Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Nooa Järvinen nem őrült meg. Erre akár mérget is venne, még ha a bátyja, a pszichiáter és...
Áldozat vagy hős?
Miután lecsillapodott a légzésem felkeltem az ágyról és körbenéztem a szobában. Lauren már...
Hazatérés
Sárkányharag
Friss hozzászólások
MelegPista: Igen, az elvárások már ismerős...
2021-10-20 04:05
blackforrest: A nagy többség:Adonisz és olya...
2021-10-19 13:20
MelegPista: Kár, mert egyrészt úgy nem len...
2021-10-18 16:24
blackforrest: Mert manapság nincs idő semmir...
2021-10-18 13:01
blackforrest: Összekötő kapocs lehet pld a f...
2021-10-18 12:59
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Ajándék az idegenektől 07. Egy rossz szokás

Tudják, van egy rossz szokásom: szeretek életben maradni. Márpedig erre egyre kevesebb esély mutatkozott. Először is: ott van az a valami vagy valaki a kabinban. Vele egyelőre nem kell törődnöm, levegője van, s ahogy az akadémián tanították: négy perc levegő nélkül, négy nap víz nélkül, négy hét étel nélkül, ennyit bír ki az ember. Négy napon belül meg már vagy por halmazállapotban, vagy biztonságban leszünk.
Másodszor: ott a polip egység, ami követ, aligha jó szándékkal. Két eset lehetséges: vagy meg akar ölni, vagy nem. Az első lehetőség rendben van, amióta kitört a háború, ez a természetes. De mi van, ha az a feladata, hogy vigyázzon rám, hogy biztosan célba érjek, a fedélzeten ezzel a fertőzéssel, mint egy ostrompatkány. Timeo danaos, mondogattam magamban, félek az ajándékot hozó görögöktől is. Őszintén szólva nem tanultam őstörténetet, így nem tudom, kik lehettek azok a görögök, de nem hiszem, hogy a polipoknál sokkal rosszabbak lennének. Ha azt akarják, hogy túléljük, akkor a logikus választás az öngyilkosság, de a fent említett hobbim miatt nem szívesen választottam volna ezt a megoldást.
Harmadszor, a napkitörés. A pilóták alaptörvénye, hogy óvakodj az aszteroidától, a napkitöréstől és az adóellenőrtől.
A legjobb lenne egyenesen belerepülni, ezzel megoldanám annak a valaminek és a minket követő hajónak is a gondját. Bár… A napkitörés leégeti a külső pajzsot, törli a memóriát, letérít a pályáról. Végtére is, ezek mind vállalható kockázatok. Ha kiérek belőle, akkor még kézzel tudom módosítani a röppályát, a pajzsból pedig csak marad annyi, hogy le tudjak szállni az F-124-re.
Ráállítottam a hajót a meghatározott pályaívre, felvettem az űrruhát és a raktérbe mentem. A hajóm hassal a csillag felé repült, a raktér még ezzel a zombiszerű klónnal kell együtt is a legkellemesebb helynek tűnt.
- Ne búsulj, pajtás, jó társaságban fogsz meghalni – néztem rá, miközben lekucorodtam az elkülönítő tövébe.
Minden rázkódott, a fények kialudtak, olyan volt mint egy rossz űroperett. Az egész olyan filmszerű volt, hogy nem tudtam félni. Mintha egy rossz klisé sematikus szereplője lettem volna. Nem tudom, észrevették-e, de a háborúban is az a félelmetes, amíg várjuk a harcot. Amikor már ott vagyunk, akkor egyszerűen nem érünk rá félni. Emlékszem az első ütközetre: gépiesen lőttem, amikor valami mozgott, élveztem, hogy a fénygömbök bevilágították az űr sötétjét, nem gondolva arra, hogy minden fénygömb egy-egy bajtársam halálát jelenti. Nem hittem volna, hogy túlélem, egyáltalán semmit sem hittem, csak tettem a dolgomat.
Azt hiszem, hogy valóban csatában voltam, csak utána a kantinban vettem észre. Egyedül voltam, csak néhányan lézengtünk a hangárban. Amikor étkezéskor a szintetizátor megkérdezte, hány kávét kérek, automatikusan hármat kértem. Megittam a sajátomat és sokáig néztem a két gazdátlan poharat. A gazdáik is meghaltak, ezután már egyedül kell kávéznom. Visszamentem a körletbe, ledőltem az ágyra és remegni kezdtem, éjszaka rémálmok gyötörtek.
