Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha...
Misztikus novella
Smith sztárügyvéd egy szexualis ragadozó védelmét látja el.Az ügy egyértelműnek tűnik de a...
Történet egy erotikus festmény elkészítéséről.
Egy nem szokványos Cuckold történet.
Friss hozzászólások
Scylla: Egy egyedülálló manöken csajsz...
2025-07-09 12:05
kaliban: Nekem nem jött be, nem az én v...
2025-07-08 20:10
brtAnna: Sajnos nem találtam hozzád más...
2025-07-08 00:01
rpeter: Szia! Köszönöm az észrevételei...
2025-07-05 22:40
laci78: a -ba és -be =/= -ban -ben. #f...
2025-07-05 14:41
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Érzékek az érzéketlenségben - V.

- Édesem, biztos vagy benne, hogy eléggé felfűthető az a ház? - kérdezte Edgar a vezetőülésről. Ügyesen vette a kanyarokat a meredek szerpentineken, a terepjáró tökéletesen tapadt az útra.
- Biztosan, a nővérem megmondta! - mosolygott Angela a férjére. Hátrafordult, megigazította a gyerekülésben szunyókáló kislány ruháját, megsimogatta alvó arcocskáját. - Gyönyörű vidéki ház, széles verandával, a tó fölött. Ilyenkor ugyan tele van minden hóval, de széles kandallói vannak, és remek a szigetelése!

- Kellemes két hét lesz, ezek szerint. - mosolygott Edgar. Erősen kémlelte a sötét utat, az ablaktörlő lapátok minden húzásnál jelentős mennyiségű havat tüntettek el a szélvédőről. - A kis faluban bevásárolhatunk a hegy lábánál. Nagyszerű lesz, szerintem. - mosolygott Edgar a feleségére. - July nagyon fogja élvezni a hóesést!
- Biztosan, imádja a havat! - kacagott fel derűsen Angela. Hosszú, aranyszínű haját hátravetette, kényelmesen elnyújtózott az anyósülésen.
Időközben a kislány felébredt. Álmosan pislogott a szüleire, mindkettejük arca derűs volt a cudar idő ellenére. Érezte a szeretetet a levegőben, a melegséget és a biztonságot, otthonosnak érezte a terepjáró hátsó ülését. Hatalmas kék szemeit pufók, kipirult kis orcája még inkább kiemelte. Óriásit ásított, szendergő hangon, mire édesanyja hátrafordult, és megsimogatta a haját. Mosolygott rá, megfogta a kezét és arra is puszit adott. A kislány felkacagott, boldog volt, áthatotta a szeretet.

Az autó hirtelen meginogott. Angela ijedten férjére tekintett.
- Kissé csúszósak az utak. - szólt Edgar eltűnődő arccal. - Talán nem kellett volna elindulni!
- Te is láttad az időjárás-jelentést! Híre se volt hegyi viharnak! - beharapott ajakkal a szélvédő mögött suhanó hózáporba nézett. Lenézett a meredek sziklafalon, melyen haladtak, de jobbnak látta, ha nem figyel a mélységre, ezért inkább hátrafordult a kislányához, és játszani kezdett vele. A baba kacagott, vihorászott, élvezte a játékot.
Angela arca ledermedt, mikor a kocsi ismét meginogott. Kislánya arcán látta a közeledő autó fényét, a gyermek pupillái hatalmasra, mintegy rémültre tágultak. Az autó ismét megcsúszott, vészesen, veszedelmesen közelítve a sziklaszegélyhez.
- Úristen! - meredt Edgar a szemközti autóra. Nem tudott elfordulni semerre, egyre csak a dudaszót hallotta.

Angela a fény felé kapta a fejét, és felsikoltott.
A kislány hallotta édesanyja kétségbeesett sikítását, de nem látta már az éles fénytől. Éktelen robaj támadt, a kocsi rázkódott, hánykódott, behorpadt, s végül a kislány elájult elviselhetetlen fájdalmában…
July sikoltva ébredt fel éjjel. Teste verejtékben fürdött, szeméből könnyek potyogtak. Ugyanúgy sajgott a válla, ugyanúgy, mintha csak most történt volna… Megtapogatta a kulcscsontját, s nagy nehezen visszavergődött álmai szakadékából, vissza az ágyába, vissza a valóságba. Szörnyen ijedtnek és keservesnek érezte magát. Kitámolygott az ágyból, és bement a fürdőszobába. Megmosta az arcát hideg vízzel, majd belenézett tükörképe fáradt szemeibe. Félrehúzta a trikója pántját, megvizsgálva a válla és a mellkasa közötti vékony csontot. Mélyzöld zúzódást látott rajta, fájt is kegyetlenül.
Elkeseredett sóhajtással térdre rogyott a mosdókagyló alatt, a küszöbön, és sírni kezdett. Ismét látta őket. Meghaltak előtte, a szeme láttára, újra és újra, és addig fogja látni őket, míg bele nem őrül.

