A két évszak - Második fejezet

Egett figyelmesen nézte a fát, amely ágait, mint valamilyen csápokat nyújtóztatta felé.
Húsevők voltak, általában mozdulatlanul vártak, míg az áldozat közelebb ér, aztán egy mozdulat!- s máris a karmaik, akarom mondani az ágaik közt volt.
Azután a fa betette áldozatát egy odúnak kinéző emésztőgödörbe, s a szerencsétlent lassan elégették a savak. Egett ismerte már ezeket a fákat. A finom illat vonzotta ide, amit a növény kibocsátott magából. Némelyikük álomport is képes volt a levegőbe röpíteni, hogy a fáradt utazó garantáltan közel hajtsa álomra a fejét. S mikor leszáll az éj…

Egett megfigyelte, hogy ezek a ’ragadozók’ mindig egy tisztás közepén foglalnak helyet, körülöttük néha fű sem nő. A növények utódaik számára tartják fenn ezt a nagy helyet.
Belőlem aztán nem eszel- mosolyodott el a férfi.
Fogta botját és megkocogtatta az arca előtt öt centiméterre tekergődző csápot.
A fa recsegett, ropogott, de hiába nyújtózkodott, ennél közelebb nem került hozzá.
Előhúzott egy gyémántból készült tőrt, rákötözte botja végére, kinyújtotta, majd egy ponton levágta az egyik ágát. A fa kemény volt, de a mesterséges gyémánt keményebb és élesebb. A darab a kezében maradt.
Az levágott fadarab azon nyomban megállt mozgásában, sötétebb színt öltött.
Egett elégedetten mosolygott, hátat fordított, nem törődve a növény hisztérikus sipákolásával.

Visszatért táborhelyére, s a tagot a rakásra hajította.
Ennyi tüzelő elég lesz mára.
Lehajolt s rongyos batyujából kihalászott egy közönséges üveget.
A lencsében összegyűjtötte a Zausz nevű nap sugarait, majd a farakásra irányította.
Égj! Égj! Adta ki az utasítást.
Nem történt semmi. Egett sóhajtott.
Majd füst kezdett gyűrűzni, valahol mélyen az ágak alatt.
Igen! Ez az! - sóhajtott boldogan.
Na még egy kicsit! Csak egy csöppet csöppecském! Csak egy kis meleget az apucinak drágaságom!

A félénk kis lángocska erőre kapott buzdítástól, s hamarosan vígan ette az ágakat.
Egett kezét a lángok felett melengette, majd elővette élelmét, s megmelegítette a kihűlt húst.
Az íze gyomorforgató volt, de Egett legyűrte.
Na persze! Még hogy a rántott nari finom! – célzott az álnok fogadós ömlengésére.
A nari zöld bőrű, pikkelyes rendkívül nyálkás állat, hosszú fogakkal Az ősállatok közül leginkább a patkány nevezetűhöz hasonlít. Egett már akkor bizalmatlanul méregette elemózsiáját, mikor a fogadós batyujába pakolta. – Tényleg nem túl gusztusos- ismerte el Toga- de a rántott nari nagyon finom!
És olcsó.- tette hozzá a férfi magában. Szaladgál egypár az éléskamrában.
- Ha maga mondja - húzta el száját a vendég.
Kifizette a szállását, majd továbbállt.
Már harmadnapja gyalogol.

Egett elaludt a tűz mellett, amiből már teljesen felemésztette magát, így nem láthatta a közelgő veszélyt.
Lassan bekerítették, egyikük, akinek jobb ruhája volt, mint a többinek előrelépett, hogy átvizsgálja a batyu tartalmát.
Kivette a rántott narit, megszagolta majd undorodva eldobta jó messzire.
Miután átnézte a táska tartalmát, társaihoz fordult, és nemet intett, hogy nem talált semmit.
Majd pillanatnyi habozás utána férfire mutatott, és kérdő szemekkel nézte a rablóbanda többi tagját.
Egyikük bólintott.
Ő lassú, könnyed léptekkel közeledett az alvóhoz, ha netán esetleg az csak színlelné az alvást, és fegyver lenne nála.
Egy ügyes zsebtolvaj mozdulataival módszeresen átkutatta a zsebeket.
Semmi. A gyémánttőrt elhajította, nehogy fegyverül használhassa, mikor felébred. Mióta kibányászták a legnagyobb gyémántbányából az összes ékkövet, semmit se ért. Más bolygón erősebb anyagokat használtak.

