Ábrahám megkísértése - 07. Megszólítás

- Nos, Herr Walhall, kezdhetjük?
- Természetesen, de ragaszkodik ehhez a szertartásos megszólításhoz? Jobban örülnék, ha egyszerűen Siegfriednek szólítana.
- Maradjunk inkább az előző formánál – ellenkezett Avraam.
- Értem én… Egy tisztességes zsidó nem barátkozhat össze egy magamfajta öreg nácival.
- Jól látja – bólintott Avraam.
- Pedig, ha meg akar érteni, akkor nem ártana, kicsit közelebb kerülnünk egymáshoz.
- Nekem nem az a feladatom, hogy megértsem, hanem az, hogy elítéljék.
- És felakasszanak? – mosolygott rá az öregúr.
- Igen. Ha rajtam múlik.
- Nem, maga ennél többet akar. Maga nem az a szokványos nácivadász, aki felhúzna az első fára. Nem, maga a szíve mélyén többet akar: megérteni, hogy ez hogy volt lehetséges. Hogyan fordulhatott elő, hogy a világ legcivilizáltabb népe megkísérelje kiirtani a világ másik legcivilizáltabb népét – érvelt Walhall.
- Miért akarnám ezt?
- Mert tudja az igazságot. Nem tudnak mindenkit megölni, aki részt vett ebben vagy képes lenne rá. Ha nem értik meg, hogyan lehetett, hogy mintapolgárok, példás családapák reggeli után egyenruhát öltöttek, napközben zsidókat és más Untermensch*-eket irtsanak, aztán este odaüljenek a gyerekeik ágyához és esti mesét olvassanak nekik. Erővel, kivégzésekkel nem lehet elfojtani egy eszmét. Ahhoz meg kell érteni. Amíg Hollywood csak limonádékat ont erről a korszakról, addig nem kell félnünk: a nemzetiszocialista eszme élni fog. Egy eszmét csak akkor lehet elfojtani, ha megértik.
- És ez miért jó magának? – kérdezte a kihallgató.
- Talán öreg vagyok és szentimentális. Talán szeretnék egyszer valakivel őszintén beszélni, mielőtt meghalnék.
- Miért nem beszélte meg inkább a barátaival ott Argentínában?
- Mert mindannyian vagy félnek, vagy fanatikusok – legyintett Walhall. – Amióta Eichmannt elrabolták az embereik, azóta mindenki fél egy szót is ejteni a múltról. A fanatikusokban pedig nincs semmi kétség, semmi kérdés. És nem lehet olyan valakivel beszélgetni, aki az összes választ előre ismeri. Én tudós vagyok, hiszem, hogy a világot a kérdések viszik előre, nem a válaszok. A válaszok változnak, ahogy a tudomány fejlődik, de a kérdések, a kétségek örökök.
Szóval – nézett Avraam szemébe. – Meg akarja érteni, hogy hogyan gondolkodott egy átlag náci? Vagy megelégszik azzal, hogy hogy kötelet rak a nyakamba? Ha meg akar érteni, szólítson a keresztnevemen. Akkor tudni fogom, hogy embernek tekint és őszintén elmondok mindent.
- Még mindig nem értem, mi hasznom lenne ebből? Miért jobb nekem, ha megértem, hogy a népemet miért akarták kiirtani? Én nem vagyok író vagy olyan ember, akire hallgatnak. Én csak egy egyszerű kihallgató tiszt vagyok, az én munkám itt véget ér – ellenkezett Avraam.
- Talán nem is különbözünk mi egymástól annyira… Én egykor azt mondtam, hogy csak egy egyszerű tudós vagyok, és ez megóvott attól, hogy feleslegesnek tűnő kérdéseket tegyek fel és a rendszer részévé váltam. Ön most azt mondja, hogy csak egy egyszerű kihallgató tiszt és nem tesz fel feleslegesnek tűnő kérdéseket.
- Van különbség is köztünk. Én sohasem ölnék gyerekeket.
- Biztos? – mosolygott el az öreg. – És ha háború lenne és parancsot kapna, hogy romboljon le egy házat, amiben egy ellenséges géppuskaállás van, de a padláson gyerekek bújtak el?
- Az más lenne. Háború. Ott nem az lenne a cél, hogy megöljem a gyerekeket, hanem az, hogy meg védjem az enyéimet.
- És mit gondol, mi mivel védekeztünk? Majdnem ugyanezzel.
- Azt meri állítani, hogy nincs különbség köztünk?
- Nem. Nem állítom ezt. Csak azt, ha nem ért meg, akkor élete végéig kísérteni fogja ez a kérdés, hogy valóban mások vagyunk-e…
- Ezért felesleges. Nekem nincsenek kétségeim. Hatmillió okom van arra, hogy ne szólítsam a keresztnevén magát – rázta meg a fejét Avraam.
- De egy indoka van, hogy mégis megtegye. Egy, ami több, mint a hatmillió.
- Mire gondol? – húzta fel a szemöldökét a kihallgató.
- A feleségére és magára.
- Mit tud rólunk? – kérdezte Avraam dühösen.
- Sok mindent. Maga szefárd, azaz afrikai zsidó. A felesége askenázi, azaz európai. A felesége túlélt egy haláltábort, maga csak a hírekben olvasott róla. És gyűlöli magát ezért, hogy maga nem szenvedett, hogy nem élte azt át, amit a felesége. Sarah, ha jól emlékszem… És ezért lett kihallgató tiszt. Hogy így álljon bosszút azokon, akik a feleségét kínozták, akik kiirtották a családját. És ezért kell megértenie engem, hogy meg tudja érteni a felesége szenvedését is.
- De honnan tud mindenről?
- Ugyan, kedves Avraam! Ne felejtse el, hogy én német vagyok! Nekünk a vérünkben van a precizitás és alaposság. Maguk zsidók inkább intuitív lények, mi tervezők. Azt hiszi, nem készültem fel a találkozásunkra? – kérdezte gúnyosan Walhall.
- Ebben nincs semmi titok… A feleségem anyja és nagyanyja valóban a holokausztban halt meg, az apósommal még nem találkoztam, a kommunisták nem engedték kivándorolni. – Miközben magyarázott, kerülte Walhall tekintetét. Mi van, ha ez az alak valóban ismeri a titkot, hogy miért kellett szenvednie annyi millió zsidónak… Talán nem nagy ár ezért, hogy a keresztnevén szólítsa. Utána úgyis kivégzik. Ez biztos. Mindent meg fog tenni ezért.
- Nos, Siegfried, elmondja, miért lépett be az SS-be?

* alacsonyabb rendű ember