A gyilkosnak két arca van V. rész 18. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is). A történetet át és átszövik a leszbikus szexuális utalások és nem ritkán leszbikus szexjelenetek is előfordulnak. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be, és ne olvassa tovább a történetet.
Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. szeptember 13.
**********************************************************
Johnnie csendben húzta magára fehér selyem blúzát és fekete Armani kosztümjét.
– Szeretnél enni még valamit, mielőtt elindulunk? – kérdezte Alma.
Johnnie nehézkesen felsóhajtott.
– Nem, kicsim. Nem vagyok éhes.
– Querida! Enned kell valamit. Mit szólnál egy pirítóshoz kávéval?
– Rendben, Alma. Jól hangzik – egyezett bele Johnnie.
Ceecee összedobott maguknak egy könnyű reggelit gyümölcsökből és gabonapehelyből.
– Gondoltam, senki sem akar most semmi nehezet enni – mondta, amikor Johnnie és Alma beléptek a konyhába.
– Én csak egy pirítóst és kávét kérek, de neked, Alma, valami tartalmasabbat kéne enned. Gondolj a kicsire! – nézett a feleségére Johnnie.
– Nem hiszem, hogy bármi is lemenne a torkomon – ellenkezett Alma.
– Akkor csak pirítóst meg gyümölcslevet – mondta Johnnie komolyan. – Nem mégy sehova, amíg nem ettél.
– Igen, drágám – bólintott Alma.
***
A tárgyalóterem teljesen megtelt. A riporterek sorban álltak a fal mentén, hosszú sorban kígyózva ki a folyosóra is. Johnnie munkatársai Rosa, Miguel, Annie és Myra társaságában ültek elől. Már az esküdtszék is megérkezett, Johnnie pedig Bob mellett ülve bámulta a másik oldalon ülő Jeff Abbottot és két társát.
– Álljanak fel! – szólalt meg a törvényszolga. – Az ülést megnyitom. A tiszteletre méltó Andrew O’Connell elnököl.
O’Connell bíró oda sétált a pódiumához, és helyet foglalt.
– Leülhetnek.
A törvényszolga odalépett hozzá az ügy aktájával.
– Észak-Karolina kontra Johnetta Green. A vád gyilkosság, első fokon – adta át az aktát a bírónak.
– A vád megkezdheti a nyitó beszédét – nézett fel a bíró.
Abbott felállt, és az esküdtszékhez lépett.
– Hölgyeim és uraim, tisztelt esküdtek! Önöket érte az a megtiszteltetés, hogy ítéletet mondhatnak a vádlott, Johnetta Green felett. Egy brutális gyilkossággal vádoljuk őt, amit Wilmington polgármestere, Alexander Ballantine ellen követtek el. Ballantine polgármester ötvennégy éves volt, amikor meggyilkolták. Egy élete teljében lévő férfi.
A következő percekben végig vette Ballantine élettörténetét. Utána rátért a polgármester és Johnnie konfliktusára, hogy aztán ismertesse a halál körülményeit és a holttest felfedezését.
– Johnetta Green a wilmingtoni rendőri testület többszörösen kitűntetett tagja volt. Ő volt az év rendőre, és elnyerte a Bátorság Érdemérmet is. Számtalan nyomozásban vett részt. Ezeket mondhatná el róla tisztelt kollégám – nézett Bobra. – De akik a törvényt szolgálják, meg is szeghetik azt. Bizonyítani fogjuk, hogy Miss Greennek indítéka és lehetősége is volt rá, hogy elkövesse ezt a szörnyű bűntényt. Bizonyítékunk van arra, hogy a tetthelyen tartózkodott. Nézzenek rá! – mutatott Johnnie-ra. – Egy erős nő, jó kondícióban. Kétség sem férhet hozzá, hogy képes lett volna legyűrni Ballantine polgármestert.
Miközben folytatta, Bob odahajolt Johnnie-hoz.
– Remélem, nem folytatja sokáig – suttogta, majd elvigyorodott. – Még a végén az esküdtek elalszanak, mire mi jövünk.