A balesetben ő eltörte a kulcscsontját, miután rápréselődött a vállára az első ülés. Édesanyja és édesapja halálsikolyai a fejében zengtek, de csak az utolsó riadalmat láthatta, majd végképp eltakart mindent a fényár.
Lekuporodott a padlóra, és tovább zokogott. Kínzó fájdalmat érzett a lelkében, melyet csak az érthet, aki elveszti a szüleit. Miért pont vele? Miért pont akkor? Miért?
Hirtelen dörrenéssel kivágódott a szobaajtó, és berontott rajta Alex. Amint belépett, látta, July nincs a szobájában, és azonnal a fürdőszoba felé indult, ahol a padlón zokogva találta.
- July! - ölelte át a lányt aggódva. - Jól vagy?

July tagadólag megrázta a fejét, és tovább sírt. Alex megérezte, hogy baj van, feljött érte. Két karjába fogta a lányt, és visszavitte az ágyba, bebújt mellé, majd mindkettőjüket betakarta. July a vállán sírt még sokáig, ő simogatta a haját, törölte a könnyeit, csitította háborgó lelkét. Nagysokára a lány elaludt, miközben átölelte Alex derekát, s a férfi abban a biztos tudatban követte az álmok útján, hogy ma már nem lesz semmi baj.
July hajnalban felriadt, ismét rémálmai voltak, immár a kórházban eltöltött idejéről. Homályos részletek csupán, az altatások, a fájdalom és a nyugtatók miatt, de kristálytisztán hallotta a lélegeztető gép hangját.

Alex már nem volt mellette, nem kockáztathatta, hogy észrevegyék, amint kilép July szobájából hajnalok hajnalán egy szál pizsamanadrágban. July maga is elképzelte a szituációt, miként osztálytársnője, vagy épp edzőtermi csoporttársa kiballag a szobájából álmosan, és a hőn áhított férfiú, az isten, az Adonisz, a konditanár Montgomery kilép egy diáklány szobájából. Két gondolat fel is merülne: az egyik, hogy ráveti magát a félmeztelen, szívdöglesztő kiszemeltre, a másik, miután feltápászkodott, beront a diáktársnője szobájába, és pépesre püföli azt egy nagypárnával, vagy - ne adj isten! - egy útba eső székkel.
Julynak viszont semmi kedve nem volt szétveretnie magát, épp elég volt a tudat, hogy beválasztották az iskolai különítménybe, ahol valódi rúgásokat és ütéseket tapasztalt. Széklábbal a gyomrában nem biztos, hogy olyan ügyesen mozgott volna a küzdőtéren…
Így hát Alex sötétedés után jött, pitymallat előtt ment. Vagy épp maradt a saját szobájában, de még a látszatja sem merülhetett fel, hogy nyolc hónapja együtt vannak Julyval.

Bement a fürdőbe, lezuhanyozott, farmert, trikót és kapucnis melegítőt vett. Tavaszodott, az iskola fényárban és virágillat-felhőben úszott, a hangulat vidám volt, megnyílt az új lovarda és a fáradt diákok végre kiülhettek a szabad levegőre, a hatalmas tölgyfák, füzek és fenyők alá. Ott írtak házi dolgozatot, leckét, leveleket az otthon maradottaknak, vagy épp némely lírai lelkű a kisregényébe merített a természet adta szépségekből. Piknikek folytak, nem volt veszekedés, a hatalmas parkban idilli volt a hangulat.

July kilépett a friss levegőre az iskola hátsó kapuján át, mélyet szippantott a bódító illatokból, majd egy szusszanással lemondott róluk, és a lovarda felé vette az irányt. Ott ugyanis várt rá egy daliás férfiú…
Fekete gyémántként tündöklő szőre, hosszú, dús sörénye, hullámos, majdnem földig érő farkszőre volt a kiszemeltnek, izmai csak úgy dudorodtak, erős volt és legyőzhetetlen.
- Üdvözöllek, Sir Lancelot! - kiáltott fel boldogan July, mikor meglátta a karámban vágtató éjfekete paripát. Gyönyörködött benne, fényes szőre milliónyi szikrával verte vissza a napsugarakat. A lány hangjára felkapta a fejét, majd a kerítéshez vágtatott. Odabújt July vállához, hiányzott neki.
- Hogy van a mi dicső lovagunk? - simogatta meg July mosolyogva Lancelot nyakát, fejét, sörényét. Elsimította a hosszú szőrt a paripa homlokából, mely által látni lehetett hófehér szív alakú foltját mélyen ülő szemei fölött. Bármennyire szeretetteljes állat is volt Lancelot, Julyn kívül alig mutatta meg valakinek. Senki nem ült meg a hátán, mindenkit ledobott, még maga July is félt megkockáztatni a hátas meglovagolását.
- Erős ló vagy, paripa! Buknak rád a csajok! - mosolygott July, mire Lancelot megnyalogatta a füle tövét. July felnevetett. - Te vagy a kedvencem, neked mindent elmondhatok, és nem szájalsz vissza!

