A gyilkosnak két arca van II. rész 6. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is). A történetet át és átszövik a leszbikus szexuális utalások és nem ritkán leszbikus szexjelenetek is előfordulnak. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be, és ne olvassa tovább a történetet.
Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. április 21.
********************************************
Tori és Ceecee egy nappal Phillip temetése előtt érkeztek. Johnnie felajánlotta, hogy maradjanak Almánál és nála ahelyett, hogy hotelbe mennének. Alma azonban még mogorvábbá és visszahúzódóbbá vált. Csak a direkt hozzá intézett kérdésekre volt hajlandó válaszolni, és akkor is csak annyit válaszolt, amennyi feltétlenül szükségesnek tűnt. Johnnie úgy érezte, mintha a feleségét is elveszítette volna. Ceecee és Alma az évek során nagyon közel kerültek egymáshoz, és Johnnie remélte, a nő majd tud segíteni Almán, hogy kikászálódjon abból a sötétségből, amibe egyre jobban belesüppedni látszott.
Ceecee rögtön rá is kényszerítette Almát, hogy egy kicsit kimozduljon, és élvezze a napsütést. A teraszon ücsörögtek, és a sötét bőrű nő igyekezett néhány falat salátát leerőltetni Alma torkán. Ceecee alaposan végigmérte barátnőjét. Rögtön észrevette, hogy általában telt arca most vékonynak és nyúzottnak hat. Sötét karikák övezték a szemeit, amikből csak bánat és fájdalom sütött. Összeszorult a szíve, hogy így kell látnia őt. Egy gyermek elvesztése mindig lesújtja az embert, ő pedig csak elképzelni tudta, min megy most át Alma. De még valami mást is észrevett Almán. Valamit, amit eddig csak egyszer látott rajta.
– Alma… – kezdte halkan. – Van esetleg valami, amit nem mondtál el Johnnie-nak?
Alma az ölébe ejtette a kezeit, és feszülten szemlélte az ujjait.
– Nem tudom, miről beszélsz – válaszolta idegesen.
Ez a hang meggyőzte Ceecee-t, hogy nem tévedett.
– Miért nem mondtad el neki? – húzódott közelebb a könnyeivel küzdő Almához.
– Hogy mondhatnám most el neki? – nézett a nő Ceecee szemébe.
A sötét bőrű nő a kezei közé vette Almáét.
– Nem kell…
– Nem! – vágott közbe Alma. – Azt soha.
Egy pillanatnyi csend után Ceecee halkan felsóhajtott.
– El kell mondanod neki. Nem hallgathatod el előle sokáig.
– Tudom – suttogta Alma. – Tudom.
***
Johnnie egy táskát tartott a kezében, tele azokkal a holmikkal, amiket szeretett volna, ha Phillippel együtt temetnek el. Egy kitömött Dipsy-babát szorongatott, és az orrához emelte, hogy érezze a fia illatát. A szíve mintha ketté akart volna hasadni. A kezébe vett egy törzsi mintákkal díszített tollat, amit a sámántól kapott Phillip születésekor.
– Két Toll! – suttogta. – Vigyázz a fiamra, amíg ismét találkozunk!
Bezárta a táskát, majd szólt Torinak, és együtt mentek el a halottas házba.
***
Másnap reggel, nem sokkal a temetés előtt, Johnnie belépett a hálószobába, és ott találta Almát, amint az ablakon bámul ki.
– Alma, kicsim! Ideje készülődni – suttogta, de a felesége nem válaszolt. – Gyerünk, drágám! Oda kell érnünk időben.
Még mindig nem érkezett válasz.
Johnnie bement a fürdőszobába, és megengedte a vizet a kádba. Aztán visszatért a hálóba, és átkísérte Almát. Lesegítette róla a köntösét, és befektette a kádba. Megmosta a nő haját és segített neki megfürdeni. Alma csak csendben ült, és hagyta, hogy Johnnie megmosdassa, miközben az nyugtató és bátorító szavakat suttogott. Békesség öntötte el Almát, ahogy hallgatta a szeretett nő hangját. Már ahhoz is elég erőt nyert, hogy magától másszon ki a kádból. Johnnie segített neki megszárítkozni és felöltözni. Aztán ő is lezuhanyozott, amíg Ceecee segített Almának megcsinálni a frizuráját.
***
– Johnnie! Kelj fel! – suttogta Alma és megrázta a nő vállát.
– Hm? Mi az? Már idő van? – motyogta Johnnie.
