Szemhéjjamon áthatol a vakító fény. Idegen, mégis ismerős illatot érzek. Kinyitom szemem, de ugyanazzal a hevességgel be is csukom. Tényleg vakít a nap. Szemben az ablak, amin az beárad. A lepedő mozdulatlanul hever alattam. Nyakig bebugyolálva fekszek a puha ágyban. Nem ismerem ezt a szobát. Kék-fekete falak, sok könyvespolc, hatalmas hifi, márkás cuccok, poszterek mindenhol, egy bicikli -ami az ágy mellé van beállítva-, két ruhásszekrény, és - mint minden más - egy nagy tévé. Igazán nagy. Ez biztos nem az én lakásom. Ez teljesen más. De akkor hol vagyok? Egyedül az illatot ismerem fel. Ugyanaz, amit akkor érzek, mikor a sorban mögé állok, olyan közel, hogy szinte egybeolvadok hátával. Ugyanaz, amit akkor érzek, mikor - a házifeladat felelősként - a háziját megnézve fölé hajolok. Matt... Tényleg eléggé "fiús" szoba. Jó ez a kérdés megválaszolva. De mért vagyok itt? Erre még keresni kell valami magyarázatot. Sötétbarna hajam a vállaimra omolva tekereg. Nézzük, mit viselek.
Még mindig a lila felsőt, fekete pólót és csőfarmert. Nem vetkőztettek le, nem öltöztettek át. Ez jó. Felülök. Szédülök és csillagokat látok. Nem baj. Ez könnyebben elviselhető, mint a... Várjunk csak! Nem emlékszem semmire. Mit csináltam tegnap? Egyáltalán milyen nap van? A telefonom a zsebemben, kiveszem, megnyomom az egyik gombot, amitől a kijelző kivilágosodik. Szombat van, délelőtt 9:34. Nekem most mamámnál kéne lennem! Már biztos megőrült, az aggodalomtól. Felkelek. Melegebb van, mint amilyenre számítottam. Kattan a kilincs, és kitárul az ajtó. Ijedségemben összerezzenek és vállig rántom a takarót. Nem látom ki jön be, mivel háttal ülök.Á
-Á látom felkeltél! - Szól egy kedves női hang. Megfordulok. Húszas évei körül járó, sápadt nő, fekete, hátközépig érő hajjal, és ugyancsak fekete, őzike szemekkel. Mint egy porcelánbaba. Vékony testén zsák szerűen lóg a bő póló, és a melegítőnadrág.
- Igen - felelem rekedtes hangon.
- Jobban vagy? - Nem tudom, hogy kéne lennem egy verés után, de azt hiszem jobban. Bólintok.
- Éhes vagy? - kérdez megint.
- Én... nem. - Kíváncsi szemeimet arcába fúrom. Nem kérek tőle semmit, hisz azt sem tudom ki ő. Mégis... megbízom benne.
- Ó! De udvariatlan vagyok! - Csattan fel, mintha a gondolataimban vájkálna. - Ne haragudj! Stepheni vagyok, Matt nővére... Öhm, gondolom, kimennél a mosdóba...
- Igen! - mondom kicsit hangosabban, mint akarom. Tényleg kicsit hányingerem van és szédülök.
- Ez esetben, jobbra a második ajtó.
Érdekes, hogy Matt rokona, és mégis milyen kulturált. Sőt, nem érdekes, hanem egyenesen furcsa. Na mindegy. Lassan feltápászkodom, mert még irtózatosan fáj mindenem, főleg az oldalam és a lábam. Végül erőt veszek a fájdalmon és kimegyek az apró folyosóra, és befordulok a második ajtón. Elég tágas a fürdőszobájuk. Szerintem az egész lakás, eleve nagyobb, mint kellene. Elegáns fehér járólap, fehér csempék, fekete vécé és polcok, ezüst és króm csaptelep, kád, satöbbi. Egy magazinba való volna. Ez már túl "mű". Feszéjezően tökéletes minden. A mi saroknyi fürdőnkben rászáradt a csapra a szappan, és a zuhanyzóban lekopott néhol a festék, de azt családiasabbnak tartom. Főleg a nappalit is számba véve. (Elhaladtam mellette.) Megnyitom a hideg vizet. Kellemesen lenyugtatja forráspont közeli arcomat. A tükörből tökéletes önmagam néz vissza. Nem karikásak a szemeim, nem tűnök fáradtnak. Igaz, a szokásosnál sápadtabb vagyok. Mama már biztos kérdezősködne, hogy mitől. Tényleg! El is felejtettem. Visszasietek a szobába, ahol Stepheni már ágyaz. Ágyaz?! Lényegtelen... Nem tudom hol is kezdjem a kérdezősködést, annyi mindent akarok egyszerre tudni. Kezdem az elején.
- Hol a táskám?
- Ott az asztalon. - Hülye kérdés volt, tényleg kiszúrja a szemem. - Egyébként írtam a nagyidnak egy SMS-t a telefonodról, amíg aludtál.
- Honnan...
- Tudtam, hogy oda készültél? Álmodban beszélsz. - Von vállat. Mit mondhattam még mikor aludtam? Még jó, hogy most nem lát. Olyan vörös a fejem, mint egy ráknak.
- De hát a telóm a zsebemben volt.
- És? - Nevet.
- És hogy kerülök ide? - Igazából tudom a választ, de kell még egy indítóok a beszélgetéshez.
- Matt állított be veled, tegnap este fél nyolckor. Képzelheted milyen fejet vágtam, ahogy megláttam az öcsémet, veled a karjaiban. Haha! Aztán persze mindent elmesélt, és mondtam, itt maradhatsz... Komolyan aggódott miattad, mikor nem keltél fent. Elájultál... - Az utolsó két mondatot, irtózatos halál komolysággal mondja.
- Köszönöm - súgom. - Matt hol van?
- Mindjárt jön. Vesz fájdalomcsillapítót. Hátha kell neked. - Igen kéne. Néma csend áll be. Viszont nem érzem kínosnak. Nézem Steph rutinos mozdulatait, ahogy a lepedőt hajtogatja. Várom a megmentőmet...