Lancelot nyerítést hallatott, July nevetett. Végigsimogatta az állatot, megölelgette a nyakát, barátságosan megpaskolta a hátát.
Reggeli előtt bement a mosdóba, és alaposan lecsutakolta a kezét és a karját, majd elindult a Márvány-terembe.
- Napsugaras jó reggelt! - vágta hátba July a falatozó Gordont. Gordon kigúvadt szemmel kiköpte a szendvicsfalatot és szakadatlan köhögésbe, krákogásba kezdett. - Rosszat mondtam?
- Ha nagyobbat ütöttél volna, legalább megfullad. - kenegette Summer a kenyerét. - De így sajna túléli, és tovább "élvezhetem" a társaságát.
- Milyen jólelkűek vagytok, ti lányok! - lehelte Gordon szürkészöld arccal.
- Tudod, hogy szeretünk! - vágta még egyszer hátba July, de Gordon elővigyázatos volt, megállította az ütés előtt a bögréjét. Vesztére, mert a langyos kakaó kiloccsant, fele az asztalra, fele az arcára.

- Miért bántasz, te csaj?! - hörrent fel Gordon.
- Miért? Te nem raktál pókot a cipőmbe!?
- Az más volt, nem lehetett belehalni!
- Dehogynem! Mentem szívrohamban!
- Az gyors, és nem jár akkora fájdalommal. Ellenben a fulladás…
- Méltó hozzád. Alattomos…
Gordon összehúzta a szemét. Ha harc, hát legyen harc!
- Majd adok én neked! Tudom, hogy rühelled a kígyókat is!
- Igaz, de nem ijedek meg tőlük.
- Akkor mérges kígyót rakok a csukádba, szép nagy méregfogakkal!
- Kizárt, te nem férsz bele! - July nyugodtan kortyolt a teájába. Egy-null neki.

Gordon sértődötten falatozta a reggelijét, elvetemült, harcra kész pillantásokkal illetve a két nevető lányt. Való igaz, hogy az április elseje kissé durvára sikeredett, na de azért mindennek van határa, már több mint hét órája másodika van!
Újabb támadásba lendült.
- Ha olyan éles lenne a nyelved, mint amennyire az eszed, néma maradnál!
- Ha fele annyit gondolkodnál, mint amennyit szájalsz, nem lenne gondod a csajokkal!
- Csak veled van bajom.
- Meg Summerrel, Maggie-vel, Gratie-vel, Mariával, Lindával…
- Jó, elég! Velük járni akartam!
- Mert már nem akarsz? - húzta fel a szemöldökét July.
- De, de…
- Na, ugye, hogy gondod van!
- Áááá, July, hagyd már abba!!! - fakadt ki Gordon. - Ennyire berágtál a pók miatt!?
- Be ám! Magamra öltöttem a Ludas Matyi jelmezemet.
- De ez már több mint tripla szívatás!
- Mert a triplát is triplázom. Nem szabadulsz tőlem, egy merő szenvedés lesz a következő heted! - vigyorgott rá July a pohara mögül, majd kinyújtotta a karját és megborzolta Gordon égnek meredő hipófehér haját. - Azért szeretlek!
- Én is megfojtanálak.
- Helyes.

Summer szép csendesen félholtra nevette magát mellettük, de erre a látványra már Alex is megjelent. July megszelídült a látványától, olyan nyugalom áradt belőle. Átható pillantást váltottak, majd Alex helyet foglalt velük szemben.
- Jó reggelt! Hogy aludtatok? - a kérdést inkább Julynak szegezte.
- Khm…tűrhetően. - szólt kurtán July.
- Jól. - így Summer.
- Vacakuuuul! - jajongott Gordon. - Summer beszappanozta a fürdőszobám padlóját!
Alex előtt lepergett a képsorozat, miként Gordon a jellegzetes kaján vigyorával törülközőben beballag a fürdőszobába, majd arra eszmél, hogy menekül alóla a talaj, és éktelen robajjal hanyatt vágódik. Képzeletben meg is számolta Gordon zúzódásait, amelyektől forgolódhatott éjszaka.
- Szép húzás! - kacsintott Alex Summerre, aki visszakacsintott, majd leutánozta Gordon vigyorát, és a fiúra sandított.
Mind jót nevettek szegény Gordonon, akinek elvörösödött arcától szinte világítani kezdett már-már fehér haja.
- Nem vicces. - motyogta.
- Dehogynem! - kuncogott derűsen July. - Csak azért nem nevetsz, mert te voltál az áldozat.
Ha mással történik, tuti kiröhögöd!

