A gyilkosnak két arca van IX. rész 29. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is). A történetet át és átszövik a leszbikus szexuális utalások és nem ritkán leszbikus szexjelenetek is előfordulnak. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be, és ne olvassa tovább a történetet.
Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara
************************************************************************
Johnnie lelkiállapota teljesen megváltozott, ahogy elhajtott a kórháztól. A boldogságból visszasüppedt a kétségbeesésbe. „Muszáj volt megpróbálnom erősnek maradni. Próbáltam pozitívan gondolkodni. A fenébe is! Túl fáradt vagyok ehhez az egészhez. Legyen már végre vége! Kérlek, Istenem, derüljön már ki végre az igazság! Nem akarom elhagyni a családomat, a barátaimat.” Tudta, hogy ki kell beszélnie minden frusztrációját, úgyhogy Pizo háza felé fordította Alma Lexusát.
Az autó leparkolt Pizo új otthona előtt. A férfi és Diana akkor szerezték ezt a házat, amikor kiderült, hogy a nő terhes. Johnnie örült, hogy a barátja kiköltözik a régi lakásából, és végre vesz egy házat. És azért is köszönetet mondott a szellemeknek, hogy Pizo rátalált Dianára. Ez a nő végre elérte, hogy Pizo letelepedjen, és több felelőséget vállaljon.
Alig hogy megnyomta a csengőt, Johnnie máris szembe találta magát legjobb barátjával.
– Hé, J! Gyere csak be! – lépett hátra Pizo, hogy beengedje őt. Aztán becsukta az ajtót, és szorosan magához ölelte volt társát. – Hogy vagy? Hogy ment a tárgyalás?
– Jól vagyok, Pizo – sóhajtott a nő. – Csak szükségem volt rá, hogy meglátogassam a kedvenc pajtimat és beszéljünk egy kicsit.
Pizo elmosolyodott.
– Szóval, hol van? – nézett rá Johnnie viccelődve.




– Menj a pokolba, J! – kacagott Pizo. – A rácsos ágyában van. Valószínűleg épp mos ébredt fel. Gyere, nézzük meg!
Pizo ment előre, Johnnie pedig követte őt keresztül a lakáson. Pizo nem tévedett, mivel a kis John épp gügyörészve bámulta a plafont. Sötét, göndör haja volt és sötét szemei. Pizo és Diana úgy döntöttek, a keresztanyja nevét kapja.
– Hé, John-John – hajolt Johnnie a rácsos ágy fölé, keresztfiára mosolyogva. – Hogy vagy mindig, kisember?
Szinte végszóra John felé fordította a tekintetét, és megragadta a kis öklét cirógató mutatóujjat.
– Ennek a gyereknek aztán vasmarka van, Pizo. Jó nagyot nőtt. Mivel eteted? – kérdezte, miközben tovább gügyögött a gyereknek.
– Kapnia kell egy kis gabonát is a szokásos adagjához. Az eddigi kaja már nem elég neki – válaszolta a férfi. – Azt hiszem, az anyja étvágyát örökölte.
– Hallottam, Petrillo – szólalt meg Diana az ajtóból. – Hello, Johnnie.
– Hali, Diana! Jól nézel ki – ölelte meg Johnnie a nőt. – Akárcsak John-John.
Diana megpaskolta Johnnie hátát.
– Köszönöm, de még mindig van pár kilóm, amit leadhatnék… Ha már erről beszélünk, Alma hogy van?
Johnnie elmosolyodott.
– Jól van. Befal mindent, ami csak mozdítható. Esküszöm, annyit eszik már, hogy kezdek gyanakodni, ikreket vár. Úgy is néz már ki. – Egy pillanatra elhallgatott, elgondolkodva a saját szavain. Borzongás futott végig a gerince mentén a gondolatra, hogy mit tenne vele Alma, ha erre rájönne. – Ne mond el neki, amit mondtam! Kicsinálna.
Diana és Pizo egyszerre nevettek fel.
– A titkod biztonságban van nálunk, Johnnie – mondta Diana, mire a baba ismét nyöszörögni kezdett. – Úgy látom, valakinek szüksége van egy tiszta pelusra. – Ismét Johnnie felé fordult. – Tudod, talán egy kicsit már berozsdásodtál. Mit szólnál hozzá, ha átruháznám rád a megtisztetletést?
