Horror történetek - 72.oldal

A történetem 1483 nyarán kezdődik, amikor is megszülettem. Mint abban az időben az emberek kisebb része, arisztokraták közé nőttem fel. Apám elismert üzletember volt, anyám pedig otthon nevelt engem, abban a hatalmas házban. Nem panaszkodhatok, mivel mindent megkaptam. Gyakran adódott úgy, hogy el kellett költöznünk egy kis időre. Így történt az, hogy Párizsba mentünk. Ekkor voltam 17 éves. Nagyon szeretek színházba járni, ezért szinte minden este a páholy közkedvelt vendége voltam......

- Hajnalban kint maradok napkeltekor. - jelentettem ki. - Hamuvá fogok égni, meghalok végleg. Te vagy az utolsó, akitől el akartam köszönni. - lehajtottam a fejem. Nem érdekelt már, mit vág a fejemhez, mit vet a szememre, mit mond, nekem nem volt már mondanivalóm. Nem volt már miért, vagy kiért szólnom, nem láttam magam előtt az utat, az életet.
- Elköszönni? - hitetlenkedett Lívia. - Öngyilkos akarsz lenni? Azt nem teheted! Te… Te nem olyan vagy! Te… Te kitartasz mindig! Erős vagy,...

Hirtelen mintha egy éles visítást hallottam volna, aztán gyereksírás és csönd. Először azt hittem, csak a szél, vagy a képzeletem játszik. Aztán ismét egy sikítás, de már értettem mit mond.: "A KISBABÁM!" ...

Minél többet írt, annál jobban érezte, hogy ki akarnak törni a könnyei. Amikor befejezte a verset egy könnycsepp hullott a naplóra, majd bezárta, és eltette. Hirtelen ledőlt az ágyra, arca belemélyedt a puha párnába, amit- mintha ember lenne- átölelt. Sírni kezdett, zokogni, de ez már nem érdekelte, mert tudta, hogy most úgy se látja senki...

Az utcák kihaltak Ő újra felbukkan, és te bármit megtennél érte . A halandó életed, amit ő oly nagyra becsül neked értéktelenné válik. Úgy gondolod a halál nem a legvégső rossz, hanem valami új kezdete. Tested mozog, de lelked elvesztetted már. Te is ugyanolyan kárhozott lettél akár csak ő. Te miatta változtál át, ő miattad...

Mennyire izgatott volt! Szinte félt, hogy felfedezik féltékenyen őrzött titkos búvóhelyét. Néha különös hangokat hallott az üreg éjfekete mélyéről, ahogy ott kuporgott a fény és sötétség határán. Talán patkányok voltak, ő a halott nővérek nyughatatlan szellemeinek tartotta őket, és jól nevelt lányhoz illően mindig megköszönte, hogy nem bántották őt...

Jack szeme dermedten meredt az ajtóra, félelmében szeméig húzta a takaróját, csak annyira, hogy éppen kilásson. (Megemlíteném ezt a kis apróságot: Jack szülei nem voltak otthon ugyanis szórakoztak a „Pajtatánc” vendéglőben.) A fiú kicsit előrébb lépett, ki akart nézni a kulcslyukon. Odaért, valami halovány recsegést lehetett hallani az ajtó felől… Egyre erősebbé vált, a folyosói villanyt valaki (vagy valami), felkapcsolta...

- Milyen volt vámpírnak lenni, Victoria? - nézett a szemembe mélyen.
- Olyan volt, mint…. - sóhajtottam, szememet lehunyva. - Olyan volt, mint egy rossz álom.
- Nem akartad elhagyni apáékat. Mégis megtetted. - hangja elmélyült, szeme változatlan maradt, de ő maga megváltozott. Megnőtt, megszépült, karcsúsodott, míg végül nem álltam szembe húszéves önmagammal.
- Nem volt szándékos! - védekeztem.
- Kudarcot vallottál… - folytatta zavartalanul, s szemében a rám oly...

Egy kis faluban szálltunk meg, a helybéliek nagyon kedvesek voltak hozzánk.. Készségesen válaszolgattak a kérdéseimre is.. Nem írhatok nagyon sokat, mert érzem már a Hold hívó szavát, de amíg van emberi mivoltom le kell írnom életem történetét.. mielőtt sorsomat bevégezvén utolsó vadászatomra indulnék...

Hirtelen felpillantottam, s ijedtemben felsikkantottam. Gabriel megindult és én máris a falhoz szorítva találtam magam.
- Most igazán nem is tudom, mit csináljak veled! - mormolta fagyos hangon, miközben szeme a szemembe nézett. - Vagy most helyben megöllek… vagy az asztalra ráncigállak. Szólj, ha tudsz jobbat! ...