Horror történetek - 73.oldal

Szeles éjszaka volt az Romániában amikor a Seres iskola 4/b osztályának (én is abba az osztályba jártam) tanulói oda látogattak osztálykirándulásra. Amikor az első napon már mindent megnéztünk és a szállodába tartottunk a sárgásbarnás buszunkkal, Drakula kastélya jó messze volt a hoteltől és éppen mellette mentünk el, hogy a tanárnő megmutassa a másnapi kirándulás helyszínét. Egy 2 percre kiszálltunk valamit bekapni de mire visszaértünk a buszhoz rejtélyesen lerobbant. Olyan viharos volt...

- Ha már a nap sem, akkor én hogyan? Hagyjuk ezt a viccelődést! Tudod, hogy örülök, hogy itt vagy, de hogy a fenébe nem éget el a nap. Hisz vámpír vagy.
- Már nem vagyok az.
- Hogy érted ezt? Két éve még vámpír voltál. Ha egy vámpír átalakít egy embert vámpírrá, akkor az vámpír lesz. - a lány szemében vadság csillant - Ne próbálj kioktatni. Bár az emberek többsége nem hisz a vámpírok létezésében, elég sok hiteles adat van róluk. Hogy lehet az, hogy már nem vagy az?...

Leszállt az éj az amerikai kisvárosra Bagger Vance-re. Senki nem járt az utcákon naplemente után, bár nem mondták ki nyíltan, tudták, hogy szörnyű lények járják éjszaka a várost. Vámpírok melyek kiszívják vérüket, démonok melyek felfalják gyermekeiket.
Egyetlen hely volt csak, ahol zajlott az éjszakai élet, mégpedig a Gold-ban , ez volt a legnépszerűbb szórakozóhely! ...

Perceknek tűnt, míg mély magamba zuhanásom alatt szemléltem a visszaformálódott szobát, mégis hosszú, hosszú órák teltek el. Ketyegett az antik óra a kandalló párkányán, és számomra rohamosan ütötte el a tizenkettes számot minden egyes óra eltelte után. A tizedik kongatásnál Gabriel halkan mocorogni kezdett az éjfekete koporsóban… Hasonlatos. Éjfekete…Fekete, mint az éj…. Sötét, mint az éj… Sötét vagyok én is? Fekete, sötét és borús a lelkem, mint az éjszaka? Elvégre…az éjszaka gyermekeinek...

- Emlékszel a szüleidre???
- Igen. - hangjában megcsendült a mérhetetlen keserűség. - Tudod, szerencsétlen fiatalok voltak mindketten. Látom magam előtt az arcukat… és egy cseppet sem derít fel, hogy immár emlékszem rájuk. - gyorsan témát váltott. - És te mire emlékszel?
Vállat rántottam a kérdésre.
- Erre-arra. Az álmaim mutatják. De azt a húsz évet maradéktalanul még egyik álmom se hozta vissza…

A férfi fejét levágták. Ami a legjobban szíven szorított, a pecsétgyűrű volt az ujján. Alan… Adelaide mestere… Alig kaptam levegőt. Berohantam a pulthoz és borzalmas látvány tárult elém. Irtózatos bűz szállt a levegőben, az egész termet beborították a holttestek. Átszúrt szívű, levágott fejű, kettészelt, és… megégetett vámpírok...

Kicsi meztelen lábát a gombnak támasztotta. Nem vette észre a sötétben, hogy az volt az a gomb, ami mindig is laza volt. Megkapaszkodott a pult tetejében és tovább lépett volna, hogy felmásszon a pultra, hogy onnan kivegye a legfelső szekrényben tartott kést. Azt a szekrényt sose látta még, mert számára tiltott hely volt a kések miatt...

Egy napon este mentünk hazafele és valami nekünk akart támadni. Észrevettük és futni kezdtünk, az üldözni kezdett és egy sikátorban kötöttünk ki, ahonnan nem volt kiút. Nagyon féltem, az az izé egyre közelebb ért hozzánk... Láttam, egy szörny volt... hatalmas karmai és fogai voltak. Végigmérte a testvéremet és az anyámat, majd engem szemelt ki előételnek...

- Van, amit érez az ember. Nem mindig a logika diktál! -elgondolkozva fürkészte arcomat, várva őszinte vallomásomat, majd jó egy percnyi csend után újra megszólalt: Bántott valaki? Mondd el nyugodtan, többet nem lesz rá példa..
- Nem! Senki! -vágtam közbe durván - Elestem azzal a kurva motorral, ennyi! - ingerült kitörésemmel elárultam magam, ezt én is tudtam.
- Ne hazudj. Legalább nekem ne...

Mikor nagyapámhoz értem, nem mertem ránézni. Elfordítottam a fejem, és láttam, hogy nappalijuk ajtaja be van csukva. Ekkor ütötték meg fülemet az első hangok.
Nyammogás... motyogás vékony, de félelmetes hangon... Egész testem remegett, ahogy kinyitottam az ajtót. S amit láttam, még most is minden este rémálomként tér vissza hozzám...