Luthine beküldött történetei

Harry körbenézett. A templom hátsó részében volt az orgona, az előtt egy fiatal pap ült, és várta a jelt. A jelt, hogy a lassú zene megkezdődjön, és, hogy a menyasszony bevezessék. Azt meg is történt. Mindenki elcsendesedett. Egy lassú, de vidám, ünnepélyes zene hangzott fel az orgonasípokból, majd a templom végében megjelent a menyasszony az apjába karolva, boldogan mosolyogva és elindult az oltár felé...

Pár hónappal később, miután Daisy is visszament tanulni, a várost is felújították megkezdődött az évszázad tárgyalása. Lirien kontra Eroes Necronas. A férfi minden bűnét vállalta, de fogadott védőügyvédet, hanem minden ítéletet elfogadott volna, de a tanács felmentette...

- Gondolj bele, mit éreznél, ha elvesztenéd azt, aki szívből, szerelemből szeretsz... - Harry és Luthine összenéztek, majd a földet kezdték el bámulni. - A lirieni tanács szerint veszélyes lettem a társadalomra, pedig nem tettem semmit, ezért rám küldtek egy varázslót, hogy öljön meg! Megtette, de Elizabeth halála óta annyira féltem a haláltól, hogy a varázserőm felszabadult a félelemtől, és feltámadtam, de olyan külsővel, ami egy élőholthoz volt illő. Az emberek megijedtek tőlem, és ez...

- Azt hiszem, tudom kinél van – szólt a vámpírt, majd körbe tekintett. - Menj, kedves, várj meg odakint, élve hozom a lányt... - Harry agyában sok minden megfordult, aztán leesett neki a tantusz. A vámpírkirálynő Luthine-ról és a Végzet kövéről beszélt Necronnak...

Harry lassan jutott előre. Bár a legtöbb katona a kapunál harcolt, még így is jutott elég az utcákra, így eljutni az utazók utcájához nehéz volt. Abban reménykedett csak, hogy Tumbs és Luthine-ék jól végzik a dolgukat. Óvatosan besurrant a Romlás közbe, majd egy kis utcán keresztül eljutott a Harsona volt nyomdájához. Sóhajtva nézett végig a romba dőlt épületre...

Hagrid az ajtóhoz lépett, majd benyomta. Odabent törmelékek súrolták a padlót. Ahogy belépett a nappaliba, vissza is fordult volna, amikor meglátta James élettelen testét a padlón. Behunyta a szemét, amiből újra könnyek kezdtek el csorogni, majd kikerülve a holttestet gyors léptekkel elindult az emeletre. Volt már itt egyszer-kétszer, így tudta merre keresse a gyerekszobát. Az romokba állt. Itt érte a legnagyobb keserűség, amikor meglátta Lilyt, és a kis Harryt, aki sírva ott ült mellette,...

Rossz előérzete volt. Az ajtóhoz lépett. Odakint csend volt. Rémisztő csend, amit egy hirtelen kiáltás tört meg.
- Lily! Fog Harry és menekülj, Ő van itt, menjetek! - Lilyn végigfutott a rémület. Visszasietett, majd felkapta a fiút. Arra gondolt, hogy lesiet a lépcsőn, majd a konyhában ki tud menni, de ekkor oda lentről kegyetlen hang hallatszott fel...

- Igen, az volt – mondta Lily, aki a kis Harry két kezét fogta, és úgy tanította járni. Ha már az egyik kezét elengedte a kisfiú leült. James a kanapén ült és teát töltött ki az igazgatónak.
- Azért jöttem, hogy elmondjam, miből tudom, hogy veszélyben vannak. - Elővett egy papírt, majd átadta Jamesnek, aki hangosan felolvasta a szöveget...

- Közeledik az Egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött... – mondta túlvilági hangon. Dumbledore feszülten, és most már érdeklődve figyelte. - Azoknak születik, akik háromszor dacoltak vele, – folytatta a jósnő. - S a hetedik hónap halála szüli őt.... - Mikor befejezte a sort, valami robaj hangzott odakintről. Az ajtó benyílt, és Perselus Piton esett be rajta. Dumbledore felállt, Trelawney pedig, még mindig önkívületi állapotba arra fordította a fejét...

Másnap érdekes meglepetés érte James-t, és Lilyt. A férfi délután eléggé korán ért haza, megebédelt, majd beszélgetni kezdtek Lilyvel, mikor valaki kopogott az ajtón.
- Majd kinyitom – állt fel James, majd az ajtóhoz sétált. Legnagyobb meglepetésére a szülei álltak a küszöb előtt. - Anya, apa – tátotta el a száját. A szüleivel a hetedik roxforti évük óta nem találkozott, mikor is összevesztek, Lily miatt. A fiú a szerelme mellett tartott ki, amit a Dorea és Charlus Potter nem tudott...