Majd valamin megakadt a szeme. A ruhája alatt volt valami!
Finoman benyúlt érte, vigyázva, hogy a bőrt ne érintse.
A férfi nyakáról könnyedén emelte le az amulettet.
Aranyozott. Vigyorogva mutatta fel szerzeményét, majd visszasettenkedett a többiekhez.
Azok széles mosollyal várták.
Egy sebhelyes arcú férfi intett, hogy mehetnek. Egy hang állította meg őket, ami egy fáról szólt le.
- Nos? Csak ennyi?
A fáról árnyékként vetődött le egy alak.
Láttára az összes bandita meghajtotta magát.
Nagyon ügyes voltál szólt a bandavezér Ferinához fordulva fél mosollyal az arcán.
A néma lány visszamosolygott, hálásan, tisztelettel.
- Uram mégis mit tegyünk? – kérdezte Sebhelyes, és a férfi felé intett fejével.
- Arra tanítottál, hogy ne öljünk embert, hacsak nem akar minket megölni.
- Nem is akarom, hogy megöld - válaszolt Kito.
Már rég akartam egy cselédet, hogy ne mindig Ferina végezze a piszkos munkát. Ő már teljes bandatag. Nem lehet innentől fogva ugráltatni. Viszont egy ilyen mindig jól jön a háznál.
Cipeljétek a táborba! Ha sokat mozgolódik, keverjetek le neki egy-két pofont!
Sebhelyes az ínyét megmutatva vigyorgott.

Egett furán érezte magát, ahogy felébredt.
Mielőtt kinyitotta a szemét tudta, hogy bajban van.
Az erdő szaga megváltozott.
Gondolta, hogy vár egy kicsit, míg lélekben felkészül az elkövetkezendő megpróbáltatásokra, és rájön, hogy mi is folyik itt…
Mocorgást hallott. „Az idegen, akárki vagy akármi is az már biztos hosszú ideje várakozhat itt, várva, hogy felébredek.”
- Ne mozgolódj! Ez a parancs az ellenkező irányból jött.
- Fenének kell neki ennyit aludnia- morgott amaz. Egy kicsit még mocorgott, de innentől fogva csöndben maradt.
Egett gondolkozott.

Rögtön kitalálta, hogy rablókkal van dolga. De nem értette, miért nem ébresztik őt fel.
Kétfajta rablót ismert. A gyávát és az elvetemültet. A gyáva elsurran a lopott holmikkal, míg az elvetemült elsurran a lopott holmikkal, miközben az áldozat saját vérébe fullad bele.
Tehát a gyávával van dolga.
Az eszébe se jutott, hogy valami más célra kell neki.
Mert mi hasznát látnák?
Tud ő egyetlen titkot is, amiből pénzt lehet csinálni? Tud ő egyetlen titkot is, amivel hírnévre lehet szert tenni? Nem.
Neki titka nem volt, csak józan esze, őszinte szíve és szája.
„Vajon hányan lehetnek? Úgy tűnik csak ketten, de nem szeretném, ha meglepetés érne. Alszok még egy kicsit. Hátha a többi is megmozdul. ”
Nem volt okos taktika arra építenie, hogy mindenképpen meg akarják várni az ébredést, de adatok nélkül nem volt más lehetősége.
Két óra hosszat feküdt még, de csak párszor hallott motozást a már ismert irányból.
A hangok alapján megállapította nemüket, fajtájukat, származásukat és éveik számát majdnem évre pontosan. Az effajta trükköket amazon nevelőanyjától, Rinától leste el.
„Sose becsüld le az ellenfeled, minél jobban kiismered, ő annál gyengébb veled szemben. Jegyezz meg mindent róla. Érted? Mindent.”

Ezek után megmutatta, hogy mennyire más egy ember és egy Centurigeai hangja és kiejtése, majd a korukat is megállapította fajtától függően. A Centurigeai nőknek idősebb koruk felé hangjuk egyre selymesebb, lágyabb, fiatalosabb és csábítóbb lesz.
A Centurigeai nők imádták a férfiakat és fordítva. Alakváltók voltak a legcsábosabb testekben is megjelenhettek és olvastak a gondolatokban. Tudták, milyen nő igázhat le bármelyik férfit, s azzá változtak, felvéve hatalmát, szokásait, emlékeit.
Ezt nem volták képesek megtartani hosszútávon.
Ahogy öregedtek erejük egyre gyengült, így a hímeket a málnásba már csak egy módon: a hangjukkal tudták becsalogatni.
A türelmetlen ember volt, körülbelül 28 éves fm.(földi mérték) szerint.
Aki meg leintette a Zakaru nevű naprendszerből származott.

