat örökre. Jött is egy hatalmas hullám, és csurom vizesek lettünk. Fektünkből úgy ugrottunk fel, mint akiket tetten értek.

- Ááá, ezt nem hiszem el – mondtam, miközben a kezeimet dörzsölgetem, majd megfagytam.
- Hát ezt én sem - morgott Rikóm. – Na, jó, akkor menyünk be hozzánk, adok valami ruhát, mert így mind a ketten megfázunk.
- Rendben, de mégis merre laksz?
- Nem mesze innen, 10 perc kocsival.
- Rendben, de akkor siessünk, nem akarok tüdő gyuszit kapni - mondtam vacogva.
- Oké. - Szaladtunk a kocsihoz. Még idejében, ugyan is hatalmas vihar támadt. Az út menti, fákat csak úgy fújta a szél, mintha ki akarta volna őket fújni a földből. Félelmetes látvány volt, közben villámlott és esett is.
- Ezt egyszerűen nem tudom, elhinni! – mondta Rikóm kicsit idegesen.
- Hát ezt én sem nagyon.
- Égszakadás és földindulás, mi jöhet még?
- Földrengés, árvíz, tájfun. Ha jobban bele gondolok, akkor ezzel még jól megússzuk. - Mindketten nevetünk egy jót.
- Hát, igen

Sietve beállt a garázsba, ahol kipattantam a kocsiból, ő pedig arra kért, hogy menjek vele. Én persze bele egyeztem.
Próbált villanyt gyújtani, de nem ment.
- Hihetetlen, már áram sincsen.
- De jó, egy este...
- Hát, ja.
- Gyere, az emeleten van a szobám, ott majd kerítek neked is valami ruhát.


Felvezetett a szobájába, mind untalan most is tetszett a berendezés. A szekrényében kezdett el turkálni, egy melegítő párost adott. Meg törülközőt, hogy megtörölhessem a csurom vizes hajamat. Kiszaladt és ő is felkapott magára valamit, amíg én is öltözködtem. A nagyméretű ruháiban csak csónakáztam, vagy 3 mérettel kisebb kellet volna nekem, mindenből.

Közben leszaladt gyertyákért, és mikor bejött lerakta őket az asztalra, meg az ágy mellé, hogy adjanak egy kis fényt.
Aztán végig mért.
- Ejha, még eben is csodálatosan nézel ki - mondta.
- Köszi - mondtam elpirulva. Az ágyon ücsörögtem, ő is oda feküdt mellém.

Nem haboztam sokat, megcsókoltam, de csak éppen hogy. Úgy tűnt, neki ennyi is elég volt ahhoz, hogy lázba jöhessen. Egyre vadabbak lettek a csókok. Majd már az ágyban volt rajtam feküdt és úgy folytattuk ezt a tevékenységet. Szenvedélyes csókok, és mozdulatok. Mindketten kicsit vadak voltunk. Akárcsak a kint tomboló vihar, mi is tomboltunk egymáson, csak mi már arra vágytunk, hogy egymásban is ez történjen.

A nyakamat kezdte el puszilgatni, és csókolgatni. Próbáltam egy kicsit eltaszítni, hogy megszólalhassak.
- Mi az, nem akarod? – kérdezte lihegve, már nagyon nem bírt magával
- Nem erről van szó, hidd el, te nem akarod majd, amit meséltem... - Mondtam volna tovább is, de nem engedett szólni, csak csókolgatott tovább, majd sikerült végül eltaszítani.
- Amit meséltem, az igaz, és én is közéjük tartozom... Vérfarkas vagyok... – mondtam neki szomorúan.
- És én ezzel most mit kezdjek? Tudtam, hogy figyeltél, és hogy mi vagy, tudom, hogy ismerted a szüleimet, azért is mutattam a képeket. Anya kiskoromban sokat mesélt rólad, hogy mi vagy, hogy a párodat keresed, én pedig csak rád vártam, már hosszú évek óta. És végre itt vagy – mondta, miközben egyre inkább elkerekedtek a szemeim.
- De nem érdekel mi vagy, tudom, mi lesz a következménye, ha most megtesszük, de nem érdekel, szeretlek. - Csak mondta és mondta a temérdek információt. Én pedig csak csodálkoztam. Megszűnt, minden nem érdekeltek a kérdések a kételyek. Én is szerelmet éreztem iránta.

Egyre inkább elragadott mindkettőnket a hév, masszírozta a melleimet, meg másutt is jártak a kezei. Aztán belém csúszott, és elkezdett mozogni. Mindketten csak nyögdécseltünk. Direkt szórakozott. Nem ment nagyon beljebb mindig csak egy picit. Én meg kínomban kicsit megmoccantam felfelé.

- Na, mi a baj? Nincsen eléggé bent? - kérdezte sunyi mosollyal. Meg sem tudtam szólalni zavaromban. – Jól van, ahogy akarod - mondta. Majd döfködött, rendesen. Aztán mindketten elmentünk egyszerre. Én azonnal képes lettem volna bevágni a szunyát. De mielőtt ez megtörténhetett volna, fáradtan, oda bujt mellém átölelt és adott, egy csókot.
- Szeretlek - mondta mosolyogva.
- Én is téged - mondtam félálomban.


Aztán mindkettőnket elragadt az álom. Annak ellenére, hogy kint ítéletidő tombolt. Hiába tombolt olyan szenvedélyesen kint a vihar, hiába volt minden egymás mellet békésen aludtunk e percek alatt...



Fejezet végéhez tartozó megjegyzések:
Remélem, kritikákat kapok * durcin néz*
Kezd elmenni a kedvem az írástól ilyen ütemben * durci* sose kapok kritikát * durci és pityereg *