Sylvia13 beküldött történetei

Mikor magához tért a lány, szörnyen sajgott a feje. A kezei meg voltak kötözve, minden porcikájában fájdalmat érzett. Ráeszmélt, innen nincs kiút, a férfi rabul ejtette. Szóval ezért kért bocsánatot. Egyáltalán nem bánta meg, amit tett vele az évek során. Most még jobban gyűlölte, mint eddig bármikor. Abba kell hagynia, nem töprenghet ezen tovább...

ufrozina szaladt, ahogyan csak bírt. A törpe pedig átváltozott egy emberalakká. Sudár, fess és sármos férfivá. Csak nézett a nő után. Némi megvetéssel, szánalommal és undorral vegyítve. Gyűlölte őt minden porcikájával, és szerette őt a szerelem legnagyobb tűzével. Választania kellett a két érzés közül. A gyűlöletet választotta. Fabatkát sem ért az élete miután így elbánt vele a szeretett nő...

- Tudnod kell azt is, hogy mindaz, amit át fogsz élni, az nem a valóság lesz. A valóságtól oly messze áll, mint amilyen közel.
- Tessék?
- A képzeletedben fog mindez végbemenni. Álomvilágban fogsz élni, ott hajtod végre a dolgodat. Nem a valóságban leszel, mégis valós dolgokat teszel. Eme vizsgával bizonyítod, hogy tiszta szívű lény vagy, és bármire képes. Így tükrözöd az álomvilágban tett dolgokat a valóságra. Amit ott teszel, az itt meg nem történt. Mégis hűséget és nemességet...

Eufrozina megkönnyebbülten ment ki a templomból, tudván, hogy nem követett el bűnt, és János pap is támogatja őt. Végre szabadnak érezte a lelkét, és szinte szárnyalni lett volna kedve a boldogságtól. Boldog volt, hiszen egy reménysugár nyílt meg előtte, ami azt sugallta, hogy újra láthatja a szerelmét. Csak abban reménykedett, hogy képes lesz megbocsátani neki Anton azt, ahogyan viselkedett vele elválásukkor. Visszaemlékezett arra a szörnyű napra...

Azt tartja a mondás, hogy barátság nem lehet egy nő és egy férfi között. Nos ez nem minden esetben igaz, hiszen ha a két egyén már gyermekkoruk óta ismerik egymást, akkor lehet köztük mély barátság is. Viszont lehetséges mégis, hogy van eme mondásnak valami valóságalapja. De ezt hagyom, hogy mindenki maga döntse el...

- Mit akarsz tenni?
- Nem tudom még, talán megkínozlak, aztán megöllek! Á nem, ez túl sablonos és nincs is kedvem hozzá! Inkább te fogod magad kínozni, és én öllek meg utána! Ez így jó lesz!
- Ezt nem teheted! Hiszen boldogok voltunk együtt, kérlek, könyörülj rajtam!
- Boldogok? Mitől? Attól, hogy ettünk egy fagyit, és megnéztünk egy filmet? Ugyan!
- Jók vagyunk együtt! És nekem nem is kell semmi a díjból, legyen mind a tied, csak hagyj életben!
- Mi a garancia...

- Minden vágya, hogy megtalálja Attila kardját, és megérintse a halála előtt. Ezért egy hirdetést adott fel, miszerint egy körút során, aki megtalálja Attila kardját, a vagyonának a felét kapja. Beleértve birtokait és mindenféle értékeit. A másik fele a vagyonnak az enyém. Mármost én nem hagyhatom, hogy valamilyen idegen kezébe jusson az örökségem másik fele. Az engem illet! Eleget istápoltam érte a nagyapámat! Érti, mit akarok? Ha segít nekem megakadályozni, hogy bárki is megtalálja,...

- Jaj de gyönyörű vagy ebben a csinos kis ruhában kislányom!
- Anyám, már nem vagyok kislány, és elegem van abból, hogy mindig ilyen babaruhákat kell hordanom!
- Ha valóban nem vagy kislány, akkor miért nem tudsz egyedül semmit megcsinálni?
- Mert te nem engeded anya! Mindig te mondod, hogy nem tehetek semmit. Hogy azért vannak a cselédek, hogy majd ők elvégeznek mindent. Én ezt unom, hogy fésülködni és öltözködni se engedsz egyedül...

- Megértem és megígérem, keresek munkát. De te is lásd be, hogy azért valamit én is feladtam az életünk miatt. Méghozzá egy számomra fontos dolgot.
- Igen? Mit?
- A tudományt. Neves tudós lehettem volna, ha ki tudjuk fizetni a tanulmányt.
- Bizonyára, de értelmesebb dolgokra kellett a pénz. Arról meg nem én tehetek, hogy 3 éve mióta ott hagytad a sulit, nem dolgozol, csak búslakodsz, meg henyélsz. Miért nem keresed meg rá a pénzt? ...

Végül 10 éves korában megtudta az igazat, amikor rákérdezett meddig kell még neki csinálnia anyja teendőit, mikor jön végre vissza. Akkor mondták el neki a szomorú tényt, de ő apja csodálatára nem volt szomorú, ugyanis elképzelte, hogy hol lehet most a mamája. Fehér ruhában, arany szárnyakkal, arany glóriával. A felhőkön pihen, és mindig odaadóan figyel. Ha beszélgetni akar vele, csak fel kell néznie, és máris ott látja őt, ahogy elképzelte...