Másnap reggel a felettesem lehordott a sárga földig, hogy borostás vagyok. Többet nem barátkoztam senkivel, nem akartam még egyszer átélni az elvesztés fájdalmát.
Aztán véget ért a háború, leszereltem és hazamentem. Pár hónapig megpróbáltam normális életet élni, de rájöttem, hogy ez nem az én világom. Az aktuális szerelmem elhagyott, őszintén szólva meg tudom érteni… Jelentkeztem, futárnak a perifériára.
Úgy éreztem, nincs értelme az életemnek, semminek, ami történt velem – egészen eddig a pillanatig. Mert most megértettem, mi haszna volt annak a zűrzavarnak, amit az életemnek hittem: hogy most ne féljek. Hogy meg tudjam hozni azt a döntést, amit kell, tudva, mindegy, életben maradok-e vagy meghalok.
Azt mondják, hogy a halál közelében az ember előtt végig pereg az élete, én nem tapasztaltam ilyet. De ahogy minden rázkódott, ahogy elment a fény és ott kucorogtam, annak tudatában, hogy bármelyik tizedmásodpercben minden véget érhet, volt időm gondolkodni. És arra jöttem rá, hogy az egyetlen dolog, amit elértem az életben, hogy már nem félek. Túl üres és kimerült vagyok hozzá.
Közben rájöttem, hogy milyen zseniálisak is a polipok, hiba lenne lenézni őket. Ha hiperhullámokon küldenének egy vírust, kiszűrnénk. De ki gondol arra, hogy egy embernek tűnő lény vérplazmafehérjéjébe* rejtik a kódot? A tökéletes fegyver, ráadásul humánus (vagy mondjak inkább polipost?) is, hiszen nem hal meg senki, csak leállnak a számítógépek, a rendszerek, a közlekedés. No para, csak visszalöknek minket az őskorba. Mindenki életben marad, de a kőbaltánál veszélyesebb fegyver nem marad a kezünkben.
Van-e esélye ennek a kicsiny fajnak, az embernek velük szemben? Ne várjanak tőlem hazafias szónoklatokat, arról, hogy milyen csodálatos bolygó a föld, hogy milyen nagyszerű az emberi kultúra. Mind a kettő olyan lózung, ami elől a perifériára menekültem. Korruptak vagyunk, kicsinyesek, önzők, minden bolygót tönkreteszünk, amire csak betesszük a lábunk. Mégis, túl minden üres szónoklaton, ennek vagyok a része. Harcolunk, mert élni akarunk, nem azért, mintha bármi értelmét látnánk az életnek, hanem azért, mert a legprimitívebb életösztön munkál bennünk. A logika törvényei szerint pusztulásra ítéltettünk, előbb-utóbb fel fogunk morzsolódni ebben a harcban, szemben a galaktikus birodalommal. Minden egyes emberre, beleértve a szellemi fogyatékosokat, az alkoholistákat, a drogosokat és a politikusokat is, legalább egymillió polip jut. És generációként minden polipnak tucatnyi utódja kel ki, míg az emberiség lélekszáma stagnál. Igaz is, kinek lenne kedve gyereket szülni egy olyan túlnépesedett és szennyezett világra, mint a föld? A kolóniákon meg örülnek, ha maguknak tudnak levegőt-, enni- és innivalót biztosítani, nem akarnak a népszaporulattal is bajlódni.
A jelek szerint a polipok nem csak többen vannak, de okosabbak is. Ők életre ítéltettek, mi meg nem, Darwin apó törvényei a világegyetemben is érvényesek.
Talán, ha lenne közöttük is pár békepárti… Akkor a tengerparton együtt úszkálnánk a pálmafák alatt. Ők a mélyben, mi a víz feszínén és senki nem zavarna senkit. Tengerpart… Milyen abszurd gondolat. Gyerekkoromban apám egyszer elvitt a tengerpartra, persze nem a vízhez, az őrség vigyázott nehogy bárki is száz méternél jobban megközelítse a vizet, de apám mesélt arról, milyen volt, amikor még miénk volt a part és szabadon lehetett fürdeni. Az én nemzedékemnek csak a medencék jutottak, no meg persze a tavak, de nem volt olyan vízmániás, aki abba a mocsokba belemerészkedett volna. Tenger, béke…
És abban a pillanatban megértettem mindent. Hogy nem egy, hanem két vírust küldtek ezzel a szerencsétlennel. Az egyik a pusztításé.
A másik békejobb.