Johnnie Almára nézett a válla fölött. A felesége rámosolygott, és az álla alá tette a mutatóujját, kissé megemelve azt, mintha azt mondaná, „fel a fejjel!” Johnnie rákacsintott, és visszafordult.
Bob végül megkapta a lehetőséget, hogy megtartsa a nyitóbeszédét. Felállt, és oda lépett az esküdtszék asztalához.
– Hölgyeim és uraim, tisztelt esküdtek! Mr. Abbott akkurátus pontossággal végigment azon, hogy ki mit, hol, mikor és miért tehetett ebben az ügyben. Nem fogom untatni önöket azzal, hogy elismétlem. Azt állítja, bizonyítéka van rá, hogy ügyfelem megölte Alexander Ballantine-t. Nekünk bizonyítékunk van az ellenkezőjéről, és ezen tárgyalás során jó okot fogunk adni önöknek, hogy ártatlannak találják Miss Greent ebben az ügyben… A meghallgatás után a vádnak kellő mennyiségű bizonyítékot kell felsorakoztatnia arról, hogy ügyfelem bűnös. Ez esetben nem lesz más választásuk, mint hogy higgyenek neki. Ha viszont a vád erre nem képes, ártatlannak kell találniuk ügyfelemet. Köszönöm a figyelmet. – Azzal elfordult és visszament a helyére.
– Mekkora egy arrogáns SOB*, nemde? – suttogta Abbott társa.
– Ez nem arrogancia – nézett rá Abbott. – Ez bizalom. Van valamije, amivel elérheti a felmentést.
– Rendben, Mr. Abbott! Szólítsa az első tanúját! – utasította O’Connell bíró.
Abbott felállt és belekezdett.
– A vád Dr. Robert Kirasawát szólítja.
Dr. Kirasawa volt New Hanover megye főhalottkéme. Ő végezte el Ballantine boncolását.
Miután letette az esküt, Abbott odalépett hozzá.
– Dr. Kirasawa! Le tudná írni az esküdteknek, mi okozta Ballantine polgármester halálát, és a sérülések mértékét?
– Ballantine polgármester egy fejet érő tompa ütés okozta traumába halt bele. Teljesen beborította a vér, amikor megkezdtem a boncolást. A fejét ért trauma rendkívül kiterjedt volt. A koponyája több heleyn is megrepedt, eléggé ahhoz, hogy károsítsa az agyszövetet – magyarázta Dr. Kirasawa. Az esküdtek összerándultak a hallottaktól és a körbe járó képek láttán.
– A munkájában töltött évek alatt látott már ilyen sérülést autóbaleseteken kívül? – kérdezte Abbott.
– Soha.
– Szakértői véleménye szerint, lehetséges az erőszakos halál? – fordult az esküdtek felé Abbott.
– Igen. Rendkívül erőszakos – válaszolta a halottkém.
Abbott elfintorodott.
– Egyet ért abban, hogy a tettesnek igencsak elkeseredettnek kellett lennie, hogy ilyen kegyetlen gyilkosságot hajtson végre?
– Tiltakozom! – kiáltott fel Bob. – A tanú a képzettsége alapján nem lehet jogosult ilyen következtetés levonására.
– Helyt adok – bólintott O’Connell bíró.
– Nincs több kérdésem – mondta Abbott.
– Az öné a tanú, Mr. Wooten – mondta a bíró.
Bob felállt.
– Nincs kérdésem a tanúhoz, bíró úr.
O’Connell elbocsátotta Dr. Kirasawát. Miután a halottkém távozott Abbott következő tanúként Mrs. Alive Winderst szólította. Miután letette az esküt, Abbott odalépett hozzá.
– Mrs. Winders! Mióta dolgozott Ballantine polgármesternek korai halála előtt?
– Majdnem huszonöt évig voltam Ballantine polgármester titkárnője.
– Ezen évek során alaposan megismerhette Alexander Ballantine-t, mint embert. Egyetért?
Mrs. Winders hátradőlt a székében.
– Igen. Teljes mértékben.
Abbott elmosolyodott.
– Mesélne nekünk egy keveset Ballantine polgármesterről?
