Anzix

A napfényes sugarak kedvezően világították meg a helyiséget. A lány elégedetten és feszesen húzta ki magát.
- Ha lehetne, egy kicsit balra fordítsa a fejét a nagyságos kisasszony!- utasította szelíden a fotográfus mester.
Türelmesen engedelmeskedett a kérő szónak. Legszebb toalettjében úgy hatott mintha egyenesen a megyei bálba készülne, pedig egészen másról volt szó. Tulajdonképpen a még ifjúsága teljében levő önmagát akarta megörökíteni az örökkévalóság számára. Máskülönben is jeles alkalomnak számított ez a délelőtt. Ma töltötte be ugyanis a 18. életévét. Rendkívüli boldogság járta át a bensőjét. Végre nem kisgyermek többé. Ezentúl szabadabban tehet azt, amihez leginkább van kedve!
A beállás végeztével a fényképész kedélyesen jegyezte meg, hogy szinte biztosra vehető a jó felvétel. Bizonyára a kisasszony szülei is meg lesznek elégedve az elkészült fényképet nézegetve. Végezetül melegen megszorította a kezét és a maga kedves egyszerűségével így szólt:
- Gratulálok, Isten éltesse a szépreményű kisasszonyt a születésnapja alkalmából! Kérje csak a Jóistent, hogy adjon erőt, mert mostantól kezdődően a felnőttek komoly világába lépett. –
A lány elfogadta ugyan a felköszöntést, bár nem igazán értette. Komolyság? Jaj, erről eleget hallotta szónokolni Mater Dolorosát az intézet óráin. Borzasztó unalmasnak találta ezeket a puritán megjegyzéseket. Ő fiatal és gyönyörű. A komolyság, megfontoltság csak a vénleányok dolga, akik észbeli jártasságukkal igyekeznek magukat vigasztalni, amiért senki se vette el őket.

Kissé bosszúsan lépkedett a főtér macskakövein. Bozay Bella számára biztos egészen más rendeltetett, minthogy örökös pártában maradjon. Úgy van! Születésnapjától kellemes időszak veszi kezdetét az életében. Szépen kivilágított termekben fog fehér estélyi ruhájában táncolni egész hajnalig. Káprázatos megjelenésével mindenkit meghódít, de ő csak Dobozy Mártonnak, a szép huszárőrnagynak nyújtja majd a kezét. Dobozy-t pedig kivédhetetlenül magával ragadja Bella ragyogása, vele keringőzik egész este és másnap, a szerelem súlyától összetörve kéri mennyasszonyául. Csodás álom, bár sose kellene belőle felébredni!

Miközben így ábrándozott csak késve vette észre, hogy más utcába fordult. Ismeretlen helyen járt. Az utca erősen összeszűkült. A járdát szegényes, földhöz ragadt viskócskák szegélyezték. Nem is igen hatolt be erre a tájékra a fény, sötét félhomály derengett csupán. Bella kissé ijedten tekintgetett körül. A nélkülözés fogalmát eddig csak a könyvekből ismerte de az is egyfajta romantikus jelzőként élt a képzeletében. Mint mindenki, aki a jólétből kitekintve életében először látja meg a nyomort, őt is az iszonyodás és a taszítódás kerítette hatalmába. Sietősre fogta. Minél hamarabb el akarta hagyni ezt a világot. Nem értette, ezért is félt tőle. Végre megpillantott két férfit az egyik kapuban, lépteit feléjük irányította. Talán ők tudnak felvilágosítással szolgálni, merre is menjen, hogy hazataláljon.
- Elnézést!- kezdte félénken.
- Megtudnák mondani, merre találom a Sugár utcát?-
A férfiak kissé meglepődtek, majd ravaszul egymásra néztek. Hja, úri flanc! A fiatalabbik aztán elé állt:
- Azt hiszem, ez a válasz nekem többet is megér egy egyszerű „köszönöm”-nél.-