Gordonnal megegyeztek egy látszólagos békében, majd mind a négyen elindultak a park felé. A birtokot keskeny folyó szelte ketté, párhuzamosan az iskola vonalával, partján lusta, élénkzöld füzek lógatták lombjukat a hűs vízbe. Leheveredtek egy fa alá, rejtve a lomboktól, és hagyták végre magukat lazítani. Az elmúlt két hónapban nem akadt olyan hétvégéjük, amin pihenhettek volna.
- Mikor akarják bevetni az alakulatot? - kérdezte July miközben Alex hasára hajtotta a fejét.
- Talán egy vagy két héten belül. - szólt Alex, majd simogatni kezdte July napsugaras haját. - Még így is kockázatos elindítani a csapatokat, hiába tanultátok meg kezelni az erőtök nagy részét! Az emberek közt nem lennétek biztonságban, kész káosz van néhol.
- Tehát remekül döntöttem, mikor idejöttem. - állapította meg July. - Ez a világ legbékésebb pontja.
- És az is marad, ha mi kitartunk mellette. - szólt Summer. Kihúzta a hajából a hajtűt, majd rajzolgatni kezdett vele a földbe.
- Ide úgyse jutnának be. - Gordon hanyatt dőlt a fűben, fejjel a folyómedernek, s a vízbe lógatta a haja végét.
- Szerencsére mi olyan síkon vagyunk, amit nem tudnak megnyitni mások, akik nem az iskolába járnak. - szólt Alex. - Ez hál’ Istennek, így is fog maradni. Nem tudhatják meg, hogy honnan indítjuk a csapatainkat.

Elmerengtek mindannyian a látóhatár felé. Messze-messze csak a füves dombokat, erdőségeket, tavakat látták, a horizonton pedig sziporkázott az ezüstös derengés, mely a birtok határát jelölte. Senki nem tudta, merre vannak a kapuk, csupán a tanárok. Alex tudta, de nem mondhatta. Ha a diákok önfejűen ki-be járkálnának az iskola kapuin át, leleplezhetnék az átjárókat és annak végzetes következménye lenne. A tanárok nyitják a kapukat és kész. Ez a legbiztonságosabb.
Merengésükből az egyik Zanconi-fivér (naaagy lapátfülekkel) szakította őket félbe:
- Srácok, gyertek gyorsan, gáz van!
- Milyen gáz? - kapta fel a fejét July.
- Egy családot támadás ért. - szólt komoran, miközben beérte az öccse. - Valaki kinyitott egy ketrecet.

Egy emberként dermedtek meg. Ha valaki kinyitott egy ketrecet, akkor…
- Lidércek!? - nyögte Gordon. - Az nem lehet, nem szabadulhattak ki!
- Dehogynem! - bólintott a fiatalabb Zanconi. - Sokan megsérültek, vérfürdő van odakint! Az igazgató, Geleder, elrendelte a csapatok indítását. Nektek is indulni kell.
Lidércek… July rettegve hallgatta a szót, mióta csak tanult róluk. A lidérceket évszázadok óta a pokol ketreceiben tartják fogva, nem szabadulhatnak ki maguktól, minden bizonnyal vagy az őket záró erőtér gyengült, esetleg szűnt meg, vagy valaki kinyitotta nekik a cellát. Ha egy cella kinyílik, annak olyan súlyos következményei vannak, amely máris megesett: vérfürdő és káosz.

Tehát nincs mese, idő van. - sóhajtotta July magában. Erre várt, mióta bevették a csapatba, de nem gondolta volna, ennyire összeszorítja majd a lelkét a felelősség. Félt a kudarctól…de leginkább attól, hogy csalódnak benne, és felsül.
Visszarohantak az iskolába, megannyi meglepett szempártól kísérve. Maguk mögött hagyták a napsütötte kertet, hogy a félhomályos öltözőben felvegyék a sötét ruhákat. Bakancs, nadrág, pulóver. Mint a betörők…
- Meg kell keresnetek a lidérceket! - szólt az idősebb Zanconi. Komoran nézett végig rajtuk. - Lehet, hogy minden álmom volt bekerülni egy csapatba, de most nem lennék a helyetekben. A kapu abban a villában fog nyílni odaát, ahol a támadás történt. Ott nyílt meg a lidércek ketrece is. Ki kell hoznotok a polgármestert és a családját. Öten vannak. Két felnőtt, három gyerek. Nem szabad hibáznotok! - ismét végignézett a csoporton. - Sok sikert!

