Horror történetek - 48.oldal

Mert míg Darvenben állandó sötétség volt, addig itt rendesen változtak a napszakok. Ahogy viszont egyre jobban bekebelezett az erdő, érezni kezdtem azt, amit Darvenben még sose éreztem. Azt éreztem, hogy éhes vagyok és szomjas, na meg persze fáradt. Már majdnem teljes sötétség borította az eget, amikor egy fényt láttam tőlem nem olyan messze. Úgy gondoltam megnézem mi az...

Megakadt rajt a szemem, ahogy a padlón hevert valami formátlan kupac formájában. Ahogy remegő kézzel közelebb léptem hozzá, hogy gyertyám fényében szemügyre vegyem, feltűnt, hogy közvetlenül fölötte a mestergerendáról lóg valamiféle szétrothadt kötél, vagy hosszúkás szövetdarab. Mégis, minden addig látott borzongató dolog semmiség volt ahhoz képest, ami a padlón hevert...

Anyám szerint vészesen fogyom. Nincs időm enni. Kedvem sincs. Nem érdekel a testem. Álmodni szeretnék. Nem tudom, mióta nem álmodtam. Csak üzeneteket fogadok. Emberéleteket teszek tönkre a hipotéziseimmel és az összeesküvés elméleteimmel, jobb vagyok bármelyik írónál. Megijesztem őket, válogatás nélkül mindenkit. Félelmet gerjesztek, és közben élvezem a kicsapódó veríték szagát...

Lassan hozzászoktam a stílusához. Hozzászoktam ahhoz, hogy ritkán akar velem beszélni, hogy általában átnéz rajtam, semmibe vesz, mintha nem is léteznék. Nekem például sose terített, csak egyedül volt hajlandó az asztalnál enni. Ezért én sose ültem oda, amikor evett, az ajtóból figyeltem. Néha arra gondoltam, hogy nem bírom így tovább, hogy elmegyek...

- Kérem, jöjjön le, nem szeretném ha...
- Mi lenne a baj?
- Tudja régen mindig veszekedések voltak mikor Wolen úrfi, herceg itt volt. Még vér is folyt. Kérem, menjen le! - a szobalány majdnem könnyekben tört ki...

. Elbeszélgettem a fiúval, eléggé beindult és valahogy kikerültünk a kocsma melletti kis erdőbe. Se percbe tellett és én már a fiú nyakát szívtam. Majd hirtelen eszembe jutott nem ölhetem meg, gyorsan visszarohantam a Hotel felé. Armel már ott volt és a szobában várt.
- Látom, már vacsoráztál, elég jót fogtál ki. - szemügyre vettem Armelt, a sötét haját és szemét, a fehér arcát az egész lényét szinte már, a lelkét is láttam...

Látjátok a folyosón, amint jön felétek a híd által odavetett sötétség. Pillanatokkal később már ott volt mögöttetek. Ismét egy ember veszett el, de most már nyitva volt a szemetek, láttátok; helyesbítés: nem láttátok amint elmegy. Pánik tör ki köztetek, egyikőtök odafut a kocsi ajtajához, feltépi. És kiveti magát rajta. Dermedten álltok. Alig hisztek a szemeteknek. Elmétek kezd megbomlani; a sötétség nyeli közöttetek az életet, társatok pedig minden bizonnyal szörnyethalt...

Vámpír vagyok. Úgy gondoltam ezt mindenkinek tudnia kell. A nevem Drago és közel 340 éve lettem az éjszaka vándora. Egy Rogam nevű vámpír ragadott el az otthonomból, mikor 23 éves voltam. Az egész azzal kezdődött, hogy meg akart ölni. De az események különös fordulatot vettek...

Egyre gyorsabban hadart, és most már tényleg kicsöppent a nyála. Kínosan elvigyorodott. CSILLA azonban megértőnek mutatkozott.
- Itt fogyasztom. Ketchuppal. Hárommal.
- Egy perc türelmét kérem.
- AZONNAL! – a nyála most már csurgott a szájából, a szeme forgott, és ekkor elborult benne valami. Egy pillanatig biztos volt benne, hogy nekiesik a lánynak, de aztán ajkába harapott úgy, hogy a vére is kiserkent, de képes volt fékezni magát, és végül úgy látszott…

Elolvasom »