A "" kifejezés eredménye:

Megláttam egy Danhez hasonló férfit az egyik sikátorban. Hosszú, szőke haja hátra volt fogva, és éppen a pénze számlálásával volt elfoglalva. Lehetett is, vaskos köteget tartott kezében. Leszálltam a sikátor sötétebbik végében. Amikor beléptem a látókörébe, úgy nézett rám, mintha most léptem volna ki a pokol kapujából...

- A messzi nyugatra van, ne álljatok meg, induljatok most! Az egyetlen esélyetek, ha előbb értek oda ti, mint ő... Most mindennél nagyobb szükségetek lesz egymás segítségére, és e hat szót jól véssétek az eszetekbe: Csak az Élet számít, semmi más.
Több napra elegendő tömegtelen élelmet kaptok, hogy ennetek se kelljen, csak induljatok most... mi tehetetlenek vagyunk Zalerathtal szemben, immúnis a mágiára.

- Harry! - a lány gyors lépésben, trappolva a lehullott avarban, majd futva, kabátját maga után húzva a földön közeledett régi jó barátja felé és egyenesen a nyakába ugrott. Úgy, mint minden iskolás évükben a Roxfortban, vagy ha Ronnal és vele a szünetben találkoztak. Átölelték és nevetve üdvözölték egymást. Miután elengedték az ölelést, csak csodálkoztak azon, mennyit változott a másik. Hermione nevető, csengő hangon kérdezte: - Úristen! Ki maga és mit csinált Harryvel?! ...

Furcsák vagyunk mi emberek:
valamire folyton várunk,
valamit folyton nem találunk,
s mikor némán felkiáltunk,
elnyeli hangunk a rengeteg...

A labda még a kezében volt, görcsösen szorította, mintha abba zárta volna bele minden fájdalmát és emlékét, hogy sose felejtse el. S csak rohant, rohant és rohant. Nem törődött se a cikázó villámokkal, se a viharral, ami úgy tombolt, mintha az istenek ezerévenként csak egyszer engednék ki, hogy akkor, akkor játssza ki magát, pusztítson, törjön, zúzzon, mutassa meg hatalmát...

Sokszor álmodom veled, de most széttöröm az álmokat,
A gyűlölet istene előtt az emlék lesz az áldozat.
Tűzbe vetem, megégetem, darabokra zúzom,
Hamvait és darabjait a mocsokba...

Ott ültem az alkonyi egen,
Kerestem elvesztett tekintetem,
Szívem könnyháló szőtte át,
Áttörtem éltem magasló falát,
Néztem büszke hegyek ormán,
Jártam erdőben...

Forróság. Színek. Képek. Vágyak.
Az álmaink tovaszállnak.
Ez a furcsa hangzavar, mi
lüktet. Zenél. Suttog. Éget...

Néha úgy érzem sírni volna jó,
s sajnos ez az érzés el nem múlandó.
Nem tudom mi lett velem,
de egyik napról a másikra tönkrementem...