* Vérplazma fehérje: húszféle aminosav található benne, több száz darab aminosavból áll egy fehérje. Ez egy húsz karakteres kódolást tesz lehetővé. (a DNS-ben csak négyfajta nukleinbázis van. Egyszerre csak 3 nukleinbázisból álló triplet kódol egy aminosavat – 64 féle triplet van, mivel csak 20 féle aminosav van, ezért többféle triplet is kódolhat egy aminosavat, de ennek nincs matematikai logikája. A DNS kettős szálból áll. Az egyik szál hordozza a kódot, a másik néma, ennek a komplementere.) A DNS csak egyetlen sejtben módosítható.
Folytatások
2127
- És nem vágyódott vissza az F-124-re?
2062
- Járványveszély az F-124-en. Biológiai és számítógépes veszély AAA kategória… - Majd újra és újra elmondtam ezt az egyszerű üzenetet. Tudtam, a föld a hatótávolságomon kívül van, de azt is tudtam a polipok minden adásomat fogják.
2206
- És téged hogy hívnak? – kérdezte.
- Nekem nincs nevem. Valamikor volt, de már régen mondták ki. Nevezz, mondjuk századosnak, így szoktak hívni a rádión. A Háború óta csak ez vagyok.
- Akkor te százados – nevetett fel, - gyere velem zuhanyozni.
2027
- Kiosztottuk a fegyvereket, védelmi terveket készítettünk. A polipok a víz közelében erősek, a dombok között ki tudunk tartani pár napig.
- És aztán?
- Ha még életben leszek, kinyitom az utolsó üveg konyakomat az utolsó roham, előtt. Tovább nem tervezek. Sajnos semmilyen néven nevezhető fegyverünk sincs, főleg nem olyan, amitől félnének.
2068
Amikor közelebb ért, láttam, hogy sofőr sem igazán katonás alkat: a jobb napokat látott sortot ízlésesen egészítette ki egy átizzadt atlétatrikó, s a látványt egy szakadt szalmakalap koronázta meg. Ha nem lett volna rajta a flotta jelvénye, azt is hihettem volna, hogy épp horgászni indult.
Előző részek
1775
...ott van az a valami a mentőkapszulában. Ha az F-124-en orvosi kezelés alá veszik, akkor ott is használhatatlanná válnak a számítógépek. Tehát, ezt a bolygó érdekében meg kell akadályoznom. „Semlegesítenem kell” gondoltam magamban, kerülve a sokkal nyilvánvalóbb szót: megölni.
1888
- Igen, Aranka. Kapcsolj ki. Szép álmokat – mondtam, bár tudtam, hogy úgy sem érti meg.
- Jó éjszakát, Uram. Reggel kérem, egy kávéval ébresszen – mondta még utoljára Aranka. Egy pillanatra megdöbbentem… Valaki mégis táplált bele humorérzéket. És, miközben ezen gondolkoztam, szép lassan kialudtak a műszerfal fényei.
Egyedül voltam, hacsak a haldoklót és az Arankát meggyilkoló vírust nem számítom.
1876
Igen, game over, gondoltam. Fényerőcsökkenést csak egyvalami okozhat: ha köztünk és a csillag között egy űrhajó, jelen esetben egy polip lopakodó úszik el. Mivel a polipok belterületén voltunk, ez csak egyet jelenthetett: valaki követ minket!
1476
- The sweetest girl I know… - énekelt tovább. Majd hozzátette: - Kérem, az anyukát, készüljön fel a szülés megindítására.
- Mi??? Mit akarsz? Egy terhes nő van a kapszulában?
- A kapszulában senki sincs, de a pilótafülkében egy várandós anyuka van, látom a baba képét is, olyan aranyos, acél törzs és 12 poliplábacska… Én leszek az első, a mindent megnyerő, a dokidroid, aki új fajt segít a világra, amelyik uralja majd a galaxist, egyszerre polip és robot, a két intelligens faj...
Hasonló történetek
2673
Dzséjt örömmel forgatta fénykardját. A zöld penge könnyedén hárította el a felé suhanó lövedékeket, szelte ketté a droidvázakat. Aztán meglátott egy alakot a forgatag közepén és elindult felé. Közben folyamatosan forgatta, pörgette fegyverét, minden mozdulattal elpusztítva egy droidot. Aztán hátát nekivetette Nakata Kortel Jedi mesternek, s ketten együtt halálos táncba kezdtek...
2959
- A válasz több mint egyszerű! A tér-idő szakadásnak itt volt a kivezető nyílása. Ráadásul, ha jobban megnézzük a be- és a kijárat szinte pontosan egy síkban, vannak. Össze lehetne kötni őket egy képzeletbeli egyenessel! Az kétséget kizáróan a véletlen műve!
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: