Ábrahám megkísértése - 10. Feltörő emlékek…

Mikor Avraam beért a kórházba, Sarah már hazament. Ichak újra a rongyosra olvasott mesekönyvét dugta elé. Késő este volt, mikor végre elaludt a kisfiú.
Otthon Sarah egy majdnem üres üveggel várta.
- Pocsék háziasszony vagyok… Elfelejtetem a jegest… Holnapra minden megrohad a hűtőládában. Reggel nem tudnál jeget szerezni?
- Nem, most nagyon fontos munkám van. Nem tudok késni.
- És mi az a nagyon fontos? Ami fontosabb, mint egy darab jég a hűtőbe? – kérdezte gúnyos spiccel a nő.
- Egy kihallgatás. Eichmann óta a legnagyobb náci, aki zsidó kézre került.
- Nem tudunk menekülni a múltunk elől. Pedig…
- Mit akarsz mondani? – kérdezte a férfi. Érezte, a nő valamit mondani akar, amit csak az alkoholban feloldódva képes.
- Te nem hiszel Istenben.
- Valóban nem. Tudod…
- Tudom. Ha létezne, akkor nem engedte volna meg, hogy hatmillió zsidót elégessenek – idézte a nő a férfit. – És tudod, mit? Te csak az újságban olvastál róla.
- Te nem meséltél egy szót sem arról, mit kellett átélned.
- Hogyan meséltem volna? Kislány voltam. Csak képek. Ahogy a nagymamámat a peronon másik csoportba sorolják be és elhajtják. Vagy, hogy mondhattam volna el, hogy az anyámat a szemem láttára gyilkolták meg? Vagy arról, hogy nekem mit kellett átélnem? Azért jöttem el Európából, hogy ne kelljen erre sohase gondolnom, erre te mit csinálsz? A nácikra vadászol.
Utálom Eichmannt, de nem azért, amit tett, hanem azért, hogy nem hagyott békén minket és újra arra kellett gondolnunk, amit el akartunk felejteni. Nem elég, hogy a múltat elvették, még a jövőnket is megmérgezik.
- És hogy jön ehhez Isten? – kérdezte a férje.
- Isten… Igen – gondolkozott el Sarah. – Tudod, bármit is kellett átélnem, mindig az élt bennem, amit Apám mondott. Hogy legalább nekem kell túlélnem, hogy az élet megmaradjon. Hogy ők meghalhatnak, de nekem élnem kell és gyerekeket kell szülnöm, hogy ne legyen hiábavaló, végleges lezárás az ő haláluk.
- És most, Ichak... – fűzte tovább a gondolatot Avraam.
- Igen, Ichak. És amikor kimondta az orvos, hogy meg fog halni, akkor úgy éreztem, mindennek vége. Nincs Isten, vagy ha van, akkor igazad van: egy szadista, akinek egyetlen öröme a szenvedésünk. Nevetséges… - mondta, s halkan felnevetett. – És egyben szörnyű.
- Mi?
- Hogy meghalt hatmillió zsidó, köztünk az anyám és a nagyanyám, de nem rendült meg a hitem. És most meg fog halni a fiam, egy azaz egy fő, és már nem tudok hinni. Pedig az az egy hol van a hatmillióhoz? És nem érdekel a rohadt munkád sem, bármit is csinálsz ezzel az új Eichmannal, akik meghaltak, nem támadnak fel, és a fiunk sem marad életben. Szóval, ami fontos, azon úgysem lehet változtatni. Meg az a rohadt jég.
- Te részeg vagy.
- Igen. Nincs Isten, Nincsen jég, nincs élet, a bor megdöglik reggelre, tehát meg kell inni és ettől részeg leszek. Aztán én is megdöglök. Tökéletes körforgás. Érted?
- Igen.
- És milyen ez a Hitler, akit annyira fontos kihallgatnod? Ami fontosabb, mint az, hogy jég legyen a szekrényben? – kérdezte gúnyosan Sarah.
- Ha ennyire fontos neked az a jég, elmegyek és szerzek valahonnan.
- Az éjszaka közepén?
- Izraelben nincs olyan, hogy valamit nem lehet megszerezni. Ha feketén tudtunk hadihajót, vadászgépet szerezni, nem hiszem, hogy egy darab jég jelentene akadályt.
- Tényleg megtennéd? – nézett rá csodálkozva az asszony.
- Igen… - sóhajtott fel Avraam. Tel Avivban jeget találni ilyenkor valóban lehetetlen, de szíve szerint menekült volna Sarah elől.
- Akkor maradj. Nem kell az a rohadt jég, csak az, hogy egyszer az életben mellettem legyél, amikor szükségem van rád – kérte az asszony.
- Itt vagyok.
- Valami még eszembe jutott – szólalt meg Sarah pillanatnyi némaság után. – Engem mikor vallatsz ki?
- Tessék? – lepődött meg Avraam.
- Igen. Végtére is, én is ott voltam. Én a saját szememmel láttam, hogy ezek a szörnyetegek mit csináltak. Én mindent el tudnék mondani.
- Azt hittem, erről sohasem akarsz beszélni.
- Persze – nevetett fel keserűen a nő. – De most elég részeg vagyok. Kihallgató tiszt úr, tessék engem is kivallatni! Éljen az igazság! Nem számít, hogy hány emberen, gyilkoson és áldozaton kell keresztülgázolni érte!
- Részeg vagy.
- És ez már bűn? Vallani akarok! – ugrott fel a székből az asszony, de rögtön össze is esett. A meleg bor megtette a hatását: azonnal összecsuklott.
Avraam betakarta és lefektette a díványra. A nő közben egy ismeretlen dalt dúdolt. Valami szépet, valami távolit, valami ismeretlent, talán még régi hazájából hozta magával. Egy sort tudott csak kivenni: Umipné chatoénu golinu méarcénu… (Bűneink miatt száműztek országunkból).

Éjszaka még sokáig ott ült az asszony mellett és vigyázta álmát. Közben azon gondolkodott, hogy ez az élet: egy kisfiú, aki halálra ítéltetett és egy nő, akiben meghalt egy lélek. És egy bűnös, tette hozzá magában, aki ő akar halálra ítéltetni…