Szerelem és barátság

3. fejezet


Egy furcsa kis városkába ért, talán még nem is hallott erről a városról. Információi szerint itt éli új életét Anton. Csak remélhette, hogy mielőbb megtalálja, hiszen mióta elindult az egyetlen hír róla ez a város. Félt, hogy nem jár sikerrel, és nem láthatja többet őt. Még jobban félt attól, hogy sikerül, és rátalál a hőn szeretett férfira. Akkor mit fog neki mondani, hogyan mondja el érzelmeit, mit annyi évig titkolt előle bőszen. Gondolni sem mert rá, illetve tette esetleges következményére. De muszáj volt elindulnia, a szívének nem parancsolhatott.
Beérkezve a város központjába egy hegyet látott, ami körülöleli a városkát. Rügyező fák, frissen nyílt virágok tarkították. Gyönyörű látvány volt, ehhez foghatót még nem látott. Igazi családias hangulat vette uralmába. Kicsi házak, mindegyik előtt kicsi virágoskert. A házak többnyire parasztházakhoz hasonlítottak. A legtöbb ház kapuja pirosra volt festve, és mindegyik udvarban legalább három valamiféle gyümölcsfa állt. Csak néhány udvarból lehetett hallani ugatást, valószínű azért, mert ilyen békés volt az egész.

Nem sok minden volt ebben a városban, inkább hasonlított egy faluhoz, de mégis oly elragadó volt. Útközben csak két boltot látott, abból is az egyik talán már nem is üzemel. Egy kozmetikát, amire érdekes plakátok voltak kirakva. Pár olyan üzlet, ahol apróságokat lehetett venni. Hirtelen egy érzés kerítette hatalmába, úgy érezte, le tudná itt élni hátralevő életét, ezen a helyen vele. Sétálgatva a városban azon gondolkozott, vajon hogyan fogjon neki a keresésnek. Majd úgy döntött, hogy kérdezősködni fog. Bekopogott egy rozoga kis házba. A ház falát halvány sárgára festették, de a vakolat már potyogott le róla. Teteje nádból volt, és a kémény szintén igazán rossz állapotban volt. Az udvarban állt két gyümölcsfa. Eufrozina nem tudta megállapítani milyen fák lehettek, nem értett az ilyesmihez sajnos. A kerítést már alig tartotta össze néhány korhadt fa. A házikó falát borostyán borította, ez igazán elragadó látványt nyújtott. Egy idős házaspár lakott itt.

Meglepődve néztek Eufrozinára, de szívesen betessékelték. Körülnézett és mindenütt antik bútorokat látott. A fal hibátlanul volt lefestve, az ablakokon rózsaszín függöny lógott. Egyáltalán nem hasonlított a kinti körülményekhez. A konyhából finom illat áradt. Nem tudta milyen illatot érez. Nem ismerte ezt az ételt. De korgó gyomrának jólesett érezni. A lakás tele volt holmikkal. Az idősek talán árverésekről szerezték ezt a rengeteg dolgot. Mégis olyan szépen elrendezték a lakásban, hogy nem volt semmiképp sem útban. Az is igaz, hogy eléggé zsúfolttá vált így az egész, már szinte súrolta az ízléstelenség határát. Kintről szemlélve nem gondolná senki, hogy ez a ház ilyen belülről. Lakói is furcsa teremtményeknek tűntek. A hölgynek hosszú, ősz haja volt, és pisze orra. Egy kicsit selypített, mindig rémuszokban beszélt. A férfinak csak a külsejét tudta megvizsgálni, ugyanis ő nem szólalt meg. Szintén őszülő haja volt, amiben egy rakoncátlan göndör fürt mindig a szemébe fúródott. Láthatóan nem zavarta a dolog. Eufrozina letelepedett egy kanapéra. A férfi kicsi tömzsi testével leült mellé és szüntelenül vizsgálta öregedő szemeivel. Eufrozina egy képet pillantott meg a falon, a kandalló felett. A képen Anton gyermekkori arca volt. Nem tudta mire vélni ezt, vajon miért van ennek a házaspárnak a falán Anton képe. Mi közük hozzá? A szülei nem lehetnek, hiszen régen meghaltak.
- Kérem, az a…
- Tudom, mit akarsz kérdezni lányom. Mindent megtudsz a maga idejében. Csak légy türelemmel és megkapod azt amire vágysz.
- De kérem az a ké…
- Kérlek hallgass, ne mondj semmit. Még nem válaszolhatok a kérdéseidre. Majd később. De többnyire magadnak kell rájönni mindenre.
- Értem. Nos én azért jöttem ide, hogy érdeklődjek, tudják e talán, hogy…
- Igen tudjuk.
- De hát még nem is…
- Segítünk neked. Tessék már le is írtam a címet. Itt a papír.
- De hát honnan…?
- Most menj, és tedd meg, amit tenned kell.
- Köszönöm
- Csak menj