Egett nem bírta már tovább, hisz agya sebesen kavargott, és mindezt vakon, úgy, hogy nem járhat ennek az esetnek a végére!
Belátta, ha eddig nem szólaltak meg a banditák, máskor sem fognak, még ha egész nap s itt fekszik.
Szórakozottan emlékeztette magát, hogy itt nincs nap.
Ezen a bolygón örökös nappal van, nincsenek órák sem. Aki sok ideje itt él már megszokhatta, de Egettet nevelőanyja tanította, s belső órája az fm szerint működött.
Tehát eljátszotta a felkelést.
Az ember felé fordult, hogy a látvány ne üsse annyira mellbe.
Azért egy zakarival nem minden nap találkozik az ember…
Rosszul tette. Majdnem hátrahőkölt a látványtól.
Egész arca egy tépett véres massza volt, egyik szemürege üresen tátongott.
Már ha van ilyen neki. A borzalmas harapások elpusztították orrát, fülét, szemeit, az egészet összemosták egy nagy masszába, egy arcnélküli arcba.
Egy rés, ami valamikor száj lehetet kinyílt, s szavakat formált.
- Csakhogy felébredtél.

Egett a zakari felé fordult, hogy valami szebbet lásson.
Szebb helyett megdöbbentőbb dolgot látott.
A zakari és a megégett arcú nem egyedül volt, mint ő azt gondolta.
Egy tisztáson volt, körbe fákkal, s mindegyik fánál egy-egy ember volt.
Sok sebesült volt, csonka, ritka ronda bagázs, mind férfi, egy kivételt látott, egy vékony lányt egy sebhelyes titán mellett.
Mások egészséges fiatalok voltak, szemük merészségtől és bátorságtól villogott.
És mind egy emberként nézték őt.
Egett teljesen megdöbbent.
Hogy lehettek ezek ilyen csendben!
- Már egy ideje fent van!- szólalt egy kellemes hang.
- Bocsáss meg, hogy ellenkezem Uram, de az nem lehet! Láttuk volna!
- Pedig hidd csak el!
Ekkor látta meg a hang tulajdonosát. Mint jelenés közeledett felé. Fiatal volt, fiatalabb az előbb látottnál is. Körübelül 15 lehetett.
És kétségkívül ember. Méghozzá lány.
Üdítően szép volt, szája piros, szeme csillogott, s egész megjelenése maga volt… a megtestesült bűbáj.
Arcába nézve látta az elszántságot, a haragot… és a szelídséget.
„Egy narinak sem tudna ártani”
- Jó, hogy felébredtél.- fordult hozzá.

A Kóborlók szívesen látnak.- s ezzel körülmutatott a sokaságon.
Elfogadunk, mint a csapat alsórendű tagját.
És te elfogadsz minket családodnak, csapatodnak?
Egett felkönyökölt, feltérdelt, majd legvégül talpra állt.
Leporolta magát, majd egyenesen a bandavezér szemébe nézett.
- Van más választásom? -kérdezte keserű mosollyal.
- A halál- a lány arca meg se rezdült.
- Elfogadlak titeket, mint családom, népem és téged, mint vezetőm.
- Helyes- a lány arca egy pillanatra mosolyba fordult, majd parancsot adott a bandának:
- Ne lustálkodjatok! Induljatok vadászni!
Az őröket váltsátok le!
Egett a többiek után indult, de egy hang feltartoztatta.
- Míg nem válsz a banda teljes jogú tagjává, minket szolgálsz.

Scar majd ügyel rá, hogy jól viseld magad, és nem próbálj elszökni.
A fák árnyékából egy jól megtermett férfi lépett ki, akit előbb látott, s akinek hosszú sebhelye kettészelte arcát.
Scar bólintott, majd meghajolt a távozni készülő vezér előtt.
A lány azonban nem ment el. Merően nézte Egettet. Egett viszonozta pillantását. Erős kezet érzett vállain, amik lefelé nyomták.
Letérdelt a nő előtt, de nem sütötte le a szemét.
A vezetőt azonban látszólag ennyi is kielégítette. Gyors mosoly, s ezután eltűnt a rengetegben, pontellenkező irányban, mint a többiek.
- Úgy látszik Kito kedvel téged.- mondta némi irigységgel a hangjában.
Mikor Ferina idekerült vele úgy bánt, mint egy rongy. Mi még rosszabbul.- emlékezett vissza Scar.
Egett nem kérdezte ki az a Ferina. Csak nő volt itt a vezetőn kívül, akinek neve úgy látszik…
- Kito – suttogta Egett.