– Megpróbálom… Akkor kezdtem Ballantine polgármesternek dolgozni, amikor végeztem a Duke Law School-ban.** Nagyon kedves ember volt. Mindig tisztelettel bánt velem. – Az esküdtek felé fordult. – Keményen dolgozott a város tisztes polgáraiért. Új munkalehetőségeket teremtett a városban. – Könny folyt le Mrs. Winders arcán. – Lojális ember volt. Kifogástalan személyiség.
– Lökött tyúk – morogta Bob.
Johnnie zavartan nézett rá.
– Bob! Miről beszél?
– Most nyílt ki egy ajtó – mosolyodott el a férfi.
– Igen, igen, Mrs. Winders. – Bob egy pillanatra elhallgatott. Tudta, hogy a nő túl messzire ment. Nem számított rá, hogy ez elkerüli a védelem figyelmét. – Most pedig, írja le nekünk, ami Mr. Ballantine irodájában történt aznap, amikor felfedezte a testét.
– Bementem az irodába, és feltettem egy kávét, ahogy minden reggel teszem. Az ajtaja zárva volt, mint mindig. Mentem, hogy kinyissam. – A hangja megremegett, és a szemei megteltek könnyel. – Az irodáját feldúlták, és ő ott feküdt egy vértócsában az asztala mögött. Borzalmas volt. Egyszerűen borzalmas.
Abbott grimaszolva nézett az esküdtekre, és megcsóválta a fejét, majd oda lépett a nőhöz, és megsimogatta a kezét.
– Köszönöm, Mrs. Winders. – Aztán a bíró felé fordult. – Nincs több kérdésem.
Közeledett az ebédidő, úgyhogy a bíró úgy döntött, szünetet tart, lehetőséget adva Mrs. Windersnek, hogy összeszedje magát.



Amikor a terem ismét megtelt, Mrs. Winders visszatért, hogy válaszoljon a további kérdésekre.
– Az öné a tanú, Mr. Wooten – jelentette ki a bíró.
– Köszönöm, bíró úr! – lépett oda Bob a tanú padjához és melegen rámosolygott. – Rendben, Mrs. Winders! – köszörülte meg a torkát. – Azt állítja, hogy majdnem huszonöt évig dolgozott Ballantine polgármesternek, igaz ez?
– Igen. Teljes mértékben igaz.
– Ez azt jelenti, hogy jól ismerte a polgármestert.
– Igen. Mondhatjuk így is.
– Nos, akkor hihetünk magának, hogy egy kifogástalan személyiség volt, igaz?
– A francba! – morogta Abbott.
– Teljes mértékben – bólintott jelentőségteljesen a nő. – Egyenes és becsületes ember volt. Megtett mindent, amit csak tudott, hogy jó fényben tüntesse fel a várost. Megtett mindent, hogy tisztes polgárok munkát kapjanak. Nagy szerencsétlenségére, és a miénkre, nem tudta beteljesíteni a célját – nézett közvetlenül Johnnie-ra.
– Tiltakozom a tanú utolsó megnyilvánulása ellen, bíró úr!
– Helyt adok. Kérem az esküdteket, hagyják figyelmen kívül Mrs. Winders utolsó megnyilvánulását – mondta a bíró, majd a tanú felé fordult. – Mrs. Winders! Válaszoljon a feltett kérdésre, és a véleményét tartsa meg magának!
– Igenis, bíró úr! – hajtotta le a nő a fejét bűnbánóan.
– Mrs. Winders! – folytatta Bob. – Azt mondta, hogy a polgármester kifogástalan személyiség volt?
– Tiltakozom! – szólalt meg Abbott, majdnem kizuhanva a székéből.
– Visszavonom, bíró úr! – mondta Bob és visszalépett a védelem asztalához. A segédje odaadott neki egy dossziét, amiből a férfi kiemelt egy aktát, hogy aztán visszamenjen a tanúhoz.
– Mrs. Winders! Mit szólna, ha azt mondanám, olyan bizonyítékot tartok a kezemben, ami megcáfolja az előbbi állítását Ballantine polgármesterről?
– Tiltakozom! – pattant fel Abbott a székéről. – Tanácskozást kérek, bíró úr! – Amint mindketten odaértek Bobbal a bíró pulpitusához, folytatta: – Bíró úr! Azt hittem, kizártuk ezeket a bizonyítékokat.