Eurfozinában meghűlt a vér. Még sosem volt ennél ijesztőbb helyzetben. Ki ez nő? Honnan tudta, hogy mit akar, és egyáltalán mi köze van Antonhoz? Ezen rágódott egyfolytában, mire arra eszmélt, hogy odaért a címhez, amit az öreg hölgy adott meg neki. Remélte, hogy nem csapta be, és nem játszott vele. Az nem lehet, hiszen pontosan tudta, hogy miért ment oda, miért kopogott be azon az átkozott ajtón. Úgy ahogyan most is tette. Kinyílt az ajtó, és egy sudár férfit látott maga előtt. Tekintetük egymásba fúródott. Csak nézték egymást hosszú percekig. A lány szíve zakatolt, a homloka verejtékezett, igen végre megtörtént a csoda és újra láthatja őt. A csendet egy kedves kis vékony hang törte meg:
- Apa ki ez?

Válasz nem érkezett. Anton hidegen nézte volt szerelmét. De jelét sem adta érdeklődésnek. Gyűlölve gondolt a nőre, aki annyi szenvedést okozott neki, aki gyarlónak nevezte őt, mikor elköltözött. Most meg idejön, mintha semmi sem történt volna. Mit akarhat? Neki családja van, egy gyönyörű szép gyermeke, és kedves felesége. Újabb hang törte meg a csendet:
- Apa ki ez a nő?
A férfi végignézte a nőt, majd sarkon fordult és bementek a házba. Eufrozinában egy világ tört össze. Nem értette mi baja Antonnak, hogy így bánik vele. Hiszen olyan jó barátok voltak. Igaz, hogy az utolsó találkozáskor egy kicsit összevesztek, de az nem ok arra, hogy most ne üdvözölje kedvesen. Ha eddig eljött nem fogja feladni semmiképp sem. Most nem. Ránézett a kezében szorongatott papírfecnire. A táskájából elővett egy tollat, és ráírt egy üzenetet.

Van egy tó, mi rejtélyt fed, olyat mit egy asszony szíve rejt. A tó rozoga kis ház belépője, pontban éjfélkor nyíljon ki a szíved feléje.

Eufrozina

Azon nyomban elindult a tóhoz, és várta a fiút. Tudta, hogy el fog jönni. Sosem tudott neki nemet mondani, bár mostanában elég sokat változott. De érezte, a szíve mélyén, hogy el fog jönni. Itt lesz éjfélkor. Azon tűnődött, hogy mit mondjon neki. Egyszerűen vallja be neki, hogy szereti, és nem tudja elképzelni nélküle az életét? Igen ez lesz a helyes. Ezt fogja tenni. Azt is elmondja, hogy mindig is szerette, csak nem merte elmondani neki. Nem tehette, hiszen azt hitte, hogy nem szereti viszont. Lehet, hogy tényleg nem érez iránta semmit, akkor pedig hiába volt minden erőfeszítés.
Léptek hangja hallatszott. Lassú, kimért léptek. Hátrafordult. Tudta, hogy eljön.
- Anton!!
- Én már nem ugyanaz az ember vagyok, aki voltam! Mit keresel itt? Mit akarsz tőlem? Minek jöttél ide?
- Miért beszélsz így velem drága barátom?
- Erre magadtól is tudod a választ.
- Lehet. De inkább nem akarom tudni. El kell mondanom valamit. Azért jöttem ide. Nehéz, de bármit is válaszolsz, állok elébe.
- Nos?
Hátat fordított neki, majd elkezdte mondókáját. Nem mert a szemébe nézni, erre nem volt képes. Nem tudott belenézni azokba a hideg, barátságtalan szemekbe. Mintha a szemei becsapnák, és ez nem is az igazi lenne.
- Szeretlek.
- Hogyan?
- Szeretlek. Szeretlek teljes szívemből. Mindig is szerettelek.
- Igazán? Miért nem mondtad soha?

Anton úgy érezte, forog körülötte a világ. Szíve egyre hevesebben zakatolt, nem akart hinni a fülének.
- Mert nem tudtam. Féltem, hogy mit válaszolsz. Hogy mit mondasz rá. Arra vártam, hogy talán majd te lépsz. De nem tetted. Így én sem.
- Neked fogalmad sincs, hogy mit tettél a büszkeségeddel!!
- Mit?
A fiú szédülni kezdett, fájt a feje, de legfőként a szíve fájt, majd megszakadt. Hogy tehette ezt a lány vele, mit tett ellenne, hogy így kellett lakolnia. Szereti. Kimondta azt a szót, amit mindig is vágyott hallani. Most már nincs értelme. Miért nem tudta előbb bevallani neki, miért? Akkor neki szentelte volna az életét. De már van saját családja, és Eufrozinának nincs helye az új életében. Egyre hevesebben vert a szíve, attól félt mindjárt elájul. Forgott vele a világ, a lábai megremegtek, alig érezte a talpa alatt a földet. Összeesett. Az asszony mit sem vett észre ebből.
- Anton!! Válaszolj! Mit tettem?!
- Úristen Anton! Mi történt veled? Elájultál csak ugye? Nem is vettem észre az önsajnálatomban mit tettem veled! Kérlek, ne halj meg, könyörgöm!