July visszakívánta magát tíz perccel azelőttre, hogy ott állt az iskolai csarnokban. Ezt a csarnokot sose használták, tulajdonképpen fogalma sem volt róla, miért építették az iskolához. De jelenleg ez nem is érdekelte, vissza akart menni a fa árnyékába. Tíz perce még a parkban volt, a vízparton, a barátaival, a szerelmével, most pedig…indulhat megöletni magát!
Gondolatmenete végén Alex kinyújtotta a karját, s mutatóujja végén piciny fény jelent meg. A csarnok szemközti fala halványodni kezdett, világosodni, addig, míg vakító fényár nem áradt belőle. Fényóceán, inkább.
July szája tátva maradt, társaié úgyszintén. A kapu ott örvénylett előttük, messze, mélyre veszően, szinte elvakítva őket.
- Induljunk. - szólt csendesen Alex. Valami volt a hangjában, ami óvatosságra intette őket. Ő már küzdött lidércekkel, de July és barátai még a közelükben sem jártak.

Egy emberként léptek a kapuhoz, melyből hajtépő szélvihar áradt. Hunyorogtak a fénytől és a széltől, majd egymásra néztek és megszorították egymás kezét. Mind a négyen eltűntek a fényárban, és ezután csak a fékeveszett örvénylés, zúgás maradt…
Mire July kinyitotta a szemét, már egy romos szobában találta magát. Méghogy romos…valami katasztrofális!!
Széttépett, véres ágynemű hevert a padlón, tollak szálltak mindenfelé, egy fésülködő tükör szanaszét tört, és a szobanövény földestől volt felborítva.
- Minden csupa vér! - nyüszített fel Summer.
- Légy erős! - fogta meg Gordon a kezét. - Fontos képesség az is, hogy elviseld, ha valami szörnyűt látsz! Most ideje kifejlesztened!
Bár kegyetlenül hangzott, de igaz volt. A hálószoba egy merő vér volt, biztosan megsérült, vagy ami valószínűbb: meghalt valaki.
Kiléptek a szobából és szétváltak. Alex megfogta July karját.
- Vigyázz magadra!
- Nem lesz baj, ígérem… - ígérte July. Bár oly biztos lett volna benne! Hiszen még életében nem csinált ilyet!

Maga mögött hagyta a barátait és Alexet, majd elindult lefelé a lépcsőn. Verekednie kell, küzdenie, mint eddig élete során. Kemény lány vagyok, megoldom! - gondolta. Míg lefelé tartott, fentről dörrenést, majd sikítást hallott. Megfagyott a lépcsőn, érezte, hogy vissza kell mennie, de nem tehette. Gyakorlaton mindig figyelmeztették őket: ők maguk is veszélybe kerülnének, ha visszamennek társaikért. Nem teheti meg tehát, hogy visszamenjen, de a lelki teher nem is viszi előre. Mi tévő legyen?
A választ hamar megkapta. Egy lidérc - szürke bőrrel, vérvörös szemekkel, Niagaraként patakzó nyállal - előtte termett. Ideje sem volt felfogni, mi történik, mögötte is termett egy. Fordult kettőt, hogy észlelje a helyzetet, s más választása nem lévén, átvetette magát a korláton és leugrott a lépcsőről. A vetődéstől hanyatt esett egy asztalra, melynek azonnal kifordult egy lába, és összeszakadt alatta.

Szééép! Ne menjünk vissza segíteni, nehogy bajunk essen, mi!? Ezért kap a diri egy farbarúgást!
Sajgó háttal feltápászkodott, majd rohanni kezdett az előtte nyíló folyosón. A konyhába érkezett, amely ugyanolyan volt, mint a hálószoba. Romos, rendetlen, feldúlt. Mint ő. Jelenleg.
Kinyitotta a kamraajtót jobbra, majd elbújt mögötte. A két lidérc követte őt a konyhába. Karmos lábaik fülsértő hangot hallattak a mozaikos padlócsempén. July arca hideg verejtékrétegben fürdött, kétkedett abban, hogy képességei ilyen idegállapotban működnének. Alaposan megnézte magának a két szörnyszülöttet, és cseppet sem szándékozott szájszag-hatótávolságon belül kerülni. A zöld nyálról már ne is beszéljünk!

