Novellák - 109.oldal

Közelebb lépek. Föld illata van, harmatos, reggeli földé. Amikor feleségem lesz, azt akarom, hogy ilyen reggeli föld illatú legyen. Vigasztalólag meglökdösöm, de nem hagyja abba a bőgést. A nők furcsák, olyanok, mint az eső.
Otthagyom, és a tábor felé veszem az utam. Elgondolkozom ezen a halál dolgon. Vajon az én szemembe is könny szökik majd, amikor…?

Két magányos lélek bolyongott a homályban. Várták, hogy megszülethessenek, és új esélyt kapjanak, hogy folytassák megkezdett útjukat a teljesség felé. Valahogy találkoztak és megbeszélték, hogy a való életben is így lesz. Egyességet kötöttek, melynek célja a tanítás...

A szíve majd szétszakadt, hogy elvakult boldogságát, melyet magáénak tudott, nem oszthatja meg a világgal. Mikor arra jött egy oroszlán falka, Kedvesem ujjongott és nekik bemutatott.
Nekik, akiknek nem voltam más, csak a vacsora...

Marci sétál a virágos réten, nevet a szíve, nevet a rét, nevet ezernyi százszorszép. Amott egy Katalin szórja szirmait az égbe. Hej de gyönyörű és magasztos! Varázs lakik mélyen benne, hullámain sodródunk a végtelenbe. Rideg és szürke világban oly vonzó a fénye. A hangja mesét csilingel, andalít, azt hinné az ember, ilyen már nincs. A természet tőle díszbe öltözik. Ha kérded, válasza eleven mosoly. Jobbá tesz.
A Kedves...

A legjobb tanuló volt Bori a tanyasi iskola alsó tagozatán, itt sem akart szégyent vallani. Egy-két óra óvatos szemlélődés után itt is elsőként jelentkezett a tanító néni kérdéseire, és majd kiesett az iskolapadból, hogy ő mondhassa a jó választ. Egyre többször történt így, Bori hibátlan válaszokat mondott, kifogástalan megoldást adott a számtanpéldára a táblánál is, és mesés fogalmazásaival már nemcsak a tanító nénit bűvölte el, hanem érdeklődő osztálytársait is szórakoztatta...

- John, ettől a helytől frászt kapok… menjünk innen, kérlek.
- Ugyan már. Ne legyél már gyáva nyúl! Itt nincs senki. Sem szellem, sem mumus. Senki nem jár erre, biztonságban vagyunk.
- Én nagyon fázom, kellene egy takaró és egy kis étel is, mert éhes vagyok...

Már megint feküdt az asztalán és sírt. Közben azon gondolkodott, hogy mit csináljon, miért van ez így, és miért bünteti meg őt a sors. Néha egy kis vidámságot csalt a szemébe, hogy egy-egy könnycsepp lecseppent az asztalra. Csak sírt és nem akarta abbahagyni, mintha egy kést fogattak volna a szívében. Amikor visszagondolt arra az átkozott pillanatra, rázkódni, remegni kezdett, és az el-elhaló sírása is újra kezdődött...

- Nézd, most elárulok neked egy nagy titkot, amiről az órán nem beszélnek, mert csak az anyaggal foglalkoznak.
- S mi az? – kérdezte a lány megilletődve.
- Ha hiszel magadba és bízol, bármit elérhetsz. - Eszti elnevette magát a sokszor halott közhelyen – Tudom, ezt már számtalanszor halottad, elérheted, amit Mazsola vagy a többi tanár gondol ki neked, vagy a többieknek, de amit ti szeretnétek, arról nem regélnek. Igaz? ...

Evan figyelte őket továbbra is, de közben Trinire gondolt. Nem tudta mit tegyen, hogyan óvja meg. Abban biztos volt, hogy nem fog szólni se Stanleyről, se Olivierről neki, mert elvonná a figyelmét a VB-ről, és lehet, hogy félne. Elég rég óta ismerte a lányt, és tudta Triniről, hogy minden új helyzettől fél, és még sosem volt barátja. Biztos volt benne, hogy kedvenc tanítványa nem tudná hogyan kezelni a helyzetet. Majd idővel. Majd az idő eldönti mi lesz...

- Kérem, hagyják abba. - kérte szinte suttogva lesütött szemekkel Trini. - Még csak most vagyok itt. 20 évesen az első VB-men, de büszkén, és mindent meg fogok tenni.
- Ez a beszéd. Ez így helyes. - szólt Evan. - Na de a többiek sem kis piskóták. Tulajdonképpen az itt ülő kis csapatra mondhatom, hogy Amerika legjobbjai közé tartoznak...