Könnyek csordultak végig arcán, miközben térdepelt a mozdulatlan test mellett. Simogatta a férfi arcát, haját. Suttogott a fülébe mézédes szavakat. Nem használt semmi. Egyre hidegebb lett a teste. Eufrozina keservesen zokogott mellette, tenni nem tudott semmit. Majd megszakadt a szíve, a saját halálát kívánta, bár inkább vele történt volna.

- Megmentheted! – szólt egy ismerős hang.
Odapillantott, ahonnan a hangot vélte, és megpillantott egy hosszú ősz hajú idős nőt.
- Maga?!

Kezében lévő bot segítségével közelebb botorkált. Végigsimította a lány haját, majd így szólt érces hangján.
- Segíthetsz rajta lányom. Még nem halt meg, csak önkívületben van. De nincs sok hátra már neki. Csak ha vállalsz mindent, amit meg kell tenned.
- Miért történt ez vele?
- Amit mondtál az tette ezt vele.
- Maga honnan tud ennyit rólam?
- Nem mondhatok semmit. Még egyszer kérdezem, vállalsz bármit, hogy megmenthesd őt?
- Váll… vállalok mindent.
- De tudnod kell, hogy nem lesz könnyű. Olyat kell tenned, ami tönkre is tehet téged.
- Nem számít. Nagyobb veszteség nem érhet, minthogy elveszítsem őt.
- Rendben. Ha valóban vállalod, akkor elmondom mi a dolgod. Három próbatételt kell teljesítened. Amennyiben sikerül, segítek a fiún, ha nem akkor…
- Várjunk csak! Maga meg tudja menteni őt?
- Igen!
- Akkor tegye meg, kérem!
- Nem! Majd ha végeztél a próbákkal!
- Minek kell próbákat tennem? Miért nem gyógyítja meg csak úgy?
- Nem lehet. Tudnom kell, hogy tiszta szívű „gyermek” vagy e. megérdemled e, hogy ez a férfi neked szentelje az életét? Szereted e annyira, hogy bármit vállalj érte. Addig nem teszek semmit, amíg nem cselekszel.
- Értem. Elfogadom. Mondja el a feladatom!

- Tudnod kell azt is, hogy mindaz, amit át fogsz élni, az nem a valóság lesz. A valóságtól oly messze áll, mint amilyen közel.
- Tessék?
- A képzeletedben fog mindez végbemenni. Álomvilágban fogsz élni, ott hajtod végre a dolgodat. Nem a valóságban leszel, mégis valós dolgokat teszel. Eme vizsgával bizonyítod, hogy tiszta szívű lény vagy, és bármire képes. Így tükrözöd az álomvilágban tett dolgokat a valóságra. Amit ott teszel, az itt meg nem történt. Mégis hűséget és nemességet tanúsítasz vele. Vállalod?
- Igen.
- Amikor „felébredsz” már nem a valóságban leszel. Egy jó tanács. Az álom, nem igazi. Az álomban minden megtörténhet, és meg is történik. Te irányítod az álmodat.
- Ezt nem értem.
- Majd a kellő pillanatban meg fogod érteni. Az első feladatod a következő: mondd el a férjednek, hogy nem szereted, sosem szeretted. Hazudtál neki végig. Továbbá, hogy másik férfit szeretsz, vele akarod leélni az életedet. Ha ezt véghezviszed, a következő próbatételt már a képzeletedben fogom tudatni veled. Sok sikert mindenhez!
- Köszönöm! De hogy fogok én ebbe a világban kerülni!
- Maradj csendben, és ne kérdezősködj! Mindent megtudsz a maga idejében! Ezt pedig bízd rám!
- De várjon… még nem is tudok minden!
- Majd megtudsz! És most itt az idő! Készen állsz?
- Igen azt hiszem.
- Rendben. Akkor kezdheted is mindjárt az első próbatételt.
Hirtelen szédülés fogta el, és émelyegni kezdett. Úgy érezte, óriási nagy sebességgel repül a Föld körül. Rángatózott egy darabig, majd elterült ő is a földön. Az idős boszorkány odabotorkált hozzá, és ráhintett a testére valamiféle port. Majd elmormolt egy furcsa igét és mélán bámult a másik testre.
- Most már csak reménykedhetünk, hogy minden sikerülni fog – szólt mélabúsan.