Johnnie elfintorodott. A körülöttük terjengő szag betöltötte az orrát.
– Nem, kösz. A pelenkázó-képességeim köszönik, jól vannak. Tiéd a pálya.
– Nyámnyila! – emelte ki Diana a gyereket a rácsos ágyból, és a pelenkázó asztalhoz lépett.
Johnnie felnevetett.
– Ha te mondod?
Pizo végigmérte a barátját. Habár nagyon jó kedélyállapotban volt, a férfi érezte, valami aggasztja őt.
– Azt mondtad, beszélgetni szeretnél. Miért nem megyünk át a nappaliba egy kicsit beszélgetni, hm?
Johnnie bólintott, és követte őt.
– Ez nem hangzik túl jól, J – mondta Pizo, miután Johnnie beszámolt neki Mary balsorsáról. – Ez így túlságosan is kényelmes.
– Tudom. Már ráállítottam az embereimet. Remélem, ki tudnak deríteni valamit, ami segíthet rajtam – sóhajtott Johnnie.
Pizo gyanakodva nézett rá. Ismerte ezt a tekintetet.
– J! Most nem bizonytalanodhatsz el – mondta halkan. – Ártatlan vagy, és minden szabad percemet, amim csak van, arra fordítom, hogy ezt bebizonyítsam.
– Igen. Tudom. De már nem maradt semmi más. Minden ujj rám mutat. Ott voltam. A vére a ruhámon volt. Ennél már nem is lehetne sötétebb ez az egész.
– Nem adhatod fel. A végén úgyis minden kiderül, J. Hinned kell benne.
***
Tori és Alma a konyhában ültek, amíg Ceecee vacsorát készített.
– Készen állsz a holnapira, Tori? – kérdezte Alma.
A másik nő felsóhajtott.
– Amennyire ez lehetséges, Alma. Bobbal könnyű lesz, tudom, de attól a seggfej Abbott-tól nem számíthatunk semmi jóra.
– Tudom, mire gondolsz. Könyörtelen, amíg el nem veszted minden nyugalmadat – bólintott Alma. – Mindig tudja, melyik húrt kell megpendíteni.
Ceecee csendben hallgatott. Tudta, hogy Tori képes nagyon nyugodt lenni, de elég csak egy rossz szó, és elszabadul a pokol. „Istenem, add, hogy féken tudja tartani magát!”
– Kicsim! Csak készülj fel arra, hogy az a gonosz ember bármire képes, és ne veszítsd ezt szem elől, oké?
Tori felállt és odalépett a feleségéhez, egy gyengéd csókot nyomva a szájára.
– Úgy lesz, Ceecee.
„Remélem, az a seggdugasz nem húz fel” – tette még hozzá magában.
– Úgy lesz mi? – lépett be Johnnie a konyhába. Lehajolt Almához, és adott neki egy gyors csókot, miközben megsimogatta a hasát. A felesége rámosolygott, és kezét az övére tette.
– Arról beszélgettünk, hogy remélhetőleg Abbott nem hergeli fel Torit túlságosan holnap, kicsim – világosította fel Alma. Felismerte Johnnie fáradt arckifejezését. – Minden rendben, kicsim? – Felállt, és megsimogatta a szeretett nő arcát. – Hogy ment ma a tárgyalás?
Johnnie felsóhajtott, és közelebb húzta magához a feleségét.
– Nem túl jól, kislány. Mary-t holtan találták a zuhanyzóban ma reggel.
– Ő az a nő, akit felbéreltek, hogy megöljön? – kérdezte Ceecee.
Tori mögé lépett, és a felesége vállaira tette a kezét.
– Johnnie! Valami nagyon nincs itt rendjén. Ma sem és semmikor.
– Mit jelent ez, drágám? – szólt közbe Alma, miközen felnézett felesége fáradt szemeibe.
– Azt jelenti, hogy nem fog kiderülni, ki bérelte fel. Nem tudja elmondani az esküdtszéknek, hogy valaki azt akarta, hogy kicsináljanak a börtönben – suttogta Johnnie.
– Nem szerezheti meg Bob valahogy a tanúvallomását? – kérdezte Tori. – Úgy értem, ha már nem jelenhet meg.
