A gyilkosnak két arca van II. rész 9. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is). A történetet át és átszövik a leszbikus szexuális utalások és nem ritkán leszbikus szexjelenetek is előfordulnak. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be, és ne olvassa tovább a történetet.
Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. április 21.
********************************************

Johnnie-t visszavitték a cellájába. Tudta, hogy meg kell hálálnia Torinak, hogy ilyen gyorsan előteremti az óvadékot. „Egymillió dollár! A francba is! Ez a bíró úgy csinál, mintha egy közveszélyes ámokfutó lennék.” – gondolta. – „Hiszen gyilkossággal vádolnak, te idióta! Mit vártál?” – Ahogy erős kezeit bámulta, el tudta képzelni, mekkora kárt okozhatna velük. – „Én öltem volna meg? Képes lennék gyilkolni?”
– Látogatója van, Green! – szakította félbe az őr a gondolatait. – Az ügyvéde.
Johnnie zavarodottan nézett rá. „Miért akarhat Bob épp most látni?”
***
Amikor belépett a helyiségbe, Maddie-t pillantotta meg az asztal mellett.
– Mit keresel itt? – kérdezte türelmesen. – Hívjam az ügyvédemet?
– Arra semmi szükség – mosolygott Maddie. – Csak látni akartam, jól vagy-e… Nem is gondoltam rá, hogy megtámadhatnak. Sajnálom.
Johnnie gyanakodva nézett rá. „Mit akarhat ezzel?”
– Az ilyesmi bármikor megtörténhet egy börtönben. Jól vagyok. Túlélem.
Maddie végigmérte a jól ismert test vonalait. „Most még gyönyörűbb, mint valaha” – gondolta. Odalépett hozzá és a szemébe nézett.
– Abban biztos vagyok. Tényleg jól vagy?
– Amint Alma kivisz innen, semmi bajom nem lesz. Most pedig, Maddie! Miért vagy itt, igazából?
– Csak látni akartalak, Ében Királynőm – suttogta vágytól fűtött hangon és Johnnie karjára tette a kezét.
„Mi a franc!” – lépett egyet hátra Johnnie.
– Már tíz éve, Maddie. Te döntöttél így.
– Az volt a legnagyobb tévedésem egész életemben – lépett közelebb Maddie. – Johnnie! Hiányzol. Most, hogy ilyen közel vagyok hozzád, feltörnek a régi emlékek.
Át akarta ölelni, de Johnnie megállította.
– Ne csináld ezt, Maddie! Vége. Régen volt. Én tovább léptem. Neked is ezt kéne.
– Sosem foglak elfelejteni, Johnnie. Azt szeretném, ha megint együtt lennénk. Mi összetartozunk. Hát nem látod? – nyögte elkeseredetten.
– Maddie! – nézett rá Johnnie döbbenten. – Házas vagyok. Teljes szívemből szeretem Almát. Nem tudnék élni nélküle, ha próbálnám se.
– Irántam is így éreztél. Nem emlékszel?
– Nem akarlak megbántani – válaszolta Johnnie. – Ami köztünk volt, annak vége. Még senkit nem szerettem annyira, mint Almát.
– Ne mond ezt, Johnnie! Hiszen szeretsz.
Könnyek töltötték meg Maddie szemét.
– Szerettelek, Maddie. De ez a múlté. Felnőttünk. Alma pedig megmutatta azt a szerelmet, amit még soha előtte nem tapasztaltam.
– És az együtt töltött időnk? – csuklott el Maddie hangja. – Én is felnőttem, és vissza akarlak kapni.
– Vége, Maddie! – csattant fel Johnnie. – Sosem megyek vissza hozzád. Alma az életem értelme, és soha nem fogom elhagyni őt.
– Most is ugyanaz az önző dög vagy, mint mindig – fortyant fel Maddie. – Hogy könyöröghettem neked? Jó úton haladsz a kötél felé. Legyél csak Almáé! Megérdemel téged.
Johnnie megragadta a karját.
– Te nem ismered Almát, úgyhogy ne beszélj így róla! – csikorgatta a fogait. Maddie lerázta magáról a karját és tett egy lépést hátra. – Nem én tettem tönkre a kapcsolatunkat – folytatta Johnnie. – Te voltál. Te, és az álmaid. Csak az érdekelt, mi a jó neked. Sosem törődtél kettőnkkel. Most boldogabb vagyok, mint veled, vagy bárki mással lennék.
– Csodás – nyögött fel Maddie. – Remélem, hogy a rács mögött is így fogod gondolni.
– Jobb, ha most mégy, mielőtt valami hülyeséget csinálnék.
– Mit? Engem is megölsz? – csattant fel Maddie.
