A "" kifejezés eredménye:

Már csak a szívem szeret,
emlékedet feledni kell,
hidegen és kegyetlenül
mint alkonyatkor,
ha a napkorong
a végtelen óceán
habjaiba merül...

Pufók karral ölelik egymást búcsúnyálba,
Keser ízek tapadnak foghegyről orcára.

Tegnap volt semmik üresednek aranyos mává
Okmányos kutya marja a gazdáját...

- De, te, ... meghaltál. - jelentette ki a fiú, aki kezdte nem érteni az egészet.
- Nem, nem! Az aki ott feküdt a koporsóban, nos igen, én voltam, de még éltem.
- És az álmom? Na arra milyen magyarázatot adsz? Arról nem tudtál! Vagy... Tamás! Szép volt kis lány, ügyes vagy. De tényleg! Csak egy a bökkenő! Tamás már halott! - próbálkozott egy gyenge csellel a fiú, úgy tűnt a lányt meglepte...

...Ő más ? Miért nem én ?
Úton vagyunk mind.
Lélek s fájó szív
Mi az égre tekint.

Mégis megfogná :
„Szeretsz még ?”
Félve csak :
„Ha itt vagy,...

A többiek ismét összetömörültek, kezdett visszatérni beléjük az önbizalom az információk hatására. Mónust elrabolhatták, de ővelük nem fognak tudni semmiféle aljas praktikát alkalmazni.
A francba! Nem írtam oda, hogy ködformába is át tudnak alakulni!, kapott észbe dühösen Kázmér, és a homlokára csapott. Majd ha észreveszem, kiáltani fogok.
- Mi van, bakker? – kérdezte aggodalmas arccal Takács.
- Semmi – legyintett Kázmér. – Ha harcra kerülne a sor, kövessétek az én...

Csalódtál bennem,
Hibáim voltak,
Bántottak engem,
Nyomorultak,
S ők okozták veszted,
Eloltották fényed,
Változtatták éned,
Így már nem éled!...

A MESSZIHEGYEKBEN ASZIKLÁS MEREDEK LEJTŐ OLDALÁN
KIDUGTA FEJÉT A FÖLDBÖL EGY CSÖPPNYI FENYŐFA BARÁT.
KIVÁNCSIAN NÉZETT KÖRÜL, KÖRÖTTE EZER VIRÁG,
BÁRÁNYFELHŐS TAVASZ NAP VOLT,...

A végtelen tengerparton
Markolsz az aranyló homokba
S mint folyik ki ujjaid közül,
Pergeti perceid a Homokóra...

Odakinn szakadni kezdett. Ökölnyi cseppek verdesték a büfé tetejét. A hang ijesztő volt, mint ágyúk hangja, melyekre hangtompítót szereltek. A lány elfelejtette gerjedelmét, s az estére gondolt gyerekkorában, amikor a család tévéjébe belecsapott a villám, a füstre, a sistergő vezetékekre. Sosem tudta elfelejteni, s most szinte rettegéssel töltötte el, hogy itt van a semmi közepén, leszámítva a két lányt. Szemei előtt megjelent a kép, ahogyan végigfut rajta az áram, testét vasmarkába fogja...

Elhatároztam magam. Következő órán (legendás lények gondozása) a zsebébe csúsztatom a levelet, amit már egy hete megírtam. Hogy találkozzunk este – persze aláírás nélkül. Már épp indultam felé, amikor Hermione megölelte Pottert, és egy puszit adott az arcára. Olyan szomorú lettem. Hát Pottert szereti… gondolhattam volna. Teltek-múltak a hetek. Egyik nap épp Potterék mellett sétáltam-csak hogy Hermionét nézhessem-, amikor Potter hátrafordult...