A Kárhozottak Angyala. ( I.rész.)

Előszó:
Cikk-részlet a"reform"című újság 1994. július. 8-i számából.

" A lienziek Gonosznak nevezik városukat körülölelő félelmetes
Hegykoszorút. S azt állítják, boszorkányok lakják a kopasz
csúcsokat. Onnan süvítenek le minden holdvilágos éjszakán
pancsolni a morgó, zúgó Isel vízében. De nem szabad meg-
lesni őket, mert a folyó szégyenében elönti a várost.
Gara Katalin grófné nem hitte el és lelopakodott a folyóhoz.
Hajnalra a város utcáit ellepte a víz. . . Majdnem elpusztult.
Lienz Kelet-Tirol büszkesége, amely több mint
háromezer éve fogadja be a területére a vándorló népeket.
1860-ban itt zajlott le a kor legnagyobb boszorkánypere melynek fővádlottja
Emerencia Pichler volt. A máglyája még mindig világít:
nyári alkonyatkor rózsaszínben lángolnak a Lienzi-dolomitok csúcsai. . .
A város fölött, a sziklás ormon épített várkastélyban, a Görzi grófok székeltek.
A Vár kápolnája kétszintes. Úgy mondják, hogy a káplán már nem tudta elrejteni a
kápolnában a grófok meggyónt bűneit, ezért kellett még egy emelet. . . "

A Kárhozottak Angyala.
I. FEJEZET


"Keserves út. Fölséges mégis.
Ez már az Anti-Krisztus útja.
Aki elvásik feketén, muszájul,
szörnyűn másokért:
Hogy a Jövőt Fehérnek tudja. "
( Ady Endre )

Az Ókori Birodalom hanyatlásának idején a Középkor hajnalán, valahol Európában a jövőbeni Lienz Város helyén. A települést körül ölelő hegykoszorú kopasz csúcsai halvány vörös színben izzottak, mintha a pokol tüze tört volna föl a föld mélyéből.
A városka öt templomának tornyai, mint Isten kezének kinyújtott ujjai sápadtan meredtek az ég felé ahonnan a lenyugvó hold árnya és a felkelő nap gyenge fénye megvilágította őket. A kereszténység erős bástyája volt ez a hegyekkel körül zárt hely. Az itt élők hosszú keserves munkával építették föl templomaikat a sziklás hegység hatalmas és erős kőtömbjeiből. Számukra az öt templom, öt olyan szentélyt jelentett, melyek körülvéve városukat szerintük megvédi őket a külvilág borzalmaitól. A vándorló emberevő barbár törzsektől, a hitetlen szétszéledt rómaiak kegyetlenkedéseitől és a hegyek mögött lakó szörnyű nem evilági lényektől.
A főtéren fa építmény állt, melyet hatalmas tömeg vett körül.
A hajnali csípős hidegben a nők hosszú fekete ruhát, a férfiak pedig egyszerű díszítés nélküli öltözéket viseltek.


- 2. -

Csend volt. Tekintetét mindenki a város közepén található templom bejáratára szegezte, melynek ajtajai zárva voltak. A hatalmas épületben az oltár előtt, durva szövésű arcát elfedő ruhában egy nő térdepelt lehajtott fejjel.

- Utoljára kérdezem. Jezabel Crizlen bűnösnek érzed -e magad több ember haláláért, akiket megbabonáztál? Egyességet kötöttél-e a Sátánnal?Válaszolj Isten színe előtt leányom és könnyíts a lelkeden - hangzott a pap hangja a templom oltáráról.

A lány halkan megszólalt.
- Nem... Nem érzem magam bűnösnek. Azok az emberek betegek voltak. Elérte őket a fekete-halál. Csak próbáltam rajtuk segíteni. Volt, akiket sikerült meggyógyítanom.

- Badarság! - szólt közbe a pap éles hangja. - Azokat is meg akartad bűvölni. Gyónd meg bűneidet!

- Nincs mit meggyónnom. Hiszek Istenben, és hiszem azt, hogy Ő is hisz bennem. Hiszek Istenben aki a Világot teremtette, és hiszek a Sátánban is akit az Úr alkotott és eltaszított magától.

- Ez Istenkáromlás - szakította meg a pap kiáltása a lány szavait.

A nő mintha nem is hallotta volna a papot tovább folytatta.
- A halál nem tesz különbséget az emberek között. Nála nincs gazdag, és nincs szegény. Ha eljön az ideje mindenkire egyformán lesújt, és magával ragadja.
Nem prófétál, nem ígérget.
Nem kéri hogy kínozd magad, és szegénységben élj. Nem kér, de nem is ad. Ő az Isten földi végrehajtója aki nem tesz mást, csak beteljesíti az Ur által előírt végzetet ha eljön az idő.
Atyám - folytatta a lány, de most kicsit erősebb hangon - sok szörnyűséges, és borzalmas dolgokat láttam a hegyeken túl. De azok akik kint vannak nem kímélnek sem Embert sem Istent, és nem félnek még a Haláltól sem.

A pap arcát megvetés és undor torzította el.
- Vigyétek - kiáltotta, majd kezével intett két sötét ruhás alaknak, akik az oltár mögötti oszlopnál a háttérben álltak szótlanul.