– Baszd meg, Maddie!
Maddie örömtelenül rávigyorgott, mielőtt az ajtó felé indult.
– Amúgy pedig, a törvény nem teszi lehetővé az élettársak látogatását Észak-Karolinában. Azon gondolkodom, meddig tarthat a te kis chicádnak, amíg talál magának valaki mást.
– Akármeddig is kell rám várnia, Alma sosem csalna meg. És én sem őt.
Maddie hátravetette a haját és kisétált. Beült az ajtójába és sírni kezdett. „Ha nem lehetsz az enyém, Almáé sem. Gondoskodom róla.”
***
Tori gyorsan összeszedte a pénzt Johnnie számláiról és átutalta a helyi bank számlájára. Almával gyorsan elhajtottak a bankba, hogy szerezzenek egy csekket Johnnie óvadékáról.
„Ez egy akkora baromság, Querida” – gondolta Alma. Megremegett, ahogy sötét gondolatok villantak át az agyán. „Tényleg képes lett volna megölni? Elég dühös volt, és a temetőben már majdnem megtette.” – Gyorsan kiverte a gondolatot a fejéből. – „Johnnie sosem venné el valaki életét. Ő nem olyan.”
***
– Green! Itt van a felesége. Elhozta az óvadékát – mondta az őr. – Itt vannak a ruhái.
Johnnie felnézett az őrre. Az volt, aki átvitte a magánzárkába.
– Köszönöm – mondta. – Mindent.
– Nem tesz semmit – mosolygott az őr. – Csak a munkámat végeztem.
– Többet is tett – állt fel Johnnie. – Megmentette az életemet. Köszönöm… Barnes – nézett az őr névtáblájára.
– Nem tesz semmit – pirult el Miss Barnes. – Sok sikert az ügyéhez!
Azzal megfordult és elhagyta a cellát.
***
Alma boldogan felnyögött, amikor meglátta a Torival felé sétáló Johnnie-t. Odarohant, és a nő karjaiba vetette magát.
Johnnie elfintorodott a sérült bordáiba nyilalló fájdalomtól, de szorosan magához ölelte a feleségét, és megcsókolta.
– Hiányoztál, kicsim.
Alma szemei megteltek könnyekkel.
– Ó, Querida! Te is annyira hiányoztál nekem – fogta a két keze közé Johnnie arcát. – Jól vagy? Azok a gonosz nők nem bántottak?
– Jól vagyok, kicsim – nevetett fel Johnnie és Torira nézett. – Köszönöm, hogy ilyen gyorsan kihoztál.
– Csak néhány átutalás – vont vállat Tori. – Nem állt semmiből.
Johnnie ismét a felesége felé fordult és megsimogatta az arcát.
– Ne aggódj a pénz miatt, kicsim. Visszaszerezzük, ígérem.
– A pénz nem jelent nekem semmit, Johnnie – suttogta Alma. – Én csak téged akarlak. Veled akarok megöregedni, szerelmem.
Johnnie rámosolygott.
– Úgy lesz. Amíg a halál el nem választ, emlékszel?
Könnycseppek folytak le Alma arcán. A szájához húzta Johnnie kezét, és megcsókolta.
– Amíg a halál el nem választ.
***
Amikor hazaértek, Johnnie várakozva pillantott körül. A szíve majd meghasadt, amikor az eszébe villant, hogy Phillip többé nem fog felé rohanni, boldogan a nyakába ugorva. Alma is észrevette a fájdalmat a szemében.
– Üres ez a ház nélküle. Tudom, hogy érzel, Johnnie. Nekem is hiányzik – suttogta, átölelve őt.
Johnnie is átkarolta Almát.
– Nem tudom, hogy tudnám ezt elviselni nélküled, kicsim – csókolta meg a szeretett nő homlokát, és átsétált a nappalin Phillip hálószobája felé, hogy leüljön az ágy szélére. Leszegte a fejét, és sírni kezdett.



Alma mellette ült, és vele együtt sírt. Amikor kissé erőt tudtak venni magukon, Alma körbenézett a szobában.
– Hagyjunk így mindent, ahogy most van!
– Én is erre gondoltam – bólintott Johnnie.
Alma csak most vette észre, Johnnie milyen fáradtnak tűnik.
– Talán le kéne dőlnöd egy kicsit, szerelmem. Kimerültnek látszol.
– Nem aludtam sokat az éjjel – sóhajtott Johnnie.
– Tudom – mosolygott rá Alma kényszeredetten. – Mindent meg fogunk beszélni, ha kipihented magad. – Megcsókolta, aztán erősködött, hogy feküdjön le.