Borzongása felkeltette a lidércek figyelmét. A kamraajtó felé kapták a fejüket, mely mögött a lány lapult.
- Hogy szakadna rátok a…! - káromkodott magában July. Be sem fejezte a gondolatsort, és mégis fél pillanat se tellett bele, a konyhaszekrény lustán megimbolygott, majd - midőn a porcelánedények, fémtálak és üvegpoharak találkoztak a mozaikcsempével - éktelen robajjal felborult: egyenesen a lidércekre. Fülsértő visítást adtak ki, July kis híján megsüketült. Hogy adjon mérgének erejére, partizánként kivetődött a kamrából, majd páros lábbal háromszor gyors egymásutánban ráugrott a szekrényre. A lidérceknek ez nem igazán tetszett, a hangokból ítélve rögtön kínhalált szenvedtek. Lángok törtek elő a szekrény alól, July sejtése és tanulmányai szerint a lidércek lángoltak, így távoztak el (végre!) az élők - vagy élőhalottak - sorából.

Fölötte, valahol a hálószobák táján ismét dobogás, dörrenés támadt. A lidércek megindultak lefelé a zajra. Kiszaladt a konyhából, és elbújt a lépcső alatt.
Egy…kettő…három…négy…(Jézusom!)…öt…hat…- July már számolni sem bírta, hány lidérc szaladt le a lépcsőn. A lépcső alatt lévő dobozok, takarítószerek megkönnyítették a dolgát a rejtőzködésben, a lidércsereg eloszlott a nappali, az udvar és a konyha irányába. Félelme akkor erősödött, mikor meglátta a falfehér Summert a lépcső két foka között, amint épp a nappaliban bújik el a kanapé mögött.
Hiába szorított neki, nem volt elég… Summer felsikoltott. Megsebesült.
Nem volt mese, July előugrott a rejtekéből és a Summer fölé tornyosuló lidérc felé rohant. Mire a rémlény észrevette a felé száguldó lányt, kevés ideje maradt tettlegességhez folyamodni. Hála csavaros, lassú felfogásának, meg sem moccant. July rávetette magát a nyálkás, nyáladzó, bűzölgő, csökevényes testre, majd három szobabútor - fotel, asztal, puff - kíséretében továbbrepült vele, egyenesen az előszoba folyosóra, át a rémülten sikoltozó Summer felett.
- Fuss! - kiáltott rá July a megdermedt lányra, miközben megpróbálta földre taszítani mozgékony ellenfelét. Summer feltápászkodott, és eliramodott a lépcső irányába, magával vonva három lidércet.

Ellenfele hanyatt lökte őt a padlón, majd ráugrott azzal a szándékkal, hogy előbb szétkarmolja, majd leharapja a fejét. July két kezével megmarkolta a két elkorcsosult csuklót, bal talpával pedig próbálta az arcától távol tartani a tízcentis tűfogakat.
- Égj el, te undorító, rusnya dög! - morogta mérgesen July, majd kívánságának megfelelően a lidérc füstölögni kezdett hajlataiban. Főleg hónaljtájt ontotta a füstös szagokat, July ennek nem örült, mert már így is elég fojtogató volt a levegő. A lidérc lepattant róla, hogy körbefussa a szobát. Sötét kondenzcsíkot húzott maga után, bármerre ment, háta lángolt, talpa sercegett.
- Legközelebb moss fogat is! - mormolta July kelletlenül, majd feltápászkodott, és felrohant Summer után az emeletre.

Summer sarokba szorítódott, út se jobbra, se balra, se szembe. Mígnem meghallotta July morgását, s a lidércek minden előjel nélkül három irányba röppentek. Egy a szekrénybe, egy a falnak, egy légvonalban át a csukott ablakon.
- Hála az égnek! - sóhajtott fel Summer megkönnyebbülten, majd July nyakába vetette magát. - Hála Istennek! Hála neked! Hála a…!
- Maradj már! - nyögött fel July. - Csak időben jöttem. Miért nem taszítod el őket? Így tudsz támadni is!
- Nem tudom! - nyöszörögte keservesen Summer. - Nem megy! Annyira félek! Én…én nem tudom megcsinálni, ehhez nincs gyomrom!
- Rendben. - szusszantott egyet July. - Hol sérültél meg?
- A vállamon. - mutatta a lány a sérülést. Vérző, tépett seb tátongott a bal vállán, s arca rohamosan vesztett színeiből.
- Maradj mögöttem! Ha nem bírod használni a képességeidet, akkor üss és rúgj, világos?
- Annyira azért nem akarok közel kerülni hozzájuk!!! - borzongott meg a lány, de July már ki is ment a szobából, ezért futólépésben követte.