- Csak egy szót! - kiáltotta a nő, miközben erős kezek durván fölrángatták a földről. - Utolsó kívánságom mielőtt meghalok az, hogy a máglyán szememet ne kössék be, az arcomat ne födjék el.

- Hát legyen - szólt a rideg hang, majd elindultak a templom hosszú folyosóján.


- 3. -

A kinti csendet megtörve lassan éles nyikorgó hangot adva kitárult a nehézvasból készült hatalmas kétszárnyú ajtó, majd a templom lépcsőjén megjelent a nő két fekete csuklyás férfival.
Méltóságteljesen követte őket a pap.
Az eddig mozdulatlanul várakozó tömeg életre kelt. A hangzavartól visszhangzott a tér.
Ökölbe szorított kezek emelkedtek a magasba, és tűntek el újra meg újra. A gyűlölködő pillantások szinte ölni tudtak volna.
A menet lassan haladt a máglya felé. A lány lehajtott fejjel haladt elől.
Annak ellenére hogy a fáradság és a kínzások miatt testének minden mozdulata gyötrő fájdalmat okozott neki, így is látszott finoman gyengéd járása.
Az emelvény tetején a pap kezét fölemelve csendet parancsolt. Az ordibáló, gyűlölködő tömeg lecsendesedett.

- Jezabel Crizlen a Sátánnal történő szövetkezés bűne miatt máglya általi halálra ítéllek. Megkívánod -é gyónni bűneidet Isten és a nyilvánosság színe előtt?

A nő fejével nemet intett.

- A bűnös utolsó kívánsága az volt, hogy arcát ne födjük el. - fejezte be a pap.

A két sötét ruhás alak a lány hátra kötözött kezeit kioldotta, majd mielőtt a máglyához kötözhették volna a testét, váratlan esemény történt.
A nő hirtelen ledobta fejéről a csukját, majd lerángatta magáról a durva vászonruhát.
Piszokkal és vérfoltokkal teli, de még így is hófehérnek látszó földig érő ruhát viselt.
Hosszú fekete haja kibomlott, barna szemei megvetően néztek le a tömegre.

- Szabadon akarok meghalni! - kiáltotta. - Fedetlen arccal és fedetlen testtel. Halálom utolsó pillanatában is boldogabb leszek, mint ti, akik pokrócba burkolózva rejtitek el arcotokat és testeteket, majd esténként a sarokba kuporogva imádkoztok Istenhez kegyelemért. Ne kegyelmet kérjetek, hanem őszintén szabadon éljetek!

A tömeg mint egy hullámzó tenger felbolydult, forrongott.
A Jezabel felemelt fejjel némán állt az oszlophoz ahová a bokájánál, a derekánál és a nyakánál odakötözték.
A pap két karját a magasba emelte és valamit kiáltott, amit a hangzavar miatt nem lehetett érteni. Az emberek a téren lassan lecsendesedtek, már csak egy-két morgás hangzott innen-onnan.
Isten szolgája körbe járta a nőt, aki gyönyörű volt és elszánt.
Barna szemei tűzben égtek.
Csuhája alól a pap egy bőrkötésű vastag könyvet vett elő, melyet a magasba emelt.

- A Sátán Könyve!Veled fog elégni Te Pokolszülötte! - kiáltotta.


- 4. -

A férfiak és a nők szinte egyszerre felkiáltottak, sikoltottak, amikor megpillantották. Egyesek eltakarták a szemüket, mások arccal a földre borultak hogy ne lássák. A Könyv fedlapjába ember számára ismeretlen díszes betűk, és egy furcsa ábra volt belevésve.
- A Sátán Könyve!Itt a bizonyíték! - kiabálta a pap önkívületben, mintha soha nem akarná abbahagyni.

Ebben a pillanatban világos lett.
Vörös fényt árasztott magából a szurdok mögött lévő sziklás ormon álló félig kész romos Vár.
A föld szinte megmozdult az emberek talpa alatt. Mély morajlás tört elő, mely fokozatosan erősödött, mintha valami közeledne.
Harci lovak patáinak súlyos dübörgése hallatszott a távolból, mint egy földrengés.
A nehézfegyverek és gazdáik fém öltözéke meg-megcsörrent a hajnali csöndben.
A tömegben az ismeretlentől való félelem rettegéssé változott.
Hirtelen jelentek meg a várost körülvevő ködfelhőből.
A hatalmas sereg egyenesen a főtér felé tartott.
A lovasok egy része a tömeg közé vágtatott egészen az emelvényig. Az emberek menekültek, félrehúzódtak a lovak pedig mint földöntúli szörnyek a felkelő nap fényében vöröset fújtattak. A "Halál Seregét" - mert csak így hívták őket a városlakók - egy fekete vértbe öltözött hatalmas termetű lovas vezette. A földöntúli harcosok arcát nem lehetett látni.
A levegőben érezhető volt az a feszültséggel teljes, kimondhatatlanul szörnyű rettegés, amely a jelenlévőkön úrrá lett.

folyt. köv. Umberto.