***
Johnnie a belvárosban sétált, amikor észrevette, hogy egy baseball mezbe öltözött kisfiú rohan felé. Amikor közelebb ért, Johnnie felismerte benne Phillipet.
– Bajnok! – Könnyek buggyantak ki a szeméből. – Gyere a mamához, fiam!
Phillip integetett és a városháza felé fordult.
– Bajnok! Hova mégy? Gyere a mamához!
A fiú berohant az épületbe, Johnnie-val a sarkában. Odabent félhomály volt és köd borította a padlót. Johnnie hirtelen egy kis kezet érzett a sajátjába csusszanni. Lepillantott és Phillipet látta meg maga mellett. Rámosolygott.
– Gyerünk, mama! Nézzük meg! – húzta őt a lift felé.
Johnnie vele ment, és közben alkohol szaga töltötte meg az orrát. Beszálltak a liftbe és felmentek a harmadik emeletre.  Az ajtó kinyílt és beléptek Ballantine irodájába. Amikor kiléptek a liftből, önmagát látta kitántorogni az irodából.
– Mi a fene folyik itt?
– Mama! Nézze a fejedre! Mama! Nézd! – mondta Phillip és az ajtó felé húzta az anyját.
Johnnie figyelte magát és Ballantine-t, ahogy verekszenek.
– Szóval innen jött a vér – mondta. Látta magát kitántorogni az irodából, és a férfi akkor még élt.
– Látod, mama! – nézett fel rá Phillip. – Nem tettél rosszat.
– Köszönöm, bajnok! – suttogta és könnycseppek folytak le az arcán. – Sokat segítettél a mamának.
Aztán meglátta az apját a folyosó végén az íjával és egy másik, kisebb változattal a kezében.
– Most mennem kell, mama! Nagypapa elvisz vadászni – mondta Phillip és kihúzta a kezét Johnnie fogásából.
– Ne, bajnok! Ne menj! – suttogta Johnnie kábán.
– Adj egy puszit a maminak a nevemben! – tette még hozzá a kisfiú. Ja, és a maminak van egy meglepije neked.
– Bajnok, várj! – kiáltotta Johnnie.
– Szia, mama! – integetett a kisfiú, majd eltűnt.
***
Johnnie felébredt az álomból. A szemét könny töltötte meg, és Phillip nevét kiabálta. Alma, Ceecee és Tori mind odarohantak, hogy lássák, mi történik. Johnnie a kezébe temette az arcát.
– Querida! Mi a baj? – kérdezte Alma újra és újra, mellé ülve és átölelve Johnnie-t.
– Phillip, Alma. Phillip volt az – mondta Johnnie és próbált megnyugodni. – Megmutatta az igazságot arról az éjszakáról Ballantine irodájában.
– Miről beszélsz, Johnnie? – kérdezte Tori.
Alma maga felé fordította Johnnie arcát.
– Ott voltam, de nem én öltem meg. Csak elmondtam neki, hogy közzéteszem, mi is ő valójában.
– Miről beszélsz? – kérdezte Alma.
– Úgy volt, hogy kitálalok a sajtónak. Miért öltem volna meg, ha tönkre is tehetem? A halál túl jó lett volna annak a féregnek. Azt akartam, hogy szenvedjen azért, amit a családommal tett.
– Ezért látogatott meg Bobby? – kérdezte Tori.
– Igen. Nála volt a bizonyíték, amire szükségem volt – mondta Johnnie és visszafordult Almához. – Kicsim! Bajnok mondott valami mást is.
– Mi volt az, szerelmem?
– Azt mondta, van egy meglepetésed nekem. Mit jelent ez?
Alma zavarban volt. Felpillantott és látta Ceecee arcát, ahogy úgy bámul rá, mint a szarvas a fényszóróba. Alma ismét Johnnie felé fordult.
– Én… ö… Johnnie! Van itt valami, amit el kell mondanom neked, csak eddig nem tudtam, hogyan.
Johnnie aggódni kezdett felesége hangjának csengése miatt.
– Kicsim! Bármi is legyen az, nekem elmondhatod.
Alma felállt és a ruhásszekrényhez lépett. A kezeit tördelte idegességében. Johnnie felállt és mögé lépett.
– Alma! Mi az, kicsim.
– Te is tudod, Querida, hogy aznap, amikor Phillip meghalt, elmentünk itthonról. Elmentem az orvoshoz felülvizsgálatra, aztán elmentünk vásárolni – hadarta.
– Várjunk csak! Miért mentél orvoshoz? Talán beteg vagy? – pánikolt Johnnie, maga felé fordítva Almát.
Alma idegesen nézett a szemébe.
