A Szürke Egér és a Nagymenő V.

Paul rámsandít ravasz szemével. Még mindig Taylorral karolkozva támolyognak előttem. Mind a négyen engem méregetnek. Mi az? Hirtelen ilyen nagy filmsztár lett belőlem, vagy mi? Menjenek inkább tovább és hagyjanak békén!
-Kígyó, szerinted? -Kérdezi Paul.
-Nem tudom. -Tay válaszol. Ez a "Kígyó" igazán rá vall.
-Te, tesa?
-Menjünk inkább, jó? -Matt ideges, de próbál nyugodságot erőltetni magára. Én sokszor hallottam ezt a hangnemet tőle. Hisz' minden szavát áhitattal hallgattam, mégha ő nem is vette észre.
Alig értem a szavaikat, de úgy látszik, ők teljesen értik egymást, mert "Tesa" megfogja Paul könyökét, és arrébb húzza. Fülemet megüti egy Hagyjá' má', és látok egy lökést is. Nem értem. Nem értek semmit. Mi bajuk van? Egyre idegesebb leszek, egyre jobban kipirulok. Jerald int állával, hogy menjek. Nem mehetek. Nem megyek haza! A démoni szemek összeszűkülnek, és tulajdonosa megrázza fejét.
-Menjünk!
-Nem! Mé' nem! Nem játszottam ma még semmi'. Had' élvezzem é' is a helyzetet! -Alkoholistát soha nem láttam ilyennek. Felbőszült, ingerült, állatias, félelmetes... Megragadja a karomat, amitől megtántorodok. Eddig csak külső szemlélője voltam az -számomra teljesen érthetetlen- eseményeknek. A buszmegálló falának szorít, és ajkát rátapasztja az enyémre. Nyelvét vadul erőszakolja át a számba. Nyálát átfolyatja, megtölti a fogaim közti réseket is. Gyomrom felfordul, amúgy is fejjel lefelé helyzetében. Hánynom kell. Körmeimet a szabadon lévő nyakába mélyesztem. Érzem az alkohol bűzét és ízét, ami förtelmes. Ütöm, karmolom. Bőrét felszántom éles "karmaimmal", de nem enged. Pupilláim kitágulnak, légzésem felgyorsul amikor nem bírom lerázni magamról. Valaki leszedi rólam. Matt az. Ökölcsapás, hangos puffanás, és Paul a földön. Fel akar állni, de Nagymenő nem engedi. Paul elgáncsolja, így védelmezőm is mellé esik. A végén már nem tudom kivenni, melyik test kié. Csattanások, hörgések, üvöltés. Szörnyű. És én azt sem tudom, melyikük kicsoda, hogy legalább tehessek valamit. Fekete szemű is próbál segíteni. Beleveti magát a forgatagba. Ahol most állunk, ott nincs nagy fény. A lámpa villódzik, így stroboszkóp szerűség keletkezik. Háttal vannak. Sokkos állapotban vagyok. A félelem egyre erősebb. Menekülnöm kéne, vagy legalábbis elmenni, elfutni, de nem mozdulok. Földbe gyökereztek a lábaim. Taylor lassan megmozdul. Nagyon közel van hozzám. Nem nézek rá. Egy pontra fókuszálok. Segítenem kellene. Vagy nem? Inkább elhúzzam a csíkot? Agyam kikapcsolt. Tay befogja a számat, és elráncigál. Ellen akarok állni! Tényleg! De nagyon erős...túl erős. Visz-visz. Alig állok a lábamon, de muszály mennem. Kígyó tenyere erős tapaszként ragadt ajkaimra. Másik kezével az enyémet szorítja, olyan nagy erővel, hogy elzárja a vérkeringésemet. Látom a messzi dombokat, amik fenségesen nyúlnak el a város határánál. Néhány kopasz fa és bokor halad el melettünk, ezzel jelezve, még mindig megyünk. A park kapujánál megállunk. A városunkban két parkot létesítettek. Egyet itt a senki földjén, ahol lakok, és egyet a suli mellett. Belök a kapun, és ráesek egy padra. Összerogyok, fáj minden lépés. Keresnem kell valami fegyvert. Akármit! Tay mellém huppan, felállok. Rohanni akarok! Szabadulni ebből a rémálomból. Párat lépek, de térdeim remegve csuklanak össze. A hideg, friss porhóban kötök ki. Kúszok négykézláb. Szerencsétlenül nézhetek ki. Támadóm rám veti magát. Hatalmas súlya alatt tehetetlennek érzem magam. Nem vagyok az. Belé csípek, feljajdul. Megpofozom. Hűvös kezem csípőset csattan forró bőrén. Leszorítja a karomat. Kezdek elzsibbadni, és bepánikolni. De ezt nem szabad! Erőt kell vennem magamon. Karjaim odaszögelve a földhöz. Jó akkor rúgok. Meg is teszem. Hiba volt. Dühödtté válik, és felkel. Tompa fájdalom járja végig az oldalamat. Majd még egy, még egy. Kapok vagy négy rúgást, amitől a végén magzatpózban görnyedek. A fehér istencsapása átjárja a ruhámat. A nedves pelyhek eláztatnak. Reszketek. Talán eddig is ezt tettem. A hó behatol a légcsövembe, és jégfátyolt akaszt rá. Szemem könnyezik, arcom ég, kezemet a bordáim alá szorítom. A lángoló és lüktető érzés nem akar elmúlni. Szívem gyorsan járatja motorját és küldi a vért testembe. Támadóm mellém térdel. Farmerja durva anyaga súrolja a könyököm. Éles ütés, és édes, mégis sós, meleg lé szivárog be résnyire nyitott számba. Réz íze terjeng szét. Újabb ütés. Nem is érzékelem. Nem érzékelem a fájdalmat. Szédülök. Mkor végez velem, feláll és vigyorog. Mint aki jól végezte dolgát, önelégülten húzza ki magát és kajánul nevet. Szadista barom! Legszívesebben felállnék és bemosnék neki párat. De nem tudok... Kezd elsötétülni minden. Utoljára azt látom, hogy Taylort valaki lefogja, míg más valaki hozzám siet. Mi fog történni velem? Feketeség. Repülök. Könnyű felhőként lebegek az égben. Megkerülöm a legmagasabb hegyet, leszállok a gondosan megépített madárfészkekhez, beszívom az émelyítően frissítő levegőt. Elpihenek egy tónál, nézem amint a kacsák elázott kenyérdarabkákat esznek. Kisgyerekek szaladgálnak a buja pázsiton, viháncolnak, élvezik, hogy az első nyári napsugarak csógolgatják kifakult arcukat. Holly velem együtt csodálja a képet. Aranysárga fürtjein is megcsillannak a meleg nap csodás ujjai. Mosolyog. Én is. Örülök, hogy látom. Átölel és nyom egy puszit az arcomra. Ennyi...