– Ha van hiteles vallomás, az egy lehetőség. De ismerve Abbottot, ő is megpróbálja majg megszerezni – mondta Johnnie.
Telefoncsörgés szakította félbe a beszélgetést. Johnnie kibontakozott Alma öleléséből, és felemelte a kagylót.
– Halló!
– Hello, Johnnie! Örülök, hogy hallom a hangod – szólt bele Laura.
– Hali! Jutottál valamire?
– Naná. Úgy néz ki, egy bizonyos Annette Scott nevű nő szúrta le Mary-t. Nem volt köztük semmi kapcsolat, úgyhogy valaminek kell lennie a háttérben. Ismerek valakit, aki bemegy reggel a börtönbe kikérdezni őt.
– Szép munka, Laura. Bizonyosodj meg róla, hogy az eredmények eljussanak Bobhoz, oké?
– Ne aggódj, Johnnie! A barátom ura a helyzetnek.
Johnnie vállán kissé enyhülni érződött a teher.
– Köszönöm.
Alma kíváncsian nézett rá, amikor Johnnie visszafordult hozzájuk.
– Mondd már el!
– Bérgyilkosság volt. Valaki nem akarta, hogy Mary vallomást tegyen – mondta Johnnie. – Laurának van egy barátja, aki kifaggatja holnap a gyilkost.
Már képtelen volt tovább beszélni az ügyről, ezért Johnnie inkább elnézést kért és elment zuhanyozni.
– Érzi magán a nyomást. Látom a szemein – ült vissza Alma. – Ez az egész egyre kibogozhatatlanabb. Johnnie igyekszik mindent megoldani, de látszik rajta a változás.
– Alma! Ennek az egésznek rövidesen vége, és ti ketten végre visszatérhettek a normális életetekhez – mondta Ceecee. – Nincs az az isten, hogy az esküdtek bűnösnek találják őt.
Könnycseppek csordultak le Alma arcán.
– Kerültek már ártatlan emberek börtönbe korábban is. Johnnie már számtalan ilyen esetet látott. Tudja, hogy most vele is megtörténhet. – Elhallgatott, és letörölte a könnycseppeket az arcáról. – Amióta Johnnie és én együtt vagyunk, nem láttam még ilyen félelmet a szemében. Egészen mostanáig.
***
– Make me wanna holler, throw up both my hands; Make me wanna holler, and throw up both my hands.[1]
Johnnie a hálószoba ablaka előtt állt, kifelé bámulva a semmibe, miközben Marvin Gaye zenéje szólt a háttérben. „Belefáradtam már ebbe az egész szarságba. Nem tettem semmit, amivel kiérdemeltem volna ezt.”
– Make me wanna holler, the way they do my life; Make me wanna holler, the way they do my life.[2]
Alma az ajtó előtt állt és hallgatott. „Marcin Gaye-t hallgat. Ez rosszat jelent.”
„Nem hagyhatod, hogy lecsukjanak. Megőrülnél odabent. Bele is halnál” – gondolta Johnnie. – „Így, vagy úgy, de legyen vége! Csak ne kerüljek börtönbe! Alma pedig talán majd egyszer tovább tud majd lépni.
Ebben a pillanatban Johnnie meglátta a hálószobába belépő feleségét.
– Meg se forduljon a fejedben, Johnetta Ameryce Green! – ordított rá Alma, miközben könny csorgott le az arcán. – Ígéretet tettél nekem.
– Alma! Én… – dadogta Johnnie.
– Mi? – üvöltötte a mexikói nő. – Pontosan tudom, min gondolkodsz. Ígéretet tettél, hogy nem adod fel.
Johnnie kikapcsolta a hangszórót. A szíve hevesen vert.
– Alma! Nem látszik semmi kiút. Nem tudom ezt már tovább elviselni.
– Azt hiszed, képes lennék mást szeretni, ha te elmégy? – remegett Alma a félelemtől. – Még ha fel is áldozod magad, sosem tudnék mást szeretni.
„Honnan tudod, mire gondoltam?” – nézett rá Johnnie.
– Alma! Én…
– Mégis mi? – üvöltött ismét a másik nő, és közvetlenül a felesége elé állt, alig pár centire hajolva az arcához. Johnnie szólásra nyitotta a száját, de Alma felemelte a kezét, hogy elhallgattassa. Rendületlenül a félelemtől remegő szemekbe nézett.