– Valóban, ügyész úr – fordult O’Connell bíró Bobhoz. – Mit hoz fel mentségére, mielőtt még eljárás alá vonnám, Mr. Wooten.
– Bíró úr! Mr. Abbott tanúja azt állítja, hogy az elhunyt a legmagasabb morális csúcson állt. Ezzel az ügy tárgyává tette az áldozat személyiségét. A Williams kontra Észak-Karolina és az Estes kontra New York állam ügy alapján felhasználhatom az aktáimat. Folytassam, bíró úr?
– Nem szükséges. Menjenek vissza! A tiltakozást elutasítom.
Johnnie hátra nézett Alma reménykedő szemeibe.
Abbott visszament a helyére. Alig bírta palástolni a dühét.
– A védelem szeretné ezen aktákat bizonyítékként jegyzőkönyvbe venni, bíró úr! – jelentette ki Bob.
– Helyt adok az indítványnak – válaszolta a bíró.
Miután jegyzőkönyvbe vették a bizonyítékot, Bob átnyújtotta a másolatot Abbottnak, és visszafelé menet Johnnie-ra kacsintott.
– A fenébe is! Jól csinálja a dolgát ez a pali – motyogta Tori, Alma pedig boldogan bólintott.
– Nos, Mrs. Winders, olyan bizonyítékokat tartok a kezembe, amelyek alátámasztják, hogy Ballantine polgármester nem volt feddhetetlen, és a személyisége nem volt olyan kifogástalan, ahogy maga állítja – vigyorgott Bob önelégülten.
– Az lehetetlen.
– Emlékszik az áldozat ügyfelem irányába tett állításaira?
– Természetesen. Én magam írtam a sajtónak szóló híreket – válaszolta a nő felháborodottan.
Bob elvigyorodott.
– Fel tudna sorolni párat ezen vádakból?
– Örömmel. A polgármester úrnak információja volt arról, hogy Miss Green kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel, és korrupciós ügyekben érintett. Továbbá információja volt arról, hogy még rendőrtisztként kenőpénzt fogadott el a maffiától.
– Valóban, Mrs. Winders? – kérdezte a férfi nyugodtan, ami csak még jobban feltüzelte a nőt. – Mindezek az állítások részletesen dokumentálva is voltak?
A nő kissé elbizonytalanodott.
– A polgármester azt mondta…
– Látott belőle bármit is? – szakította félbe Bob.
– Nem.
– Nos, Mrs. Winders, nekem van pontos dokumentációm – hangsúlyozta. – Ballantine polgármester volt az, aki kapcsolatban állt a szervezett bűnözéssel, érdekelt volt a korrupcióban, hamis tanúzásban és illegális kampányfinanszírozásban, és további olyan ügyekben, amik nem hiszem, hogy tiszteletre méltóak lennének Wilmington becsületes polgárai szemében.
Mrs. Winders szóhoz sem jutott, a termet pedig fojtott sutyorgás töltötte meg.
– Tiltakozom, bíró úr! Mr. Wooten beszédet tart, nem kérdést tesz fel.
– Helyt adok. Mr. Wooten! Kérem, tartózkodjon a kinyilatkoztatásoktól a záróbeszédekig!
– Igenis, bíró úr! – válaszolta Bob. – Nincs több kérdésem a tanúhoz.
– A tanú távozhat – jelentette ki a bíró.
Bob visszament a helyére, és oda hajolt Johnnie-hoz.
– Megmondtam magának! Ha egy ajtó bezáródik, egy másik kinyílik.
– Honnan tudta, hogy fel fogja tudni használni?
– Biztos voltam benne, hogy valaki szóba hozza, milyen egy nagyszerű fickó volt ez a Ballantine. Csak azt nem hittem, hogy ez ilyen hamar megtörténik.
– A vád Jonas Peterst szólítja – jelentette ki Abbott.
Peters a tanúk padjához lépett és letette az esküt. Kissé idegesnek tűnt.
– Mr. Peters! Mennyi ideig volt a polgármester asszisztense? – kérdezte Abbott.
