Az őrzővédő (3. fejezet)

3. fejezet: A nyom...

Csodával határos módon, amint kiléptünk a fogadóból, egy rosszmájú öregember lép hozzánk és e szavakat kanyarítja fülünkbe:
- Zalerath küldött, tudja , hogy követitek, és azt üzeni, hogy a Messzi felé tart és hogy ha jót akartok magatoknak, ne kövessétek, mert ott úgyis megpusztultok, a világ legerősebb lényei Élnek ott.
Azzal eltűnt az öreg, mintha a föld nyelte volna el.
- Kriun, most mi legyen?
- Jobb dolgunk úgysincs, tehát felkerekedünk és elkapjuk, irány a Messzi, valószínűleg tényleg odament Zalerath.
- Értem, de ott valóban elpusztulunk?
- Én nem, az biztos, téged viszont nem viszlek oda, az előtt majd elválnak útjaink.
- Köszönöm, de nem hagylak cserben, amíg Zalerath ezen a világon van...
- A döntés a te kezedben van, ám a Messziben valóban csak a pusztulás vetette meg a lábát. Ha jól látom, ha itt nyugatnak fordulunk, pont a Messzi bejáratához jutunk, a Messzit nagy hegység övezi, aminek csak egyetlen egy bejárata van, mégis nehéz az átjutás, sokan már ott meghalnak, de szerencsére mi nem ilyenek vagyunk. Az időjárás, egy éles vonal mentén változik meg, nagyon természetellenesen, de ha a Messzibe igyekszünk, számítanunk kell ehhez hasonló dolgokra. Indulás!

Elindulunk hát, belevágunk az ismeretlenbe. Sokáig gondtalanul utazunk, de egyszer éles fájdalom nyilall belém, és egy fekete helyen ébredek, nem látok semmit, minden teljesen sötét... tapogatózok, de nem érzékelek semmit… a csendet nem töri meg semmi, és a lépteim zaja sem hallatszik...
- Kriun, jól vagy?
- Tessék? Micsoda?... igen...
- Mi történt veled? A szemedet behunytad, és úgy pattogott össze-vissza, mintha rémálmod lenne...
- Nem, ez nem rémálom volt, teljesen nyugodtnak éreztem magam közben. Vissza szeretnék oda jutni...
- Miért, hol voltál?
- Azt még én sem tudom ... De megnyugtató volt.
- De akkor miért szeretnél visszajutni?
- Mert jó érzés volt ott lennem...
- Te tudod, VIGYÁZZ!

Egy nyílvessző röppen el mellettem. Kitérek, és Kó azonnal lelövi a támadót, akin a nyíl tovaszáll és úgy eltűnik, mintha sose lett volna. Megkérdezem Kótól:
- Mi volt ez?
- Ha jól tudom, ez a lény is pont a Messziből való, ahova tartunk, de nem vagyok biztos benne, nem igazán ismerem azt a világot.
- Értem, tehát ilyen erőkre kell számítanunk... a legérdekesebb, az volt, hogy nem éreztem meg, hogy jönni fog ez a nyíl...
- Ja, nálad ez érdekes?
- Igen, emlékszel, nálad is mindig megéreztem, azért nem találtál el egyszer se.
- Hah, hát így könnyű... Nem lehet, hogy csak akkor van ez, ha magával ragad a harc heve?
- Lehet... és ez a támadás lesből jött és nem özönlött el bennem az adrenalin.
- Most már jó lenne tovább indulni, menjünk!
- Igen, induljunk! A legközelebbi város tudósok és mérnökök által lakott, és várjunk csak, még van itt valami, neked mond valamit ez a név, hogy: Nazulus?
- Nazulus? Mintha hallottam volna már róla, ha jól sejtem, ő egy Bölcs.
- Akkor majd tőle kérdezősködünk, na gyerünk!
Az út további része, már korán sem gondtalan, rengeteg agresszív faj él ezen a vidéken.
Egyszer csak a földből gyökerek törnek elő, és Kónak a lábát elragadják és elkezdik vonszolni valamerre, azonnal széjjelhasítom a támadó gyökereket, de mintha minden elvágott csonkból, kettő jönne mindig a földből.
- Tudod mi ez?
- A fát keressd meg!

Berohanok az erdőbe, csak egyetlen egy fa mozog, és nem a széltől. Felemelem pallosomat, a csapásba sűrítem minden erőmet... és láss csodát, a pallos most először valóban villámmal töltődött fel és a fa sem marad villám nélkül, az erő végigjárja a fát, majd az összes kis gyökeret, mikor a villám abba marad, a fa nem mozdul többet. Ám ebben a pillanatban apró repülő lények tűnnek fel az égbolton és felénk tartanak. Szerencsémre, Kó uralja a helyzetet, íjából szélsebesen röpülnek a nyilak, mire hozzánk érnek, már mind halott.
- Szerinted még mire számíthatunk?
- Fogalmam sincs, de a legjobb lesz, ha sietünk.
- Szerintem jobb lesz, ha vágtára fogjuk.
- Látod ott azt a nagy tornyot, az már a városnak a tornya, hogy is hívják ezt a várost?
- Ja... Hóg.
A város még negyed napi járóföldre van innen, de lóval ez gyorsabb lesz. Valóban egy pár órányi lovaglás után elérkezünk a városhoz, ami igazából egy óriási toronyból áll.
- Egy valamit megtanultam, ha valami nem nyílik magától, akkor ki kell nyitni...
- Ezt mire érted, Kó?
- Hát az ajtóra...
- Talán igazad van, de nem akarom lemészárolni az ittenieket.
- Akkor, mi legyen?
- Szerintem... várjunk.
Tíz perc elteltével sem történik semmi...
- Na, Kriun biztos, hogy a várás a legmegfelelőbb?
- Hát talán igazad van, szólni is kéne valakinek, vagy kopogtatni...

