Ábrahám megkísértése - 06. Egy férfi és a halál

- Avraam, mire jutottál első menetben? – kérdezte David.
- Semmi, csak a szokásos. Ő teljesen ártatlan, tudott a végső megoldásról, de nem vett benne részt, csak tudományos kutatást végzett.
- Hm, ez is valami – gondolkodott el David. – Legalább nem tagadja le. Ha mégis nyilvános tárgyalás lesz, akkor a népirtás tényével nem kell bajlódnunk.
- Nem tudom, én nem javasolnám a nyilvános tárgyalást. Valami nagyon zavar engem – gondolkodott el Avraam.
- Mi?
- Nem látok át rajta. Idejön, feladja magát, tudja, hogy jó esetben kivégzik. Valahol még becsülöm is, hogy mosolyogva tud szembenézni a halállal. Nem értem mit akar, és ez óvatossá tesz.
- Talán egy nyilvános tárgyalást akar? Hogy az egész világ előtt letagadja a népirtást?
- Nem hiszem. Akkor azt is tagadta volna, hogy tudott róla – válaszolta Avraam. – Valami van a háttérben, de nem tudok rájönni. Addig tartsuk titokban.
- Te mondtad, hogy az izraeli kiadású héber szótárban nem szerepel ez a szó… De indulj haza, menj be a fiadhoz. Van valami hír róla?
- Elhatároztam, hogy ma kikérdezem az orvost. Végtére is, ez a hivatásom. Hogy kiszedjem az emberekből a titkaikat… - vonta meg a vállát Avraam.

Egész este ott ült a fia mellett és mesekönyveket olvasott neki. Ichak csillogó, tágra nyílt szemmel hallgatta, miközben Avraam azon gondolkodott, hogy Izraelben miért nem tudnak jó mesekönyveket kiadni. Mindegyik arról szól, hogy milyen csodálatos ez az ország, hogy a zsidó lélek sehol máshol nem lehet boldog, csak itt: Erecben*. Mégis mindenki megveszi ezeket a könyveket, mégis ezen nőnek fel a gyerekek, ezen a banális igazságon. Mint az ifjú szerelmesek, akik egész nap azt mondatják a másiknak, hogy szeretik és milyen csodálatos, mégsem unják meg. Izrael: a legöregebb és a legfiatalabb ország a világon.
És ezen nőnek fel a gyerekek… Felnőnek? Nézett a fiára. Ő már nem. Halálraítélt. Arról kellene vele beszélnie, hogy ne féljenek a haláltól, mert… Miért is? Hiszen nem hisz Istenben, nem hiszi, hogy bármi is lesz ez után az élet után, akkor miért ne féljen a fia attól, hogy ez a létezés hamarosan véget ér? Sarahnak jobb. Ő hisz.
De hogyan lehet hinni egy olyan Istenben, aki hagyja, hogy ez a gyermek elsorvadjon a kezei között? Egy darab lélegző hús. Ha nem lenne infúzióra kötve, fel tudná kapni, táncolhatna vele, elmehetnének fürödni a tengerbe… De ez a lélegző hús hamarosan egy kihűlt tetem lesz.
Eszébe jutott Walhall. Ő is ilyen gyerekeket ölt meg. Az ő áldozatai is így feküdtek egy ágyon, mint most Ichak. Meg kell ölnie azt az embert. Nem bosszúból, hanem igazságból. Hogy bűnhődjön az összes gyermek haláláért.
Éjjel volt már, amikor a nővér finoman jelezte, hogy haza kellene indulnia… Szerencséje volt, az orvosa ügyeletes volt. Amikor letámadta, már nem finomította az igazságot.
Néhány hét. Jobb esetben egy hónap. Nem több.

Hazafele menet úgy érezte, nem bír Sarah szemébe nézni. Betért egy kocsmába és leitta magát. Nem emlékezett semmire sem, csak arra, hogy valahogy hazakeveredett. Az utcán csodálkozva néztek rá: Izraelben nem szokták részegre inni magukat. Senki nem tudja, mit hoz a pillanat, mindig mindenkinek józannak kell lennie, hisz bármikor megindulhat a nagy támadás, amiben az arabok újra megpróbálkoznak azzal, ami Hitlernek anno nem sikerült. Mikor végre hazatért, Sarah levetkőztette, megfürösztötte és lefektette.
És semmit sem kérdezett.

* a „föld”, azaz Izrael földje