– Nincs szó semmi ilyesmiről, szerelmem. Jól vagyok.
– Nos, akkor miről van szó?
– Johnnie. Én… Én…
– Mond el! – könyörgött Johnnie. A félelem mardosta a szívét. „Nem veszíthetem el őt is.”
– Gyerekünk lesz. Terhes vagyok – suttogta Alma.
Johnnie megmerevedett. Nem akarta elhinni.
– Ismételd meg!
– Terhes vagyok – mondta Alma, valamivel hangosabban.
Tori Ceecee-re nézett.
– Terhes? – hebegte. Ceecee bólintott. Megfogta Tori kezét és kivezette a hálószobából, hogy egyedül hagyhassák egy kicsit Johnnie-t és Almát.
Alma szavai után minden csendbe borult.
***
– Belehalok, kicsim! – Johnnie képtelen volt elrejteni a frusztrációját.
– Tudom – mondta Alma. – De a doktor azt mondta, ez is egy lehetőség, amit meg kell próbálnunk.
– Emlékszem – sóhajtott Johnnie. – De már négyszer próbáltuk – emelte fel a terhességi testet. – Jól csináltuk, nem?
– Igen, Querida. Jól csináltuk – sóhajtott Alma. Tudta, hogy Johnnie mennyire a szívére tud venni mindent. – Tudod, mit mondok? Mostantól egyedül megyek, és csinálom végig az egészet. Így meglepetés lesz, és nem keserít el, ha a teszt negatív.
– De kicsim! – nézett rá Johnnie. – Ott akarok lenni veled.
Alma tiltakozva felemelte a kezét.
– Szerelmem! Már lassan beleőrülsz ebbe az egészbe. Csodás meglepetés lenne, ha csak akkor mondanám el, ha már biztos.
– Oké, kicsim – egyezett bele Johnnie. – Ha biztos vagy benne…
– Biztos vagyok – mosolygott Alma és megcsókolta a feleségét.
Johnnie erősen magához ölelte őt.
– Alma?
– Igen, Querida.
– Ez mindig így lesz?
– Micsoda? – mosolygott Alma. – Megleplek azzal, hogy terhes vagyok?
– Igen.
Alma felnézett rá. Azt a gyerekes vigyort látta Johnnie arcán, amitől sosem tudta visszatartani a nevetést.
– Ez csak természetes, szerelmem.
***
– Hallottad, amit mondtam? – kérdezte Alma. „Kérlek, ne legyél dühös rám!”
Johnnie szaporábban vette a levegőt és mosoly jelent meg az arcán.
– Szeretlek, Alma – ölelte át a feleségét. – Miért vártál eddig, hogy elmond?
Alma a vállára fektette a fejét.
– Ebben a zűrzavarban nem hittem, hogy szeretnél most még egy gyereket.
– Alma! Nézz rám! – fogta meg az arcát Johnnie. – Szeretlek. Az, hogy meglepetés volt, csak még jobb.
– Johnnie? – szakította félbe Alma, és a szájához húzta a felesége kezét.
– Tudom, kicsim. Én is szeretném, ha Phillip itt lenne – mondta Johnnie. A hangja elcsuklott, ahogy az elvesztett fiára gondolt. – Nagyszerű báty lett volna.
Nem tudta tovább visszatartani a könnyeit.
– Ó, kicsim! – roskadt Alma Johnnie karjaiba, és sírni kezdett. Az ágyukhoz léptek, és lefeküdtek. Alma a mellére húzta Johnnie fejét. A haját simogatta, és zokogott. Hagyták, hogy a könnyeik csendben folyjanak le az arcukon, míg végül mindketten álomba merültek.
***
Egy könnyű vacsora után, amit Tori készített el nekik, Johnnie felhívta Laurát.
– Hello, Laura. Én vagyok.
– Hello, Johnnie – mosolyodott el Laura. – Hogy vagy?
– Minden rendben. Laura! Bocsáss meg, hogy megzavarlak, de szükségem lenne egy szívességre.
– Bármikor, Johnnie. Mire lenne szükséged?
– Még ma este össze kell hívnunk egy megbeszélést. Tudnál szólni Tracy-nek, Mike-nak és Glennek, hogy jöjjenek ide?
– Még valami?
– Igen – mondta Johnnie. – Van egy boríték az asztalomon. Meg tudnál állni az irodánál út közben, hogy elhozd nekem?
– Persze – mondta Laura és letette.
Johnnie visszatette a telefont a helyére és megfogadta, hogy nincs az az Isten, ami elválaszthatná a feleségétől és a gyermekétől.
Folytatása következik!
Vége a II. résznek.
Ui.: A képen Bar Refaeli alias Madelyn Marshall.