– Egy szót se többet! Most rám fogsz figyelni. Csak egyszer mondom el. Nem mégy börtönbe. Ártatlan vagy. Ha még egyszer arra gondolsz, amire most gondoltál, nem kell megtenned, mert én teszem meg – bökte mellkason Johnnie-t. – Hol van az az erős, magabiztos nő, akihez hozzámentem?
Johnnie csak hallgatta a monológot, lehajtva a fejét.
– Alma! Elfáradtam. Nem bírom már tovább, kicsim – mondta fájdalmasan. – Ez már túl sok nekem. Érzem, hogy azok az esküdtek csak az alkalomra várnak, hogy bűnösnek nyilvánítsanak.
Alma végigmérte kimerült feleségét, és a vállára tette a kezét.
– Querida! Miért nem beszéljük meg? Miért nem engeded ki, ahelyett, hogy belülről marjon?
„És miért ezt a zenét kell hallgatnod?” – tette hozzá némán. – „Annyi zene közül miért pont ezt, ami annyira elkeseredett?”
– Édesem! – folytatta. – Itt vagyok veled. Ami neked fáj, nekem is fáj. – Odasétált az ágyhoz és leült, maga mellé húzva a feleségét. – Mondd el!
Johnnie érezte, hogy az apró kezek az övére kulcsolódnak. Alma szemébe nézett, és átszakadt benne a gát.
– Kicsim! Mindketten láttuk, mi történt. Egy ártatlan ember ment börtönbe, hogy ott elsorvadjon és meghalljon. – Elhallgatott, és kitörölte a könnyeket a szeméből. – A halálsor rosszabb, mint bármi más ezen a világon. Egy cellában napi 23 órában… Ezt nem tudnám elviselni. Elzárva, mint egy vadállat. Nem járhatok szabadon, meg se mozdulhatok. – Megsimogatta Alma kézfejét a hüvelykujjával, majd ismét rá nézett. – Nem lehetek a feleségemmel. Nem érinthetlek meg úgy, mint most – vette a kezébe a másik nő arcát. – Belehalnék.
Alma csak hallgatta a mélyen csengő suttogást. „Ebbe tényleg belehalna. Ő szabadnak született. Ha bezárnák, abba belehalna.”
– Querida! Ha azt mondanám, tudom, hogy érzel, hazudnék, mert elképzelésem sincs róla, min mégy most keresztül. Csak annyit tudok, hogy szeretlek, és mindig itt leszek melletted. Bíznunk kell benne, hogy azok az erők, amikben hiszünk, felfedik az igazságot. – Átölelte remegő feleségét, és megcsókolta az arcát. Ebben a pillanatban Johnnie is érezte, ahogy a baba rúg egyet.
– Te is, apróság? – kérdezte Johnnie, Alma hasára téve a kezér. Lehajolt, és a keze mellé helyezte a fejét. – Hallak. – Elhúzódott, és Almára nézett. – Itt vagyok veled, drága feleségem.
***
Karen a nappaliban ült és a dobozait ragasztotta le. Maddie kilépett az ajtón, hogy behozza az újságot. Amikor barna nő meghallotta kedvese nyögését, azonnal kirohant hozzá.
– Mi az? – kérdezte izgatottan. – Hírek az ügyről?
Maddie teljesen ledöbbent. Szóhoz sem jutott. Csak bólintani tudott. Karen elvette tőle az újságot, és elolvasta a főcímet.
– A fénebe is! – nyögött fel, miközben tovább haladt. – Ez nem lehet – adta vissza a lapot Maddie-nek. – Telefonálok egy sort. Mindjárt jövök.
Maddie nézte, ahogy a kedvese eltűnik, majd ismét a szalagcímre nézett. „A Green-ügy tanúját holtan találták”. Maddie hitetlenkedve nézte a szöveget.
– Dave! Te is tudod, hogy itt súlyos csontvázak vannak a szekrényben.[3] Valami nagyon nincs rendjén – mondta Karen korábbi szerkesztőjének, Dave Bolieknek.
