Ajándék az idegenektől 11. Indulás a béke bolygójáról

Meglepetésemre a szanitéccel a kormányzó is megérkezett, a helyi szokásoktól eltérően tisztességes járványvédelmi ruházatban. Úgy látszik, komolyan vették, amit arról az élő bombáról mondtam, akit a gépemen hoztam.
A kormányzó odalépett hozzám:
- Nem gondolta meg magát? Van elég hely a bolygónkon és egy pár kézre mindig szükségünk van.
- Nem. És ön? Jól végig gondolta? Ha ezt – intettem a hajó felé – befogadja, örökre elszakad az emberiségtől.
- De a háborútól is – nézett rám az öregúr. – A pusztulástól. És valami elkezdődhet itt ezen a bolygón. A szerencsétlen hogy érzi magát?
- Az előbb néztem meg. Haldoklik.
- Megérdemli, hogy emberként haljon meg. Ez az űr törvénye. Senkit sem hagyhatunk magára.
- Ha kivették, akkor indulok. Mielőtt megszüntetnék a karantént, szeretnék elrepülni. Nekem ott van a helyem. És el kell vinnem a hírt is az F-124-ről a földre – húztam fel a cipzárt az öltözékemen.
- Mielőtt elindulna, adnék még valamit.
- Még az előzőt sem fejtettem meg – mosolyodtam el.
- Ennek egyszerűbb a megoldása – húzott elő egy üveget a táskájából. – A bizonyos konyak, amit a háború végére tartogattam. Azt utolsó pillanatra. Ígérje meg, ha túl lesznek ezen a háborún, megissza az egészségemre. És Csillagéra – kacsintott rám.
- Jó ember ő is. Valakit biztos boldoggá fog tenni. De nekem más úton kell járnom. A sajátomon.
Szertartásosan tisztelegtünk, majd kezet nyújtottunk egymásnak. És vissza sem nézve felmásztam a hajómba és beindítottam a hajtóműveket.
Amikor már elhagytam a bolygó gravitációs terét, bekapcsoltam a rádiót és kódolatlan csatornán hívtam a földi irányítást:
- Járványveszély az F-124-en. Biológiai és számítógépes veszély AAA kategória… - Majd újra és újra elmondtam ezt az egyszerű üzenetet. Tudtam, a föld a hatótávolságomon kívül van, de azt is tudtam a polipok minden adásomat fogják.