Ajándék az idegenektől 08. Megérkezés az F-124-re

Egyszer véget ért a rázkódás, körbejártam a hajót, hogy ami még működik, megpróbáljam életre kelteni. Szerencsére a tartalék elektromechanikus irányítás még működött.
A horizontot lassan betöltötte az F-124. Szép volt… És még szebb volt, hogy a polip kisérőnknek sem volt nyoma. Ez a napkitöréses trükk bevált. Nagyon könnyű lerázni azt, aki nem is akar követni minket, csak lehetőséget kell adni arra, hogy tudjon mire hivatkozni a főnökeinél. Úgy látszik, jól sejtettem, hogy a polipokban és az emberekben több a közös, mintsem gondolnánk. Valószínűleg a naprendszer külső részein maradt, biztonságban a napkitöréstől, de elég közel ahhoz, hogy a teljes rádióforgalmat lehallgassa.
Azt hiszem, az akadémia óta először raktam le kézi irányítással egy gépet. Kicsit nehéz volt megtalálnom a „fővárost” a sok sziget és csatorna között, de végül csak sikerült. Hát, azt hiszem, az F-124-é volt a világegyetem legkiesebb űrrepülőtere, csak néhány komp és vadászgép sorakozott a betonon, de szerintem hónapok óta egyiket sem használták. Mindegyiket ott volt a ponyva, sehol egy készenléti gép.
Leereszkedtem a talajra, nagyot szippantottam a friss levegőből. Kicsit kesernyés volt az íze, de hát ahány bolygó, annyi szag, ahogy mondani szokás. Élveztem a csendet. Azt hiszem, a világűrben ez az egy dolog hiányzik nekem: a csend. Minden mást meg lehet szokni, de a csend hiányzik, hogy ne zümmögjön állandóan valamelyik berendezés. Közben láttam, hogy az irányítótoronyból már elindult egy kocsi értem. A szabályzat szerint ilyenkor egy felfegyverzett, páncélozott, vegy- és sugárvédelmi járművet kell küldeni a leszálló hajóhoz, de úgy látom, itt, a 124-en nem bürokrata az őslakosság.
Amikor közelebb ért, láttam, hogy sofőr sem igazán katonás alkat: a jobb napokat látott sortot ízlésesen egészítette ki egy átizzadt atlétatrikó, s a látványt egy szakadt szalmakalap koronázta meg. Ha nem lett volna rajta a flotta jelvénye, azt is hihettem volna, hogy épp horgászni indult.
- Hello, látom épségben megérkezett. Örülök, hogy nem pirult meg a napkitörésben, pedig szóltam magának, hogy kerülje el. Történt valami?
- Igen, Uram. De erről jelentést kell tennem.
- Fontos? – kérdezte csalódottan a sofőr. – Miután beszéltünk, egy ládányi italt behűtöttem. Gondoltam, jó szomjas lesz, mire megérkezik.
-Igen, nem tűrt halasztást az ügy. Rendbe szedem az egyenruhámat és kérem vigyen a kormányzóhoz.
- Nem szükséges, pilóta – rázta meg a fejét. – Itt nem sokat adunk a drillre, én is csak a maga kedvéért öltöztem ki. Ha gondolja, maga is bújjon valami kényelmesebbe, aztán mehetünk.
- Akkor maradok.
- Tőlem… Maga tudja. De meg fog sülni, nálunk igencsak meleg az időjárás.
Elengedtem a fülem mellett a megjegyzést és hivatalos hangnemben folytattam: - Amíg távol vagyok, állíttasson őrséget a hajó köré. Föderációs biztonsági A-kód.
- Hááát… - vakarta meg a fejét – ez nehéz lesz, figyelembe véve, hogy épp egyedül vagyok. Most vagy elviszem a kormányzóhoz, vagy itt maradok és megpróbálok egyszemélyben kordont vonni a hajója köré.
- A biztonsági tiszt?
- Épp szüretel, ahogy mindenki a városban. Tudja, ha nem szedjük le a termést mielőtt eljönne a hőség, elég gyatra lesz az íze. Márpedig a kormányzó úr nagyon szigorúan veszi, hogy a termésre vigyázni kell. Szóval vigyem, vagy gyalog megy be? De figyelmeztetem, az jó pár óra innen.
- Menjünk – legyintettem, de azért lezártam a gépet.
Útközben láttam, hogy egyszemélyes fogadóbizottságom igazat mondott, amikor azt állította, hogy kedvemért ünneplőbe öltözött: láttam, hogy a legtöbb helyi lakos egy szál szalmakalapban dolgozik.
A béke és a nyugalom szigete gondoltam, a bukolikus filozófia utópiája. Milyen kár, hogy a hamarosan meginduló háborúban elsőként őket foglalják el a polipok. Akkor nem sok marad ebből az idillből. De végtére is, gondoltam, ha egyszer meg kell halni így is, úgyis, akkor nem jobb, ha előtte még élvezik a szüretelést. Itt szó szerint veszik, hogy minden órának szakítsd le gyümölcsét, ahogy valami celeb mondta az őskorban, bár az akadémián a filozófusokra, eléggé nem helyeselhető módon, nem nagyon fektettek súlyt.
- Usgyi! – intett a sofőröm. – Megérkeztünk.