Ábrahám megkísértése - 09. Az új birodalom

- Térjünk vissza arra, hogy hogyan viszonyult a nácikhoz – fordult Avraam Walhall felé.
- Ha jól tudom, ez nem képezi a vád tárgyát.
- Mi?
- Hogy mikor kire szavaztam. Egy demokráciában természetes, hogy az ember elmegy szavazni és valamelyik pártot választja az adott kínálatból – magyarázta Walhall.
- Ezt az állítást fenntartással tudom fogadni, de valóban, az, hogy kire szavazott, az nem a vád tárgya, viszont ahhoz, hogy megértsem a motivációit, ezt is tisztáznunk kell.
- Igaza van. Kérem, én 1933 előtt sohasem szavaztam a nemzetiszocialista pártra. Parvenük voltak a szememben, néhány barnainges őrült, akik képesek lennének mindent felforgatni. Természetesen, amikor megnyerték a választást, akkor, ha nem is örültem ennek, de elfogadtam, mint többségi akaratot. Azután, ezt elismerem, megváltozott a véleményem.
- Miért? – kérdezte a kihallgató.
- Mert Hitler valóban új lendületet adott az országnak. Csökkent a munkanélküliség, a gazdaság fellendült, beindultak a nagy állami beruházások, az autópálya építések. És amikor a Hosszú kések éjszakáján, 1934-ben leszámolt az SA-val, a pártja forradalmi szárnyával, mindenkinek úgy tűnt, hogy egy békés, gazdag korszak kezdődik.
- A zsidóknak is? A politikai ellenzéknek is?
- Nézze, kérem, én sohasem voltam antiszemita, sőt, nagyon sok zsidó barátom és kollégám volt az egyetemen. Természetesen nem értettem egyet se azzal, ahogyan a zsidókat korlátozták, vagy ahogy az ellenzéki politikusokkal bántak, de figyelembe kell venni a korábbi polgárháborús helyzetet. Mondogattam is, hogy lehet, hogy néhány embert megvernek az utcán, de mi ez ahhoz képest, hogy néhány éve még halomra lőtték őket? Mindent az adott kor összefüggései közt kell vizsgálni.
- Azt mondta, voltak zsidó barátai és kollégái. Velük mi történt? Az nem bántotta?
- Természetesen nagyon bántotta a lelkiismeretemet – nyugtatgatta meg Walhall. – Sokan igazságosnak érezték, hogy most ők kerülnek a háttérbe, hiszen korábban minden jobb állásba csak zsidók kerülhettek, de én személy szerint ezt a megállapítást sohasem fogadtam el. Aki tehetséges volt és árja*, a nácikat megelőzően is pozícióba került.
- Ennyi? Bántotta a lelkiismeretét és kész?
- Nem. Sokan döntöttek úgy, hogy elhagyják Németországot, a kapcsolataim útján megpróbáltam segíteni nekik, hogy francia, angol, vagy amerikai egyetemeken el tudjanak helyezkedni. Aki pedig maradni akart, azokért közbenjártam, hogy ha nem is a korábbi beosztásukon, de megmaradhassanak az egyetemen és tovább kutathassanak. Végtére is, mi egy tudományos közösség voltunk, az eredményeink az egész nép és a birodalom javát szolgálták, felülemelkedtünk kicsinyes faji nézőponton.
- Velük mi történt a későbbiekben?
- Nem tudom pontosan. Persze később őket is eltávolították, aztán keletre deportálták, a további sorsukat nem ismerem. Kicsit bántott is a lelkiismeret, hiszen ha nem segítek nekik, hogy maradjanak, akkor lehet, hogy biztonságba kerültek volna nyugaton, de ezt senki sem tudhatja.
- Keletre deportálták? De hiszen ez azt jelentette, hogy a haláltáborokba küldték őket! – emelte fel a hangját Avraam.
- Kérem. Lehetséges, hogy így volt, de én ezt nem tudhatom. Én egy egyszerű professzor voltam az egyetemen, amikor elvitték őket, nem mentem utánuk. Írtam nekik leveleket, de sohasem kaptam választ. Lehet, hogy valóban legyilkolták őket, ahogy ön valószínűsíti, de ezt tényként egyikünk sem állíthatja. Nem vagyok felelős a sorsukért.
Nézze – fordult Avraam felé – önöktől is rengeteg palesztin menekült el, amikor megalapították Izraelt. Ön tudja, hogy mi történt velük azóta? Hogy hányan élték túl a menekülést, hogy hányan haltak meg a menekülttáborokban?
- De a menekülttáborok nem haláltáborok! És Izrael nem vállalhat felelősséget azért, hogy egy másik arab állam hogyan bánik az odamenekült palesztinokkal. Ha hajlandóak lennének békét kötni velünk, az ő sorsukat is rendezni lehetne.
- Látja, ugyanazt mondja, amit én is – mosolyodott el Walhall. – „Nem vállalhatok felelősséget”. Én sem vállalhattam felelősséget ami akkoriban a zsidókkal történt, ahogyan ön sem a palesztinjaikért. Mi a különbség?
- A különbség… - gondolkodott el Avraam. – A különbség az igazság. Hogy igaz, meghalt pár ezer palesztin, most hagyjuk, milyen körülmények között, kinek a hibájából, mondjuk, hogy annak következtében, hogy mi megalapítottuk Izraelt, de ezzel szemben az igazság az, hogy meghalt hatmillió zsidó és ki tudja mennyi más nemzetiségű ember. Ezt a tényt ön sem vitathatja.
- A tényt természetesen nem vitatom – ismerte el Walhall. – Sok millióan haltak meg a haláltáborokban, de az csak egy elmélet, hogy van igazság. Vagy lehet, hogy van, de itt a földön mindenki csak a saját igazságát ismeri. A mi igazságunk akkor az volt, hogy jobban mennek a dolgok Németországban, még ha ezért félre is kell fordítanunk a fejünket, ha látjuk, milyen áron. Hogy pontosan mit történik keleten, vagy a koncentrációs táborokban, akkor még senki sem sejtette.
- És ha tudták volna, hogy azok a táborok haláltáborok, akkor másképpen viselkedtek volna?
- Ezt senki sem tudhatja. Elismerem, mint vesztes nép, aki megválasztotta Hitlert és a nácikat, talán jogilag felelősek vagyunk ezekért a tettekért is, de erkölcsileg nem érzem magam bűnösnek. Én törvénytisztelő állampolgárkért szolgáltam a hazámat, és ami ezzel jár, az aktuális kormányzatot.
- A hazáját? Akkor már birodalomnak nevezte magát Németország – vette ellen Avraam.
- És bűn az, ha nem tiltakozunk, ha hazánk nagyobb és erősebb lesz, mint előtte bármikor?


* fajilag tiszta, nem zsidó