– Tizenegy évig voltam Ballantine polgármester mellett.
Abbott úgy tervezte, hogy mélyebben belemegy a kapcsolatukba, de aztán meggondolta magát. Félt, hogy Bob esetleg előhúz egy újabb meglepetést a kalapjából.
– El tudná mondani, mit talált aznap, amikor felfedezték a polgármester holttestét?
– Természetesen. Épp csak beléptem az épületben, amikor meghallottam Mrs. Winders sikolyát. Berohantam a polgármester irodájába, és ott találtam őt remegve és sikoltozva. Az asztal mögé mutogatott. Egy nagy vértócsát vettem észre a szőnyegen. Amikor megkerültem az asztalt, láttam, hogy ott fekszik a polgármester egy vértócsában. Alig ismertem fel. A fejét mintha teljesen összetörték volna. Borzalmas volt.
– És mit csinált még? – folytatta Abbott.
– Azonnal hívtam a 911-et. A rendőrség és a mentől rögtön kijöttek, de már nem tehettek semmit érte.
– Tudva levő, hogy a polgármester nagy népszerűségnek örvendett a lakosság körében. El tudja képzelni, hogy bárki is elkövethetett ilyen borzalmas bűncselekményt ellene?
– Természetesen – mondta Peters magabiztosan. – Johnetta Green. A polgármester eljárás alá volta, és egyszer már az életére is tört.
– Valóban? – kérdezte Abbott. – Mesélne erről az esküdteknek?
Peters az esküdtszék felé fordult.
– A Martinez gyerek temetésén voltunk, hogy lerójuk a kegyeletünket. Ő volt Miss Green szeretőjének a gyereke.
Johnnie megrázkódott a hangnemtől.
– Amikor meglátott minket, kifordult magából, és puszta kézzel vetette magát a polgármesterre. Három ember kellett, hogy leszedjék róla. Majdnem megölte.
– Mennyi idő telt el a temetés és a polgármester holttestének felfedezése között? – kérdezte az ügyész.
– A temetés hetedikén volt, a polgármestert pedig nyolcadikán reggel találtuk meg.
– Köszönöm, Mr. Peters. Nincs több kérdésem, bíró úr! – Abbott magabiztosabbnak tűnt, mint korábban.
– Számíthatok rá, hogy csak kérdésekkel fordul Mr. Petershöz, Mr. Wooten? – kérdezte O’Connell bíró.
– Teljes mértékben, bíró úr – állt fel Bob.
– Akkor, a kései óra okán, holnapig elnapolom az ülést.
– Igen, bíró úr – válaszolta Bob.
– A tárgyalás holnap reggel kilenckor folytatódik. Az ülést berekesztem.
Johnnie felállt, és a többiek felé fordult. Alma érezte a belőle áradó haragot.
– Jobb lesz, ha kivisszük innen, Tori. Úgy néz ki, mintha fel akarna robbanni.
A sajtó megrohanta őket, ahogy kifelé tartottak. Amikor a mélygarázs felé indultak, Bob félrevonta Johnnie-t.
– Johnnie! Meg kell nyugodnia! Minden rendben. A mai nap jól sikerült az ügyünk számára. Elismertettük a Ballantine elleni bizonyítékokat. Most már az esküdtek is látni fogják, milyen egy perverz alak volt.
– Igen. Tudom.
– Menjen haza, és pihenjen!
***
Johnnie az egész hazafelé vezető úton csendben maradt. Alma fogta a kezét, de nem zavarta meg azzal, hogy megszólal. Tudta, ennek most nincs itt az ideje.
– Hál’ Istennek, nincs itt senki – parkolt le Tori.
Alma felsóhajtott örömében, hogy egy újságíró sem jár a környéken. Nem tudta, Johnnie hogy reagálna a jelenlétükre.
– Helyes. Reméljük, most már békén hagynak minket.
Amikor már bent voltak, Johnnie a hálószoba felé indult, Alma pedig követte, de Tori megállította.
– Adj neki egy kis időt, Alma! Ez egy nehéz nap volt.
Alma bólintott.
– Csak szeretném, ha tudná, hogy itt vagyok neki.