– Nem, Querida. Éhes vagyok – kacagott Alma, megsimogatva korgó pocakját.
– Oké, kicsim – ült fel Johnnie. – Mit szeretnél?
– Mogyoróvajat szardíniás szendviccsel.
– Kicsim! Ez undorító – grimaszolt Johnnie. – Biztos vagy benne?
– Igen. Ezt szeretném… És ne felejtsd el a tejet!
Johnnie kivánszorgott a konyhába és elkészítette Alma éjszakai nasiját. Amikor visszatért a hálószobába, Alma boldogan vette el tőle az ételt, és egy szuszra betömte. Johnnie csak nézte őt, ahogy úgy tömi be a szendvicset, mintha napok óta nem evett volna. A hányinger fogta el az étel látványától, és azonnal a fürdőszoba felé rohant.
***
Alma hangja rángatta vissza Johnnie-t a jelenbe, amikor szólt, hogy indulniuk kell. Kiment a fürdőszobából, és végignézett a családján és a barátain, akik összegyűltek, hogy együtt gyászoljanak velük.
***
Kiszálltak a limuzinból, amit a temetkezési vállalkozó kölcsönzött nekik. Alma egész testében remegett, úgyhogy Johnnie átkarolta, hogy segítsen neki kiszállni. Az ő szemét is könny marta. Próbált, de nem tudott uralkodni magán. Alma ránézett, és észrevette vörös szemeit. A kezei közé fogta Johnnie kezét, és mindkettőjük arcán könnycseppek gördültek le. Ahogy egymásra néztek, érezték azt a biztonságot, amire szükségük volt. Alma közelebb hajolt, és megcsókolta Johnnie arcát.
Amikor megérkeztek a sírhelyhez, mindketten meglepetten látták, mennyi ember jött el. Johnnie régi rendőr kollégái és Alma régi munkatársai Johnnie néhány kliensével együtt. Ott volt egy csapat cherokee is Johnnie törzséből, hagyományos ruhában. A szinte kézzel fogható együttérzés mindkettőjüket megindította.
Miután mindenki helyet foglalt, Rosa mondott egy rövid beszédet, majd egy cherokee elöljáró imádkozott Phillip szelleméért.
Ez után Annie állt fel, és elénekelt egy dalt a gyászról, amihez lassan minden jelenlévő csatlakozott.
– Szeretnék idézni egy ide illő verset – szólalt meg végül. – Remélem, ez segít Kis Medve családjának megbirkózni a bánattal.
Aztán belekezdett ritmusosan a Do Not Stand at My Grave and Weep című versbe.
– Do not stand at my grave and weep.
I am not there. I do not sleep.
I am a thousand winds that blow.
I am the diamond glint on snow.
I am the sunlight on ripened grain.
I am the gentle autumn rain.
When you wake in the morning hush
I am the swift, uplifting rush
Of quiet birds in circling flight.
I am the soft starligt at night.
Do not stand at my grave and weeo.
I am not there. I do not sleep.*
Johnnie és Alma nyugalmat érzett magukban szétáradni, ahogy a lágy szellő körülölelte őket. Olyan volt, mintha a szellőben egy gyermek halk kacagását hallották volna. Alma felnézett Johnnie-ra, és a könnyei fátylán át rá mosolygott.
Mielőtt végső nyugalomra helyezték volna, még felnyitották egyszer Phillip koporsóját, hogy azok, akik szeretnének még mondani neki pár búcsúszót, megtehessék. Johnnie és Alma maradtak utoljára, hogy lássák őt, mielőtt végleg lecsukják a koporsót. Kéz a kézben léptek oda, mindketten igyekeztek erőt gyűjteni. Alma előre hajolt és búcsúzóul homlokon csókolta a fiát, majd megsimogatta a haját és az arcát.
– Te amo, mijo! – suttogta, a könnyeivel küzdve.
Johnnie óvatosan behelyezte a kisfiú mellé a babáját és a sastollat.
– Ég veled, bajnok! Szeretlek – suttogta, és átölelte a kisfiút. Aztán lezárták a koporsót, és a temető igazgatója átadta Johnnie-nak a kulcsát. Amikor a kezébe fogta az apró fémdarabot, elfogta a zokogás, és Pizónak kellett megtartania, hogy ne essen össze.
***
– Alex! Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – mondta Jonas.
– Miért? El kellett jönnünk, hogy kifejezzük együttérzésünket a hozzátartozóknak – válaszolta Ballantine szarkasztikusan.