July tudta, hogy Summert meg kell gyógyítani, a lidércek gyűlnek a vérszagra. Neszezést hallva behúzta Summert az egyik beépített szekrénybe, és átölelte a vállát. Summer sikkantani próbált, de befogta a száját. Két lidérc előttük állt meg. Egyikük szaglászó hangot hallatott, szörcsögött, hortyogott. Még mielőtt July undorában telehányta volna a szekrényt, megpróbált Summer sebére koncentrálni. Ujjain csurgott a lány vére, s ő minél inkább összpontosított a sebre, az annál inkább sziporkázott a belőle áradó fénytől. Lassan visszaereszkedett ujjairól a lány vére, vissza a sebbe, amely hamarjában be is forrt. Summer ideges szuszogása elmúlt, a lidércek eltávolodtak az ajtótól.
- Mi lenne velem nélküled? - suttogta Summer a sötétben.
- Nem lennél itt. - hangzott a fagyos válasz. - Maradsz! - parancsolta July, majd kiugrott a szekrényből és a két lidérc után eredt.

Beérte őket a folyosón, és villámgyorsan felkapott egy - a hálószobaihoz hasonló - dísznövényt, megragadta a szárát, majd a cserepes végét szilánkosra zúzta az egyik lidérc koponyáján. Kínzó visítást hallatott, majd lángokba borulva eltűnt a szeme elől. A másik lidérc szemből támadott, mire ő a növény földes, csomós, sáros végét az arcába vágta. Körülbelül háromszor. Mindegyik pontos találat volt, homlokon, orron, torkon: de azt szájon át!
A lidérc nem bírta a lelki megterhelést, még úgy a testit, s torkán a leanderrel porrá égett.
- Kijöhetsz. - szólt July a beépített szekrényben kuksoló lányhoz. A korláton át lenézett a nappaliba, ahol meglátta a beszaladó Alexet és Gordont. Ők is közvetlen közelből "élvezhették" a lidércek látványát, tetőtől talpig zöld trutyiban fürödtek, és valami ismeretlen sárga maszlag terült el a nadrágjukon, combtól lefelé.
- Titeket csoportosan hánytak le??? - hüledezett July.
- Ne akard megtudni! - morogta Gordon. - Minden vágyam egy fürdő, és az, hogy minél előbb megtaláljuk a lakókat! Hordjátok le magatokat, de sürgősen!
- Hé, tartsd a szád, apafej, mi is megszenvedtünk a magunk módján! - váltott figyelmeztető hangnemre July, bár tudta, ott és akkor nincs helye a marakodásnak.
- Hagyjátok abba! Induljunk a garázsba! A házban már nincsenek lidércek, csak ott lehetnek! - szólt Alex. Látta a házat, "harmadik szemével", és tudta, a család négy tagja a garázsban van, hét lidérc társaságában. Az ötödik, az édesanya…

July megállt Alex gondolatainak fürkészésében. Végigfutott a hátán egy izzadságcsepp, és szinte megkövült jégkék szeme. Meghalt. Elvesztettek egy embert. Egy nőt, egy anyát…
Mérgesen átlendült a korláton, és egy fordulattal padlót ért a nappaliban. Summert az emeleten hagyták, ők hárman rohantak át az udvaron a garázs felé. Az édesanyát megtalálták. A medence hűs vize rózsaszínre festődött a vérétől, és bár csupán a hátát látták, tudták, az arcát épp annyira nem kímélték a karmolások, a felismerhetetlenségig kaszabolták.
A garázsból - ajtóstól - azonnal előtört két lidérc, és egyenesen a feléjük rohanó két férfira ugrottak széttárt, tízcentis karmokkal. Gordon teste összerándult, és a lidérc-becsapódás előtt köddé vált, majd helyet változtatott. Alex nem volt szerencsés, ő hanyatt esett a nyálrémmel együtt, de az tovább is lendült a sövény felé. July ekkor érte be őket, és hagyta is őket főni a lidérctrutyiban, ő a garázsba indult.