Bekopogunk hát, válaszra várva. Az ajtónyitás megint elmarad, viszont most egy hang szól hozzánk:
- Ha be akartok jönni, jobb lesz, ha megtanuljátok a mágia alapelveit! Ha jót akartok magatoknak, menjetek el innen, ha nem vagytok mágusok!
- Akkor?
- Gondolkozzunk, mi lehet a mágia alapelve...
- Apámtól hallottam valamit, ő mindig ezt mondogatta, hogy semmi sem az, aminek látszik...
- Ezt itt hogy használhatnánk? Talán az ajtó nem is az ajtó?
- Például, vagy lehet, hogy ez az egész torony csak egy illúzió.
- Hát... ha csak ennyit tudunk, akkor keressünk, másik bejáratot.
Fél óra elteltével nem találunk semmi titkos ajtót, vagy bejáratot.
- MEGVAN! Irány az ajtó!
- Tessék, mire jöttél rá?
- Ha az ajtó, nem is az ajtó, akkor nincs ajtó!
- Micsoda, ezt hogy érted?
- Majd meglátod, gyere!

Az ajtón be lehet lépni, anélkül, hogy kinyitnánk. Amint belépünk, egy gyönyörű csarnok fogad minket, ami úgy tűnik, hogy teljesen üres, de mintha valaki figyelne bennünket...
Lépünk párat, a padló nyikorgása visszhangzik a csarnokban, túl nagy a csönd... aztán teljesen váratlanul több mágus terem elénk, a semmiből.
- Nem vagytok bölcsek, bár az eszetek jól vág, az út idáig nehéz volt, de ha már idáig eljutottatok, ne leljétek itt halálotokat, Nazulushoz jöttetek megkérdezni, hogy merre van a Messzi, és tanácsokat kérni, igaz?
- Igaz...
- Gyertek!

Ahogy elindulunk a csarnok másik végében lévő csigalépcsőhöz, ámulattal nézzük a sok érdekes szerkezetet, és még érdekesebb jelenségeket. Ahogy egyre közelebb érünk a lépcsőhöz, látom, hogy egyre fényesedik. Több száz lépcső megmászása után, amit a mágusok „lelebegtek”, végre megérkezünk egy ajtó elé.
- E kapu rejti bölcs Nazulust. Most menjetek, de ne tartsátok fel sokáig!
- Értjük, köszönjük fáradozásaitokat.
Belépve az ajtón szinte vakító fény árasztja el szemünk, szinte kézzel fogható a nyugalom.
- A messzi nyugatra van, ne álljatok meg, induljatok most! Az egyetlen esélyetek, ha előbb értek oda ti, mint ő... Most mindennél nagyobb szükségetek lesz egymás segítségére, és e hat szót jól véssétek az eszetekbe: Csak az Élet számít, semmi más.
Több napra elegendő tömegtelen élelmet kaptok, hogy ennetek se kelljen, csak induljatok most... mi tehetetlenek vagyunk Zalerathtal szemben, immúnis a mágiára.
- Köszönjük, ha megállítjuk a gonoszt, te leszel az első, akit értesítünk.
- Nem kell, én tudni fogok róla, menjetek vissza Szértbe, ha valóban sikerrel jártatok, utatokat a mágia egyengesse...
- Köszönünk mindent, Kó, indulás!
Megint ott vagyok, a nagy semmiben, minden nyugodt... szétnézek. Valahol nagyon, nagyon messze látok valami pislákoló fényt. Elindulok, de nem érek oda.
- Kriun, jól vagy, lezuhantál a lépcsőn...
- Megint ott voltam...
- Hol? A nagy semmiben?
- Igen, de most láttam egy pislákoló fényforrást is.
- Szerintem jobb lesz, ha indulunk...

A Messzi húsz napi járóföldre van ettől a toronytól, de lóval pár nap elteltével már az úti célunkhoz érhetünk. Ha szerencsénk van, az időjárás a Messziben nem a legzordabb lesz.
Kilovaglunk a toronyból és elindulunk. Nem könnyű az út odáig, számos veszélyes helyen kell még átkelnünk ahhoz, hogy odaérjünk. Az egyik ilyen hely a lélekmocsár... a következő egy hegységlánc melyet nagytermetű behemótok laknak, és utána jön a legrosszabb, a Halál - sivatag. Neve még több száz évvel ezelőttről származtatható, amikor még az a hely nem egy siralomvölgy volt, hanem az Életvölgye, ám egy nap a legendák szerint a Messzit készült lerohanni Zalerath, és ahhoz, hogy véghez vigye tervét, több százezer katonát toborzott, a legtöbbjük ember volt, de volt köztük messzii is.

A Messzit csak pár ezren lakják, és akkor sem volt ez másképp, csak pár százan védelmezték a Messzit a külső gonosztól. Azt is mondják, hogy a messziek csaták közben nem nyálkák, hanem félelmetes sárkányok, vagy több karú óriások... na de sok mindent mondanak. Nagyszerű pusztító képességük révén sikerült az ellenséges sereg több mint háromnegyedét kiirtani, ám még ez is kevés volt, ezért a maradék messzii bezárta a hegység kapuit, hogy senki ne juthasson be, és feláldozva magukat egyetlen erőlökésként pusztítottak el mindent, ami az útjukba került, azóta az Életvölgye a Halálsivatag néven ismeretes.