Jonas undorodva nézett rá. El sem tudta hinni, hogy még egyáltalán szóba áll egy ilyen hideg és számító emberrel.
– Itt jönnek – ugrott ki a polgármester a kocsiból. A magával hozott riporterek gyorsan követték.
Amikor Johnnie, Alma és a többi gyászoló találkozott Ballantine-nal és kis csapatával, a tömeg feszülten morgolódni kezdett.
– Wilmington városának képviseletében szeretném kifejezni legmélyebb együttérzésemet a fiúk miatt – jelentette ki Ballantine.
Johnnie fortyogó dühvel a szemében nézett rá.
– Hogy merészel ide jönni? – sziszegte. – Maga és a hazugságai miatt fekszik most a fiam a sírban.
– Megértem a fájdalmát – nyugtatgatta a férfi, de mielőtt folytathatta volna, Johnnie dühösen felüvöltött és megragadta a torkát. A polgármester hangosan felhördült, miközben mindketten a földre zuhantak. A férfi hiába kapkodott levegőért, és az arca már kezdett elfehéredni, ahogy Johnnie elszorította a nyaki ütőerét.
– Megöllek, te szemét! Halott ember vagy, Ballantine! Hallasz engem? – nyögte Johnnie magából kikelve.
Alma felsikoltott és könyörögni kezdett neki, hogy engedje el, míg végül Pizo és Tori lerángatták a polgármesterről. A fotósok egy pillanatot sem szalasztottak el megörökíteni, miközben Miguel és Ceecee betuszkolták Almát a kocsiba, a nyomukban a Pizo és Annie támogatta Johnnie-val.
Jonas segített a levegő után kapkodó Ballantine-nak felállni, miközben Pizo oda lépett hozzájuk, és mélyen a polgármester szemébe nézett.
– Maga egy beteg, szadista fattyú, ugye tudja? – köpte. – Jobban teszi, ha távol marad tőlük. Legközelebb nem leszünk ott, hogy megmentsük a nyomorult életét.
***
Amikor Johnnie végre megnyugodott, rádöbbent, hogy Alma mellette folyamatosan hány. Odahajolt hozzájuk Ceecee-vel.
– Mi a baja? – kérdezte, miközben átkarolta Alma derekát.
– Az idegesség teszi – válaszolta Ceecee. – Ez már túl sok volt neki.
Johnnie nem tehetett róla, de rosszul érezte magát, hogy fájdalmat okozott Almának.
– Sajnálom, kicsim. Nem akartalak bántani.
Alma végre felemelte a fejét és a szemébe nézett.
– Ne aggódj miattam! Jól vagyok – suttogta. – Csak menjünk haza!
– Oké, kicsim! – ölelte át Johnnie. – Menjünk haza.
***
A ház tele volt emberekkel, akik felajánlották a támogatásukat a temetés után. Johnnie és Alma beszélt mindenkivel, és megköszönték nekik, hogy eljöttek. Johnnie már kezdett ideges lenni a sok embertől, úgyhogy le kellett mennie az alagsorba. Levette a kabátját, és a bárpulthoz lépett, hogy töltsön magának egy italt. Mire Pizo és Tori megtalálták, már majdnem teljesen lerészegedett.
– J! Jól vagy? – kérdezte Pizo, és kivette a poharat a nő kezéből.
– Ja. Minden rendben… Alma küldött le titeket értem, srácok?
– Nem, Johnnie. Ő most túl elfoglalt – válaszolta Tori.
– Én már nem tudtam elviselni – sóhajtott Johnnie. – El kellett jönnöm.
– Megértem, J – szorította meg a barátja vállát Pizo. – Most már feljössz?
– Igen. Csak adjatok egy percet!
– Oké! – válaszolta Pizo és Torival előre mentek.
– Kapd össze magad, Green! – suttogta Johnnie. Felkapta a kabátját, és pár pillanat múlva ő is felment a lépcsőn. A konyha felé vette az irányt, de amikor meglátta az ott tolongó embereket, sarkon fordult, és kiosont a hátsó ajtón.
Alma Johnnie holléte felől érdeklődött. Pizo csak az óráját nézte, és azon merengett, hogy Johnnie-nak most már fel kellene jönnie. Már épp le akart menni az alagsorba, amikor meglátta, hogy Johnnie kocsija nincs a helyén.
– A fenébe is, J! Hova mentél?
***
Johnnie bement a belvárosba a kedvenc italboltjába.