– Tudom, Karen, és rajta vagyunk – nyugtatta meg a férfi. – Kezdem azt hinni, hogy ez a Green nő tényleg ártatlan. Először valaki megpróbálja megölni a cellájában, majd a támadóját is megölik, mielőtt tanúskodhatna.
„Végre valaki rájött” – gondolta Karen.
– Ezt jó tudni, Dave… Ha hallasz valamit, felhívsz, ugye?
– Persze, Karen.
– Kösz, Dave. Jó éjt!
– ’éjt! Karen
Miután letette a telefont, Karen visszament a nappaliba, Maddie-t sírva találva a kanapén. Odalépett hozzá, és letérdelt elé.
– Mi a baj, Maddie? – suttogta, barátnője arcát simogatva.
– Tudod, ha nem lettem volna akkora bunkó, és nem sároztam volna be Johnnie-t, amíg még kerületi ügyész volt, talán a közvélemény sem vélekedne róla ilyen sötéten.
– Kicsim! Csak elképzelni tudom, mit érzel most, de higgy nekem, amikor azt mondom, akármit is mondasz, az nem változtat Jonnie megítélésén. Ballantine-t, akármekkora seggfej is volt, sokan szerették. Az, hogy Johnnie leszbikus, csak olaj a tűzre.
Maddie a kezeit bámulta.
– De ha nem mondtam volna róla olyan szörnyűségeket… – Karen mutatóujja az ajkára telepedett, elhallgattatva őt.
– Maddie! Ez nem a te hibád. Ezt meg kell értened.
***
Myra csendben ült a teraszon, figyelve, ahogy Annie elvégzi az éjszakai szertartását. Hallgatta kedvese hangjának emelkedését és süllyedését. Hallotta az apró változásokat a másik nő hangjában, és kihallotta belőle a könnyeket is. Felállt, amikor látta, hogy Annie már végzett. Tett felé pár lépést, de aztán megállt, amikor Annie ismét kántálni kezdett. Nézte, ahogy a nő lassan körbe táncol egy kis tűz körül. A mozgása olyan volt, mint egy balett-táncosé, a kántálása pedig akár egy mesterien megkomponált dal. Minden egyes mozdulata összhangban volt a szavaival. Myra lenyűgözve figyelte őt. Képtelen volt szavakba önteni a látványt. Gyönyörű. Magának is csak ennyit tudott mondani róla.
***
– Nem tudom, mi történt – mondta a férfi Petersnek a telefonba. – A dolgok kicsúsztak a kezünkből.
– Az már biztos, hogy kicsúsztak a kezünkből – ordította Peters. – Most pedig mindenki körülöttünk szaglászik… Csak rá kellett volna venni azt a nőt, hogy ne tanúskodjon. Hogy barmolhattad el így?
– Én? Nem én öltem meg.
– Persze. De te béreltél fel valakit – köpte Peters. – Nem mondtad el, hogy csak rá kell ijeszteni?
– De.
– Akkor mi a kénköves pokol történt?
– Az a ribanc nem tört meg. Csak egyikük maradhatott. A mi emberünk, vagy Mary.
– Visszavezetheti ezt bárki is hozzád?
– Nem.
– Helyes. Utálnám, ha bajba keverednél – mondta Peters szarkasztikusan.
A férfi örömtelenül felnevetett.
– Akárcsak én veled kapcsolatban. Engem inkább az egyik barátod New York-i látogatása aggaszt.
Peters megborzongott a gondolatra.
Folytatása következik!
Ui.: A képen Emanuela de Paula alias Johnetta Green.
________________________________________
[1] A dalszövegeket nem mindig van értelme lefordítani, de az értelme valahogy így hangzik: „Ordítani tudnék, ahogy felemelem mindkét kezem; Ordítani tudnék, és felemelni mindkét kezem!” (Ha valaki tud jobb fordítást, szívesen fogadom.)
[2] Ordítani tudnék, ahogy elbántak az életemmel; Ordítani tudnék, ahogy elbántak az életemmel.
[3] Az eredetiben azt mondja, hogy „there is a dead cat on the line”, szó szerinti fordításban „döglött macska van a vonalon”. Ez egy angol idióma és valami olyasmit jelent, hogy előre megérzed, hogy valami baj van, valami nincs rendjén. Másképp mondva, „Valami bűzlik Dániában.”