Tori átölelte a vállát.
– Tudja, Alma.
Néhány pillanat múlva Johnnie otthoni ruhában tért vissza.
– Lemegyek a pincébe – motyogta.
Alma megállt az ajtóban, és hallgatta Johnnie edzőgépeinek hangjait, de néhány perc múlva a zaj elhalt. Közelebb lépett az ajtóhoz, de továbbra sem hallott semmit. Azt gondolta, valami gond lehet, ezért belépett.
Johnnie a bárpultnál ült, előre görnyedve. Már a harmadik italát öntötte le a torkán, amikor meghallotta Alma lépteit. Felismerte a lépteit, és már előre felkészült a vádbeszédre.
– Johnnie? – lépett oda hozzá a mexikói nő.
– Ne most, Alma! Egyedül akarok lenni! – mondta Johnnie mogorván.
Alma lassan odalépett hozzá, és átölelte a vállát.
– Kérlek, kicsim! Ne igyál!
– Szükségem van egy kevésre. Csak még egy kicsi, és végeztem.
– Nem, szerelmem. Nem fogsz tudni leállni. Azért iszol, mert szomorú vagy. Leiszod magad, de nem használ semmit.
Johnnie majd felrobbant, és ő tudta ezt.
– Alma! Menj fel!
– Sajnálom, de nem tehetem – mondta Alma. Tudta, mennyire maga alatt van Johnnie, de ha most elhagyja magát, akkor már nem lesz segítség.
Tori és Ceecee a lépcső tetejénél álltak arra az esetre, ha szükség lenne rájuk.
– Hagyj magamra, Alma, a fenébe is! – üvöltötte Johnnie.
– Nem foglak – kiabált vissza a másik. – Ezt meg kell beszélnünk.
Johnnie dühében a falhoz vágta a poharát. Tori majdnem lerohant, de Ceecee megállította.
– Csak egy pohár – suttogta.
– Nem megyek el – mondta Alma magabiztosan.
– Oké, Alma! Ha tudni akarod, elmondom – hajolt alig egy centire az arcához Johnnie. – Az után a rengeteg szarság után, amin keresztül mentem sem fogadnak el Phillip szülőjének. „Miss Green szeretőjének a gyereke.” Mi a franc akar ez lenni? Ki szerettem volna törni annak a nyavalyásnak a nyakát. „Miss Green szeretője”. A fenébe is, Alma! A feleségem vagy, Phillip pedig a fiam volt.
Alma a szájára tette a kezét. Tudta, milyen érzékeny Johnnie ebben a témában. Gyűlölte, ha nem ismerik el őket házasoknak, és hogy a neve nem lehet a gyerekük születési anyakönyvében.
– Kicsim! Semmit sem számít, mit mondanak mások.
– Engem elmondhatnak bárminek. Nem bánom. De azt nem hagyom, hogy a fiamat elvegyék tőlem – remegett meg Johnnie hangja.
– Nézz rám, szerelmem – mondta Alma kedvesen.
Johnnie felé fordult. Könnyek szöktek a szemébe.
– Nem számít, Querida. A feleséged vagyok – bújt hozzá. – Phillip a fiad volt, legalább annyira, mint az enyém. Senki nem vitathatja el ezt tőled. Akkor sem szerethetted volna jobban, hogyha te szülöd meg. Szeretett téged, tudod jól. Szóval ne gyötörd magad azzal, hogy mit mondanak mások.
– Sajnálom – suttogta Johnnie, ahogy Alma átkarolta.
– Nincs szükség rá, hogy bocsánatot kérj, kicsim. Csak tudd, szeretlek, és itt vagyok neked, bármi történjék is – mondta Alma, és szorosan magához ölelte feleségét.
Folytatása következik!
Ui.: A képen Emanuella de Paula alias Johnetta Green.
* SOB: Az angol szlengben a „son of a bitch” rövidítése. Szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy „egy kurva fia”. Rátok bízom, hogy milyen hasonló helyzetben használatos magyar kifejezéssel azonosítjátok. Én a helyzettől függően (ha kiírják) „kurvapecérnek”, „fattyúnak” és hasonlóknak szoktam fordítani.