Gyorsan megragadta és hevesen a száját a lány szájára tapasztotta. Bella sikoltva tépte ki magát a karjaiból. Még hallotta az utána hangzó gúnyos nevetést. Az első csók! Ráadásul nem Dobozy-tól, hanem ettől a vásott gazembertől kellett megkapnia kéretlenül. Sírva rohant tovább, kis idő múlva mégis lassított. Elfáradt, élete legszerencsétlenebb napjának tartotta a mait.
A dél már elmúlhatott, viszont még mindig tanácstalanul ténfergett. Hirtelen egy feliratot pillantott meg: „ZÁLOGHÁZ”. Itt talán csak akad egy rendesebb ember, aki hajlandó segíteni rajta. Sajnos a pult előtt sokan várakoztak így hát kénytelen volt várni. Egy szúette padon húzta meg magát.
- Kravkovszky úr, könyörgöm, adjon még egy kis haladékot! Szegény kisbabám beteg, a gyógyszerére kellett a pénz de ígérem, hónap végére meglesz az összeg! Ne adja még el a gyűrűt, hisz az uram jegyzett el vele!- hallatszott egy panaszos női hang.
- Hogy Önnek miféle érzelmei fűződnek a kérdéses tárgyhoz, amit már jó ideje nálam hagyott, az fizetés szempontjából teljesen érdektelen. A törvényben megengedett jogaimmal élek, asszonyom. Ön nem tudta betartani a szerződésben leírtakat így hát életbe lép ez a megoldás. -
- De ha mondom, hogy biztosan elhozom a pénzt! Kedves Kravkovszky úr, tessék nekem elhinni! –
- Tudja hány szájból hallottam már ezt? Ha mind elhittem volna én is koldus botra jutok. Bocsásson meg, de nem lehet mást tenni. Elmehet. -
A törődött asszonyka lassan elhagyta a termet. Bella távozás előtt jól kivette az alakját. Nem lehetett idősebb nála és már feleség, egyben anya…
A pedellus csengetett.
- Záróra! Kérjük, hagyják el az épületet! Záááróóóra!- harsogta ellentmondást nem tűrően.
Bella készülődött, összeszedve minden bátorságát és határozottságát az épp kifelé igyekvő hivatalnokot szólította meg:
- Legyen szíves, tessék engem útbaigazítani! Távol van innen a Sugár utca? -
- Csak nem Ön az, a kedves Bellácska?- kezdte csodálkozással Kravkovszky.
- Ismerem én magát, az édesapjával egy gimnáziumba jártunk. Tisztára az apja!
Hogy segítek-e? Természetesen, azonnal hívatok egy konflist! A pénz miatt se aggódjon! Szívesen adok, amit nem kell visszahozni. Örülök, hogy közvetve az édesapja szolgálatára lehettem!-
Hazafelé menet elgondolkodott, a tapasztaltakon. Hát így mennek a dolgok. Ruha és ismerettség, milyen sokat számít egyesek szemében, micsoda hihetetlen átváltozásra készteti az embereket. Neki ismeretlenül is adtak, mert az apja együtt tanult az adományozóval és a ruháját Pesten, az egyik legelőkelőbb szalonban vásárolták. Annak a szerencsétlen édesanyának viszont be kellett érni egy durva elbocsátással pedig olyan őszintének tűntek a szavai. Kissé szégyenkezve gondolt vissza pár órával ezelőtti álmodozására. Bálok és Dobozy? Szép, de ha hagyja magát elragadni, könnyen nagyot csalódhat. A felnőttek komoly világa… Mégis igazat beszélt neki a fényképész és, hogy milyen jó tanáccsal látta el, az most vált előtte világossá.
- Élnem kell józanul, nem álomvilágban- határozta el.
A kocsi csendesen zötykölődött tovább. Jóleső érzés töltötte el, már tényleg nem érezte magát gyermeknek…