– Hello, Sal! – üdvözölte a pult mögött álló férfit.
Sal volt az üzlet tulajdonosa, aki már régóta jól ismerte Johnnie-t és Pizót.
– Hello, nyomozó! Meglep, hogy ma itt látom.
– Ja. Tudom – válaszolta a nő szomorúan. – Kaphatnék egy üveggel a szokásosból?
– Természetesen – mosolygott rá a férfi.
Miután visszatért az üveggel, Johnnie kifizette, és távozott, hogy kimenjen a parkba, ahova Almával mindig hordták Phillipet játszani.
***
– Johnnie! A hármason hívnak! – szólt be Laura az irodába a belső vonalon.
– Kösz, Laura! – válaszolta és felvette a kagylót. – Halló?
– Mama, mama, mama! – hallatszott egy vékony hang.
– Ki az?
– Halló? – emelte a füléhez Alma a telefont.
– Alma? Mi történt?
– A fiad szeretett volna felhívni, hogy köszönjön – nevetett Alma.
– Ez a kis bajnok volt? – csordult le egy könnycsepp Johnnie arcán a boldogságtól.
– Mama, mama, mama! – hallatszott a kiabálás a háttérből.
***
Johnnie könnyes arccal idézte fel az emlékeket.
– Ballantine! – motyogta fojtottan. – Elvetted tőlem a fiamat. Itt az ideje, hogy megfizess.
Azzal visszaindult a belvárosba, egyenesen a városháza felé, a kezében a félig üres vodkás üveggel.
***
– Hova mehetett? – kérdezte Alma, már sokadszorra.
– Ötletem sincs – válaszolta Pizo. – Megyek, és megpróbálom megtalálni.
– Én is megyek – csatlakozott Tori.
***
Johnnie a városháza előtt állt. Sötét volt és nem szűrődött fény Ballantine irodájából. Bement és megnyomta a liftben a megfelelő emelet gombját. Felfigyelt rá, hogy senkivel sem találkozott eddig.
Ballantine a felvevőjébe diktálta a jegyzeteit, amikor meghallotta, az ajtó nyílását.
– Mit keres itt, Green? – A hangja még mindig reszelős volt a korábbi fojtogatás miatt.
– Csak meg akartam nézni magát még egyszer utoljára ebben a székben – szűrte Johnnie a fogai között.
– Ezt meg hogy érti? – remegett meg a férfi hangja.
– Az életednek vége, Alex – ült le Johnnie az asztal mellett álló székre. – Ugye hívhatlak Alexnek? – vigyorgott rá bizalmaskodva.
– Maga részeg, Green. Tűnjön innen a fenébe!
– Megmondtam, hogy halott ember vagy, Ballantine – öntötte az italt Johnnie az asztalra, aztán a karfákban megkapaszkodva, bizonytalanul felállt a székből.
Ballantine lassan tényleg kezdte félteni az életét. Egy részeg és dühös exzsaruval kellett szembe néznie az irodájában.
– Mit akar tenni?
– Megölni. Ahogy már korábban is mondtam.
– Ne! Kérem! Ne tegye! – könyörgött a férfi.
Johnnie megkerülte az asztalt, és a pisztolytáskájához nyúlt. Csak ekkor jött rá, hogy nincs nála. Ballantine is felfigyelt a pillanatra, és kihasználta, hogy ellentámadásba lendüljön. Johnnie a hátán landolt és azonnal kapott egy erős ütést az arcába.
– Most ki is van felül, te nyomorult ribanc? – ordította a férfi.
– Nem te, seggfej – Megragadta a férfi ágyékát, és úgy megszorította, hogy az sírva fakadt a fájdalomtól. Utána Johnnie tiszta erőből az arcába vágta az öklét. A férfi vére beterítette a ruháját és az arcát is, ahogy a nehéz test hörögve lefordult róla. Johnnie feltápászkodott és a polgármester mellé térdelt.
– Sosem tudtam rájönni, mitől van ilyen fene nagy önbizalmad… Most már tudom.
– Miről beszél, maga elmebeteg? – hörögte Ballantine.
– Egy beteg szarházi vagy, ugye tudod?
– Maga megőrült. Tűnjön el innen, mielőtt hívom a rendőrséget!
Johnnie a férfi másik oldalára helyezkedett.
– Tudom, miért mégy mindig New Yorkba. Ellentétben veled, te beteg fattyú, nekem van bizonyítékom… Hallottalak. Olyan hangokat adsz, akár egy csirke.