Ugyan öt szörnyszülöttel találta szemben magát, de már nem félt. Az édesanya, a nő, aki a medencében lebegett holtan, az egekig felhúzta az indulatait. Ölni akart. Ölni!
Megragadta a legelső démoni sarj nyakát, és egy rántással eltörte. Keze eltűnt a lángnyelvek között, de egy fordulattal rúgott, és állkapcson találta a következő áldozatát. Az a padlóra zuhant, s utat engedett harmadik és negyedik társának.
July felugrott, fordult egyet a levegőben, és pontosan egyikük nyakában landolt. A lidérc belefejelt a garázs betonjába, mire sárga pép borította be azt.
- Már értem, miben fürödtek a srácok… - motyogta magában, majd egy jobb horoggal állkapcson ütötte a közeledő lidércet. A szeme sarkából észlelte, hogy két kisfiú, egy kislány, és az édesapa a sarokban kuporog, reszketve, akár a nyárfalevél.
Ötödik ellenfele sem váratott magára, visítozva - mint aki már így is halálosan fájlalja valamijét - nekirohant.
- Ne húzz feeel!!! - üvöltötte dühösen July az elviselhetetlen visítozásra, majd meglendítette a lábát, és képen rúgta a közeledőt.

Mihelyt egy padlót fogott, felvergődött a harmadik. July megragadta az egyik szerszámosládából a kalapácsot, és meg sem várva, hogy a rémlény egyenlő esélyekkel induljon, fejbe verte a kalapáccsal. Tetőtől talpig beborította a sárga trutymó, rosszullét kerülgette. Jobban festett, mint egy félresikerült Picasso-festmény! Jó szívvel se lehetett volna rá mondani, hogy méhecskének tűnik sárga-feketében…
Két megmaradt lidérce feltápászkodott a földről. A pépagyúak úgy tűnik, nem akartak támadni. Az egyikük megkísérelt egy visítást.
- Kötözködsz!? - mordult fel July, és megmarkolta a válla fölött a kalapácsot. A két lidérc kiiramodott a garázsból.
A hangokból ítélve nem sokáig jutottak, Gordon és Alex már várt rájuk. A harcnak úgy tűnik, vége szakadt.
July leeresztette kezéből a kalapácsot, majd ernyedt ujjai elengedték, s az csilingelve a földre koppant.
- Odakint várják magukat a társaim… - motyogta elszürkült arccal, világtalan tekintettel. - …ők majd segítenek…

Elhaló léptekkel indult ki a garázsból.
- Jól vagy!? - szaladt elé Gordon, de July feltartotta a kezét. Lassan, kimért léptekkel elindult az udvar sűrű sövényei felé, eltökélte, nem mászik négykézláb, odasétál. Amint odaért, fittyet hányt az etikettre, széthajtott két tujaágat és hangos öklendezés közepette kiadta magából a feleslegessé vált reggelit.
Undorodott az élettől, a rémlényektől, a vértől, a hulláktól, mindentől, még saját magától is. Ötből csak négy embert sikerült megmenteni. Holott ők nem tehettek róla, hogy egy lidércketrec pont az ő házukban nyílt meg…

Undora és a világ iránti megvetése még akkor sem csökkent, mikor visszaért az iskolába. Nem szólt, nem tett semmit, de mikor magára maradt a szobájában Alexszel, hangosan felzokogott. Szörnyen érezte magát, és cseppet sem segítette a helyzetet a bűzös elegy, amely folydogált a ruháján.

Alex lesegítette a ruháikat, és belépett vele a zuhanyzóba. Átölelte, s hagyta, hogy mindkettőjükből kimossa az emlékeket a forró vízsugár. Efféle megpróbáltatások érték már Alexet. És bár nem kívánta Julynak, ő maga sem hitte, hogy így képes volt szerelme helytállni a veszély közepette. Ő sem bírta az első küzdelmeket, még úgy se, mint July. Máig hordozza a fájdalmat, amit akkor érzett, mégis segít a lánynak, hogy legalább enyhüljön, amit az asszony halála, és a lidércek kegyetlensége okozott…
Hasonló történetek
4736
New Yorkban éjjel lehetett úgy közlekedni autóval, mint egy európai városban, a délutáni csúcsforgalomban. A mozielőadások most értek véget, és az emberek sorra fogták a taxikat. Hatalmas tülekedés folyt, ha megállt egy- egy. Kifestett kurvák kínálták nem is olyan olcsó bájaikat, majd beültek a pasasok kocsijába, vagy felmentek velük a garniszállókba...
8222
Eva boldogan nyugtázta az üzenetet. Hát nem hiába jött ide. Felment a lakosztályba, beült egy kád, forró vízbe, majd mikor már teljesen átjárta a jótékony meleg, felfrissülve ült le a fésülködő asztalhoz, hogy végre ismét igazi nőt varázsoljon magából...
Hozzászólások
További hozzászólások »
misspunk ·
Ez nagyon jó, nagyon tetszett! :heart_eyes: mikor jön a következő?

CmonCity ·
Jó volt

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: