Regények - 116.oldal

Kekta persze tudta az igazat. Magora - akit felettébb tisztelt- nem önszántából ajánlotta fel magát. Rákényszerült. Senki sem állhat ellen Erósznak, főleg nem a leggyengébb nővér.
Azurin. No igen. Ő már nehezebb falat lett volna. És sokkal alkalmasabb, hogy kihordja Erósz, az éjszaka gyermekét...

- Lidércek!? - nyögte Gordon. - Az nem lehet, nem szabadulhattak ki!
- Dehogynem! - bólintott a fiatalabb Zanconi. - Sokan megsérültek, vérfürdő van odakint! Az igazgató, Geleder, elrendelte a csapatok indítását. Nektek is indulni kell.
Lidércek… July rettegve hallgatta a szót, mióta csak tanult róluk. A lidérceket évszázadok óta a pokol ketreceiben tartják fogva, nem szabadulhatnak ki maguktól, minden bizonnyal vagy az őket záró erőtér gyengült, esetleg szűnt meg, vagy valaki...

- Már látja őseit, és azoknak őseit. – szólt anyám. –Hamarosan találkozik az Istenekkel, és elmeséli nekik törzsünk életét, keserűségünket és örömünket. Aztán áldást kér itt maradt utódaira, testvéreire, hogy békével és erősen, megfiatalodva léphesse át Domnu kapuját. Útja a túlvilágra zavartalan.
Fejet hajtottunk a halott előtt, és elhagytuk a kunyhót.
Ez az éjszaka ébresztett rá, hogy mindannyian meghalunk egyszer, és aki gyermeket szül a világra, egyúttal halálába is küldi...

Neeem. Ennél sokkal jobban megdöbbentett az, hogy nem éri eső. Úgy, ahogy mondom.
A férfi teljesen száraz volt. A páncéljával együtt. Kisöpörtem a hajam a szememből, hogy jobban szemügyre vehessem.
Bár nem mozdult, mindig előttünk volt, akár egy délibáb.
Harmincas éveiben járhatott, vonásai szigorúak voltak, szája szorosan összeszorítva sok ránccal körülvéve. Ritkán mosolyoghatott. A szeme azonban szomorú volt, ez mutatta, hogy érző lényről van szó...

- A csók akkor nem jelentett semmit… - folytatta Micha, Soulness figyelmesen hallgatta. Nem gyújtottak fel lámpát, kettesben ültek a hajnali pislákoló fények uralma alatt. –Most más a helyzet… De én… Azt se tudom elmondani, hogy mit érzek… az egész akkor kezdődött, amikor egyedül voltál… annyira kiszolgáltatott voltál a sorsnak, vagyis annak látszottál… És hozzám menekültél… engem ez meghatott, és segítettem neked, amennyire csak tudtam… Én még lányt soha nem öleltem, és soha nem vigasztaltam...

- Mégis, mire kíváncsi? – kérdeztem félszegen. Még soha nem osztottam meg emlékeimet más halhatatlanokkal.
- Az élettörténetére. Többet élt még nálam is, és kutatásaim alapján, melyeket már két évszázada végzek, maga a legidősebb, öröklétű élőlény a világ festővásznán...

- Mia, te gyereket vársz… - kezdte Soulness ismét komolyan.
- Igen… Értem már mit akarsz… - Miának egy kicsit fájt ez a mondat. Nem ő a fontos hanem a gyerek, Soulness nem a szerelemért marasztalta hanem a gyerekért.
- Nem, nem érted… De talán ez így van rendjén…
- Nincs semmi sem rendjén… Azt hittem kibékültünk… Vagyis eddig úgy tűnt!

- Na elég volt! – a gitárosnál betelt a pohár. Megfogta társa gallérját és a falhoz nyomta. –Mondd mi a fészkes fenét keresel itt, vörös rózsával!?
- Soulness hagyd békén!
- Ne védd a kis ágyasodat! –Soulness teljes felindultságában olyanokat mondott, amiket nem lett volna szabad. –Mindent értek! Minden tiszta! Azt sem tudom miért nem haltam meg! Nem is volt értelme visszajönni…
- Hát nem sok… - nyögte Laus, de meg is bánta, mivel Soulness mérgében még jobban a falhoz...

A nap még valahol a láthatár alatt járt, a madarak közül csak a korán kelők dala simogatta a még álomban ringatózó emberek füleit. Senki nem mozdul, mintha megállt volna az idő kereke. Halk motoszkálás hallatszott a kertek alatt. Senki nem figyelt rá. A motoszkálás egyre hangosabb lett. Egyszer csak már Curt Lening a gyönyörű 17 éves lány ablaka alá ért a fura, keveset eláruló zaj. Még mindig senki sem veszi észre a nagyon közeli veszélyt vagy szenvedélyt...

Hosszú percekig ölelkeztek, mindketten úgy voltak vele, hogy örök időkig így maradnak, most már semmi sem választhatja őket széjjel. A végén Mia bontakozott ki először az ölelésből, kisírt szemei végigmérték Soulnesst. Hát mégis él!
- Azt hittem…
- Én is… - vágott a szavába Soulness, igazából több dologgal is be lehetett volna fejezni ezt a mondatot, de ő tudta, hogy minden mondatvéghez ez a szó kapcsolódik…