– Mi… miről beszél? – kérdezte a férfi idegesen.
– Megvan minden bizonyítékom, ami szükséges, hogy tönkretegyelek, Alex. Ezzel mindennek vége, amint te is tudod. Hány életet tettél tönkre? Hány zsarut rúgattál ki, Ballantine? Le akartad rombolni a hírnevemet, de ehelyett azzal tettél tönkre, hogy elvetted a fiamat. Nos, a zsarnokságodnak vége. Holnap reggel kitálalok a sajtó előtt, és a karrierednek vége.
Ballantine felült, Johnnie pedig fölé magasodott.
– Nem beszélhetnénk ezt meg? – próbálkozott a férfi, a könnyeivel küzdve. – Feleségem van… gyerekeim.
– Téged sem érdekelt a feleségem és a fiam, amikor hadjáratot kezdtél ellenem, nem igaz? Épp ma temettem el a fiamat, miattad. Szóval nem. Egy fikarcnyit sem érdekel a családod. Élvezd az utolsó estédet polgármesterként!
Azzal megfordult és kisétált az irodából, de még utoljára jó hangosan becsapta az ajtót.
Ballantine leroskadt a székébe és sírni kezdett, a kezei közé temetve az arcát. Ekkor hallotta meg az ajtó nyílását.
– Hagyjon békén, Green! Csak hagyjon békén!
***
Johnnie az úton botorkált, amikor Pizo és Tori végre megtalálták. Mindene csurom vér volt és a haja ragacsosan omlott a vállaira.
– J! Mi történt veled? Kinek a vére ez? – kérdezte Pizo.
Tori végigmérte Johnnie-t és észrevette, hogy a szája felrepedt.
– Megsérült… Biztos az övé.
– Tori? Te vagy az? – motyogta Johnnie.
– A fenébe is! – húzódott el a nő. – Mit ittál? Bűzlesz.
– Csak a szokásosat. Egy kis ezt, egy kis azt – kacagott Johnnie.
– Többnyire vodkát – válaszolta Pizo.
– Nem tudom, ki mondta, hogy a vodka nem büdös, de ez a szag hatékonyabb, mint Bruce Lee ütése – fintorgott Tori.
– Vigyük haza! – javasolta a férfi. – Alma már bizonyára magán kívül van az aggodalomtól.
***
Alma az ajtóhoz rohant, amikor meghallotta a ház előtt megálló kocsi hangját. Egy pillanatra megmerevedett, amikor meglátta a Pizo és Tori által támogatott Johnnie-t.
Johnnie kinyitotta a szemét, és felesége kisírt szemeibe nézett.
– Hello, kicsim. Sajnálom, hogy elkéstem – motyogta.
Pizo és Tori a lábára állították, Alma pedig oda lépett és megvizsgálta Johnnie véres ruháját és a felrepedt száját.
– Mi történt, szerelmem? – vette a kezébe Johnnie arcát. – Jól vagy?
– Velem minden rendben, kicsim. Csak a pia. Ennyi az egész.
– Segítetek lefektetni? – fordult Alma a barátaihoz.
***
Ballantine polgármester titkárnője a szokásos időben lépett be az irodájába. Feltett egy adag kávét, és elővett egy csomag kiflit, hogy bevigye a főnöke irodájába. Kinyitotta az ajtót és odasétált belépett. Ekkor megpillantotta a férfi lábait kiállni az asztal mögött. Megkerülte a bútordarabot és elé tárult a vérben úszó test a padlón. A nő felsikoltott, amire Jonas Peters azonnal megjelent az ajtóban. Elkerekedtek a szemei a látványtól és azonnal a telefonért nyúlt, hogy hívja a rendőrséget.
Folytatása következik!
* Szabad fordításban:
„Ne állj a síromnál sírva!
Én nem vagyok ott. Én nem alszom.
Én vagyok az ezernyi szél vagyok, ami fúj.
Én vagyok a hóban csillogó gyémánt vagyok.
Én vagyok a napfény az érett gabonán.
Én vagyok a szelíd őszi eső.
Amikor felébredsz a reggeli hallgatásban,
Én vagyok a gyors, felemelő rohanás,
A csendes madarak repüléséé.
Én vagyok a puha csillagfény éjjel.
Ne állj a síromnál sírva!
Én nem vagyok ott. Én nem alszom.”
Ui.: A képen Kayann Sunarth alias Victoria "Tori" Crisp.