Fantasy történetek - 55.oldal

A köd, ha pára és a fák lombkoronái alatt látni lehetett a világ, az élőlények, a mágusok mozgását akik háborítatlanul éltek együtt a az erdő lakóival a kentaurokkal, koboldokkal akik a föld mélyén áskálódtak , unikornisokkal akik a havasi rétek magaslatain legelésztek, óriásokkal akik a magas hegyek hágóit őrizték...

Hangos sikítás rázta meg az egész kastélyt. Linda hidegverítékkel borított arccal ült fel ágyában. Hirtelen azt sem tudta, hol van. A rémálomban, vagy a rideg valóságban. Hamarosan még egy sikoly hasított a sötétségbe. Linda azt is tudta, hogy mi is az oka a nagy felfordulásnak. Közvetlen ágya mellett ott ágaskodott egy, az ablakon benyúló derékvastagságú ág. Lassan mozgott is a növény. Olyan volt, mintha ki akarna tapogatni valamit. Linda felugrott az ágyról, és magára kapta az este hevenyészve...

- A Sötét Nagyúr nem tudja, hogy ti ismeritek a titkát – világosította fel őket Piton. - Azt sugalltam neki a jelentésem alkalmával, hogy Dumbledore túl éretlennek tartotta Pottert, hogy elmondja ezeket a tényeket, s helyette inkább engem avatott be. Mivel a jóslattal kapcsolatban a Nagyúr már rádöbbent, hogy Dumbledore nem mondott el nektek fontos dolgokat, minden szavam elhitte...

Mielőtt még kigondolhatott volna bármilyen újabb tervet, lágy szellő suhant, majd a félig nyitott ajtó, mely eddig csak egy kopott szőnyeget és bőrkötéses könyvek tömkelegével megrakott polcok részletét mutatta a szobából, most teljesen kitárult. A falakat teljesen beborították a könyves szekrények, csak egy ablaknak és a bejárati ajtónak hagytak szabadon helyet. Középen egy kicsi, ingatagon álló asztal foglalt helyet, amit egy kanapé és egy öreg karosszék vett körbe...

- És pontosan miért is követik magát? - kérdezte végül.
- Mert a Central Parkban álló tölgyön is segítettem. Ők meg meglátták és hát egy ilyen "szenzációt" nem lehet kihagyni... De maguk ezt úgysem értik...
- Ó már hogyne értenénk. Ha valaki, akkor mi nagyra tudjuk értékelni az ön képességét. - válaszolta a napszemüveges férfi, és hátradőlt a nyúzott ülésen. Linda nem értette, miért mondta ezt a férfi...

Felhúztam a felsőínyemet, s a hátráló ghoulokra vicsorogtam. Ekkor már krinosz alakban voltam, akárcsak a mögöttem lévő Rubinszem, akivel közrefogtuk a "fegyvertelen" Szellemtáncost. A Féltestvér a rohadt nagy fegyverrel csak lelassíttani tudta volna ezeket a gyors mozgású zombikat...

- A h49518-ast előkészítettük ! - Ez az egyszerű mondat hangzott el, amit hallani vélt. Pár perccel később hirtelen minden elmosódik! -Ne! Ne! -már nem kiabál a férfi. Elméje végleg elcsendesült, és oda jutott, amit egyszer nagyonrég mennyországnak, avagy túlvilágnak emlegettek azok az arctalan idegenek, akiket mára csak egy ,,h" betűvel és néhány számmal jellemeznek a Brasik...

Az egyik szegedi bár hátsó kijáratán harminc-negyven feketébe öltözött férfi lépett ki. Ha valaki a közelükbe jár, sietve távozott volna valószínűleg, meghallván azt, amit a ghoulok egymás között kommunikációként neveztek. Mélyről jövő mordulások, morgások sora hagyta el torkukat, aztán nagyjából ötfős bandákban szétoszoltak. Farkasra vadásztak az egyetemi város nappali világában, ahogy azt mesterük megkívánta tőlük...

Kicsit meghökkentem. Éva ugyanis határozottan a védelmébe vett, s a "Rettegett" szót szinte gúnyosan köpte Arnold felé. Az felnézett rá, és az arca elkezdett feketedni... Jobb keze felemelkedett, a lány elfehéredett.
Takaró lebbent, és már talpon is voltam. Nem zavart a meztelenségem. Dühösen meredtem a nagydarab fiúra, s nem is hatástalanul, mert megdermedt, és a szemében egy pillanatra mintha félelem csillant volna meg...

- Elfogadom ajálkozásodat, halandó! – mondja érzéketlenül Choler.
- Choler vagyok a Fekete Láng Ura, a Fekete Tűz Hordozója, Monarakh Magisztere, Kevanaar hatalmának az örököse.
- Sang gyermeteg ármányának újabb eszköze vagy.
- Ám aki úgy teszi a lábát Monarakh kövére, hogy nem a Sötét Lángot imádja, sosem távozik e falak közül...